Petőfi Népe, 2001. november (56. évfolyam, 255-279. szám)
2001-11-21 / 271. szám
I 2001. November 21., szerda MEGYEI KÖRKÉP Petőfi Népe - 5. oldal Eltörték a bordáikat Baja______ Igen súlyos sérüléseket okozott egy bajai apa és fia a hétvégén egy testvérpárnak. Az 54 éves Ö. J. és 33 esztendős utóda a Kölcsey utcai szükség- lakások egyikében veszett össze a testvérekkel. A perpatvar vége az lett, hogy apa és fia alaposan megverték a 45 éves T. L.-t és az 53 esztendős T. P.-t. A fiatalabbik férfi súlyosan, bátyja pedig életveszélyesen sérült meg. Ugyanis mindketten bordatöréseket szenvedtek, s T. P.-nek az egyik bordája a tüdejébe is bele- szúródott. Őt a bajai kórházba szállították, ahol életmentő műtétet kellett végrehajtani rajta. A Sugovica-parti város rendőrkapitánysága életveszélyt okozó testi sértés miatt indított eljárást a két férfi ellen. Persze, őrizetbe is vették őket. munkatársunktól Több és olcsóbb fény Bugac A jövőben talán nehezebb dolguk lesz a tolvajoknak, betörőknek, besurranóknak Bugacon. A közelmúltban ugyanis befejeződött a község közvilágításának korszerűsítése. Ma már minden utca fényárban úszik - ráadásul sokkal kevesebb pénzért. Csitári Tibor, Bugac polgármestere lapunknak elmondta: a korábbi 289 lámpa helyett jelenleg 321 világítja meg a község közterületeit. A főútvonalon minden oszlopra, a mellékutcákban pedig minden másodikra új, korszerű és takarékos lámpát szereltek. Ennek köszönhetően várhatóan csaknem 40 százalékkal csökken a település éves elektromosener- gia-fogyasztása. tudósítónktól __ OLVASÓINK SZAVAZTAK AZ INTERNETEN____________ Ho gy tippel, milyen télre számíthatunk idén a Duna-Tisza közén? Szerintem nem nagyon lesz igazán fogcsikorgató hideg, és sokat fog sütni a nap. j|V: 16,07% Enyhe, de nagyon csapadékos télre számítok. 16,07% Kemény mínuszokat várok, de sok napsütéssel - hó alig esik majd. Igazi tél lesz: rengeteg hóval, jéggel, nagy hideggel. 17,86% találgatásokba bocsátkozni. (19,64% . Forrás: Petőfi Népe Online: www.petofinepe.hu Petőfi Népe Online Kemény hideget, ugyanakkor sok napsütést, kevés havat vár a Petőfi Népe Online látogatóinak többsége az idei télre. Lapunk internetes kiadásának legutóbbi szavazásán ugyanis az kapta a legtöbb voksot, hogy jobbára napfényes, de fagyos tél lesz 2001-2002 fordulóján a Duna-Tisza közén. Hát, meglátjuk! Honlapunk Szavazás rovatában most, ezekben a napokban arról tartunk közvélemény-kutatást (a legutóbbi fogyasztóvédelmi vizsgálatok apropóján), hogy ki, hol vásárol húsárut? Voksoljon Ön is! www.petofinepe.hu SZÍNVONALAS ZENEOKTATÁS zajlik délutánonként a kalocsai Liszt Ferenc Zeneiskola falai közt. Fehérvári István igazgató kalauzolásával bepillanthattunk egy zongoraórára, amelyen Vízi Melinda okította Kerekes Fannit a hangszer fortélyaira. Az igazgatótól egyébként megtudtuk: a város e patinás épülete felújításra vár. Az elmúlt évtizedekben jelentősen leromlott az állaga. Most, hogy a tulajdoni viszonyok tisztázódtak, talán sikerül találni néhány tíz millió forintot a tetőszerkezet felújítására. ________foto b. r. A nazarénus imaház és környékének építése a finiséhez érkezett. Az átadás december 9-én lesz.