Petőfi Népe, 2001. augusztus (56. évfolyam, 178-203. szám)

2001-08-14 / 189. szám

-■ B 2001. Augusztus 14., kedd MEGYEI KÖRKÉP Petőfi Népe - 5. oldal ÉGETT A TRABANT. Hatalmas csattanással ütközött vasárnap este két autó Kecskeméten, a Kerkápoly és a Kada Elek utca sarkán. A Trabant kigyulladt, a vezetők könnyebben sérültek. _______fotó: r. a. Ezeréves Kalocsa Szíven szúrta élettársát Gyilkosság történt Kecskeméten, a Szilágyi Erzsébet utcában A nő és élettársa vasárnap a pénzen vesze­kedtek. Gyilkosság lett a vita vége. Az asz- szony csak egyszer szúrt, de a penge éppen a férfi szívébe hatolt. Bünügy Vasárnap késő délután egy idős férfi értesítette a mentőket. Elmondta, hogy a fiát az élettársa egy késsel megszúrta, a férfi eszméletlenül fekszik a földön. A rohammentő perceken belül kiérke­zett a kecskeméti Szilágyi Erzsébet utcába. A mentőorvos a konyhában fekvő, harminckilenc éves M. Endrénél már csak a halál beálltát tudta megállapítani. Ezt követően értesítették a rend­őrséget. A nyomozók megállapították, hogy a férfi halálát egyetlen késszúrás okozta, amely mértani pontossággal vágta át a szív feletti fő­ütőeret. Kiderült: az asszony és élettársa aznap egész nap italoztak, majd hazatérésüket követően a nő hangosan szidalmazta a férfit és pénzt követelt tőle. A velük közös háztartásban élő, idős férfi­nek, M. Endre édesapjának és a szomszédoknak a hangos veszekedés nem volt feltűnő. Meg­szokták már, hogy a lassan tíz éve élettársi kap­csolatban élő párnál mindennaposak a hangos viták. A szomszédok szerint K. Györgyné rend­szeresen megverte a férfit, ha az nem adott neki elég pénzt. Va'sárnap délután a férfi édesapja arra lett figyel­mes, hogy hirtelen nagy csend lett a konyhában. Kijött a ház melléképületéből és bekukkantott a konyha ablakán. Látta, hogy az asszony vizes ronggyal a férfi mellét törölgeti, majd egy fekete műanyag nyelű kiskésről a vért mossa le a csap alatt. Az apa ekkor értesítette a mentőket. Az élettársak mindketten rokkantnyugdíjasak vol­tak. A férfi alkalmi munkákból élt, jószerivel ő tartotta el az édesapját és K. Györgynét. Az asz- szony vasárnap feltűnően ittas állapotban volt. Felháborodott hangon szidalmazni kezdte a helyszínre érkezett rendőröket, s csak nagy ne- hézségek árán tudták őrizetbe venni, rajnai attila Évforduló Kalocsa város és az érsek­ség millenniumi évének nyitó rendezvénye vasárnap lesz a Viski Károly Múze­umban, délután két órától. Katona István A kalocsai érseki egyház története című könyvé­nek bemutatója egyben az Ezer­éves Kalocsa 2001-2002 című millenniumi év nyitórendezvé­nye is. A könyv bemutatóján dr. Bábel Balázs, Kalocsa-kecske- méti érsek mond köszöntőt. Az ünnepi megemlékezést dr. Áder János, a Magyar Köztársaság Országgyűlésének elnöke tartja. A kötetet Romsics Imre múze­umigazgató és Thoroczkay Gá­bor történész mutatja be. A jezsuita történetíró Katona István 1790-ben költözött Kalo­csára, ahol hamarosan kanonok lett. Nevezetes munkáját, A kalo­csai érseki egyház története (História metropolitanae Colo- censis ecclesiae) című, kétköte­tes művét 1800-ban adta ki a he­lyi piarista nyomda. A könyvet olvasva tanulmányozhatjuk a Szent István által alapított főegy­házmegye múltjáról kétszáz év­vel ezelőtt kialakított történetírói képet. A most megjelenő 1. kö­tet a főegyházmegye területének régmúltját, a XVIII. század végi plébániák állapotát, majd a rejté­lyes kilétű Asztriktól a mohácsi csatamezőn elesett Tömöri Pálig a helyi érsekek sorát mutatja be. PÁNCSICS HAJNALKA Szárazságtűrő köles ZSANA Köles, fénymag, cukorcirok és szudáni fű. Ezen növények ho­mokhátsági termeszthetőségét ismerhetik meg az érdeklődők augusztus 16-án Zsanán. A ren­dezvény 10 órakor kezdődik az Egyetértés Szövetkezet központ­jában. Előbb tájékoztató hangzik el az FVM homokhátsági célprog­ramjáról, melyet az agrárkamara szervez, majd az említett növé­nyek termesztéstechnológiáját, az alkalmazott fajtákat ismerte­tik. Ezt követi a helyszíni szemle Újvári Endre gazdaságában. Költöző földhivatal Felső-kiskunsági emlékház Fülöpszállás Millenniumi emlékkereszttel és emlékházzal gazdagodik Fülöp­szállás. Az ünnepélyes átadás a falunapon lesz. Augusztus 20-án a községháza előtti park és a Kis­kunság tér lesz a helyszíne a 9.30 órakor kezdődő program­nak. Font Sándor országgyűlési képviselő mond ünnepi beszé­det. Átadják a díszpolgári címe­ket is, majd felavatják a millenni­umi emlékkeresztet. Délelőtt 11 órakor dr. Phd Szabó Géza fő­muzeológus és Balogh Mihály, az Országos Pedagógiai Könyv­tár és Múzeum főigazgatója megnyitja a Felső-kiskunsági Emlékházat. Az öreg épületben méltó helyre került Székely Gá­bor páratlan magángyűjtemé­nye, aminek jelentős része Pető­fivel kapcsolatos. Bőven lesz itt látni- és csodálnivaló. A délután három órakor kezdődő kulturá­lis gálaműsorban fellép a helyi népdalkor, az iskola néptánc­együttese, Bódi Sándor és népi zenekara. A vendégegyüttesek között ott lesznek a Soltiak is. A csikósok és a fogatok felvo­nulásában 16.30 órától lehet gyö­nyörködni. Az utcabál 9 órakor, a tűzijáték 10-kor kezdődik. BOHÉM MUZSIKA. A Kecskeméti Nyári Fesztiválon vasárnap este a tízéves Bohém Ragtime Jazz Band (képünkön) szórakoztatta a nagyérdeműt. Őket követte a Kecskeméti Jazz Orchestra.______ fotó: b. r. Van-e esély? Hogyan védekezhetünk a rákbetegség ellen? Balesetek, bűnügyek Megtalálták a kisfiút Egy tízéves autista kisfiú tűnt el vasárnap délután egy tisza- kécskei nyaralóból. Keresésé­re nagy erőket mozgattak meg. Á beszélni nem tudó kisfiút rendőrjárőrök, a ka­tasztrófavédelem munkatár­sai, polgári védelmisek és ön­kéntesek is keresték. A kuta­tást helikopter is segítette. A keresésnek jó fél nap után meglett az eredménye. A kis­fiút este hét óra után sértetle­nül találta meg egy vadőr a Tisza partján. SIKKASZTÁS. Százhatvan­ezer forint értékű ásványvíz elsikkasztásával gyanúsít a kecskeméti rendőrkapitány­ság egy tiszajenői férfit. P. L. egy bt. vezetőjeként idén má­jusban átvett bizományi érté­kesítésre ásványvizet egy , tiszakécskei cégtől. A férfi azonban ahelyett, hogy a szerződésben foglaltak sze­rint járt volna el, a vizet elad­ta, a pénzt viszont már nem fizette ki a tiszakécskei válla­latnak. Közlekedés A dunaföldvári hidat m‘a 23.25- től holnap 04.35-ig teljes szé­lességében lezárják. Burkolat- építést végeznek az 51-es út 139+100-139+700. km-ében. A 4608-as úton az autópálya és Lajosmizse közt burkolatjaví­tás, az 51-es út 127-192. km- ében padkakaszálás lesz. TRAFFIPAX: Ma Dusnok, Baja, Kiskőrös, Pirtó, Kiskunhalas és Kecskemét lakott területén szá­míthatnak a gépjárművezetők radarellenőrzésre. ■ Közéleti hírek • Lezsák Sándor országgyűlési képviselő (MDF), a parlament oktatási és tudományos bizott­ságának elnöke fogadóórát tart ma délután 3-4 óra között a tiszaalpári polgármesteri hiva­talban. • Endre Sándor ország- gyűlési képviselő fogadóórát tart auguszus 21-én, kedden 13 órától a kiskunmajsai pol­gármesteri hivatalban. Kiskun­félegyházán, a városházán az­nap 16 órától várja a polgáro- kat fogadóóráján. ___________■ 5. RÉSZ _____________Gazdasarok_____________ Szüreti előkészületek Augusztus közepe a szüreti elő­készületek ideje. A gyümölcsök is sorra érnek, azokat is le kell szedni, aszalni, befőzni, lekvárt készíteni a termésből, vagy mély­hűtőben tárolni. Kezdjük meg a télire szánt hagyma felszedését, savanyítsuk az uborkát és kezd­jük meg a paradicsom befőzését. Nagyboldogasszony és Kisbol- dogasszony között kell a tojást télire gyűjteni, meszes vízbe ten­ni. Mária, a megváltó anyjának mennybevételéről emlékezik Nagyboldogasszony napján a ke­resztény világ. Ezen a napon mi, magyarok arra is emlékezünk, hogy első szent királyunk, István a boldogasszony oltalmába aján­lotta népünket, hazánkat. Főün­nepünk ez, az egyetlen magyar kötelező, hétköznapra eső, amit az egyház nem tett át vasárnapra. Érik már a borszőlő. Ilyenkor le kell állni az öntözéssel még a lu­gasokban is, mert a bogyók cu­korfoka csökken, savszázaléka pedig növekszik. Bár idén július­ban az alföldi borok esetében nem volt különösebb gond, a to­kaji és a badacsonyi szőlőhegyen a hosszan tartó aszály miatt a gazdák arra kényszerülnek, hogy helyenként 40-60 százalékkal csökkentsék az érés előtt álló für­tök számát. Ha ezt nem tennék, a többi szőlő kis bogyót növelne, a cukorfok óriási lenne, de a sav- tartalom hiányában romlana a le­endő borok minősége. Az alföldi és a kunsági borszőlők legtöbbje a júliusi és ezzel a legutóbbi ke­vés augusztusi esővel együtt is­mét rekordtermést, illetve leg­alább olyan jó évjáratú borokat ígér, mint a 2000. évi volt. Egyes gazdák szerint akár 10-20 száza­lékkal is több szőlő várható, mint az elmúlt esztendőben. Erre fel kell készülni. Az erjesztéshez megfelelő edényeket (fahordót vagy üveget) és a prést meg kell tisztítani. A legtöbb bőrbetegség és borhiba ugyanis a tisztaság hiányára vezethető vissza. Akkor kezdjünk el szüretelni, ha a szőlő cukorfoka már nem emelkedik. Minden cukorfokból (mely 15-25 százalék is lehet), normális erje­dés esetén 0,6 alkoholfok szár­mazik. Átlagban 100 kiló szőlő- ből 65-70 liter must nyerhető. ■ Miről ismerhetők fel a FÜL-ORR-GÉGE- DAGANATQK? Sorozatunk­ban a rák leg­főbb típusait vesszük sorra. Neves szak­emberek nyi­latkoznak ar­ról, hogy kik a legveszélyez­tetettebbek, és milyen tünetek alapján fedezhet­jük fel időben a betegség jeleit. Figyeljünk önmagunkra, így na­gyobb eséllyel felismerhetjük a kezdődő rák tüneteit. A fül-orr-gé­gészeti daganatokról Dr. Nádud­vari Ilonával, a megyei kórház ad­junktusával beszélgettünk.- Milyen típusú fül-orr-gégészeti daganatokról beszélhetünk?- A leggyakoribb a gégetumor és a garat daganatai; ritkán ugyan, de előfordul még orrmelléküregi tumor, illetve a szájüregi daganato­kat a szájsebészekkel együtt vizs­gáljuk. A nyakon megjelenő daga­natokat, csomókat is megemlít­hetjük, ezek azonban már gyak­ran áttétek, tehát másodlagos da­ganatok.- Milyen tünetekkel jelentkez­nek ezek a betegségek?- Nagyon gyakran az a problé­ma, hogy a daganatos betegeknek nincs panaszuk; tehát a legtöbb betegnél nem jelentkezik kezdet­ben semmiféle tünet. Ezért is jön­nek gyakran csak késve az orvos­hoz, mikor például a nyakon már megjelent egy csomó. Persze van­nak apróbb jelek, amelyeket ész­lelni lehet, ilyen például a nyelési nehézség, a hang megváltozása, rekedtség, fogyás, étvágytalanság, a nyeléskor fülbe sugárzó fájda­lom, illetve később a nyakon fel­tűnő csomók.- Mire vezethető vissza a daga­natok kialakulása?- A gégedaganatoknál nagyon nagy százalékban, az esetek több mint kétharmadában a dohányzás, az alkohol, főleg a tömény szeszek fogyasztása és bizonyos életmódi dolgok, tehát a nem megfelelő táp­lálkozás, a túlzottan zsíros, fűsze­res ételek fogyasztása a betegség fő elősegítői. Azt mondhatnám, hogy talán ezen a szakterületen a leg­szembetűnőbb, mennyire fontos az egészség megőrzése szempont­jából az életmód, talán itt a legna­gyobb a hatása. Nálunk a betegek legnagyobb része évtizedek óta dohányzik, alkoholt is az átlagos­nál nagyobb mennyiségben fo­gyaszt. Persze vannak kivételek, de a számuk elenyésző.- Kiknek érdemes leginkább vi­gyázniuk?- A családi halmozódás ezeknél a daganatos betegségeknél is elő­fordul, tehát egy családon belül többen is szenvedhetnek ebben a bajban. Persze ez is visszavezet­hető az életmódra, hisz ha egy gyerek erős dohányos szülők kö­zött nő fel, akkor nagy valószínű­séggel ő is rászokik, azaz ez már önmagában veszélyforrás.- Jellemző-e a korcsoport?- Sajnos tíz-tizenöt éve azt mondhattuk, hogy ötven év alatt gyakorlatilag nem fordul elő ilyen daganat; ma már a fiatalabb kor­osztályban is nagy a megbetege­dések száma, tehát a határ lentebb tolódott, a 30-40 felé.- Milyen sikerességgel gyógyít­ható?- Nagyon lényeges, hogy idejé­ben jussanak el hozzánk a bete­gek. Aki figyel önmagára és felis­meri a kezdeti apró jeleket, s tudja önmagáról, hogy nem a legegész­ségesebb életmódot folytatja, an­nak célszerű felkeresnie minket, és fontos, hogy beutaló sem kell. Csak az a nehéz, amíg eddig eljut a beteg. Ha időben jelentkezik, ak­kor a teljes gyógyulást is el lehet érni. Jó lenne, ha az emberek kicsit jobban figyelnének önmagukra és másokra is. hraskó istván Vizsgálatok helve és időpontja Bács-Kiskun megyében: Kecskemét és körzete: Megyei Kórház-Rendelőintézet, 6000 Kecske­mét, Nyíri út 38. Rendelési idő: hét­főtől csütörtökig: 8-16.30 óráig. Tel.: 76/516-700. Kiskunfélegyháza és körzete: Városi Rendelőintézet, 6100 Kiskunfélegyhá­za, Korond u. 5. Rendelési idő: min­dennap 7-15 óráig. Tel: 76/463-611. Kiskunhalas és körzete: Városi Ren­delőintézet, 6400 Kiskunhalas, Dr. Monspart L. u. 1. Rendelési idő. min­dennap 8-14 óráig. Tel: 77/423-011. Baja és körzete: Városi Rendelőin­tézet, 6500 Baja, Rókus u. 10. Rende­lési idő: hétfő, szerda, csütörtök: 7.30-16.30 óráig. Kedd: 7.30-17 óráig. Péntek: 7.30-16 óráig. Tel: 79/422- 233. Kalocsa és körzete: 6300 Kalocsa, Kossuth L. u. 34-36. Rendelési idő: hét­fő, kedd: 8-14.30 óráig. Szerda: 9-14 óráig. Csütörtök: 10-16 óráig. Péntek: 8-14 óráig. Tel: 78/461-444. (A RÁKMEGELŐZÉSI TÁJÉKOZTATÓ ALAPJÁN) HOLNAP A PAJZSM IRIGY DAGANATRÓL SZÓLÓ CIKKÜNKET OLVASHATJÁK. Kiskunhalas A Kiskunhalasi Körzeti Földhi­vatal új székházba költözik. Ezért az ügyfélfogadás augusz­tus 16-20-áig szünetel. Augusz­tus 21-étől az új székházban az ügyfélfogadási idő változatlan. Cím: 6400 Kiskunhalas, Kossuth u. 29. Tel.: 77/429-944; 429-945; fax: 429-946. _____________________________■

Next

/
Oldalképek
Tartalom