Petőfi Népe, 2001. szeptember (56. évfolyam, 204-228. szám)
2001-09-06 / 208. szám
2. OLDAL VILÁG TÜKÖR Hírek A SZLOVÁK kormány szerdán jóváhagyta az úgynevezett „hatásköri törvény” tervezetét. A parlament elé terjesztendő tervezet elfogadásával teljesülne a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) egyik alapfeltétele, amelyhez a párt országos vezetése a kormányzati pozíció megtartását kötötte. IZRAEL a jövő héttől több helyen ütközőövezetet működtet a zsidó államot a megszállt palesztin területektől elválasztó vonal mentén, s mintegy ezer katonával megerősíti a jeruzsálemi rendőrséget a hét elején elkövetett és megkísérelt újabb pokolgépes merényletek nyomán. Az övezetek egy részét zárt katonai területté nyilvánítják. OROSZ megfigyelők szerint a hűvös moszkvai fogadtatásra vezethető vissza, hogy az orosz fővárosban tárgyaló Ariel Sáron izraeli miniszterelnök lemondta találkozóját II. Alekszij pátriárkával, az orosz ortodox egyház vezetőjével és Gennagyij Szeleznyowal, az Állami Duma elnökével. Az egyházfő és a házelnök Sáron egészségi állapotára való hivatkozással kapta meg a találkozó lemondását a moszkvai izraeli nagykövetségtől. A NÉMET külügyminiszter kedd este Szkopjéban gyors politikai előrelépésre biztatta a macedón politikusokat. Joschka Fischer (aki előzőleg a NATO- misszióban részt vevő német katonákat kereste föl a Tetovo melletti Erebino katonai táborban) úgy vélte, hogy a szkopjei parlament által tárgyalt béketerv nemcsak a macedón többség és az albán kisebbség tartós együttélésének lehetőségét nyitná meg, hanem Macedónia Európába vezető útját is. ■ FELVESSZÜK A RITMUSÁT CIB BANK 6SOO BAJA, DÉRI FRIGYES SÉTÁNY 1-3. TELEFON: (78) 523-130 6000 Kecskemét, Széchenyi tér 14. Telefon: (76) 415-960 Érvény»»: 2001. má|us 7-étól BETÉTI KAMATOK vállalkozások részére MUMM ÈmluiMt. 1M Ft taton f%) (I8KM) 1 hét 5,750 (5,83) 2-3 hét 7,250 (7,35) 1-2 hó 8,250 (8.36) 3 hó 8,000 (8,11) 6 hó 7,750 (7,86) 12 hó 7,250 (7,35) CIB Bankszámla 2,000 (2,05) MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE 60 E Fl—S Wt MOH* lOMfttatod UkttM N» tmltMtMWeMCM tVM Um« (%) ESKÜ *vm umtt (X) EBKM 1 hó 9,500 (9,63) 9,625 (9,76) 9,750 (9,89) 3 hó 8250 (8,36) 8,375 (8,49) 8,500 (8.62) 6 hó 8250 (8,36) 8,375 (8,49) 8,500 (8,62) I2hó 7,750 (7,86) 7,875 (7,98) 8,000 Í8,11) Lejárat előtti visszavált« eseten a kamat a mindenkori CIB Classic Magánszámla alsó kamatsávjával megegyező. CIB Classic Magánszámla dB XL Átutalási Magánszámla XLCIattlc 0—100 E Ft-iQ »mtoatiN 2,500 EBKU 2,56/2,56 100 E Ft—1 MR 3,000 3,08/3,08 1 M FI felett 6,000 626/6,22 CIB Takarékszámla (min. 50 E Ft) BtvoskimMf: «VMkMtoim EMUI 0-50 E R-ifl 2,500 2,56 50EFMMR 6,500 6,79 1M R felett 9,500 10,07 KINCSEM betóf kamata magánszemélyek részére (m. 50 E Ft) «WBkMMir») E8XM 1 hónap 9,600 9,73 3 hónap 8,500 8,62 6 hónap 8,500 8.62 12 hónap 8,000 8,11 Lejérai eWS vissavéltés esetén a bank kamatot nem fizet KINCSEM 2003 kötvény (min. lOEFt) em 1 hónap 9,750 9,75 3 hónap 8,500 8,50 6 hónap 8,500 8.50 12 hónap 8,000 8,00 ’Az EHM kamatai az éves kamattal megegyeztek. HÍTELJEK Érvényéé; 2001. szeptember 1-jétól Magánszemélyek részére Folyószámlahitel THM: 22,67-29,34% 1 évre, hó végi kamatfizetéssel tomtit*) 20,00 Betétőrzó hitel 15,00 THM Betétőrzó hitelnél: 16,51% 1 évre, 300.000 R-ra, negyedéves kamatfizetéssel Betétórzó folyószámlahiteinél: 1631-16.73% 1 évre hó végi kamatfizetéssel Lombardhitel THM: 20,82 1 évre, negyedéves kamatfizetéssel Ingatlanfedezet mellett nyújtott 18,00- lakáscélú hitel kamata 15,50- egyéb célú hitel kamata THM: 2034-24.61%. M0 éves futamidőre CIB Otthonteremtő Hitel 18,00 1 éves kamatperiódus 1120 5 éves kamatperiódus 9,60 CIB Új Otthon hitel 5.50 CIB Személyi kölcsön THM: 2727-37,78%, 1-5 éves futamidőre 23,00 £vMkma!