___________fotók, pulai sara I maház - közadakozásból Háromszáz ember befogadására alkalmas imaházat épít a nazarénus hitközösség Duna- vecsén. A korábbi ugyanis 117 esztendős és kicsi volt. így hát lebontották. ____________________PUNAVECSE________________ __________ Á m e nagyberuházásra évek óta készültek. Mint Prohászka Ferenc, a gyülekezet vezetője a Petőfi Népének mondta: csak így lehetséges, hogy a februárban megkezdett munka hamarosan befejeződjön. Már a finisben tartanak, vagyis az „öltöztetésnél”. Ugyanis nemcsak magának az imaháznak a megépítése, de tágabb környezetének rendbetétele is példaértékű. Ottjártunkkor többen a díszburkolathoz szükséges köveket adogatták, rakták. Mások az utat építették, s voltak, akik az örökzöldeket ültették. Persze, az épület belsejében is sokan szorgoskodtak. Az összességében 101 millió forintba kerülő létesítmény közadakozásból valósulhat meg. A hitközösség nagy családjának tagjai - tehetségük szerint - kisebb-nagyobb összegekkel és munkájukkal is hozzájárultak az imaház létrejöttéhez. Persze, a határon túlról s így még Amerikából is kaptak jelentős adományt. A birtokbavétel, vagyis a hálaadó istentisztelet, az áldás kérése december 9-én 9 órakor lesz. p. s. ■ . Balesetek, bűnügyek Igen tetemes kárt okozott egy színesfémtolvaj a Démász Rt.- nek. A tettes ugyanis három kilométernyi vülany-légvezetéket lopott el egy tanyához vezető út mellől. Az áramszolgáltatónak 3 millió forintos vesztesége származik ebből, ráadásul elektromos energia nélkül maradt a tanya is. Az ügyben a kiskunfélegyházi rendőrkapitányság indított nyomozást. A félegyházi rendőrök keresik azt az ismeretlen tettest is, aki 300 ezer forintnyi színesfémet lova- sított meg egy kft.-től. A tolvaj valamikor november 16. előtt hatolt be a vállalkozás félegyházi telephelyére s hat négyzet- méternyi alumínium hullámlemezt vitt el onnan. TELEFONOK. Negyven telefonnal távozott egy ismeretlen egy bajai szaküzletből. No, persze nem nyitvatartási időben s nem a számla kiegyenlítésével. A tolvaj vasárnap hajnalban betörte a kereskedés ablakát, és behatolt az üzletbe, hogy készülékeket zsákmányoljon. Az általa az üzletnek okozott kár mintegy 800 ezer forint. NAGY ZSÁKMÁNY. A tettes nek nagy szerencséje, a károsultnak pedig nagy pechje volt szombaton Kecskeméten, egy lopás alkalmával. A Budai utcai nagypiac területén csente el egy zsebtolvaj egy férfi pénztárcáját, amiben nem kevés érték volt: iratok, bankkártya és készpénz. A bűnöző több mint 130 ezer forinttal lett gazdagabb. ■ Közlekedés Az 5-ös út 100-132. km-é közt kátyúznak. Az 51-esen a 86+100. km-ben hídmunkákat végeznek, a 139+100-139+700. km-ben burkolatépítés folyik, a 158+200-158+500. km-ben pedig körforgalmi csomópont épül. TRAFFIPAX: Ma Kiskőrös, Pirtó, Kiskunhalas, Csávoly, Felső- szentiván és Kecskemét lakott területén számíthatnak a gépjárművezetők radarellenőrzésre. ■ Légkábel, ullámlemez _______________Gazdasarok_______________ T élen is vethető a mák Szép, napsütéses, fagymentes időben akár decemberben vagy januárban is vethető a mák. Á korán fejlődésnek induló mákállomány ugyanis vegyszerezés nélkül is védelmet élvez a kártevő rovarokkal szemben. Mégis az a legbiztonságosabb, ha őszszel, idejében és gondosan előkészítjük a mák elvetésére szánt talajt. Hagyjuk a földet pihenni januárig és - ha az időjárás megfelelő - akkor vessük el a mákot! Ne féljünk attól, hogy kifagy! A csírázó növénykék ugyanis ellen- állóak a hideggel szemben. Hogy miért kell ilyen korán elvetni a mákot? Ezt a korszerű környezetvédelmi követelmények kívánják meg. Főként azért, mert a mák hajlamos a férges- ségre. A kárt az úgynevezett máktok-ormányosbogár okozza. Ez a kártevő rovar már a mák virágzása előtt megjelenik a növényeken, akkor, amikor a virágszár még kampószerűen meggörbült. A bogarak nagyon sok kertésznek és gazdálkodó családnak okoznak gondot, amennyiben a mák virágzásának ideje egybeesik a máktokormányos párzási idejével. Kezdetben a virág szárán és a leveleken keresnek