Petőfi Népe, 2001. július (56. évfolyam, 152-177. szám)

2001-07-28 / 175. szám

4. oldal - Petőfi Népe MEGYEI KÖRKÉP VÉLEMÉNYEK 2001. Júuus 28., SZOMBAT Nézőpont Banczik István___________________ Vízilabdás örömök és csalódások Egyik szemem sír, a másik nevet. Kezdem a síróssal, mert érzelmi­leg csalódott vagyok, hogy a férfi vízilabda-válogatott kisiklott a vi­lágbajnokságon. Pedig az Eb előtt az volt á véleményem, hogy eb­ben a csapatban annyi tehetséges játékos van, hogy egymást segít­ve csodákra képesek. A csodák alatt az aranyérem megszerzésének lehetőségét értettem. Csalódtam a bronzéremben, de bíztam, hogy a világbajnokságra oldódik az a görcsösség, ami - mint utólag kide­rült - Budapesttől Fukuokáig végigkísérte a csapat játékát. És szinte törvényszerű volt, hogy ez ismét az éles meccseken vált az együttes leküzdhetetlen akadályává. Mindez persze csak egy hivatásos szurkoló véleménye, aki párhu­zamot vél felfedezni a magyar férfi és női pólósok játéka között. Legalábbis a vereségek mikéntjében. A férfiakról már a budapesti Európa-bajnokság előtt tudta a világ, hogy a sportág virtuózai, akik olyan rögtönzésekre képesek, ami ellen szinte lehetetlen felkészül­ni. Ha hagyják őket játszani. A jugoszlávok azonban ezt a szívességet nem tették meg, ami némi brutalitással, játékvezetői se­gédlettel az ő eredményességüket igazolta. Verekedve eredményt elérni Csaknem mindez megismétlő­dött Fukuokában. Először is­mét jugoszláv, majd olasz elő­adásban. Férfi és női csapa­tunkat is az ellenfél agresszív játéka zökkentette ki játékrit­musából. És a döntő helyze­tekben ismét nem a javunkra fújtak a bírók. A magyar vízilabda tehát új kihívás előtt áll. Vagy megtanul - jó ér­telemben véve - verekedve is eredményt elérni, vagy elvész a me­dencék süllyesztőjében. Az írott szabályok ugyanis csak annyit ér­nek, amennyit a bírók megengednek alkalmazni. Ezt a magyar lá­nyok is tapasztalhatták a tegnapi a világbajnoki döntőben, amikor az olaszok verekedős játékával nem tudtak mit kezdeni. Körülbelül ez látszott itthon, a tv-képernyőjén. A részletes elemzés a szakemberek dolga. Tény viszont, hogy a férfiak az ötödik helyért játszanak, a nők pedig elvesztettek egy világbajnoki döntőt, de nyertek egy ezüstérmet az Európa-bajnoki arany mellé. Ami nagy öröm minden magyar szurkolónak. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS háziorvosi álláshelyre Dusnok Önkormányzat Képviselő-testülete pályázatot ír ki a Dusnok, I. sz. háziorvosi körzet alapellátási feladatainak ellátására (vállalkozási vagy közalkalmazotti jogviszonyban, területi ellátási kötelezettséggel), háziorvosi álláshelyre. Pályázati feltételek:- 4/2000. (II. 25.) EiiM. számú rendelet szerinti képesítés és az ott előírt egyéb fel­tételek- büntetlen előélet- magyar állampolgárság- legalább 2 éves szakmai gyakorlat Ajályázathoz mellékelni kell:- képesítést igazoló (házi orvostan) okirat, valamint egyéb képzettséget, ismeretet, jogosultságot tanúsító okiratok másolata- háziorvosi tevékenység igazolása- részletes, a szakmai tevékenységet bemutató önéletrajz- magyar orvosi kamarai tagság- 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány- alkalmasság minőségéről szóló határozat- működési jogról szóló hatósági bizonyítvány vagy határozatmásolat- az OONY-ba való felvételről szóló igazolás másolata Közalkalmazotti jogviszony létesítése esetén bérezés a közalkalmazottak jogállá­sáról szóló törvény szerinti illetmény és egyéb pótlék. Szolgálati lakás biztosított (háromszoba-összkomfort). A megbízás időtartama határozatlan időre szól. Pályázatbenyújtási határidő: 2001. augusztus 20. Pályázatelbírálási határidő: 2001. augusztus 31. Az álláshely 2001. szeptember 1-jétől betölthető. Praxisjog tulajdonosa: dr. Kiss János háziorvos örökösei Információ: 78/367-125. Pályázat benyújtása: Szegedi Ágnes Dusnok önkormányzat polgármesteréhez (6353 Dusnok, István kir. u. 9.). Érdeklődés a 78/401-705-ös telefonon. A pályázat elbírálásának eredményéről a pályázók írásban értesítést kapnak. 101887 A kecskeméti Kandó Kálmán Szakközépiskola és Szakiskola (Kecskemét, Bethlen krt. 63.) matematika-fizika szakos (egyetemi végzettségű) tanárt keres. Az állás elfoglalásának időpontja: 2001. augusztus 21. Érdeklődni: szerdai napokon, délelőtt, az iskolában. 10179e Az OTP-Garancia Biztosító tulajdonát képező' 1461541-1461570 sorszámú nyugtatömb elveszett, használata 2001. június 30-ától érvénytelen. 101901 A Transelektro Ganz-Röck Kazán- és Erőművi Berendezések Rt. felvételre keres gyakorlattal rendelkező lakatos és gépi forgácsoló szakmunkásokat. Jelentkezés az rt. humánpolitikai osztályán Kiskunfélegyháza, Csanyi út 2.« Telefon: 76/463-355/374 | Se zárjegy, se számla, se szállítólevél Gyanús kiskőrösi szállítmányt fogtak a tolnai vámosok Csütörtökön hajnalban szokásos ellen­őrzésüket végezték a Baja és Bátaszék közötti 55-ös főúton a szekszárdi vám­hivatal jövedéki alosztályának munka­társai. Hajnali öt órakor egy Kiskőrös­ről Szekszárdra tartó Fiat Ducatót állí­tottak meg. A kisteherautóban 3160 liter bor volt, amelynek eredetét nem tudta igazolni a szállító. Szekszárd - Kiskőrös Takács Róbert, a szekszárdi vámhivatal jö­vedéki alosztályának vezetője kérdésünk­re elmondta: csütörtökön hajnalban a szo­kásos ellenőrzésüket végezték az 55-ös fő­úton, Pörböly közelében. A leállított jár­műveknél az üzemanyag, illetve a jövedé­ki törvény hatálya alá tartozó áruk felől kérdezték a vezetőket. Egy Fiat Ducato kisteherautót is leállítottak, ami - mint ké­sőbb kiderült - Kiskőrösről indult és szek­szárdi kocsmákhoz tartott. A sofőr a vá­mosok kérdéseire válaszolva elmondta, nincs se szállítólevele, se számlája, sőt az 5 és 20 literes műanyag kannás kiszerelés­ben szállított borokon zárjegy sem volt. A vámosok a helyszínen mintát vettek a bor­ból, ugyanis fennáll a lehetősége annak is, hogy nem szőlőből készült bor van a kannákban. A kiskőrösi kisteherautó előtt egyébként egy úgynevezett felvezető autó haladt. A benne ülőnek az lett volna a feladata, hogy előre jelezzék az „útviszonyokat". Pechjük- re a szekszárdi vámosok éppen takarásban voltak - két nagy teherautót állítottak meg -, amikor a „felderítők” ezen az útszaka­szon elhaladtak. A Fiat Ducatón egyébként 3160 liter bor