{%) HUF prime rate 1325 CIB^06402Í2M2 2001. Szeptember 6., csütörtök A Duna menti Európa Orbán Viktor miniszterelnök, valamint Wolfgang Schüssel osztrák kancellár és Edmund Stoiber bajor, illetve Erwin Teufel baden-württembergi kormányfő részvételével tartották meg a második Kis-Duna menti csúcstalálkozót. Melk A káprázatos fekvésű apátságban a kormányfők kötetlen megbeszélésén az Európai Unió bővítéséről, Európa jövőjéről, az euróról, a régiók közötti együttműködésről, a gazdasági együttműködésről, és nem utolsósorban közlekedési kérdésekről, ezen belül a dunai vízi út jövőjéről volt szó. Az első ilyen csúcstalálkozót idén februárban Ulmban tartották, s ott a Duna menti együttműködés erősítéséről, a vasúti közlekedés javításáról, valamint a tudományban és a kutatásban való kooperációról, a fiataloknak szóló csereprogramok bővítéséről és Magyarország uniós csatlakozásáról volt szó.- Az Európai Unió kibővítésére ne úgy tekintsenek, mint a végzetre, mint nemkívánatos dologra, hanem a lehetőséget keressék benne - mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedd este Kismartonban a burgenlandi Európa Fórum Egyesület nyílt fórumán, amelyen díszvendégként jelen volt Wolfgang Schüssel osztrák kancellár is. n Orbán Viktor, Wolfgang és Erwin Teufel Schüssel, Edmund Stoiber, Burkhard Ellegast melki apát FOTÓ, KUROPRMS/IPA Az EU értékelte Magyarországot Tegnap az Európai Parlament megszavazta az EU-tagjelölt Magyarországról szóló éves jelentést, amely kedvezően értékeli az elért eredményeket, bár kétségeket is megfogalmaz a korrupcióval kapcsolatban. Strasbourg Az Európai Parlament értékelése megállapítja: hazánk kielégíti az uniós csatlakozás politikai feltételeit. A magas infláció ellenére is jó osztályzatot kapott a gazdasági fejlődés, amely versenyképes lehet az Európai Unión belül is. A jelentés stabilizáló tényezőként üdvözli a kétéves költségvetést, és egészében jónak tartja Magyarországon a társadalmi párbeszédet. Elismeri az igazságszolgáltatásban és az állami adminisztrációban a hiányosságok felszámolására tett erőfeszítéseket. Aggasztónak minősíti viszont az idei Magyarország-jelentés a korrupciót, még ha megemlíti is, hogy az térségünkben nem egyedülálló, s hogy a problémát külön intézkedéscsomaggal kellene kezelni. A státustörvényre kitérve a jelentés Magyarországot a jogszabály további magyarázatára, értelmezésére, ismertető konzultációjára sürgeti. Az Unió kormányának számító Brüsszeli Bizottságtól pedig kéri, hogy értékelje: összhangban van-e a törvény az európai szabályokkal és a jó szomszédság elveivel. Az országértékelés vitájában a jelentés írója megjegyezte: e tekintetben derűlátó, mert a státustörvénynek nincs érvénye Magyarország területén kívül, és nincs ellentétben a szomszéd államok törvénykezésével sem. A magyarországi romákra térve a jelentés elismeri, hogy helyzetük javítására megkezdődött a középtávú program végrehajtása, ám ezt szükséges lenne a cigányok képviselőinek bevonásával sajátos intézkedésekkel kiegészíteni az egészségügyben, az iskoláztatásban és a lakás- helyzet javításában. Elmer Brock, az Európai Parlamentkülügyi bizottságának vezetője eZZél kapcsolatban kiemelte: a probléma egyrészt nem egyedi magyarországi sajátosság, másrészt társadalmi jelenség, tehát nem csupán kormánypolitika. A Vajdaság autonómiájáról Napirenden Szerbia közigazgatási reformja A szerb kormányfő szerint a Vajdaságnak széles körű autonómiát kell kapnia, mert ez az álíamjogi státus mélyen gyökeredzik a tartomány múltjában. lesedik a vita az ország decentralizációjáról, s azon belül arról, hogy a Vajdaság miként és hogyan kapja vissza néhai, 1989 előtti hatásköreit. A legnagyobb ellentétek a három vezető vajdasági párt - közöttük a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) - és a Vojiszlav Kostunica vezette Szerbiai Demokrata Párt (DSS) között mutatkoznak. A vajdasági pártok álláspontja szerint a köztársasági hatáskörbe a védelmi, a külügyi és a vámkérdések, illetve a monetáris rendszerszabályozás tartozna, s minden más átkerülne tarto- mányi illetékességbe. _________■ ÁLLÁSPONT BERKI IMRE Osztozkodnak A múlt héten a gabonaégetésről hírhedtté vált battonyai gazda pörköltet főzetett néhány ezer környékbelinek, és meghívta a szocialisták miniszterelnök-jelöltjét hadd lássa, hogyan él, miről panaszkodik a békési Tiborc. Másnap kiderült, hogy a másfél milliós ebédet amolyan korteskedésnek szánta, a vállalkozó ezzel szeretné megváltani parlamenti belépőjegyét. Más politikai hírek is körülbelül erről szólnak. Hosszas alkudozások után sikerült fedél alá hozni a Fidesz és az MDF közötti megállapodást. A tárgyalásokon nem esett szó a nyugdíjasokról, az egészségügy reformjáról, a fiatalok sorskérdéseiről, meg ehhez hasonló dolgokról. Sokkal inkább az osztozkodás, a reménybeli jövő évi parlamenti mandátumok sorsa volt a téma. Ezért aztán nem csoda, hogy az egyezség komoly ellenérzéseket váltott ki egyesekből. A jelenlegi kisgazda képviselők is hol ide, hol oda kacsingatnak. A volt sztárügyvéd most nem számít politikai favoritnak, nem is érdemes a kegyeit keresni. Akik jövő ilyenkor is szeretnék a zsebükben tudni a képviselői igazolványt, a parlamenti fizetést, az adómentes kedvezményeket és az egész családot megillető diplomata-útlevelet, most már nyíltan ajánlgatják szolgálataikat valamelyik nagyobb eséllyel induló politikai erőnek. Egyre gyakoribbak lettek a pártelnöknek szóló ebédmeghívások... t Ha hinni lehet a szóbeszédnek, a megyéken belüli egyéni jelöltség lehetőségét sem adják ingyen. Ezen az emberpiacon - ahol nem mindig a rátermettség, a felkészültség, az elhivatottság az érték - minden képviselői helynek megvan a maga ára. Persze nem a pártok központjának gazdasági vezetői intézik ezeket az ügyeket. A helyi vezetőségek döntési helyzetben lévő potentátjai beszélgetnek el a jelöltekkel, ők szabják _ meg az árat. És hol van még a hivatalos kampány? Hol vannak még az igazi ígéretek? EGYETÉRTEK: 06>9(K33(M22 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90430423 BÍRÓ FERENC Isteni szerepben A papok átvilágítását szorgalmazók érveit hallva azt hihetnők, a rendszerváltozás előtt az egyház szolgáinak fele a rezsimet kiszolgáló besúgó volt, a másik fele pedig nyílt kiállása és hite miatt meghurcolt forradalmár. Valójában az előző negyven évben csaknem mindegyikük kollaboráns volt abban, hogy az egyház túlélése érdekében igyekezett elkerülni a konfrontációt a pártállam korifeusaival. Voltaképpen még a Vatikán sem látott más megoldást. Mégis, mire a közélet más területein már lecseng az átvilágítósdi, most' a nagy egyházakon belül gerjednek feszültségek, ébred űj bizalmatlanság. A pártpolitika befurakodott a templomok falai közé. Egyes papok csak pap testvérük átvilágítását szorgalmazzák az egyház tisztaságáért aggódva. Teológiai megközelítésben: ha a hajdani rendszerrel békében élni próbáló pap ma is a helyén van, s jól szolgálja egyházát és szűkebb közösségét, az csak Isten akarata. Amúgy pedig: ne ítélj, hogy ne ítéltessél. A csalhatatlanság adománya nélkül is belátható: az átvilágítási vitákból fakadó széthúzás legföljebb egyes, az egyházakon belül is megbúvó politikai érdekcsoportoknak használ, és korántsem az egész egyháznak. Kivált most, a harmadik évezred küszöbén, amikor az egyházaknak a közerkölcs romlásának ellenszelében kell vitorlázniuk. Amikor hagyományos közösségek bomlanak fel, s esetenként már csak a templom olyan bástya, ahonnan az emberi erózió megállítható. A modern világ megannyi kihívása közepette különösen nagy szükség van az egyházak egységének, hatni tudásának az erősítésére. Mindennek esélyét eladni vagy akár csak kockáztatni egy tál (politikai) lencséért, aligha Isten ügyének szolgálata. Ez nem a hit fénye, csak