Petőfi Népe, 2001. szeptember (56. évfolyam, 204-228. szám)
2001-09-25 / 224. szám
Petőfi Népe 2001. Szeptember 25., kedd Kiskunfél és környéke Szerkeszti: Szász András Hírek FŐZŐVERSENY. A rossz idő miatt szeptember 9-én elmaradt főzőversenyt október 6- án, szombaton tartják meg Kunszálláson. A főző- és sütőverseny délután 1 órakor kezdődik a Pál vendéglő körüli utcákban. A zsűrizés délután 5, az eredményhirdetés pedig 6 órakor lesz. Az első három legjobb szakács díjazásban részesül. A főzőverseny után szüreti felvonulás, majd pedig szüreti bál lesz a Pál vendéglő mögött felállított sátorban. BENZIN HELYETT VÍZ. Gróf Spanyol Zoltán feltaláló találmánya lehető tenné, hogy a jövőben különböző járművek gázolaj és benzin helyett vizet tankoljanak. A korszakalkotó magyar találmányt szeptember 27-én, csütörtökön délután 5 órakor mutatja be a feltaláló Kiskunfélegyházán, a Szakmaközi Művelődési Házban. Az előadást Kelemen József vezeti. SZÜRET AZ ÓVODÁBAN. Szeptember 27-én (csütörtökön) délelőtt 10 órakor szüreti felvonulást és mulatságot tartanak a bugaci óvodában. A szervezők és a gyerekek minden érdeklődőt szeretettel várnak. Kiskun TV-müsor Kedd. Sugárzott adás: 10-től 20 óráig. 10.00 Képújság, 17.30 Titkos küldetés - 27. rész, 18.00 Telefonbetyár, 19.00 Régiónk hírei, 19.20 Klipek, 19.30 Sportvarázs. Szerda. Sugárzott adás: 14-től 24 óráig. 14.00 Képújság, 18.00 Perla Negra - Fekete Gyöngy 138. rész ism., 18.45 Klippek, 18.55 Reklám, 19.00 Régiónk hírei, 19.20 Uramisten - magyar film ism., 21.00 Régiónk hírei ism., 21.20 Bencze Show: Havas Henrik I„ 21.50 Képújság. Csütörtök. Sugárzott adás: 14-től 24 óráig. 14.00 Képújság, 17.42 Perla Negra - Fekete Gyöngy 138. rész ism., 18.27 Közös légi mentés - rövidfilm, 18.55 Reklám, 19.00 Régiónk hírei, 19.20 Félmaréknyi kung-fu - akciófilm ism., 21.00 Régiónk hírei ism., 21.20 Közös légi mentés ism., 21.47 Képújság. Péntek. Sugárzott adás: 14- től 24 óráig. 14.00 Képújság, 17.40 Perla Negra - Fekete Gyöngy 139. rész ism., 18.25 Bencze Show ism., 18.55 Reklám, 19.00 Régiónk hírei, 19.20 A képviselő-testület 2001. szeptember 27-i ülése 1. rész, 21.00 Régiónk hírei ism., 21.20 A képviselő-testület 2001.09.27-i ülése 2. rész, 22.20 Képújság. Szombat. Sugárzott adás: 8tól 18 óráig. 8.00 Műsorismertetés, 8.05 Gyermekműsorok, 8.30 Pumukli kalandjai, 8.55 Misztikus utazás-amerikai- japán film ism., 10.48 Képújság. Vasárnap. Sugárzott adás: 8- tól 18 óráig. 8.00 Műsorismertetés, 8.05 Képes Recept, 9.00 Heti hírösszefoglaló, 9.30 A képviselő-testület 2001.09.27-i ülése 3. rész, 11.09 Képújság. Hétfő. Sugárzott adás: 14-től 24 óráig. 14.00 Képújság, 17.40 Perla Negra - Fekete Gyöngy 139. rész ism., 18.25 Bencze Show: Havas Henrik 2. rész, 18.55 Reklám, 19.00 Régiónk hírei, 19.20 Az ifjú tigris - hongkongi akciófilm, 21.00 Régiónk hírei ism., 21.20 Bencze Show ism., 22.00 Képújság.___■ TEMETKEZÉS: VSZKSZ Temetkezési Részleg Kiskunfélegyháza, Jókai u. 1. Tel.: 76/462-653 98552 Életmentő műszer újszülötteknek A gépet Kormányos Imre kuratóriumi elnök adta át dr. Fehérvári Istvánnak, a gyermekosztály vezető főorvosának. Dr. Tóth Erzsébet a 4 napos Krisztiánon próbálta ki a készüléket és mindent rendben talált. fotó: vajda pirosra Újabb életmentő műszerrel gyarapodott a kiskunfélegyházi városi kórház újszülöttosztálya. A United Way Alapítvány pályázatán ugyanis egy Pulse Oxymeter készüléket nyertek. Városi kórház A korszerű, csaknem félmillió forintos műszer az újszülöttek vérének oxigénszintmérésére szolgál - tudtuk meg dr. Tóth Erzsébettől, az osztály részlegvezető