Petőfi Népe, 2001. október (56. évfolyam, 229-254. szám)

2001-10-13 / 240. szám

2001. Október 13., szombat MEGYEI KÖRKÉP Petőfi Népe - 5. oldal Újratemetik Hóman Bálintot Tass Űjratemetik dr. Hóman Bálint egykori vallás- és közoktatásügyi minisztert. A római katolikus val­lás szerinti szertartás ma 11 óra­kor veszi kezdetét Tass reformá­tus temetőjének ravatalozójában, a Földváry-sírboltban. A máltai lovag és történettudós földi ma­radványait a Darányi-sírkertben lévő Hóman-sírba helyezik örök nyugalomra. Az Igazságügy-mi­nisztérium intézkedése révén le­hetővé vált újratemetést dr. Ta­kács Nándor, Székesfehérvár püspöke végzi. Dr. Hóman Bálint 1885. de­cember 29-én született Budapes­ten. Volt királyi titkos tanácsos, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a Nemzeti Múzeum főigaz­gatója, az Országos Széchenyi Könyvtár, a Szent István Akadé­mia, illetve a Teleki Intézet igaz­gatója, a Magyar Numizmatikai Társulat elnöke. A Budapesti Egyetemen a középkori magyar történelem tanáraként oktatott, országgyűlési képviselője volt Székesfehérvárnak, tulajdonosa a Corvin-láncnak és -koszorú­nak, Vác városa pedig díszpolgá­rává avatta. A magyar nemzet története című munkája forrásér­tékű, tudományos mű. Minisz­tersége alatt kétezer iskolát épít­tetett. A volt kultuszminiszter 1946-ban lett áldozata a Népbíró­ság jogtipró koncepciós perének. 1951. június 2-án hunyt el Vácott. Ötven évig méltatlanul a váci De­ákvári úti rabtemető egyik jelte- len sírjában nyugodott. _____pj. K aros sorompó az E75-ösön Kiskunfélegyháza A héten ünnepélyes keretek közt adták át és helyezték üzembe Félegyházán a Petőfi- lakótelepi vasúti átjáró úgy­nevezett félcsapórudas so­rompóit. Rendelet szabályozza, hogy a for­galmas közutakon - a nagyobb biztonság érdekében - félcsa- pórudakkal (karokkal) kell ellát­ni a vasúti fénysorompókat. A félpályás karok - az autósok fi­gyelmének felkeltése mellett - fi­zikai akadályt is jelentenek a jár­művek számára. A fejlesztés be­ruházója és kivitelezője egyaránt a vasút. A MÁV Rt. egyébként öt évet kapott arra, hogy felállítsa az or­szág egész területén a félcsapóru­das sorompókat. A fejlesztést ta­valy kezdték el, s akkor nyert ha­sonló biztonsági kiegészítést a kecskemét-műkertvárosi, illetve a Soltvadkert és Selymes közti vasúti átjáró is. Pozsár András kiskunfélegyházi állomásfőnök­től amúgy azt a tájékoztatást kap­tuk, hogy korábban már volt ka­ros sorompó a Petőfi-lakótele- pen. Ám azt a gyakori rongálások miatt hamar leszerelték az illeté­kesek. GYŐRI ANIKÓ Az ország forgalmas fénysorompóit öt év alatt kell biztonságosabbá tenni, fotó: gy. a. _______________Gazdasarok_______________ K aralábé a téli hónapokra Fontos zöldségféle a karalábé: húsleveseket, főzeléket, vegyes köreteket készítünk vele és be­lőle, de a mesterszakácsok sze­rint a legízletesebb a darált hús­sal töltött, kapros mártással fel­szolgált karalábé. Általában nem szokták tartósí­tani, s ha mélyhűtőbe tesszük, kiolvadás után megereszkedik, fonnyadt lesz. Téli tárolása azon­ban megoldható 90-95 százalé­kos páratartalmú veremben, pin­cében vagy fagymentes kamrá­ban - 0-4 fokos hőmérsékleten. Tárolásra a nyár végi vagy ősszel megtermett gumók alkalmasak a leginkább. A növényt tisztítsuk meg a levelektől és a gyökérzet­től, majd a gumókat helyezzük szellős ládákba! Időnként válo­gassuk át a gumókat! A téli eltartásra szánt karalábé termesztése a május-júniusi mag­vetéssel kezdődik. Négy-öt hetes palántákat kell kiültetni 40-szer 20 centiméteres távolságra. Ezek­nek a növényeknek a lombja és a gumója ugyanis valamivel terme­tesebb, mint a korai, tavaszi fajtá­ké, bár újabban egyre kedvelteb­bek az óriás hibridek a fogyasz­tók körében. Ezeket még na­gyobb sor- és tőtávolságra kell ül­tetni. Gyakran fenyegeti a kiülte­tett palántákat a palántadőlés be­tegsége, amit talaj fertőtlenítéssel (Zineb, Orthocid és hasonló vegyszerekkel) lehet megelőzni. Ezeket a szereket közvetlenül a palánták kiültetése előtt szórjuk ki a talaj felszínére, és gereblyéz­zük be! Rendszeresen öntözzük a karalábé palántáit: a talaj fel­színe soha ne száradjon ki, ne legyen cserepes, illetve poros! Gyakran kell kapálnunk is, hogy a táplálékkonkurens gyomok ne törjenek fel, és a vizet se szip­pantsák el a fiatal növények elől. Egyszer-kétszer ajánlatos a fejtrá­gyázás lombtrágyával vagy köny- nyen oldódó műtrágyával. A korai karalábét akkor szed­hetjük, amikor a gumók átmérője még 6-8 centiméter. Ezzel szem­ben a késői fajták akkor a legízle- tesebbek, amikor a gumók 8-12 centiméter átmérőjűek. Egyszer­re nem érdemes sok karalábét palántázni, mert a gumók úgyis menthetetlenül elfásodnak. Gyö­kerestől húzzuk ki a talajból a ka­ralábét, vágjuk le a leveleit és a viszonylag rövid gyökeret! Négy­zetméterenként tavasszal egy, ősszel pedig két kilogramm ter­mésre számíthatunk. A karalábé jól megfér egy ágyásban a retek­kel, a paradicsommal, a papriká­val és a padlizsánnal. Mindegyik­nél korábban terem. Ne ültessük gyümölcsfák árnyékába, mert gumója fejletlen marad! ______■ E UROPA-TUDOSOK. A napokban zárult a kecskeméti Kincskeresők Egyesületének tizenegyedik mű­veltségi játéka. Az országos megmérettetésen a bajai Újvárosi ÁMK Európa-kutatók nevű csapata - egy hajdúböszörményi gárdával megosztva - első helyet szerzett, megelőzve 285 csapatot. Felvételünkön a yőztesek: Pappné Varga Adrienn (SZMK-elnök, a felnőtt segítő), Papp Gergő, Balázs Bianka, Mészáros gnes, Pintér Dóra, Bokányi Rita.__________________________________________________fotó: rab rita Ádám nem eszik és félrebeszél Nem volt sikeres tegnap Nógrádi Ádám kihall­gatása. Az apagyilkossággal gyanúsított fiatal­ember ugyanis egyre zavartanban viselkedik. Állapotát hamarosan elmeorvos vizsgálja meg. Kecskemét Tegnap újra kihallgatták Kecskeméten Nógrádi Ádámot, akit édesapja meggyilkolásával és fegy­verrel való visszaéléssel gyanúsítanak. Ám dr. Kovács Lajos ezredes, az ORFK „döglött ügyek” osztályának vezetője és a megyei rendőr-főkapi­tányság egyik főnyomozója nem sokra jutott a fiatalemberrel a többórás faggatáson. Nógrádi Ádám ugyanis összefüggéstelen, a kérdésekhez nem kapcsolódó válaszokat adott a rendőrök kérdéseire. A két nyomozó főként az édesapjához fűződő viszonyáról kérdezte Ádámot. Pontosabban an­nak a veszekedésnek a körülményeiről, ami Nóg­rádi József 1998. október 25-i eltűnése előtt zaj­lott le apa és fia között. A fiatalember ugyanis előtte csúnyán összetörte édesapja Mercedesét. Az összetűzés - mint az egyik lehetséges indíték a gyilkosságra - fontos momentum a nyomozók számára. A védelem szerint ugyanakkor pont ez a karambol borítja fel azt a teóriát, hogy a kisebbik fia ölte volna meg Nógrádi Józsefet. Az áldozat ugyanis eltűnése előtt kénytelen volt gyalog járni a gépkocsi üzemképtelensége miatt. Holttestét vi­szont lakhelyétől tizenöt kilométerre, Pirtón, egy használaton kívüli kútban találták meg idén au­gusztus végén. Tehát: Ádámnak vagy volt egy autóval rendelkező segítőtársa, vagy nincs köze a gyilkossághoz. Az azonban már bizonyos, amit a fiú az első kihallgatásán elismert: ő írta azt a névtelen le­velet, amely alapján csaknem három év után megtalálták édes­apja holttestét. Ám a gyilkosság elkövetését tagadta. Elmondta, hogy egy na­gyobb névtelen levélből kivonatolta a holttest megtalálásához szükséges információkat, majd ezt a kisebb levelet küldte el a rendőrségnek, valamint Fótra, a bátyjának. Az eredeti levelet pedig megsemmisítette. Dr. Magyar György, Nógrádi Ádám ügyvédje lapunknak azt nyilatkozta: védence összefüg­géstelen és nem adekvát válaszai miatt kérte a fi­atalember elmeorvosi vizsgálatát. Indítványa összecsengett a kihallgató nyomozókéval is, akik csak a vizsgálat eredménye után folytatják majd Ádám kihallgatását. Ezt az információnkat ugyanakkor a rendőrség hivatalosan nem erősí­tette meg, mert az ügyben - annak lezárásáig - to­vábbra sem nyilatkozik senki. Nógrádi Zsolt a Petőfi Népének elmondta, hogy öccse napok óta nem fogad el ételt és na­gyon gyatra állapotban van. Adám rossz fizikai és pszichikai állapotának tényét ügyvédje is meg­erősítette munkatársunk érdeklődésére. RAJNAI ATTILA a jó öreg toronyóra Megújul Kiskunfélegyháza A fogaskerekek elkoptak, a rugók elhasználódtak, a számlapot dró­tok és szögek tartják egyben. A félegyházi Sarlós Boldogasszony templom 227 éves óraszerkeze­tét idén felújítják. Talapka István plébánosnak nagy tervei vannak az Ótemp­lommal. Az utoljára 22 éve ja­vított toronyórát még ebben az évben szeretné felújíttatni. El­képzelései szerint megmaradna az óra barokkos stílusa, erede­ti formája és arányai. Emellett fontos szempont persze, hogy pontos és hosszú távon is mű­ködőképes legyen a szerkezet. A plébános célul tűzte ki az idén 240 esztendős fennállását ünneplő templom külső tataro­zását is. A 100 millió forintos beruházást a tervek szerint a 250 éves évfordulóra fejezik be. A templom- és a plébániatető ja­vítása pedig, amely 60 millió fo­rintba kerül, várhatóan még az idén befejeződik. MUNKATÁRSUNKTÓL Balesetek, bűnügyek Megvan a nyolcadik Már nyolcra bővült a gyanúsí­tottak száma a kiskunfélegy­házi emberkereskedelem és kerítés ügyében. Csütörtökön este őrizetbe vették a rend­őrök a 31 éves, helybéli K. Cs.-t, aki a kiskunfélegyházi Emanuelle bárban anyagi el­lenszolgáltatás fejében egy kecskeméti nő szexuális szol­gáltatásait kínálta fel az oda betérő vendégeknek. PÉNZÉRT FIGYELT. Kerítés alapos gyanúja miatt vettek őrizetbe csütörtökön egy 18 éves helybéli fiatalembert a kecskeméti rendőrök is. V. A. az 54-esen a gépkocsijában ül­ve figyelte az utat, és ha fel­tűnt egy rendőrautó, azt mo­biltelefonon jelezte az útsza­kasz prostituáltjainak. A fi­gyelmeztető hívásokért a fiatalember pénzt is kapott a pillangóktól. FÉMTOLVAJ. Tűzoltószek­rény- és villanyóra-fedeleket lopott el valaki csütörtökön délután a kiskunfélegyházi Bem József laktanyából. A tet­tes által okozott kár mintegy harmincezer forint. Az adat­gyűjtést követően a félegyházi rendőrök néhány órán belül őrizetbe vették a 45 éves, helybéli P. J.-t, aki alaposan gyanúsítható az alumíniumfe­delek ellopásával. JÁTÉKGÉP ÉS CIGI. A Kis körösi Rendőrkapitányság őri­zetbe vette szerdán a 19 éves Gy. F.