Petőfi Népe, 2001. július (56. évfolyam, 152-177. szám)

2001-07-28 / 175. szám

Petőfi Népe 2001. JÚUUS 28., SZOMBAT és környéke Szerkeszti: Balai F. István KODÁLY FESZTIVÁL. A magyar zenetörténet egy énekmondó sze­mével. Ez volt a címe Kobzos Kiss Tamás előadásának, aki öt hang­szeren, kivételes énekhangjával és előadókészségével kápráztatta el a kecskeméti Űjkollégium közönségét. _________fotó, banczik Róbert Hétvégi piaci körkép Budai utca Óriási gyümölcsfelhozatal jellemezte tegnap a kecske­méti Budai utcai piacot. Az őszibarack és a kopaszba­rack mellett kelendő volt a szilva, a körte és a görög­dinnye is. Az őszit méretétől és puhaságá­tól függően 150-250 forint között mérték. Többféle szilvát kínál­tak. A nagyobbakat 100-120, az apró sárgákat pedig 80-120 forin­tért adták. A dinnyestandok előtt is sokan várakoztak. A mézédes pirosbelű görögdinnye kilóját 70- 79, a sárgadinnyét 120-149-ért ve­hettük meg. Körtét és déligyü­mölcsöt csak elvétve találhat­tunk. A banánt 200 forinttól mér­ték. A zöldségfélékből gazdag kí­nálat volt. Nagyon sok helyen árusítottak paradicsomot és pap­rikát. A puhább és apróbb para­dicsomok kilóját már akár 50 fo­rintért is megkaphattuk. De jel­lemzően 100-120 forintot kértek érte. A fehér paprikát már csak kilóra adták, nem így az erőset. PIACI ARAK, KECSKEMET FT/KG 80-120 200 150250 150250 50150 110180 200250 7080 150200 250 _________________________Forrás: PN-INFO Az utóbbi darabja 5-30 forint kö­zött mozgott. A kelkáposztát és a fehér káposztát 50-től, a lila ká­posztát 60 forinttól hirdették. A sütőtök kilója 70 forint volt. Töb­ben keresték a főzni való kukori­cát. Egy-egy csövet 12-20 forint között adtak. A háziasszonyok teli kosara mellől nem hiányoz­hatott az illatos virágcsokor sem. Hatalmas választék volt kardvi­rágból: sárga, piros, lila, rózsa­szín, fehér és narancssárga szá­lakból válogathattunk. Szála 15- 30 forint volt, de nagyobb tétel esetén ennél is kedvezőbb áron juthattunk a bokrétákhoz. ■ Nektarin Őszibarack Paradicsom Karfiol Banán Vöröshagyma Paprika Körte SS# Mi tetszik és mi nem a megújult főtéren? Egy hét múlva hivatalosan is átadják Kecskemét újraburkolt, kicsinosított Kossuth terét. A térburkolat már szinte teljesen elkészült, a bútorok többsége kikerült, a parkosítás is megtörtént. A lámpák éjszaka úgy világítják meg az épületeket, ahogy ezután évtizedekig láthatjuk majd. Az utolsó simítások előtt azt kérdeztük a belvárosban sétá­lóktól: mi tetszik és mi nem a főtérben? Kecskemét Vörös István: - Nagyon vi­lágosnak tartom a burkola­tot, ami csak a napszem­üvegárusoknak jó. Az tet­szik, hogy a parkolót meg­szüntették a városháza előtt, így olyan belvárost sikerült kialakítani, ami za­vartalanná teszi a nézelő­dést, a sétát. Nagyon sokan elférnek a főté­ri rendezvényeken is így, de remélem, a fa­bódékkal nem csúfítják majd el a látványt. Mészáros Renáta: - Nekem nagyon tetszik a tér, sok raj­ta a pad és még szépek is. Én nem tartom színtelen­nek, ahogy sokan, a fák és a parkok körül, a Nagy­templom előtt kellő vissza­fogottsággal színes köveket is raktak le. Ennyi szerin­tem pont elég. Bogdáni Ferenc: - Tetszik, hogy egysze­rű. Sokan mondják, hogy szürke, de any- nyira színes a környezet, hogy szerintem jobban illik ez a visszafogottság, mintha tarka lenne a burkolat. Szerencsére nem vibráló, szemrontó kövekből rakták ki a teret, ez a megoldás egységesebbé teszi a környező épületeket a térrel. Sajnos, a főtér közvetlen határán leállt a felújítás, továbbmenve maradt a töredezett asz­faltburkolat, így nagyon durva a kontraszt. A mi­nőséggel nem vagyok ki­békülve. Azt megértem, hogy a burkolat anyaga pénzkérdés, de a lerakás nem sikerült va­lami jól. Nyilas Marianna: - Jó, hogy nagyobb lett a tér, a növények is szépek, sok­kal rendezettebb a terü­let, mint volt. A főteret ugyan rendberakták, de a környező épületekre is rá­férne a felújítás, a város­háza, a templomok igen megviseltek. A kihelye­zett kukákat viszont kevésnek találom, a nagy felületen jobban látszik majd, ha eldo­bálják a szemetet. Komlós Zoltán: - Ször­nyű. Ha kisüt a nap, a szürke-fehér burkolat na­gyon vakító, bántja a sze­met. A környező épüle­tekhez egyáltalán nem passzol, nem vág össze az önkormányzat „világ- örökség” terveivel. Ide egy sárga alapú, világos téglavörössel kombinált burkolat illenék. Hiba volt a virágágyások kipusztítása is a Kossuth térről. Egy nagy, szürke beton­tengert csináltak. Ide a 40x40-es beton já­rólap nem felel meg. Ezt a fajta burkoló­anyagot nem is láttam a kiállított pályázati anyagok között a városházi aulában. Csuvár Miklós: - Egy­szerűsége, visszafogott színezése a környezet­hez jobban illik, hagyja érvényesülni az épülete­ket. Arról kellene inkább beszélniük a polgárok­nak, hogy hogyan visel­kedjenek, hogy megőriz­zék jelenlegi állapotát. Kíváncsi vagyok rá, hogy például a Hírős Hét után mennyire hagyják szemetesen maguk után. Csuvár Miklós Tóth Tímea: - Úgy ér­zem, sok zöldfelületet el­vettek, ugyanakkor ráfért már a felújítás. Hallot­tam, hogy sokaknak nem tetszik a színe, én nem érzem színtelennek. A „0” kilméterkő környéke annyira töredezett volt már, hogy éppen ideje volt felújítani. A városháza előtti park előző korlátja jobban tetszett, és szemetest sem látok eleget. Dr. Jakkel Anna: - Szép, rendezett és biztonságos. Estem már hasra a régi burkolaton, annyira rossz, töredezett volt. Ki­csit romantikusabbnak képzeltem, lehetett volna egy kicsit színesebb, de biztosan meg fogjuk szokni ezt is. Végre a ren­dezvények is a helyükre kerülnek. Szépek a padok is, és sok van belőlük. Régebben szinte csak a parkok szegélykövén lehetett leülni. Még nem láttam esti kivilágításban, de biztosan szép úgy is. VÁRADI PIROSKA Kistérségi Polgárőrség Az Országos Polgárőr Szö­vetség legutóbbi küldött- gyűlésén elfogadták az alapszabály módosítását. Ennek értelmében kistérsé­gek szerinti polgárőrcso­portok szerveződhetnek. Pap Tivadar, a Kecskeméti Pol­gárőrség Egyesület elnöke la­punk érdeklődésére elmondta, hogy Kecskemét környéki tele­pülések polgárőreit vonnák be az új területi szerveződésbe. Véleménye szerint a létrejövő területi szervezetek sokkal ha­tékonyabban tudnák megoldani a feladatokat. A pályázatok