megfelelő helyet maguknak a bogarak. Rágják a leveleket és a zsenge virágszárat. A rágás nyomán kibuggyanó fehér, később megfeketedő tejnedv árulkodik a kártevő jelenlétéről, s felhívja a figyelmet a gyors védekezés szükségességére. Amikor a virágok megtermékenyültek, a máktok- drmányos lyukat rág a zsenge máktok falába és belehelyezi petéjét. Az ebből kikelő lárva a máktok rekeszfalait és a magkezdeményeket rágja meg jelentős kárt okozva, majd átrágja a tok falát is. Ezután a lárva leveti magát a földre, ott bebábozódik és a következő évben alakul át bogárrá. Fokozza a máktokormányos által okozott kár mértékét, hogy a máktokokon fúrt lyukakon keresztül a máktokszúnyog is behatol a mákfejekbe. Ennek a szúnyognak a lárvái szintén a fejlődő mákszemekkel táplálkoznak. Hogyan lehet kivédeni ezt a kettős kártételt? A vegyszeres védekezést megnehezíti az, hogy a virágzó növényekre kell fene) kipermetezni a szereket, amelyek ártalmasak a méhekre. Léteznek ugyan méhkímélő rovarölő vegyszerek is, mégis előnyösebb az őszi-téli mákvetés. Már október elején vethető a mák - egészen január közepéig. Ezzel a rovarok ébredése előttre helyezzük a mák virágzását, s a kemény héjú tokokat a bogarak már nem tud- ják átrágni. ____________ ■ H obbiház, kamion Kiskunfélegyháza Szinte mindent elvittek, ami eladható abból a selymesi hobbiházból, amit a napokban törtek fel. A Félegyháza külterületén álló ingatlanba a lakatot lefeszítve jutott(ak) be a tettes(ek). Eltűnt a rádió, a tévé, a gázpalack, valamint egy elektromos fúrógép. A tulaj kára 300 ezer forint. Feltörték a város külterületén az egyik félegyházi üzem kamionját is a minap. A tehergépkocsi sofőrje valószínűleg jóízűen vacsorázott az Aranyhegyi csárdában, miközben betörték a járműve ablakát, s ellopták a táskáját, az iratait és a készpénzét. Az ő kára 40 ezer forint. ■ A Ford közép-délkelet-magyarországi márkaképviselete felvételre keres fiatal, dinamikus, jó megjelenésű FLOTTAMANAGER-t Elvárásaink: Bf minimum 3 éves sikeres értékesítési tapasztalat gf felsőfokú végzettség, jó üzleti érzék gf jó szóbeli és írásbeli kifejezőképesség gf siker- és eredményorientáltság gf középfokú angolnyelv-ismeret Magas színvonalú munkáját versenyképes fizetéssel és juttatásokkal honoráljuk. Ha felkeltettük érdeklődését, kézzel írott, fényképes jelentkezését küldje az alábbi címre: HOVÁNY Kft. Kecskemét, Szent László krt. 20. lemítel Iránytű egy új világhoz! Ismerjen meg másokat, és ismertesse meg saját vállalkozását, intézményét a legegyszerűbben! • Internet-hozzáférés bérelt vonalon: forgalomtól független, állandó, gyors, korlátlan elérés! • 64 kbit/s 40.000 Ft • 128 kbit/s 75.000 Ft • 256 kbit/s 148.000 Ft Kedvezmények 2 éves szerződéskötés esetén, router bérleti lehetőség. • ISDN-vonalon korlátlan hozzáférés nagy sebességgel, két csatornán: 4.000 Ft • Hagyományos, analóg vonalon korlátlan hozzáférés 4.000 Ft-ért! • Saját domainnév 5.000 Ft egyszeri díjért, névszerviz havi 2.000 Ft díjért. • Szerverelhelyezés Emitel-hálózaton. Egyszeri díj 20.000 Ft, havidíj 15.000 Ft. • Minden hozzáférési csomag tartalmaz több e-mail-címet nagy tárterülettel, VIVA vírusvédelmet és web-tárterületet weblapok elhelyezésére. • Internet-átalánydíj: havi 3.200 Ft-ért - adott napszakban nincs telefondíj! • Díjmentes helyszíni beállítás, tanácsadás, segédanyagok, Internet-tanfolyam • Igény szerint e-mail cím megjelentetése az Emitel Rt. telefonos tudakozójában. (Az árak áfa nélkül értendőek.) Részletek az Emitel Rt. 184-es ingyenes hívószámán és a honlapon ( www.emitel.hu ). E-mail: emitelnet®emitel.hu ,,,,,,,