Petőfi Népe, 2001. október (56. évfolyam, 229-254. szám)

2001-10-27 / 251. szám

HÍRŐS VAROSBAN • HÍRŐS TAXIVAL! 48-48-48 IDŐS KATONÁKAT KÖSZÖNTÖTTEK. A közelmúltban az Idősek Világnapja alkalmából a megyei hadkiegészítő parancsnokságon Burányi László ezredes elismeréseket adott át a Honvéd Vezérkar főnö­ke nevében Kormány Sándor, Lászka József, Engler Ferenc, Gáspár Ferenc és Molnár István nyugál­lományú katonáknak. A megjutalmazottak a nyugdíjasklubokban évek óta azon fáradoznak, hogy társa- iknak hasznos elfoglaltságot adjanak, időnként pedig közös kirándulásokra viszik őket. _____________■ T iszaalpá- ron Hege­dűs Tünde 18. szüle­tésnapját ünnepli. Ez alkalomból nagyon sok boldogsá­got kíván­nak neki ke­resztszülei, unokatestvérei és Hegedűs mama. Kettős köszöntő Kecelen Csúzi Andrásnét 40. születésnapja és névnapja alkal­mából szeretet­tel köszöntjük. Csúzi Zsolt 18. születésnapját ün­nepli. Mindkettőjüknek felhőt­len boldogságot, jó egészséget, Zsolt­nak a tanulás­ban külön is szép sikereket kívánunk: Varga mama, Misi pa­pa és János. E fotó huszonöt éve készült. Az akkori vőlegényt, Katona Fe­rencet házassági évfordulójuk alkalmából szívből köszönti fe­lesége, gyermekeik és a szülők. Varga Imrét és Kovács Terézt 30. há­zassági évfordu- lójuk, valamint névnap­juk al­kalmából is szeretettel köszöntjük. Kö­szönjük biztonságot adó szere- tetüket és áldozatos gondosko­dásukat: gyermekeik, unokáik, édesanyjuk, és a család többi tagja. Kanyó Flórián és Sinka Mária Tiszakécskén 50. házassági évfordulójukat ünnepelték a közelmúltban. A jeles évfordu­ló alkalmából ezúton is szere­tettel köszönti őket a család. ERDÉLYI HAGYOMÁNYOK. A kecskeméti Széchenyi-szakközép- iskolában nemrégiben Erdélyről szóló vacsoraestet tartottak. A diá­kok régi magyar receptek alapján sütöttek-főztek. A vállalkozó szel­leműek kürtőskalácsot is készítettek, faszénparázson. ___________■ B oldog születésnapot! Kovács Zoltán és testvére, Kovács Ta­más a közel­múltban ün­nepelték 15. születésnap­jukat. Ezúton is szívből kö­szöntjük őket, sok boldogságot kívánunk ne­kik, a tanu­láshoz pe­dig kitar­tást, sok si­kert, szép eredménye­ket: anyu, apu, Imi. SZÜRET IDEJÉN. Nemcsak a szüreti felvonuláson használják a lovas kocsit Izsákon. A helyi nyugdíjas­klub tagjai e hagyományos szállítóeszközzel utaztak ki tagtársuk, özv. Horváth Ambrusné szőlőültetvé­nyébe. Az esős időben nem volt kellemes a szőlőt szedni, de nem okozott nagy örömet a felvásárlási ár sem. A Biancáért csak harmincforintos kilónkénti ár járt, ami alig fedezi a termelési költséget. _______■ C sókás Lászlót és Józsa Pi­roskát 20. házassági évfordu­lójuk al­kalmából köszöntjük, sok boldogságot és jó egészséget kívánunk nekik: Józsa apu és anyu, valamint Csilla és Flóra. Id. Kollár Mihály és Szabó Judit Ke­rekegy- házán immáron 28 esz­tendeje házasok. Ez alka­lomból szeretettel köszöntik őket és sok boldogságot kíván­nak nekik leányaik, fiuk, uno­kájuk, valamint vejeik. A férfiakat ünnepelték Apák napja. Ballőszögön az Idősek Klubja nemrégiben hagyományteremtő céllal megrendezte az apák napját. Az összejövetelen mindenki kedvére mulathatott. A finom falatok után sokan táncra is perdültek. A hölgyek pedig annak rendje-módja szerint jól megtáncoltatták az apukákat és a nagypapákat. fotó: Sebestyén hajnalka SOSE FOGYJON EL A MOSOLY! A közelmúltban Ki mit tud? vetélkedőt tartottak a kecskeméti Jókai utcai nyugdíjasklubban. A