elbí­rálásánál a kistérségek polgár­őrcsoportjai kedvezőbb támo­gatást kaphatnának, mert a ta­pasztalatok szerint ezeket job­szervezet ban segítik a kormányzati és önkormányzati szervek. A kis­térségekkel a polgárőrség terü­leteket tudna lefedni, nem pe­dig egy-egy pontot. A Kecskeméti Polgárőrség Egyesület vezetése már több, más területen lévő egyesület ve­zetőségével megállapodott a kistérségi szövetség közeljövő­ben! létrehozásáról. Ha létrejön a kistérségi polgárőr-szövetség, ' akkor az a megyei polgárőr-szö­vetség keretén belül fog működ­ni. A megalakuló új szervezet­től sokkal nagyobb hatékony­ság várható majd el, mert meg­lévő anyagi eszközeit és állo­mányát jobban tudja koncent­rálni és mozgékonyán felhasz­nálni - fejezte be a tájékoztatást Pap Tivadar, a helyi szerveze­tek elnöke. KENYERES DÉNES ÚJABB NYEREMÉNY. A nagy nyári előfizetői nyereményjátékun­kon Pancza István hetényegyházi előfizetőnk egy mountain bike-ot nyert. A lapunkat több mint húsz éve előfizető olvasónknak Perjési Attlia terjesztésvezető adta át a kerékpárt. _______fotó, b. r. A Gong Rádió és a Kecskeméti Televízió jövő heti műsora Gong Rádió Stúdió, szerkesztőség: 6000 Kecs­kemét, Petőfi S. u. 1/B. Tel.: 76/414-010, 414-020. Állandó műsorok: Hírek reg­gel 6.55-től 21.55-ig óránként. 6.00- tól 10.00 óráig: Reggeli ze­nés-információs műsor (benne: 9.20: Nap kérdése, nap vendége). 10.00- 14.00: Téma (aktuális, a vá­rost foglalkoztató kérdések, té­mák boncolgatása). 14.00-18.00: Élénk délután (szórakoztató in­formációs sztráda). Hétköznap 13.05 órától, szombaton és va­sárnap pedig 16 órától Játék­zóna. Szombat és vasárnap: 12.00- 13.55: Családi üzenetek. Kedden és csütörtökön: 14.00- 15.55: Üzlet órája. Telefo­nos kívánságműsor: 18 órától kedd, szerda és csütörtök. Inte­raktív kívánságműsor: 18 órától hétfő, péntek és vasárnap. Min­den hónap első vasárnapján: 11.20 órától Zöldsáv (természet- védő magazin). Minden hónap első és harmadik vasárnapján: 14.20 órától Kecskeméti Tudomá­nyos körkép (magazinműsor). Hétfőtől péntekig 9.22: A nap kérdése (aktuális kérdések, vála­szok). Kéthetente szombaton: 9.20: Tükröm, tükröm... (női ma­gazin). Hétfő: 17.00: Aréna Top 20 (slágerlista). 18.15: Sportmaga­zin. 21.00: Te meg én (társkereső műsor). 23.00: Muzsikáljunk ko­molyan. Kedd: 14.00-től 15.55-ig: Üzlet órája. 18.00-tól 20.00-ig: Pó­lus Gong játékos szórakoztató műsor. 20.15: Gong Kávéház (közéleti műsor). 21.15: Hit és élet. Szerda: 17.15: Videovilág. 18.15: Aktuális (politikai műsor). 19.15: Videóvilág. 21.00: Vadállat­ok. Csütörtök: 14.00-től 15.55-ig: Üzlet órája. 17.10: Autósmagazin. Péntek: 17.15: Parlamenti tudósí­tás (politikai műsor). 19.05: Tele­fonbetyár. 21.00: Zűrzavar. 22.00: Áloműző. Szombat: 6.30-7.30: Tanyavilág. 9.20: Tükröm-tük- röm. 10.00-12.00: Jó ebédhez szól a zene (benne: 10.05: Szom­bati vendég - könnyed terefere). 12.00: Családi üzenetek. 14.20: Gong Kávéház. 17.10: Gong Top 13. 18.00: Zűrzavar. 21.00: Fankadili. Vasárnap: 9.20: Diéta (életmód magazin). 10.00-12.00: Jó ebédhez szól a zene (benne. 11.20: Zöldsáv - környezet- és ter­mészetvédelmi magazin). 14.15: Korzó (kulturális magazin). 14.20: Tudományos körkép. 17.00: Célegyenes (sportösszeállí­tás). 20.05: Zűrzavar 21.10: Cak- kompuder. Kecskeméti TV Állandó műsorok hétfőtől pénte­kig: 19.00: Hírős hírek. 20.40: Hírős hírek ismétlése. Július 30., hétfő: 8.00: Bencze Show. 8.30: Pénteki Mozaik. 17.00: A természet világa (18. rész). 17.50: Pénteki Mozaik (ism.). 19.00: Hírős Hírek. 19.30: Mozaik. 20.30: A túlsó parton (francia film). 22.05: Hírős Hírek. 22.35: Mozaik. 23.35: Mo­nostori Erőd. 31., kedd: 8.00: Hírős Hírek (ism.). 8.30: Mozaik. 16.50: Titkos küldetés (18. rész). 17.20: Ké­pes recept. 17.50: Mozaik (ism.). 19.00: Hírős Hírek. 19.30: Mozaik. 20.30: Perla Negra (197.). 21.15: Ké­pes recept. 21.45: Hírős Hírek. 22.15: Mozaik (ism.). 23.15: Megyei Krónika. Augusztus 1., szerda: 8.00: Hírős Hírek. 8.30: Mozaik. 17.00: Perla Negra (ism.). 17.50: Mo­zaik. 19.00: Hírős Hírek. 19.30: Mo­zaik. 20.30: Egy magyar nábob (ma­gyar film). 22.10: Hírős Hírek (ism.). 22.40: Mozaik. 23.40: Mo­nostori Erőd. 2., csütörtök: 8.00: Hírős Hírek. 8.30: Mozaik. 17.00: A természet világa (18. rész). 17.50: Mozaik. 19.00: Hírős Hírek (ism.). 19.30: Megyei Krónika. 20.00: Mű­szaki magazin. 20.30: Perla Negra (198.). 21.15: Műszaki Magazin. 21.45: Hírős Hírek. 22.15: Fantaszti­kus küldetés (hongkongi film). 23.30: Szivárvány Sztár. 3., péntek: 8.00: Hírős Hírek. 8.30: Műszaki Magazin. 17.00: Perla Negra (198.). 17.50: Szivárvány Sztár. 18.20: Mű­szaki Magazin. 19.00: Hírős Hírek. 19.30: Mozaik. 20.30: Szívből sze­retni (francia film). 22.00: Hírős Hí­rek. 22.30: Mozaik. 23.30: Felvidék: Nyitra. 4., szombat: 8.00: Hírős Hí­rek. 8.30: Perla Negra (ism.). 9.15: Adás X. 17.30: Diagnózis. 14.20: Gong Kávéház. 18.30: Képes Re­cept. 19.00: Hírős Hírek/A hét. 19.30: A kölykök visszatérnek (ja­pán film). 21.15: Megyei Krónika. 21.45: Gomolygó felhők (finn film). 5., vasárnap: 8.00: Szivárvány Sztár. 8.30: Perla Negra (ism.). 9.20: Diéta magazin. 17.00: Célegyenes. 17.30: Titkos küldetés (ism.). 18.00: Slapaj (2. rész). 18.25: Adás X. 19.00: Hírős Hírek/A hét. 19.30: Orbis Pictus (szlovák film). 21.15: Diagnózis (ism.). '22.15: Beethoven: X. szimfónia. ■ Baptista sátortemplom Kecskemét Július 30-án este hét órától ismét sátortemplomba várja a híveket a Kecskeméü Baptista Gyüleke­zet. A vízműdomb mellett felál­lított sátorban augusztus 5-ig változatos programokon vehet­nek részt a baptista gyülekezet tagjai és az érdeklődő vendégek. A gyülekezet kedvezményes ru­haakciókat, keresztény filmvetí­téseket és fórumbeszélgetése­ket, valamint gyermekeknek szánt rendezvényeket szervez egy héten át. ______________■ Sok szeretettel köszöntik NAGY MIHÁLY DÁNIELT @?SMi első születésnapja alkalmából: édesanyja, édesapja, nagymamái, nagypapái. Kalmár Pálnénak! Marika, születésnapodra, e kerek évforduló alkalmából gratulálunk. Kívánunk Neked, nagyon sok erőt, egészséget, és hogy önzetlen szereteteddel még nagyon sokáig halmozz el bennünket: férjed, fiad, menyed, édesanyád, testvéreid és a rokonok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom