Petőfi Népe, 2001. szeptember (56. évfolyam, 204-228. szám)

2001-09-11 / 212. szám

Petőfi Népe 2001. Szeptember 11., kedd Kiskunfé és környéke Szerkeszti: Szász András ________Hírek________ ÚTÉPÍTÉS. Hamarosan egy újabb úttal lesz gazdagabb Bugacpusztaháza. A Tanyasori és egy másik közeli bekötőút építésére ad be pályázatot az önkormányzat a megyei terület- fejlesztési tanácshoz. Az össze­sen 1 kilométeres útszakasz megközelítőleg 30 millió forint­ba kerülne. A pályázaton a be­ruházás 70 százalékát nyerheti el a település. A fennmaradó 30 százalékos önerőt az önkor­mányzat és egy érintett vállal­kozó közösen finanszírozná. OLCSÓBB ÉS TÖBB. Még idén korszerűsítik a villanyhá­lózatot Bugacon. Az önkor­mányzat és a Démász Rt. célja: hatékonyabb megvilágítás, ol­csóbban. A jelenlegi 289 lámpa helyett 314 világít majd a köz­ség belterületén. Emellett a fa­lut behálózó villanyoszlopokat is rendszerezik. A felújításról legutóbbi ülésén tárgyalt a helyi képviselő-testület. KÖNYVBEMUTATÓ. Megje lent a Száz magyar falu köny­vesháza című sorozat követke­ző kötete, amely Petőfiszállást mutatja be. A könyvbemutatót szeptember 13-án (csütörtö­kön) este 6 órakor tartják a he­lyi művelődési házban. A köny­vet dr. Bárth János mutatja be. Kiskun TV-müsor Kedd. Sugárzott adás: 10-től 20 óráig. 10.00 Képújság, 17.30 Tit­kos küldetés - 25. rész, 18.00 A természet világa - 24. rész, 18.55 Reklám, 19.00 Régiónk hírei, 19.20 Klipek, 19.30 Biz­tonsági zóna. Szerda. Sugár­zott adás: 14-től 24 óráig. 14.00 Képújság, 17.45 Perla Negra - Fekete Gyöngy 134. rész ism., 18.25 Szivárvány Sztármagazin 18.55 Reklám, 19.00 Régiónk hírei, 19.20 Szeleburdi vakáció film - 2. rész ism., 21.00 Régi­ónk hírei ism., 21.20 Pölös ÍJr- mös Show 1. rész, 21.32 Képúj­ság. Csütörtök. Sugárzott adás: 14-től 24 óráig. 14.00 Képújság, 17.37 Perla Negra - Fekete Gyöngy 134. rész ism., 18.22 Küzdelem a rák ellen - ism., 18.34 A déli szárny, 18.55 Rek­lám, 19.00 Régiónk hírei, 19.20 Misztikus utazás - amerikai-ja­pán film, 21.00 Régiónk hírei ism., 21.20 A déli szárny - ism., 21.40 Képújság. Péntek. Sugár­zott adás: 14-től 24 óráig. 14.00 Képújság, 17.58 Perla Negra - Fekete Gyöngy 135. rész ism., 18.43 Küzdelem a rák ellen - ism, 18.55 Reklám, 19.00 Régi­ónk hírei, 19.20 A selyem siko­lya - belga-francia film ism., 21.00 Régiónk hírei ism., 21.20 Különjárat 1. rész. 21.45 Képúj­ság. Szombat. Sugárzott adás: 8-tól 18 óráig. 8.00 Műsoris­mertetés, 8.05 Gyermekműso­rok, 8.30 Pumukli kalandjai, 8.55 Brigantik - francia vígjá­ték, 10.56 Képújság. Vasárnap. Sugárzott adás: 8-tól 18 óráig. 8.00 Műsorismertetés, 8.05 Szi­várvány - sztármagazin: Ayala, 8.35 Történetek Erdélyből, 9.00 Heti hírösszefoglaló, 9.30 Fél­maréknyi kung-fu - hongkongi akciófilm ism., 11.03 Képújság. Hétfő. Sugárzott adás: 14-től 24 óráig. 