rendezvényre az Őszikék Klub tagjait is meghívták. A fellépő idősek eredeti produkciókkal örvendeztették meg társaikat, s természetesen a taps, a derűs pillanatok sem maradtak el. A felvételen a vetélkedő nézőközönsége - új műsorszámra várva. ______________ __ ■ A NDERKER KFT ŐSZI AKCIÓJA! Mogul kenőanyagokra (-5% kedvezményi) Motorolaj (traktor) 4 I 1328Ft+áfa Hajtóműolaj 11 496 Ft+áfa Motorolaj (teher) 41 1768 Ft+áfa Csapágyzslr 8 kg 6192 Ft+áfa Hidraulikaolaj 4I 1632 Ft+áfa GLYCUNIC fagyálló hűtőfolyadék (koncentrátum) ELŐSZEZONI ÁRONI Fagyállóit 280 Ft+áfa Fagyálló 101 2736 Ft+áfa Fagyálló 51 1384 Ft+áfa Fagyálló 20 I 6424 Ft+áfa Cím: ANDERKER Kft. : 6200 Kiskőrös, Dózsa Gy. út 88. Tel./fax: 78/311-971, 78/511-971? TWIN ?/H IT) AUTOS2ERVií i/JATa soLrmimimr SZÁMÍTÓGÉPES I * jMBI# m mm m m m FŰTŐMŰ-BEÁLLÍTÁS O Futóműjavítás O Szervizelés, olajcsere O Téli felkészítés fá/vo/fne ^ INGYENES lengéscsillapító-bevizsgálási Botsai út 41. (benzinkút mellett) Tel.: 06-30/99-85-300 KISKÖRÖS Izsáki út 13. Tel: 78/414-135 Használtautó-telep:??0.?mm*.,. i .................................. ....... Alsókamaszéció 17. Te l.: 78/414-139, 30/9439-270 Hiteibonyoiitas Típus Évjárat km Ár/Ft Opel Corsa 1195 cm3, benzines, türkiz, 5 ajtós, 5 8ebes8éges, rádiós magnó 1993/07 88.000 1.380.000 FIAT Brava-S benzines, fehér, 5 ajtós, rádiómagnó Ford Escort 1997.06.12. 88.600 1.650.000 1600 cm3, dízel, élénkpiros Daewoo Tico 1987 500.000 szervizkönyves, 796 cm3benzines, sötétlila, 5 ajtós, 5 sebességes Peugeot 309 1278 cm’, szürke, S ajtós, 5 sebességes, rádiós magnó 1997/10. 45.000 990.000 1987 159.500 680.000 Toyota Previa 2438 cm’, benzines, fehér, 4 ajtós, 5 sebességes, ABS, kp.-l zár, rádiós magnó, riasztó 1991 150.000 2.350.000 Toyota Avensis liftbach 1.6 sol 1600 cm3, ezüstmetál, 5 ajtós, lógkondicionáló, AB8, rádiós magnó Daewoo Nexia 1997.07.13 84.600 3.850.000 szürkészöld, 1498 cm’, benzines, klíma, szervizkönyves, 4 ajtós, 5 sebességes 1996.07. 114.000 1.250.000 TOYOTA /-* r*—\ /— $ suzu auzuio KI Szekszárdi szalonunk használtautó-ajánlata: Suzuki Swift 1.3 GL 1999 piros 1.380.000 Ft Suzuki Swift 1.3 GLX 1996 türkiz 1.290.000 Ft Suzuki Sedan 1.3 GL 1997 bordó 1.390.000 Ft Suzuki Sedan 1.3 GL 1999 fehér 1.530.000 Ft Suzuki Wagon R+ 1.3 GLX 2001 fehér 2.150,000 Ft Opel Corsa 1.0 1983 élénkpiros 310.000 Ft Trabant 1.1 limusin 1990 világoskék 350.000 Ft Volswagen Polo 1.3 C 1985 piros 300.000 Ft Lada Samara 1.3 benzin+gáz 1990 bordó 450.000 Ft Renault 19 1.4 1992 törtfehér 850.000 Ft BMW 323 1984 sötétolíva 450.000 Ft Mercedes 240 D 1977 drapp 270.000 Ft Paksi szalonunk használtautó-ajánlata: Suzuki Swift 1.0 G A 1999 sárgásolfva 1.290.000 Ft Suzuki Swift 1.0 GL 1998 kék 1.330.000 Ft Suzuki Swift 1.3 GL 1993 fehér 870 000 Ft Suzuki Sedan 1.3 GL 1993 szürke 919.000 Ft Suzuki Sedan 1.3 GLX 1999 fehér 1.650.000 Ft Suzuki Van 1.3 1999 fehér 1.040.000 Ft+áfa Fiat Unó 1.1 1985 szürke 320 000 Ft Ford Fiesta 1.3 1980 világosszürke 149.000 Ft Lada 2104 1.5 1993 bordó 410.000 Ft Toyota Corolla 1.6 1990 kékesszürke 689.000 Ft Ford Mondeo 1.8 GLX 1998 fekete 2.550.000 Ft Ford Transit 2.5D 1987 sárga 900.000 Ft+áfa Suzuki Baria Paks. Tolnai ul 17 Telefon 75/519-060, 20^96-13-499 • Fax:75'519 068 Suzuki Barta Szekszard. Selyem ut 3. Az 56-os ut bevezető szakaszaiul (a Van de Velde mellett) ___________Telelőn: 74/511-989. 74/528-9H, 74/415-611 • fa«: 74/528-910

Next

/
Oldalképek
Tartalom