Petőfi Népe, 2001. július (56. évfolyam, 152-177. szám)

2001-07-19 / 167. szám

MEGYEI KÖRKÉP Petőfi Népe - 5. oldal 2001. Július 19., csütörtök Y Európai találkozások Baja Tájak, népek, találkozások mottóval szervezte meg Bács-Kiskun megye az Eu- rópa-napot. Baján, Nagyba- racskán, Dusnokon és Csá­szártöltésen ünnepeltek. A lakossági és szakmai fórumo­kon közéleti személyiségekkel, integrációs szakértőkkel és EU- diplomatákkal találkozhattak az emberek. A bajai rendezvényt a bajai származású dr. Szentiványi Gábor, Nagy-Britannia és Észak­írország Egyesült Királyságba de­legált rendkívüli és meghatalma­zott nagykövete nyitotta meg. A diplomata a kormány nevében gratulált az ünnepség megszer­vezéséhez. Hangsúlyozta: az Eu- rópa-nap célja, hogy minél töb­ben, a lehető legszélesebb kör- , ben folytassanak párbeszédet az : uniós csatlakozással kapcsolato­san. Thomas Wiley, az Európai Bizottság magyarországi delegá­ciójának első titkára, a Phare- ügyekért felelős osztály vezetője kiemelte: rendkívül fontos, hogy a tagállamok megismerhetik Ma­gyarország különböző régióit. Hangsúlyozta: az Európai Unió nagyra értékeli az itt élők kultu­rális sokszínűségét. - Rendkívül fontos, hogy az állampolgárok értsék, milyen hatása lesz Ma­gyarország bekerülésének az Eu­rópai Unióba. A tájékoztatásra azért van szükség, mert néhány éven belül népszavazáson kell dönteni arról, hogy csatlakoz­zon-e az ország - mondta el az osztályvezető. RAB RITA MÉRLEGEN A STRUCCTOJÁS. Kiss József egy Szabadszállás melletti tanyán kilenc struccot tart. Felvételünkön éppen egy tojás súlyát méri, amelyik 1,4 kilogrammot nyomott. A tojás keltetőbe ke- rül, ahol előbújnak a kis madarak. ___ fotó: banczik Róbert Baráti kör alakul Kecskemét Ma a kecskeméti városházán tart­ja alakuló ülését a Honvédség és Társadalom Baráti Kör. A kör cél­ja, hogy közelebb hozza egymás­hoz a civileket és a haza védel­mén fáradozó katonákat. A kör országos elnöke Josef von Feren- czy nyugállományú dandártábor­nok. Eddig Budapesten, Székes­fehérvárott, Cegléden és Veszp­rémben működik hasonló szer­vezet. ■ Gazdasarok Édes, tejes kukorica A piacokon egyre több és az utóbbi 10 évben egyre finomabb (édesebb és zamatosabb) cseme­gekukoricát lehet vásárolni. Mi­vel nagy a felhozatal, az árak rendkívül kedvezőek. A legzsen­gébb, még tejes kukoricacsöve­kért ilyenkor július második felé­ben mindössze 15-20 forintot kérnek a termelők. A magas táp­értékű csemegekukoricát (amíg ilyen zsenge) mindössze 10 per­cig kell főzni (attól a perctől szá­mítva, amikor a víz felforrt). Ha tovább főzzük, zamatanyagai kárba vesznek és a szemek meg­keményednek. Közvetlenül a csövek törése után a szemek cu­kortartalma keményítővé alakul. Ha magunk termesztjük, friss, édes tejes kukoricát fogyasztha­tunk akár egy hónapon át is. Ak­kor érdemes szedni, amikor a csövek végén kilógó „haj” már lankad és színesedik. Mélyhűtve is jó, de ha tartósítani akarjuk, in­kább várjuk meg, amíg szedés­éretté válik a kukorica, morzsol­juk le, főzzük meg kuktában (ek­kor már 20-25 percig kell forral­ni), és tartósítószer nélkül tölt­sük forrón, száraz sütőben csírát- lanított üvegekbe. Vessünk rövid tenyészidejű fajtákat, mint ami­lyen az MV korai, a K Sárga SC 300, a középkorai Kecskeméti fe­hér, az MV Ideál és az MV Favo­rit. Manapság a csemegekukori­cát már fűtött üvegházban vagy az