volt, ebből 2550 liternyi fehér. A sofőr még azt sem tudta megmondani, hogy milyen fajtájú borokat szállít, viszont az kiderült, a tulajdonosnak 3 évvel ezelőtt már volt borhamisítási ügye. A sofőr felada­ta az lett volna - nem először tette meg azt az utat -, hogy Szekszárdon és környékén minden kocsmát keressen fel és ajánlja fel megvételre a borokat. A felvezető autó vezetője, amikor látta, hogy valahol lemaradt a szállítmány, visz- szafordult és az ellenőrző vámosoknál megtalálta a járművet. Ő is odament a hely­színre. A vámosok jegyzőkönyvet vettek fel a történtekről, illetve lefoglalták a viszony­lag új (kétéves) Fiatot vámhivatal parancsnoka érdeklődésünkre azt közölte: a kiskőrösi tulajdonos rendel­kezik bortermeléshez és -értékesítéshez szükséges engedélyekkel. A vámhivatal emberei megkezdték az ellenőrzést a férfi­nél, ami nem egyenlő a házkutatással.- Forrásban lévő hamis bort vagy cukor­cefrét ilyen esetekben nem szoktunk ta­lálni - magyarázza Csordás Viktor. - Ne­künk ilyenkor egyébként is inkább a papí­rok között kell kutatnunk. A gyanúsított ingatlanán sem találtunk hamis bort, vagy annak készítéséhez szükséges alapanya­got. A számlákat, a pincekönyvef, a felvá­sárlási jegyeket azonban már összegyűj­töttük. Most az a feladat, hogy olyan szál­lítmányra, tételre bukkanjunk, ami eset­leg papíron nem szerepel. Ez azonban nem párórás munka, több napot is igény­be vesz az ellenőrzés. MAUTHNER - GERENCSÉR is, a teljes rakományá­val együtt. A történtekkel egy időben a szekszárdiak felvették a kapcsolatot a kiskőrösi vámosok­kal, akik azonnal a tu­lajdonos lakására és telephelyére mentek ellenőrzésre. Csordás Viktor zászlós, a helyi Akár két év börtönt is kaphat A jövedéki termékekkel elkövetett visszaélés „eredménye” akár két év börtön is lehet. Ugyanis pár nappal ezelőtt, július 20-án lépett hatályba a Büntetőtörvénykönyv (BTK) erre vo­natkozó rendelete, mely így fogalmaz: ha a jövedéki törvény- sértéssel egyidejűleg az ellenőrzés alá vont személy (az emlí­tett esetben a sofőr is - a szerző) vonatkozásában alapos a gyanú arra, hogy elkövette a BTK 311-es paragrafusba ütkö­ző visszaélés jövedékkel bűncselekményét is, a törvény akár 2 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethet. Tűzelhalás miatti zárlat kilenc Szolnok megyei településen Gyümölcstermesztés Tűzelhalás miatt kilenc Jász-Nagykun-Szolnok me­gyei településen növény­egészségügyi zárlatot ren­delt el a megyei növény­egészségügyi és talajvédel­mi állomás - erősítette meg tegnap Magyar János igaz­gató. A zárlat Törökszentmiklósra, Kunszentmártonra, Csépára, Szelevényre, Kenderesre, Kétpó- ra, Cserkeszőlőre, Cibakházára és Surjányra terjed ki. A tűzeíhalást - az almatermé­sű növények súlyos betegségét - a növény-egészségügyi és talaj- védelmi állomás karanténcso­portja fedezte fel a folyamatos el­lenőrzések során. Főleg a házi kertekben, de a közterületeken is álló almát, körtét, birset, naspo­lyát, galagonyát és berkenyét fer­tőzte meg a baktérium. Az igazgató emlékeztetett rá, hogy a tűzelhalás egy bizonyos hőmérséklet- és páratartalom­tartományon belül jelenik meg. A növénybetegséget még lap­pangásakor, az almatermésűek virágzásakor lehet a legeredmé­nyesebben kezelni. Ezért idén, az április végi virágzás idősza­kában, a növény-egészségügyi állomás a fél hektár fölötti ter­mő területekre kötelező perme­tezést írt elő. Az ennél kisebb területű földek művelőit a meg­előző vegyszerezésre nem köte­lezhetik, így azt számos kiskert­ben valószínűleg még nem vé­gezték el. A szakember jelezte: a fertő­zés a fáról a termésre nem terjed, így az almatermésű gyümölcsök fogyasztása az emberi egészség­re nem ártalmas. A beteg faré­szeket azonban le kell nyesni a törzsről, s azokat helyben el kell égetni. A megye kilenc települé­sére vonatkozó növény-egész­ségügyi zárlat elsősorban azt szolgálja, hogy a levágott, fertő­zött részeket ne szállítsák el más településre. A karantén feloldása az utolsó tüneteket követő 365 nap után következhet be, azaz egyelőre egy évig él a zárlat - szögezte le az igazgató. _______________■ Nem tettek le a teleházról Fülöpjakab Fülöpjakab is indult a Szé- cheny-terv úgynevezett teleházpályázatán. A község már korábban is pró­bálkozott tele-, illetve klubház létrehozásával. Ám ez eddig si­kertelen volt. A napokban az önkormányzat - a helyi polgár­őrséggel közösen - öt, kiegészí­tőkkel, internet-hozzáféréssel ellátott számítógépre adta be pályázatát a miniszterelnöki hi­vatalhoz. A civil szervezet ugyanis hamarosan kulturális feladatok ellátásával bővíti tevé­kenységét. A teleházat az egykoron volt termelőszövetkezet ebédlőjé­ben alakítanák ki, üzemelteté­sét pedig az önkormányzat vál­lalja. _____________________■ Sátorosünnep Kecel Keresztény-kulturális, nyári szabadidős rendez­vény Kecelen a sátorosün­nep, amelyet az Evangéli­umi Pünkösdi Közösség helyi gyülekezete szervez immár nyolcadik alkalom­mal. Az idén augusztus 1-jén 10 órakor nyit a sátor és 5-én 18 ófakor kezdődik a program zá­rása. A helyszín ezúttal is a tűzoltóság melletti terület. Mint Városi Ferenc lelki- pásztor elmondta: céljuk legfő­képpen az, hogy a vakációzó gyerekeknek és fiataloknak pedagógiailag is jól felépített, színes szabadidős elfoglaltsá­got kínáljanak. Jellemformáló történeteket, színdarabokat, előadásokat hallhatnak, láthat­nak az érdeklődők. Valameny- nyi alapgondolatában ott az élet és egymás megbecsülése is. Naponta lesznek vidám játé­kok, versenyek, persze díjak­kal. Az országos dicsőítő cso­port koncertje szombaton 19 órakor kezdődik. De még rá­adással is. készültek a szerve­zők. Augusztus 12-én 16 óra­kor zenés gyülekezeti műsor lesz az Evangéliumi Pünkösdi Közösség templomában. ■ TETŐCSERE. A kerekegyházi művelődési ház tetőcseréjére hétmil­lió forintot költ a város. A felújítási munkálatokra 5,6 millió forint pá- lyázati pénzt nyertek a területfejlesztési tanácstól._______fotó, pulai A Kecskeméti Főiskola Műszaki Főiskolai Kar s KECSKEMÉTI FŐISKOLA 2001 szeptemberétől (2 féléves) nappali és (3 féléves) levelező tagozatos szakmérnöki képzést indít A jelentkezés feltétele: műszaki felsőfokú diploma. A képzéssel kapcsolatban részletes tájékoztatást a tanulmányi osztály ad. Telefon: 76/516-300

Next

/
Oldalképek
Tartalom