14.00 Képújság, 18.00 ! Perla Negra - Fekete Gyöngy 135. rész, 18.43 Küzdelem a rák ellen - ism., 18.55 Reklám, 19.00 Régiónk hírei, 19.20 Kon­cert Guillomért - francia játék­film-sorozat, 21.00 Régiónk hí­rei ism., 21.20 Különjárat 2„ 21.45 Képújság._______ ■ TEMETKEZÉS: VSZKSZ Temetkezési Részleg Kiskunfélegyháza, Jókai u. 1. Tel.: 76/462-653 98652 Bérelnék, de ingyen Vita a gyermekkönyvtár körül Továbbra sem tisztázott, hogy mi lesz a sor­sa a félegyházi gyermekkönyvtárnak. Az in­gatlan új tulajdonosa, a Kiskunfélegyháza Közművelődéséért Közalapítvány ugyanis nem ért egyet a helyi képviselő-testület dön­tésével, miszerint ingyen adják bérbe az épületet az önkormányzatnak. ____________Kiskunfélegyháza _________ A gyermekkönyvtár helyén korábban a Hazafias Népfront székelt. Megszűnése után az épület­rész állami tulajdonba került. A Gorkij utcai in­gatlant az önkormányzat évente 800 ezer forin­tért bérelte a gyermekkönyvtár számára. Az ÁPV Rt. tavaly írt ki pályázatot tulajdonba adására civil szervezeteknek. A pályázók közül a Kiskunfélegyháza Közművelődéséért Közala­pítványt választotta a részvénytársaság. Az új tulajdonos azonban csak abban az esetben adná ingyen bérbe, 15 év után pedig tulajdonba az in­gatlant az önkormányzatnak, ha cserében évi 500 ezer forint támogatást kap­nak. A képviselő-testület leg­utóbbi ülésén viszont semmi­lyen támogatást nem szavazott meg az alapítványnak. Hájas Sándor, kuratóriumi el­nök elmondta: nem akarják lehetetlen helyzetbe hozni a gyermekkönyvtárat, de a tes­tületi határozatot nem fogad­ják el. Hamarosan kuratóriu­mi ülést tartanak, ahol döntenek a további le­hetőségekről. Az elnök szerint a képviselők ez­zel a határozattal úgymond kisemmizik az ala­pítványt. Ezt a komoly értékű ingatlant ugyanis úgy szeretnék hasznosítani, hogy abból bevé­telük is származzon. így tudnák csak finanszí­rozni azokat a célokat, ami miatt létrehozták az alapítványt. Olyan egyéni és közösségi köz­művelődési tevékenységeket támogatnának, melyeket a hivatalos intézményhálózat nem tud felvállalni. vajda pirosra Megalakult a víztársulat Tiszaalpár Ismét van kezelője az alpári nyárigátnak. Az 1998-ban felrobbantott védmű helyre- állítását, fenntartását a kö­zelmúltban alakult Alpári Nyárigát Vízgazdálkodási Társulat végzi majd. Az alpári nyárigátat 1998 decem­berében törölte érdekeltségi terü­letéből az akkori kezelő, a Tisza- kunsági Vízgazdálkodási Társu­lat. A robbantás után több mint két év telt el úgy, hogy a gátnak nem volt gazdája. A Tisza az árvi­zek idején szabadon folyt ki és be a lyukakon. Két év kellett ahhoz is, hogy a gát 4275 hektárnyi vé­delmi területén összefogjanak a földtulajdonosok. Seres Imre, az Alpári Nyárigát Vízgazdálkodási Társulat elnöke elmondta: a he­tekben sikerült összegyűjteni a terület lakiteleki, tiszaalpári, ti- szaugi, tiszasasi és bokrosi gaz­dáinak aláírását. A kétharmados többséggel végre megalakulhatott a társulat. Legfontosabb felada­tuk egyelőre a védmű helyreállí­tása. A gát terepszint alatti lyuka­it 700 centiméterig tervezik ma­gasítani. Az illetékes vízügyi igaz­gatóság ugyanis eddig adta meg a vízjogi engedélyt a védműre. Ez azt jelenti, a közepes árvizeket a jövőben is megfoghatja a gát. Nagy áradásnál azonban kötele­sek megnyitni. A helyreállítás­hoz állami támogatást igényelt a társulat. Seres Imre úgy tudja, szeptemberben a helyszínen tart kihelyezett ülést a szaktárca. HÓDI ANIKÓ Értesítő a gimnáziumról Móra Gimnázium A napokban látott napvilágot a Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium Értesítője. A csak­nem nyolcvanoldalas, kibővített füzet idén harmadik alkalommal jelent meg. Mindent megtudha­tunk belőle az iskoláról. Olvasha­tunk a gimnázium történetéről. Bemutatja az intézmény tanárait és dolgozóit. Beszámol a tanulók létszámának alakulásáról, illetve a tavalyi tanév fontosabb esemé­nyeiről, többek között a millenni­umi emlékpark avatásáról és az iskolatörténeti kiállításról. Rész­letes tájékoztatást ad a diákok ta­nulmányi és sporteredményeiről és a gimnázium hagyományairól. A KISKUNFÉ t JZG YHÁ 7Ä MÓRA FF.RFNC Gi.VLNÁZiUM ÉRTESÍTŐJE Bemutatja az iskolai szervezete­ket, alapítványokat, valamint a könyvtárat. Végül pedig az intéz­mény házirendjét közli. Országos ökonap _______Fülöpjakab Országos ökonapot szervez a Fülöpjakabi Biokultúra Egyesü­let és a Fülöpkert Bio Szövetke­zet szeptember 16-án, vasárnap Fülöpjakabon. A rendezvény délelőtt 10 órakor kezdődik a helyi polgármesteri hivatal előtt. A helyszínen a régió ökogazdál­kodásáról Gyurasits Elemér, az FVM környezet- és növényvé­delmi főosztályának főtanácso­sa tart tájékoztatót. A találkozó­ra nemcsak biogazdálkodókat, fogyasztókat is várnak, akik megismerkedhetnek egy-egy he­lyi és félegyházi biogazdasággal. Biotermékekből készült vegetá­riánus és húsos ebéddel látják vendégül az résztvevőket. b FOGATHAJTAS. A rossz idő ellenére is tizenhat amatőr hajtó vett részt vasárnap Kunszálláson a fa­lunap keretében rendezett kettesfogat-hajtó versenyen. Akadályhajtásban a kecskeméti Guti Béla lett az első, második helyen a szeremlei Gergely János végzett, harmadik pedig a kiskunmajsai Czombos Richárd lett. Pénteken Kunszállást bemutató oldallal jelenünk meg._________________fotó, vajda pirosra AUTÓLÁMPA-szaküzlet Forgalmazott termékeink:- Gyári és utángyártott fényszórók, lámpatestek • Karosszériaelemek, -javító ívek- Lökhárítók, hűtőd íszrácsok- Visszapillantó tükrök, tükörtapok- Vízhűtők, fűtőradiátorok, légkondihűtők- Távfényszórók, ködfényszórók, munkalámpák POSTAI UTÁNVÉTTEL IS! KÖDLÁMPAAKCIÓ! Régi ködlámpáját 500 Ft-ért beszámítjuk, ha HELLA a távfényszdrdra vagy ködlámpára cseréli. 6100 Kiskunfélegyháza, Szegedi út 24^ Tel./fax: 76/432-522, 20/9240-894 8 lte/va//ne WOLF AUTÓSBOLT Kiskunfélegyháza, Daru u. 7. Tel.: 76/466-591 VW, Audi, FIAT és egyéb nyugati autóalkatrészek széles választékával várja kedves vásárlóit. | Valvoline OLAJOK TERÜLETI KÉPVISELŐJE. PETŐFI NÉPE Kiskunfélegyházi Szerkesztősége KOPASZNÉ GÁL KATALIN kereskedelmi irodavezető Kiskunfélegyháza, Mártírok u. 1. Tel.: 76/463-274, ,. 06-30/9987-375 Mozgássérült sportolók Kiskunfélegyháza A mozgássérültek akadálymen­tes közlekedésének megoldására hívta fel a figyelmet az a két ma­ratoni versenyző, aki tegnap ér­Állásajánlatok A megyei munkaügyi központ félegyházi kirendeltsége a követ­kező munkalehetőségeket ajánl­ja: Férfiak: minősített hegesztőt, szerkezeti lakatost, műszaki bol­ti eladót, élelmiszer-ipari takarí­tót alkalmaznának Félegyházán. Nők: varrónőt keresnek Fél­egyházán. Mindkét nem: felszolgálót, élelmiszerbolti eladót, csoma- golót vennének fel szintén Fél­egyházán, Petőfiszálláson pe­dig cipőgyártót. Anyakönyvi hírek Születtek: Úobák József (anyja neve: Ilcsik Erzsébet), Vidéki Adrienn (Németh Zita), Ottó Dorina (Popper Beáta), Varga Dominik (Császi Mónika), Do­bos Bence (Dómján Erzsébet), Dér Martin Tamás (Vikor And­rea), Halla Nikolasz (Baranyi Anita), Csányi Dorka (Pap And­rea Ildikó), Vámos Tímea Edit (Török Ibolya Erzsébet), Barcsik Máté (Szabó Ildikó), Papp Krisz- tofer (Kovács Zsuzsanna). Házasságot kötöttek: Pintér Irén - Csáki József Sándor, Ko­vács Melinda Mária - Rácz-Szabó Csaba Zsolt, Bíró Katalin Vaszi- livna - Palatínus Attila (Kiskun­félegyháza). Meghaltak: Patai Sándorné Ónodi Julianna - Kiskunfélegy­háza, Kis Béla - Kiskunfélegyhá­za, Oroszi Margit - Kiskunfélegy­háza, Kiss Sándorné Fodor Mária - Tiszaalpár. B KISKUNFÉLEGYHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK AJÁNLATI FELHÍVÁSA Ezúton meghirdetjük zárt csapadékcsatorna átmosásos tisztítását. A tisztítandó csatornaszakaszok: Kiskunfélegyháza, Kossuth utca déli oldalán áthúzódó gyűjtővezeték, valamint a rácsatlakozó bekötések, mellékutcák gyűjtővezetékei és mindezek tisztítóaknái, víznyelő aknái bekötéseikkel. Gyűjtővezeték: átm. 40 kb. 400 fm, átm. 60 kb. 400 fm, átm. 80 kb. 280 fm, átm. 100 kb. 2200 fm, mellékutcákban átm. 20 ossz. kb. 1000 fm. A munkák során feltárt hibákat meg kell szüntetni: szükség lehet aknaátépítésekre, szintre emelésekre, fedlapok cseréjére. A csapadékcsatorna részletes szakági helyszínrajza és a részletes ajánlati felhívás megtalálható: polgármesteri hivatal városüzemeltetési osztályán: 6100 Kiskunfélegyháza, Kossuth L. u. 1. 11/82., Sípos Róbert. s Az ajánlatok beérkezési határideje: 2001. szeptember 25. MEB1T CCNU tagvállalat A MEBIT Magyar Elet- és Nyugdíjbiztosító Rt. 2 fő fiókvezető > fő bankbiztosítási tanácsadó munkatársat keres kecskeméti igazgatóságára. Magas színvonalú képzés. Karrierépítés. Kiemelt jövedelem! Jelentkezósi határidő: 2001. szeptember 14. Tel.: 76/502-580 10830! kezett Kecskemétről Kiskunfél­egyházára. Nagy Bendegúzt és Bók Lászlót a helyi mozgássérül­tek, Simonné Retkes Edit sajtóre­ferens és dr. Garai István alpol- gármester fogadta. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom