Petőfi Népe, 2001. július (56. évfolyam, 152-177. szám)
2001-07-12 / 161. szám
2001. Jûuus 12., csütörtök MEGYE KÖRKÉP Petőfi Népe - 5. oldal Nyakig sáros jugoszláv Hercegszántó - Dávod Határőrök, rendőrök, polgárőrök és vadászok példás együttműködésével sikerült megakadályozni egy lopott kocsi kivitelét az országból a magyar-jugoszláv határ közelében. Vadászok figyeltek fel két nagy értékű autóra hétfőn éjszaka 11 óra tájban Hercegszántó és Dávod között. Az egyik jármű rendszámát sikerült leolvasniuk, majd értesítették a Határőrséget és a rendőrséget. A nagy erőkkel kivonuló rendvédelmiseket észlelve a két gépkocsi előbb gyorsított, majd az egyik az ország belseje felé, a másik pedig a határ felé próbált menekülni. A kivezényelt osztagok ez utóbbi autót vették üldözőbe, s olyan terepre terelték, ahol az fennakadt. A sofőr ekkor kipattant a járműből, s az erdős területen eltűnt. A hátrahagyott Seat Toledóról a hatóságok megállapították, hogy a főváros IX. kerületéből lopták el korábban. A helyszínt a határőrök, a rendőrök, a vadászok és az ugyancsak kivonult polgárőrök körbezárták és átkutatták. Kedden hajnali három óra körül el is fogtak az erdőben egy nyakig sáros, jugoszláv állampolgárságú férfit, aki természetesen alaposan gyanúsítható azzal, hogy ő vezette a lopott kocsit. A külhonit a kiskunhalasi rendőrkapitányság őrizetbe vette. Mese volt az erőszak Solt - Kalocsa- Három férfi meg akart erőszakolni a buszmegálló mögött! - mondta rémülten szüleinek a telefonba a 15 éves lány. A történetet azonban csak kitalálta, mert félt a szülői szigortól, amiért nem ment haza időben. A tini szombaton este Solton bulizott volt barátjával és annak társaságával. A fiatalok hajnalban elhatározták, hogy átmennek autóval Kalocsára. A csapat azonban - valamilyen oknál fogva - kitette a városban az ifjú hölgyet egy buszmegállóban és ott is hagyta. A 15 éves solti lány egyrészt nagyon dühös lett, másrészt úrrá lett rajta a félelem. Jól tudta ugyanis, hogy nem lesz képes megmagyarázni a szüleinek, miért is nincs még otthon vasárnap hajnalban. Ezért találta ki, hogy három férfi kicsalta őt a solti szórakozóhelyről, átvitte Kalocsára, és ott, a buszmegálló mögött meg akarták erőszakolni. Ezt adta elő szüleinek, akik elvitték orvoshoz. Az azonban nem találta jelét, hogy megpróbálták volna megerőszakolni a lányt. Ám mégis feljelentést tett az ifjú hölgy nevelőszülője a kalocsai kapitányságon. A lány azonban nem bírta sokáig: bevallotta, hogy nem igaz a történet. Hortobágyi István, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője közölte: a tini ellen legfeljebb hatóság félreveze- tése miatt indulhat eljárás, c. z. Jótékonysági hangverseny Kiskunhalas Két világhírű művész ad koncertet ma este a kiskunhalasi zeneiskolában. Sebestyén Ernő hegedűművész, a Müncheni Zene- és Színművészeti Főiskola kinevezett professzora és Körmendi Klára zongoraművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem docense lépnek fel. A szonátaest 19 órakor kezdődik. A Múzeumkerti Esték rendezvénysorozatának keretében tartandó koncert teljes bevételét a mozgáskorlátozott gyerekek halasi intézetének ajánlották fel. ____________________Gazdasarok____________________ Gyümölcstermesztési fogások Szinte nincs olyan kert, amelyben ne lenne egy-két gyümölcsfa. Ha elég nagy helyünk van a telkünkön, akkor válasszunk lg, egy részt gyümölcsösnek! Nem bánjuk meg. Amennyiben kevés a hely, akkor úgy helyezzük el a legyező-kordonon nevelt fákat és bokrokat, hogy a többi növényt ne árnyékolják! Ügyeljünk arra, hogy a termőhelyi adottságoknak megfelelő, lehetőleg őshonos és ellenállóbb fajták legyenek a kiválasztott csemeték! Az egzotikus, mediterrán gyümölcstermők nagyon igényesek és fogékonyak a betegségekre. A humuszban gazdag, fellazított, jó kerti földben szépen fejlődik minden gyümölcs, különösen, ha talajunk kellőképpen meszes. Tartsuk a fák koronája alatti talajt lazán és nedvesen, tavasszal és a szüret-után pedig szerves trágyával pótoljuk a tápanyagokat! Szeles helyeken kiszáradhatnak a gyümölcsfák az állandó légáramlás következtében. A korán nyíló fajokat, fajtákat a keleti vagy az északi oldalra ültessük, mert ott később kezdenek hajtani, és a kifagyás veszélye is sokkal kisebb! A hely kiválasztása során meghatározó a mindenkori koronaforma és a törzsmagasság. Ennek megfelelően alakítsuk ki a fák alatti tányér nagyságát is! Haszonkertbe alacsony növésű, gyümölcsösbe inkább magas növésű fákat telepítsünk, bár újabban az intenzív termesztés a másfél-két méteres korona felé mozdult el! Takarjuk (mulcsoz- zuk) fűnyesedékkel, szalmával, lebomló fóliával a fa koronája alatti tányért, mert a gyakori ásással és kapálással felsérthetjük a felszínen kúszó gyökereket! Az évenkénti, rendszeres metszés elősegíti a termőrészek berakódását. Magyarán: nagyobb terméshozamok várhatók. A kérget télen erős drótkefével tisztítsuk meg az elhalt részektől és az alattuk megbúvó férgektől, majd kenjük be a törzset és a vastagabb ágakat lehetőleg minél világosabb színű sebkenőccsel! Házilag is elkészíthetjük a gyümölcsfákat védő kencét agyagpépből, friss tehéntrágyából és zsurlófőzetből, amely megvédi a fát a fagytól. Ha ugyanis nem használunk sebkenőcsöt, a kéreg repedésein behatoló víz éjjel megfagy, és a táguló jég szétroncsolja a szunnyadó fa szöveteit. Véget ér az alkotótábor Lakitelek Három ország tíz képzőművészének részvételével rendezték meg idén a Lakitelek Népfőiskolán a hagyományos nemzetközi alkotótábort. A honi, vajdasági, illetve kárpátaljai festők, grafikusok és egy fafaragó ezúttal is két hetet töltött a táborban, hogy megörökítse az alföldi s különösképp a sajátos Tisza menti tájat. Geröly Tibor, a tábort szervező Művészetbarátok Egyesületének vezetője lapunknak elmondta: mind a tíz képzőművész tagja az egyesületnek. Közülük ketten régebben már jártak Lakiteleken, nyolcán viszont most először. Jóformán azt sem tudták, hol van Lakitelek. Mert: hogy minél több, a Kárpát-medencében élő képzőművész lehetőséghez jusson, egy alkotót öt éven belül csak egyszer hívnak meg. A munka mellett az alkotótábor résztvevői megtekintették a szűkebb s tágabb környék nevezetességeit js. Ellátogattak többek között Ópusztaszerre, jártak Tiszaalpáron s megtekintették a kecskeméti Bozsó Gyűjteményt. (Az alkotótábor életre keltésében nagy szerepe volt a közelmúltban elhunyt Bozsó János festőművésznek. - A szerző megjegyzése.) De megkóstolták a nyárlőrinci Szabó Antal híres kecskepörköltjét is. A művészek alkotásaiból ma, a tábor utolsó napján kiállítás nyílik. A hagyományokhoz híven a képzőművészek egy-egy alkotásukat ezúttal is felajánlják a nép- főiskola gyűjteményének. _____■ Balesetek, bűnügyek Gyanúsítottak rendőrkézen Két keceli nőt vett őrizetbe a kiskőrösi rendőrkapitányság. A 24 és az 52 éves hölgyet azzal gyanúsítják, hogy július 1-jén késő este behatoltak a keceli Szőlő köz egyik házába. A tettesek 1,2 millió forint értékben vittek el arany ékszereket. A kecskeméti kapitányság egy május 10-én elkövetett betörés gyanúsítottját vette őrizetbe. A rendőrök szerint a 46 éves, kecskeméti P. J. egy Szent Imre utcai lakásba ment be, ahonnan 60 ezer forint értékben vitt el különböző használati tárgyakat. AUDI. Továbbra sincsenek biztonságban a nagy értékű német autók. Legutóbb egy Audi A6- ost lopott el valaki Tiszakécs- kéről. A tolvaj a Rigó utca egyik házának udvaráról vitte el a kocsit keddre virradó éjjel úgy, hogy kifeszítette a kerti vaskaput. TARTÁSDÍJ. Megközelítőleg 350 ezer forint gyerektartási díjjal tartozik feleségének az a kiskunhalasi férfi, akit most őrizetbe vett a halasi rendőrkapitányság. Az apa három kiskorú gyermeke után nem fizette a gyerektartást. BETÖRŐK A PÁRTHÁZBAN. A napokban ismét betörtek az MSZP Kiskunfélegyházi Szervezetének Gorkij utcai székházába. A tettesek az egyik ablakot befeszítve jutottak be az irodába. Odabent felfeszítették a lemezszekrényt, s 300 ezer forintot vittek el belőle. ■ Közlekedés A dunaföldvári hidat ma éjjel is lezárják, 23.25-től 4.35-ig. Burkolatépítést végeznek az 51-es út 139+100-139+700. és az 55- ös 62-67. km-ei közt. A 441-es főút 28-31+600. és az 5-ös főút 110-111. km-szelvényében a burkolatot tisztítják. TRAFFIPAX: Ma Kiskunhalas, Kisszállás és Kecskemét lakott területén számíthatnak a gépjárművezetők radarellenőrzésre. ■ A szülők két osztályt akarnak Törvényességi felülvizsgálatot kérnek a megyei közigazgatási hivataltól és az oktatási ügyekért felelős ombudsmantól a majsai Széchenyi-iskolába beiratkozott elsős gyermekek szülei. Kiskunmajsa A szülők felháborodását az váltotta ki, hogy az önkormányzat ősztől csak egy osztály indítását engedélyezi a Széchenyi-iskolában. Tavasszal, a beiratkozáskor harmincán választották az intézményt, viszont az elsősök száma a tanév végére négy osztályismétlővel is gyarapodott. Ha az ön- kormányzat kitart álláspontja mellett, akkor 34 fős lenne az osztálylétszám, amit az érintettek nem tudnak elfogadni. Ugyanakkor már a tankönyveket is megvásárolták, s a legtöbb családnak nincs újabb hatezer forintja az új könyvekre, amelyeket egy másik iskolában kellene megvenni. A szülők mindemellett a szabad iskolaA MAJSAI ÁLTALÁNOS ISKOLÁKBA BEÍRATOTT ELSŐSÖK (2001 -2002-ES TANÉV) Iskola 1* »^Gyerek Arany János Általános Iskola: í 70 Széchenyi István Általános Iskola: .’S; í 30 Szent Gellért Katolikus Általános Iskola: ' 17 Forrás: polgármesteri hivatal és tanítóválasztással érvelnek nyílt levelükben: „A Széchenyi-iskolába írattuk gyermekeinket, itt látjuk iskolai pályafutásuk eredményes megkezdését és folytatását, tehát nem kívánjuk másik intézménybe átíratni őket.” Számítások szerint egyébként az osztályösszevonás révén mintegy 208 ezer forintot takarítana meg idén a város. A szülők törvényességi vizsgálatot kérnek abban az esetben, ha az önkormányzat nem vizsgálja felül határozatát. A témára visszatérünk. _____________________ ________ T. K. ÁRUHÁZMEGNYITÓ. Ünnepélyes keretek közt nyitották meg tegnap reggel az új tiszaugi élelmiszer-áruházát. A Tiszaföldvári ÁFÉSZ boltja hétmillió forintos árukészlettel és számos akcióval várja a vásárlókat.________________________fotó: sz. a. toHYUriDFH BELVÁROS Kecskemét, Petőfi S. u. 7. 76/417-449 yVTOS 1.0 (55LE) Az igazi városi kisautó __ßwmimm ____mm y <6 mmtmm Hl (lOOLE)TGK 3-6-12 személyes kivitelben 1.899.000 Ft-tól 2.959.000 Ft + Afa-tól CSAK NÁLUNK: Akár 10% befizetéssel, valamint Szenzációs "maradványértékes'' VARIFLEX-HITEL (alacsony kezdőbefizetés, hosszú futamidő, kis havi törlesztő) I. DREHER SÖRFESZTIVÁL KECSKEMÉT W-e/.vw// 2001. július 13-14-15 Tó-Hotel melletti Sportpályán JÚLIUS 13. PÉNTEK 16.00 Sramli Party 19.00 Pa-Dö-Dö Elő Koncert 21.00 Dreher Sörbuli Sztárvendég: Fifty-Fifty JÚLIUS 14. SZOMBAT 11.00 Hupikék Törpikék 12.00 Grimm-Busz Színház 13.00 Lánchíd stepp-aerobic csoport 14.00 Erica C táncstúdió fellépése 15.00 Alem da Lemda Együttes 16.00 Ex Prognózis Élő Koncert 19.00 Bikini Elő Koncert 20.30 Danubius Élő Kívánságműsor Garami Gáborral 22.30 Sztárvendég: Krisz Rudi 23.00 Pataky Attila műsora JÚLIUS 15. VASÁRNAP 11.00 Szandi gyerekműsora 13.00 Helyi tehetségek fellépése 15.00 VSOP 16.00 Fiesta Élő Koncert; Slágerfesztivál 17.30 Mary Zsuzsi 18.30 Szűcs Judith 19.30 Aradszky László műsora 20.30 Sólymos Tóni Élő Koncert 21.30 5 Left Együttes Dreher Sörbulí 23.00 Tűzijáték A MŰSOROK INGYENESEK! . ■