ablakpárkányon is előnevel­hetjük. Áprilisban 18 fokos hő­mérsékleten két magot vessünk egy-egy 8-as cserépbe. Ha mind­kettő kikelne, a gyengébbet távo­lítsuk el. Májusban hajtatóágy­ban eddzük, júniusban váltakozó tőállásban, egymástól 60 centi­méterre ültessük ki szabad föld­be. Április folyamán 15-22 centi- méteres barázdákba 60 cm tőtá­volságra a szabadba is vethetjük. Ilyenkor mindig 2-3 magot ves­sünk egy helyre, majd 2,5 centi földdel takarjuk be. A fagyoktól fóliával védjük. A fóliát akkor tá­volítsuk el, amikor a növények virágzanak. Ha csak néhány tö­vet nevelünk a kertben, a csigák­tól és a fagytól a fiatal növénye­ket ráborított befőttesüveggel is megvédhetjük. A virágzás folya­mán döntő a megfelelő vízellátás. A golyvásüszögön kívül más be­tegség nem okoz gondot. Ha fel­üti a fejét, a csöveken csúnya fe­kete golyvát képez. A fertőzött csöveket feltétlenül égessük el és a következő évben más helyre vessük a csemegekukoricát. Bosszúból kivágott gyümölcsfák? Vandál módon kivágtak és tönkretettek isme­retlenek 129 gyümölcsfát egy helvéciai gyü­mölcsösben szombat hajnalban. A tettesek félbevágták a fákat, vagy levágták a gallyakat. A gazda bosszúra gyanakszik. • Helvécia ____________ Helvécia belterületéről két kilométer hosszú földút vezet Katona Sándor gyümölcsöséhez. A gazda a polgármesteri hivatalban dolgozik mint karbantartó. A fákat azért ültette, hogy nyugdí­jaskorában legyen egy kis plusz jövedelme. Most úgy néz ki, vandál tettesek miatt ez rész­ben meghiúsult.- Ott már látni, hogy nincsenek fák, ott dolgoz­tak a tettesek - mutatja már messziről Katona Sándor, ahogy közeledünk a területhez. A kapu­ban állva megdöbbentő kép tárul elénk. Még zöldek a levelek a félbevágott fákon és a levágott gallyakon. - A gyümölcsöt két hét múlva szüre­teltük volna, a fák pedig kilenc év után most for­dultak termőre.- Mekkora a kára? >- Mindent összevetve több mint 1,3 millió forint- mondja. Katona Sándor békésen aludt szombaton reggel, amikor hívta a szomszédja. Ő közölte a rossz hírt: ismeretlenek több tucat fát kivágtak a gyü­mölcsösben.- Először nem akartam elhinni a hírt. A telek mellett több ház is áll, amiben laknak, mégsem hallott senki semmit. A Démász szakemberei úgy háromszáz méterre a területtől hajnalig egy villanyoszlopot állítottak, de ők sem láttak vagy hallottak semmit. A tettesek a rendőrség szerint akkumulátoros fűrésszel dolgoztak. Az egyik fán jól látszik, milyen vékony a lapja a fűrész­Katona Sándort megdöbbentette a barbár pusztítás, fotó: s. h. nek. A hangja sem lehetett túl nagy, azért nem hallott senki semmit. Katona Sándortól természetesen megkérdeztük azt is, gyanakszik-e valakire, sejti-e, hogy kik vágták ki a fákat1- Sejtem, hogy kik lehettek, de attól tartok, hogy visszajönnek, ezért nem szeretnék róluk bőveb­ben beszélni. Szerintem egy régi konfliktus sér­tettjei álltak rajtam bosszút. Hortobágyi István őrnagy, a megyei rendőr-főka­pitányság szóvivője lapunknak elmondta: a rendőrök szombat délután mentek ki a helyszín­re^ Az ügyben jelenleg adatgyűjtés folyik. __o. z. Balesetek, bűnügyek Drága autó tűnt el Eltűnt Kunfehértón egy 10 mil­lió forintot érő Audi A6-os sze­mélygépkocsi. A BXH-973 for­galmi rendszámú, bordó színű autót a Réce utca egyik nyaraló­jának udvaráról vitte el ismeret­len tettes kedden hajnalban. ITT MARADTAK. Az elmúlt hónapokban