főorvosától. Elmondta: ezzel pillanatok alatt megtudhatják az eredményt. Korábban mindez vérvétellel történt, ami sokkal hosz- szadalmasabb művelet volt. Az optimális oxigénszint beállítása az újszülötteknél nagyon fontos. Ha alacsony, akkor leghamarabb a baba agya károsodhat. Ha magas, akkor pedig a látása sérülhet. A készüléket a United Way Alapítvány pályázatán nyerte az újszülöttosztály. Budainé Nagy Katalin, az alapítvány ügyvezetője elmondta: a közelmúltban egymillió forintot osztottak szét - egészségügyi célokra - pályázati úton. A beérkezett tizenkét pályázatból négy volt sikeres. Támogatásban részesült a kórházon kívül a Szívdobbanás Egyesület és a Lélegzet Alapítvány. Emellett egy helybeli beteg külföldi gerincműtétére is különítettek el az összegből. ____ VAJDA PIROSKA Kidöntötték a kerítést törték ki a több mint negyven darab betonba ágyazott oszlopot. A pálya üzemietetői szeptember elején tettek feljelentést a rendőrségen a rongálás miatt. Azóta ezt háromszor voltak kénytelenek megismételni. A félegyházi rendőrség ismeretlen tettes ellen indított nyomozást. Kis Andortól, a KTK ügyveze- Több éjszakán át munkálkodtak tőjétől megtudtuk: a jelenleg ál- a vandálok, mire a KTK-pálya ke- lami tulajdonban lévő sportpá- rítését ledöntötték. Fokozatosan lyában több százezer forint kár Kiskunfélegyháza keletkezett. Egyelőre azonban még nem lehet tudni, pontosan mennyibe fog kerülni a kerítés elbontása és újjáépítése. Az előzetes felmérések szerint a munkálatok elvégzése csaknem félmillió forint lesz. A kár egy részét a biztosító ugyan kifizeti. Az egyesület kasszájából felújításra azonban nemigen futja. Az ügyvezető ennek ellenére úgy véli, a korábbinál sokkal biztonságosabb, erősebb kerítésre van szükség, nem pedig olyanra, amellyel a rongálók könnyűszerrel elbánnak. A problémát igyekeznek mielőbb megoldani. A vandál rongálás ugyanis tovább rontja a KTK-pálya állapotát, amely már így is komoly felújításra szorul. BÚCSÚ ADRIENN Ajándékozzunk könyvet Közművelődés „Ajándékozzunk könyvet, hogy mások is olvashassanak!” címmel rendeztek könyvgyűjtő akciót múlt héten Kiskunfélegyházán. Az akciót az olvasás éve program keretében hirdették meg, melyhez Félegyháza is csatlakozott. A program célja az olvasáskultúra terjesztése és fejlesztése. Létrehozásában a Szociális és Családügyi Minisztérium, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Nemzeti Kulturális örökség Minisztériuma, valamint a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete működik közre. Kiskunfélegyházán eddig nem túl sok könyv gyűlt össze - tudtuk meg Kállainé Vereb Máriától. A Petőfi Sándor Városi Az akcióban Dorogi Sándorné helyi pedagógus is részt vett. Összegyűjtött könyveit a könyvtárban adta le. fotó.v.p. Ismerjük meg községünket! Könyvbemutató A napokban jelent meg a Tanulmányok Jászszentlászló történetéből és néprajzából című kötet. A csaknem kétszáz oldalas könyv több szerző munkáját is dicséri. Köztük van két helybeli is: Forgó Ibolya tanító és Rókus Róbert tanár. A könyvből mindent megtudhatunk a falu nevéről és névadójáról. Kiderül, hogy a középkorban hogyan éltek a település lakói. Bagi Gábor írásából arra derül fény, hogy Szentlászlóból, hogyan lett Jászszentlászló. A szentlászlói tanyák kialakulásáról és népességéről Juhász Antal ír. Jászszentlászló községgé alakulásáról pedig Bánkiné Molnár Erzsébet. A könyv kitér a helyi oktatásra, a nyelvjárásra, gazdaságtörténetre, a népesség és a népmozgalom alakulására is. A kötet végén pedig fotókról is megismerhetjük Jászszentlászló történetét. ■ Az ügyességi verseny nagy sikert aratott. FOTÓ: SZ. A. Biciklivel autó helyett Kiskunfélegyháza Szeptember 22-én szombaton autómentes napot tartottak szerte Európában. A Magyarországon is megszervezett „Autó nélkül a városban” elnevezésű akcióhoz Kiskunfélegyháza idén elsőként csaüakozott. Az akció alkalmából az önkormányzat és a rendőrség közösen kerékpáros ügyességi vetélkedőt szervezett. A megmérettetésen a mindössze ötéves Keresztesi Ervin (felvételünkön elöl) is részt vett. Az egyetlen lány versenyző Kis Orsolya volt. Ők különdíjat kaptak. Első helyezett lett Nagy Tamás, második Dulicsek István, harmadik pedig Csányi Ádám. ______________■ Anyakönyvi hírek Születtek: Pallagi Nóra (anyja neve: Bense Szilvia), Csömör Boglárka (Kelyman Mária), Jan- tyik János József (Rádi Aranka), Molnár Ákos (Patyi Rozália Erzsébet), Lakihegyi Zoltán (Bakró Mónika), Hunyadi Norbert (Kürti Mária), Berényi Krisztián (Bos- nyák Tünde), Bitó Dániel (Patik Katalin Beáta), Kürtösi Bíborka Regina (Parádi Andrea Anikó), Balog Dániel (Fekete Andrea Bernadett). Házasságot ' kötöttek: Hódi Anikó - Győri László, Kecskés Ilona - Szász Tibor Gerzson. Meghaltak: Papp József, Futó Zoltán Gyula, Vörös Zoltán, Nagy Béla Imre, Hajdú Sándor, Droz- dik Sándor, Holik János, Pajkos László - Kiskunfélegyháza, Tatu Edu Eugenia, Tatu loan - Nürnberg (Németország), Szabó Sándor - Tiszaalpár, Balogh István - Pálmonostora. Állásajánlatok A munkaügyi központ a követke- Nők: varrónőt keresnek Félegy- ző munkalehetőségeket ajánlja: házán. Mindkét nem: felszolgá- Férfiak: minősített hegesztőt, lót, élelmiszer bolti eladót, cso- szerkezeti lakatost, műszaki bol- magolót vennének fel szintén ti eladót, élelmiszer-ipari takarí- Félegyházán, Petőfiszálláson pe- tót alkalmaznának Félegyházán, dig cipőgyártót. ____■ AUTÓLÁMPA-szaküzlet Új és utángyártott autólámpák minden típushoz Forgalmazón termékeink:- Gyári és utángyártott fényszórók, lámpatestek- Karosszériaelemek, -javító (vek- Lökhárítók, hűtődíszrácsok- Visszapillantó tükrök, tükörlapok- Vízhűtők, fűtőradiátorok, légkondihűtők -Távfényszórók, ködfényszórók, munkalámpák- KAMEI termékek 6100 Kiskunfélegyháza, Szegedi út 24. (Szegedi út és Szentesi út sarok) Tel./fax: 76/432-522, 06-20/9240-8941 E-mail: piszman@freentail.hu Ms/vofíne WOLF AUTÓSBOLT Kiskunfélegyháza, Daru u. 7. Tel.: 76/466-591 VW, Audi, FIAT és egyéb nyugati autóalkatrészek széles választékával várja kedves vásárlóit. | Valvollne OLAJOK TERÜLETI KÉPVISELŐJE. HIRDETÉSFELVÉTEL PETŐFI NÉPE Kiskunfélegyházi Szerkesztősége KOPASZNÉ GÁL KATALIN kereskedelmi irodavezető Kiskunfélegyháza, Mártírok u, 1. Tel.: 76/463-274, , 06-30/9987-375 8 F™---------------------------------------------- ---------a------—------------------------------------A Városfenntartó és Szolgáltató Költségvetési Szervezet (6100 Kiskunfélegyháza, Deák F. u. 2.) GAZDASÁGI VEZETŐ munkakörbe képesítéssel, vezetői és költségvetési gyakorlattal rendelkező munkavállalót keres felvételre. A szakmai önéletrajzokat kérjük 2001. szeptember 28-án, 12 óráig a VSZKSZ titkárságán leadni (6100 Kiskunfélegyháza, Deák F. u. 2.). Személyes interjú előzetes telefonon történő egyeztetés alapján j lehetséges. Telefon: 76/462-822 V '<***!/ Könyvtár vezetője elmondta: valószínűleg azéri volt csekély az érdeklődés, meri az emberek nem hallottak az akcióról. Ezért a tervezett egy héttel szemben továbbra is tart a könyvgyűjtés. A városi könyvtárban, illetve a Darvas és a Platán Utcai Általános Iskolában összegyűjtött köteteket hátrányos helyzetű közösségek, szervezetek és iskolai könyvtárak között osztják szét. ■