afféle Gyorskocsi utcai reflektor, amelynek semmi köze nincs a szeretethez és a békességhez. EGYETÉRTEK: 06-904330422 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 0640430423 TELEFONÁLJON!!), ha egyetért az itt közölt jegyzetek mondanivalójával és akkor is, ha nem. A véleményét meg is indokolhatja. Másokét pedig a 06-90-330-430-as telefonszámon meghallgathatja. A hívás dija: 180 Ft+áfa/perc+kapcsolási dl] A telefonszám nem hívható rádiótelefonról, külföldről, nyilvános készülékről. Magas, szőke férfi felemás borral, avagy nem képzelt riport egy európai borfesztiválról Mielőtt bárki furcsállani kezdené a címet, rövid kis magyarázatot kell adnunk, miért is épp ez lett ennek az írásnak az első mondata. Joggal tehető fel ugyanis a kérdés: miként változott a cipő borra? Bordeaux Mivel szeptember 3. és 16. között tart a X. Budapesti Nemzetközi Bor- és Pezsgőfesztivál, talán nem érdektelen elmondani, borkedvelőként mit volt tapasztalható a világ egyik legnagyobb borászati seregszemléjén, a franciaországi Vinexpo 2001-en, amelyen 43 országból 2400 kiállító volt jelen. Gyanútlan nézelődésünk során az egyik kiállítóhelyen az ismert film csetlő-botló főszereplőjének, Pierre Richard-nak a fényképét fedeztük fel. Pincemestere készségesen elmagyarázta, hogy a „gazda” már 15 éve nem csupán színész, hanem neves bortermelő is. A mintegy 20 hektáron borászkodó művész itala kiváló. Hogy aztán mennyi ebben a saját szerepe és mennyi a vincelléré, az más kérdés. Talán kevesen találkoztak még észak-amerikai, kaliforniai borokkal, pedig az ottani termelés megteremtésében a 19. század közepén éppen egy volt hazánkfia, Haraszthy Ágoston játszott kiemelkedő szerepet. Kalandos életű volt honfitársunk bizonyára elégedetten venné tudomásul, ha tevékenysége nyomán sikerülne olyan borászkodást teremteni a volt marhalegelőkön, amelynek termékei bizony felveszik a versenyt a legjobb európaiakkal is. A másik magyar vonatkozású meglepetés a dél-afrikai kiállítóknál érte a látogatót. Végigkóstolván néhány kiváló borukat, köztük a csak ott termelt pinotage-t is, ismét magyar névre bukkanhattunk. Egy Pongracz nevű vincellér termékeit hirdették a pezs- gős- és borosflaskák címkéi. Végigkóstolván a magyar nedűket is, megállapítható volt, hogy főként a fehérborokat illetően nincs szégyenkezni valónk. Borászaink munkáját több éremmel ismerte el a szigorú zsűri. Sajnos azonban újra meg kell állapítanunk, hogy a jó bornak is kell cégér. A magyar borvidékek közül ugyanis egyedül a tokaji ismert szélesebb körben. ARADI F. CSABA MERÉNYLET. Protestáns tüntetők robbanószerkezetet dobtak szerda reggel a belfasti Ardoyne Roadon lévő Szent Kereszt katolikus lányiskolába tartó tanulókra és szüleikre; egy ember megsebesült. A robbanás hatalmas pánikot okozott az iskolába igyekvők körében, akik immár harmadik napja csak rohamrendőrök és katonák sorfalának menedéke alatt tudják megközelíteni az intézményt a helyi protestáns lakosok egyre dühödtebbé váló tüntetése miatt. ____________________________________________________________________FOTÓI EUROPRESS/EPA Nagybecskerek Zorán Djindjics szerdán a vajda sági városban kijelentette, hog) bizonyos autonómiát minder majdani szerbiai régiónak mej kell kapnia, de „nem olyan mérté kűt, mint a Vajdaság”. A szert kormányfő szerint a Vajdaság kü lönleges helyzetben van, mert „t tartományi autonómia gyökere mélyebbek” annál, mint amilyer önállóságra szüksége lehet a töb bi régiónak a majdani decentralizált Szerbia keretében. Djindjics úgy értékelte, hogy r Szerbiában az önkormányzatok- i nak teljesen vissza kell kapniuk ; az őket illető jogköröket, s azután- maguk dönthetik el, hogy tár- ) sulnak-e egymással ott, ahol- egyébként is természetes egysé- t get alkotnak. i A vajdasági autonómiaplat- í form augusztus 20-án történt- megalakulása óta Szerbiában szé-