egyre több rendőr­ségi hír érkezik szerkesztősé­günkbe arról, hogy a Magyaror­szágról való kitiltás ellenére itt maradnak külföldiek. A Kecske­méti Rendőrkapitányság őrizet­be vett két román állampolgárt. A 17 és 36 éves románok ellen jogellenes belföldi tartózkodás miatt indult eljárás őrizetbe vé­tel mellett. A két személyt júli­us 11-én kitiltották hazánk terü­letéről, ők ennek ellenére mégsem hagyták el az országot. BETÖRÉS. Tetemes kárt oko­zott egy zalaegerszegi férfi egy tanya tulajdonosnak. A 26 éves K. Tamás - akit a Kiskőrösi Rendőrkapitányság munkatár­sai fogtak el - még tavaly októ­berben betört Kiskőrösön a Pa­csirta dűlő egyik házába. A tet­tes bort és egyéb felszerelési tárgyakat vitt magával, mintegy 1,5 millió forint értékben. A tol­vajt őrizetbe vette a rendőrség. Szökött rabot keres a rendőrség ___________Bács-Kiskun Letette a kapát és elillant a rab. Szerencsés Fekete Fe­rencet az állampusztai bör­tönből vitték munkára és hiába keresi - legalábbis egyelőre - a rendőrség. Nem találják azt az elítéltet, aki hétfőn szökött meg kapálás köz­ben az Állampusztai Büntetés­végrehajtási Intézet solti szőlésze­téből. A 28 éves kunbajai férfi rab­lás miatt töltötte hároméves bün­tetését Állampusztán. A Magyar Rádió riporterének Ferenczi Lász­ló, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője a következőket mondta: - Nagyon nagy a terület, ame­lyet át kellett vizsgálni, illetőleg a hogy rablás bűncselek­ménye miatt töltötte sza­badságvesz­tését, ebből alappal felté­telezhető, hogy hajla­mos az erő­szakos cse­lekmények elkövetésére. így szá­mítani kell arra, hogy esetleg pénz, élelem, ruházat megszerzé­se érdekében hasonló újabb bűn- cselekményt követ el. Éppen ezért kérjük a lakosságot, hogyha vala­ki őt látja, észleli, ne próbálja meg elfogni. Értesítse a legközelebbi rendőrt, és bízza ezt ránk. ___________________________■ ' POLICE ' KÖRÖZÉS FŰNYÍRÓ. Valószínűleg túl nagy volt már a fű annak a tol­vajnak a kertjében, aki a napok­ban tört be Tiszaalpáron a Szent István téri sporttelepre. A tettes ajtókifeszítéssel jutott be a raktárba, s egy fűnyíróval tá­vozott. Az egyesület kára 50 ezer forint. ■ Közlekedés Az 54-esen a 29-32. km között aszfaltozási munka miatt félpá­lyás útzárra és jelzőőrös forga­lomirányításra kell számítani. TRAFFIPAX: Ma a Jánoshalma és Kunfehértó közötti útszaka­szon, Kiskunhalason (Szabad­kai utca, Széchenyi út, 53-as fő­út, Fejérföld út) és Kecskeméten számíthatnak a gépjárműveze­tők radarellenőrzésre. ■ Elutasított csatlakozás Kiskunfélegyháza A Kiskun Vidékfejlesztési Társu­lás tavaly februárban alakult. Legutóbbi ülésén többek között arról döntött: nem csatlakozik a Magyar Bio Hajtóanyaggyártó és Szolgáltató Kft.-hez. A korábbi elképzelések szerint ennek célja egy bioanyaggyártó üzem létre­hozása lett volna a kistérségben. Németh Péter kistérségfejlesztési menedzser elmondta: a csatlako­zás nem lenne időszerű, az ilyen típusú alternatív energiahaszno­sítást ugyanis nem támogatja a Környezetvédelmi Minisztérium. Az ülésen döntöttek viszont a kistérségi iroda számítástechni­ka Jej]esztése_ügyében. ■ NAGYBERUHAZAS. Izsákon megkezdődött a szennyvíztisztító mű hideg vizes próbaüzeme. A csatornaberuházás - amely Ágasegyhá­zát és Orgoványt is érinti - 2,4 milliárd forint értékű. Nemere Péter, a Biogeist Kft. ügyvezetője Mondok József polgármesternek magya- rázza a létesítmény működését. fotó: p. s. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS! FOKTŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA pályázatot ír ki területi ellátási kötelezettséggel a foktői vegyes háziorvosi praxis vezetői ellátására 1/1. Pályázati feltételek:- 4/2000. (II. 25.) EüM. Sz. rend. 11.§ (1) vagy (2) bekezdése szerint képe­sítési feltételek megléte,- háziorvosi alkalmassági követelmé­nyeknek való megfelelés (4/2000. (II. 25.) EüM. sz. rend. 13. §)- az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvényben, valamint a 18/2000. (II. 25.) Korm. rendeletben rögzített feltételek betartásával a mű­ködtetési jog megszerzése, illetve az­zal való rendelkezés,- saját tulajdonú személygépkocsi és vezetői engedély,- három hónapnál nem régebbi erköl­csi bizonyítvány. 1/2. A pályázathoz csatolni kell:- praxis működtetésére vonatkozó részletes szakmai programot- önkormányzattal, helyi járóbeteg- és fekvőbeteg-ellátással való együttmű­ködésről szóló elképzelését,- végzettséget igazoló orvosi diploma, szakvizsga meglétét bizonyító okirat vagy a háziorvosi szakgyakorlat foly­tatására jogosító okirat hiteles máso­latát,- háziorvosi alkalmassági vizsgálat meglétét bizonyító foglalkozás­egészségügyi szakellátóhely által ki­állított, alkalmasságot bizonyító ok­irat másolatát- önéletrajzot, szakmai életutat- a működési jog engedélyezése feltét­eleinek igazolását, annak megszerve­zésére vonatkozó szándéknyilatkoza­tot- három hónapnál nem régebbi erköl­csi bizonyítványt- saját személygépkocsi és vezetői en­gedély meglétét igazol okirat másola­tát- MOK-tagság igazolását- hozzájárulást a pályázati anyag elbí­rálásához résztvevőknek a megisme­réshez 1/3. Foglalkoztatás formája:-vállalkozás, ügyeletben való részvé­tellel 1/4. Szerződéskötés időtartama:- a pályázó szakmai felkészültségétől függően határozatlan időre vagy ha­tározott időre, mely kölcsönös meg­felelés esetén meghosszabbítható (18/2000. (II. 25.) Korm. rend. 13. § (3) bek.). 1/5. Pályázat benyújtásának ha­tárideje:- 2001. augusztus 15. 1/6. Pályázat elbírálásának határ­ideje:- a pályázat benyújtásának határidejét követő 15 napon belül. 1/7. Megbízás kezdő időpontja:-az állás az elbírálást követően - egyeztetés alapján - azonnal betölt­hető. 1/8. Az önkormányzat által bizto­sított egyéb feltételek:- azonnal beköltözhető háromszoba- összkomfortos, gázfűtéses, kertes családi ház garázzsal együtt- ingyenes rendelőhasználat, ami egy­ben csatlakozik a szolgálati lakáshoz. 1/9. Pályázat benyújtható:- Foktó Község Polgármesteréhez 6331 Foktő, Kossuth út 2. Tel.: 78/460-012 1/10. Érdeklődni:-Tel.: 78/460-012 és 06-20/96-56-777 100155 területen nagyon sok épület, léte sítmény található. Éppen ezért c rendőri erők is nagy létszámmá vettek részt, és a büntetés-végre hajtás is a tőle telhető létszámo biztosította, a keresésben egy he likopter is részt vett.-A 76 kg súlyú, 172 cm magas, erős testalkatú, barna hajú, bamc szemű Szerencsés Fekete Ferenc korábban Kunbaján élt...- Természetesen korábbról is mert tartózkodási helyeit megfi gyelés alatt tartja a rendőrség.- Gyanítható, hogy először az elítélt - miután úgynevezett má­kos rabruhában szökött meg -, ci­vil ruhát akart vagy szeretett volnc szerezni.- Az eldobott felsőjét, kabátjál meg is találtuk. Tekintettel arra

Next

/
Oldalképek
Tartalom