-et. A helybéli fiatalem­bert azzal gyanúsítják, hogy betört október elején egy kis­kőrösi sörözőbe. Feltörte a vendéglátóhely játékgépeit, amelyekből hetvenezer forin­tot vett magához. Ezenfelül mintegy harmincezer forint- nyi dohányárut is ellopott. ■ Közlekedés Ma burkolatépítést végeznek az 51-es út 167-168. és az 55-ös út 68+300-71+887. km-ei közt. Holnap szüreti felvonulás lesz Soltvadkerten. Ezért 13.30-tól 13.40-ig félpályás és 15.30-tól 16 óráig teljes útzár lesz az 53-as út belterületi szakaszán. TRAFFIPAX: Ma Bátmonostor, Csátalja, Kiskunmajsa, Kiskőrös és Kecskemét lakott területén számíthatnak a gépjárműveze­tők radarellenőrzésre. ■ Víztakarékos öntözőrendszer Kerekegyháza Hétfőn víztakarékos öntöző- rendszert mutatnak be Kerek­egyházán, a homokhátsági cél­program keretében. Az agrár­kamara rendezvénye 10 órakor kezdődik a polgármesteri hiva­talban. Először öntözéselméle­ti előadást hallhatnak az érdek­lődők. Ezután mutatja be a hely­béli Homokhátsági Mintagaz­daságot Szabó Tibor ügyvezető igazgató - előbb szóban, majd a helyszínen._______________■ Szüreti felvonulás és bál Tass Ma rendezik meg Tasson a már hagyományos szüreti felvonu­lást. A díszes és vidám menet délután két órakor indul út­nak, s megannyi utcát végig­járva meg-megáll egy-egy kis táncra, vigalomra. Este pedig bál várja a táncos lábúakat. Természetesen tökéletes A Dnna-Dráva Cement értékes nyereménnyel várja a kiállításra látogatókat A nagy hagyományokkal rendelkező Duna-Dráva Ce­ment Kft. vállalta fel idén a kecskeméti Hírös-Bau és Hírős Mobil Építészeti és Járműipari Szakkiállítás főszponzori tisztségét. Az üzleti partnereik mellett azonban szeretettel várják standukon a kiállításra láto­gatókat is. Nyereményjátékukon a legszerencsésebb ér­deklődő vasárnap délután 3 órakor negyedmillió forint értékű cementvásárlási utalványt nyerhet. A Duna-Dráva Cement Kft. 1997-ben a Beremendi Cement- és Mészműipari Rt. és a váci Dunai Cément­és Mészmű Kft. fúziójával jött létre. Jelenlegi tulajdo­nosai a német Schwenk KG és a Heidelberg Cement AG. A társaság 2,4 millió tonna cementgyártó kapaci­tásával a hazai cementpiac 55-60 százalékát tudhatja magáénak. Céljuk, hogy a vásárlók jó minőségű, kor­szerű építőanyaghoz jussanak, illetve fontos hang­súlyt fektetnek a környezetvédelemre is. Az elmúlt évek jelentős fejlesztéseinek eredményeként javult termékeik minősége, továbbá jelentős mértékben csökkent a környezeti terhelésük is. A cég még 1994- ben megszerezte az ISO 9002 minőségbiztosítási tanú­sítványt, ezzel is biztosítva a színvonalas gyártást. Je­lentős fejlesztéseket eszközöltek cégen belül, vala­mennyi műszaki fejlesztésük megfelel a környezetvé­delmi előírásoknak. A társaság vezető üzletága a ce­ment, de jelentősek a TBG név alalatt működő transportbetonüzemek, továbbá az ezek nyersanyag- ellátását biztosító kavicsbányák is. Marketingpolitikai szempontból nagyon fontos szá­mukra, hogy a szakma országos jelentőségű kiállításain részt vegyenek, ezek közé tartozik a Hírős Bau is, amely kitűnő alkalmat jelent a társaságnak az általuk A sajtótájékoztatón rész vett Sövér Ferenc gazdasági igazgató, Wágnerné Kohári Mária marketing és Pr menedzser, valamint Papp János és Gregor Gábor értékesítési igazgató. gyártott termékek bemutatására, meglévő üzleti kap­csolatainak ápolására, másrészt a cégimage tovább épí­tésére. Szinte a kezdetek óta aktív részesei a Hírős Baunak, tavaly szponzorként támogatták, idén pedig elvállalták a főszponzori tisztséget. A rendezvénynek köszönhetően közelebb kerülhet­nek a termékeik végső felhasználóihoz, megismerhetik a véleményüket, igényeiket, valamint a szakma képvi­selőivel is szorosabb kapcsolatba kerülhetnek. Munká­juk eredményességét és sikerét bizonyítja az is, hogy ebben az évben vásárdíjat ítélt meg számukra a kiállítás zsűrije.

Next

/
Oldalképek
Tartalom