Petőfi Népe, 2001. június (56. évfolyam, 127-151. szám)

2001-06-12 / 135. szám

2001. JÚNIUS 12., KEDD MEGYE I KÖRKÉP Petőfi Népe - 5. oedal Véget ér A nap mosolya Új tervünk: A nyár szépe sorozat! Játék A mai napon véget ér A nap mo­solya című játékunk, illetve an­nak második sorozata. Ezúttal 30 fiatal lány fotóit közöltük la­punkban és internetes kiadásun­kon ( www.petofinepe.hu ). Olva­sóink most is háromféleképpen adhatják le szavazataikat a jelöl­tekre. A lapból kivágott szelvé­nyen, telefonon, illetve inter­neten. Felhívjuk figyelmüket, hogy szavazatokat még egy hétig fogadunk el! A június 19-én dél­előtt tíz óráig beérkező szavaza­tokat fogjuk összesíteni, az ered­ményhirdetés pedig a június 20-i, szerdai számunkban várható! Sokan kérdezték, folytatjuk-e valamilyen formában a játékot. Szándékaink szerint amennyiben kellő számú fotó érkezik majd -, nyár végén meg­indítjuk A nyár szépe sorozatunkat (és verse­nyünket). Erre szintén fiatal höl­gyek fotóit várjuk, olyan képeket, melyek nyaraláson, kirándulá­son, strandon készültek. Vagyis ezúttal kimondottan házi készí­tésű fotók versenyezhetnek, kü­lön fotózás a szerkesztőségben nem lesz. Ilyen képeket a nyár folyamán folyamatosan várunk! a nap mos­Szivacsos agysorvadás Baján Creutzfeld-Jakob-kór miatt hunyt el egy 45 éves férfi A bajai kórházban a közelmúltban elhunyt egy beteg, aki Creutzfeld-Jakob-kórban, te­hát szivacsos agysorvadásban szenvedett. Egészségügy A szakemberek hangsúlyozzák, hogy az egyet­len esetből kár lenne hamis következtetéseket levonni. Tehát túlzott aggodalomra nincs ok, a Creutzfeld-Jakob-kór, ha ritkán is, de előfordul­hat. Tény, hogy Baján elhunyt ebben a kórban egy beteg. - A pszichiátriai osztályra bekerült egy beteg, akit a kórház lehetőségei szerint ki­vizsgáltunk. A tünetek alapján jó néhány beteg­ség gyanúja felmerült, köztük a Creutzfeld-Ja- kob-kóré is. A beteget további vizsgálatok végett a pécsi neurológiai klinikára szállítottuk - tud­tuk meg dr. Hal Viktor főorvostól. Információink szerint a 45 esztendős férfi beteg márciusban került a bajai kórházba, ahol négy hetet töltött. Ezt követően a betegséget a pécsi neurológiai klinikán diagnosztizálták. A pszichi­átriai jellegű tünetek lehetnek alkoholizáló élet­mód következményei, amikor a betegeket nyug­talanság és hallucináció jellemzi. A pécsi neurológiai klinikán diagnosztizálták a Creutzfeld-Jakob-betegséget - itt a beteg tíz he­tet töltött -, majd legyengült állapota miatt visz- szakerült a bajai kórházba, ahol május 21-én el­hunyt. A szivacsos agysorvadás tulajdonképpen a köz­ponti idegrendszer vírus okozta fertőzése, mely leginkább középkorú felnőtteken alakul ki. Izomrángással, izomgörccsel, fokozódó elbutu- lással jár. Tünetei több más idegrendszeri beteg­séghez hasonlóak. Szerencsére ritkán előforduló betegségnek számít, noha napjainkban a szar­vasmarhák szivacsos agysorvadásával kapcsolat­ban sok szó esik róla. G. Z. Balesetek, bűnügyek Elvették az A 27 éves férfi és társai vasárnap látogattak ki a kecskeméti autó­piacra. A tulajdonossal hosszas alkudozás után abban egyeztek meg, hogy 260 ezer forintért megveszik a kocsit, de fizetni csak Lakiteleken fognak. A Fiat kengyeli tulajdonosa nagy nehe­zen beleegyezett az üzletbe, és elindultak Lakitelek felé. A 27 éves, kecskeméti férfi és társai útközben kiszállították saját au tójából a tulajdonost, és elhajtot­tak a Fiat Unóval. A kecskeméti rendőrkapitányságon megtett feljelentés után sikerült a rend­őrségnek elfognia a 27 éves, kecskeméti férfit, aki ellen csalás gyanúja miatt indult meg az el­járás. A kocsi is meglett, azt a rendőrség lefoglalta. autóját Sértetteket várnak Dél-Alföld Megdöbbentő bűncselekmény­sorozat történt Szegeden. A Ti- sza-parti városban több hölgy nyakából fényes nappal letépték az aranyláncot, és az ékszerrel együtt elmenekültek a tolvajok. A Szegedi Rendőrkapitányság sértettek jelentkezését várja T. Attila és társa ügyében. Június 8- án állampolgári segítséggel a jár­őr elfogta T. Attilát és társát, akik azzal gyanúsíthatók, hogy Szege­den több nő nyakából letépték az aranyláncot. Ezeket azután zá­logházban értékesítették, a ka­pott pénzt pedig elosztották. A rendőrség információi szerint so­kan nem is tettek feljelentést. A rendőrség kéri, hogy a sértettek jelentkezzenek személyesen a Szegedi Rendőrkapitányságon (Szeged, Párizsi krt. 16-22.) vagy telefonon a 62/477-577/13-41-es számon. ■ Eladta a hamis bort Dél-Alföld ____ A kiskőrösi fináncok márci­usban egy helybéli lakosnál közel harmincezer liter cu­korcefrét találtak. A tartályból mintát vettek, amiről a bevizsgálás alapján kiderült, hogy köztes alkoholtermék. A jegyzőkönyvek elkészítése után a tartály tartalmát nem szállították el megőrzőhelyre, hanem úgyne­vezett birtokban hagyás mellett foglalták le. Ezek szerint a cukor­cefre gazdájánál hagyták a tartály tartalmát. A kiskőrösi vámosok a múlt héten utóellenőrzést tar­tottak ugyanennél a személynél. Ekkor azonban kiderült, hogy a tulajdonos a cukorcefrét időköz­ben borkísérő okmánnyal eladta. Az ezzel keletkezett adóhiány 2,7 millió forint. Az ügyben a Kiskő­rösi Vámhivatal a Vám- és Pénz­A MÚLT HÉT FOGLALÁSAIBÓL cigaretta 608 karton tiszta szesz 88 liter kávé 60 kg Fonás: VP-OARP ______________ ü győrség illetékes nyomozóhiva­tala felé megtette a feljelentést. Ugyancsak jövedéki ellenőr­zés során a hódmezővásárhelyi vámosok egy helybéli lakásán ta­láltak 1393 liter pálinkát, 210 liter tiszta szeszt, 140 liter szeszes fo­lyadékot és 138 doboz magyar, zárjegy nélküli cigarettát. A meg­talált termékeket a vámosok le­foglalták, mert arról a tulajdonos hitelt érdemlő származási igazo­lást bemutatni nem tudott - nyi­latkozta lapunknak Bunyevác Miloje, a Vám- és Pénzügyőrség Dél-alföldi Regionális Parancs­nokságának sajtószóvivője. BERKI ERIKA _____Gazdasarok______________ R ovarkárok a kertben Nagy gondot okoz az idén a ro­varkárok elhárítása a konyha­kerti veteményekben. A szár­zöldségeknél például a zeller­légy tűnt fel nagy tömegben már májusban. Lárvái a levelekben járatokat fúrnak. Ettől a levelek előbb kifa­kulnak, majd megbámulnák és leszáradnak. A fertőzött leveleket szedjük le és égessük el. Ne té­vesszük össze a rovarkár tüneteit a zeller szív- és gumóbarnulásá- val, melyet ásványianyag-hiány (vas, cink és réz, mangán, bór, molibdén, de főként magnézium és kálium) okoz. Ha rendszere­sen terítjük meg az ágyásokat érett komposzttal, akkor minden szükséges ásványi anyagot visz- szajuttatunk növényeink számá­ra és egyben ellenállóvá tesszük azokat a betegségekkel szemben. Hüvelyes növényeknél nagy pusztítást okoz a borsómoly. A lepke hernyója belerágja magát a hüvelyekbe és a borsószemek­be. Tojásait a lepke a virágzó nö­vényekre rakja. Csak hüvelyese- dés előtt szabad lepermetezni Piretrinnel vagy a környezetkí­mélő Decis 2,5 EC vegyszerrel. A csipkézőbarkó szintén a borsót, valamint a lóbabot károsítja. Ezek a szürkésbarna bogarak jellegzetes „U” alakú rágásnyo­mokat hagynak a levéllemezek szélén. Szintén Piretrinnel vé­dekezhetünk ellenük. Mit tegyünk, ha a takácsatkák támadnak? Apró, pókszabású, szabad szemmel alig látható a közönséges takácsatka. Piszkos­szürke színű hálószövedékét a megtámadott levelek fonákján lehet észlelni. Rendszerint a pa­radicsomot és a burgonyát tá­madja meg. A levelek először csak sárgulnak, majd megbar- nulva lehullanak. Általában szá­raz években okoz gondot a ta­kácsatka. Ha rendszeresen ön­tözzük növényeinket, a fertőzés nem hatalmasodik el. Idén azon­ban invázió van, ezért ajánlható a Flumite 200 nevű atkaölő szer. Júniusban és júliusban a hagy­malégy károsítja a vöröshagy­mát. Á növények megsárgulnak és elpusztulnak. Ha a gyökerek körül eltávolítjuk a földet, fehér bábokat találunk, melyek nagy kárt okoznak. Rendszeres ka­pálással gyéríthető a kártevő, de el nem pusztítható, csak előze­tes talajfertőtlenítéssel előzhető meg tömeges megjelenése. PÓNIVERSENY. A hétvégén Kocsér adott otthont a pónifogathajtók első pontszerző versenyének. Az itt begyűjtött pontok számítanak a jövőre Franciaországban megrendezendő vb-részvételhez is. fotós a. sz. MEGVERTÉK. Személyi sza badság megsértése miatt indított eljárást a félegyházi rendőrség két férfi ellen. Azért, mert akara­ta ellenére egy férfit gépkocsiba kényszerítettek, majd kivitték egy tanyára. Ott eddig ismeret­len ok miatt megverték. Elvették karóráját és mobiltelefonját, me­lyeket összetörtek. A férfinek sé­rülései mellett 45 ezer forint ká­ra keletkezett. m Közlekedés Kátyúznak az 51-es út 106-110. km-szelvényében. Padkakaszá lást végeznek az 53-as út 58-68. és az 54-es út 7-19. km-ei kö­zött. Az 52-es út 34+629. kni- ében hídfenntartási munkákat végeznek. TRAFFIPAX: Ma Halomszállás, Kiskunhalason a Széchenyi út, Mártírok útja, Keceli út, Bátrno- nostor, Kecskemét és Csátalja lakott területén számíthatnak a gépjárművezetők radarellenőr­zésre. ■ Jubileumi zászló és találkozó JÁSZSZENTLÁSZLÓ A Kárpát-medencei Szentlászló települések hatodik találkozóját Jászszentlászlón rendezik meg a hétvégén. Pénteken délben kapja meg Jászszentlászló a mil­Közéleti hírek •Június 13-án 11 órakor dr. Bo- ross Imre tárca nélküli, PHARE- ügyekkel megbízott miniszter szakmai látogatást tesz Bácsal­máson az Agráripari Rt.-nél. A tájékoztatójában fő témaként szerepel a térségre vonatkozó PHARE-támogatások ismerteté­se. ■ f* REEMTSMA A REEMTSMA Debreceni Dohánygyár Kft. olyan közismert és sikeres márkák gyártója és forgalmazója, mint a Symphonia, Főnix, Mustang, West, Davidoff, RÍ, Camel, Ernte 23 ... TERÜLETI ÉRTÉKESÍTÉSI KÉPVISELŐT keres kecskeméti székhellyel (Bács-Kiskun megye területére) Az értékesítési képviselő feladatai:- márkáink kereskedelmi bemutatása, kapcsolattartás a meglévő partnerekkel- új partnerek felkutatása- termékeink üzleten belüli megjelenésének állandó javítása: szakszerű kihelyezés, árurendezés- eseti értékesítés- akciók, promóciók szervezése, lebonyolítása - a piaci folyamatok követése, információk gyűjtése Pályázati feltételek:- minimum középfokú végzettség- B kategóriás jogosítvány- számítógép használatában való jártasság (Excel, Word)- saját lakástelefon- fényképes szakmai önéletrajz Az elbírálásnál előnyt jelent:- magasabb iskolai végzettség- hasonló munkakörben szerzett tapasztalat - angol nyelv ismerete Amit kínálunk Önnek: Versenyképes jövedelemcsomag, szakmai továbbképzés, egy nemzetközi nagyvállalat biztos háttere, szolgálati autó. Ha Ön 22-35 év közötti, rugalmas, agilis, jó beszédkészségű, sikerorientált és csatlakozni kíván fiatal, sikeres csapatunkhoz, kérjük, pályázatát 2001. június 20-áig juttassa el következő címre: REEMTSMA Debreceni Dohánygyár Kft. Szegedi Területi Iroda 6724 Szeged, Eszperantó u. 3. Ez a különleges modell még nagyobb teljesítményt nyújt, még kedvezőbb áron. Opel Astra VIVA 1.21 motor, 75 LE, 2 575 400 Ft. Opel Astra VIVA - Egyszerűen mOtldjon ígetltl OPEL^ OPEL TORMÁSI 6000 KECSKEMÉT, Városföld 32/a Tel.: (76) 502-900 Fax: (76) 502-901 OPEL AUTÓARÉNA 6400 KISKUNHALAS, Bácskai út 1-3. Tel.: (77) 423-480, Fax: (77) 423-488 OPEL START 6200 KISKÖRÖS, Dózsa György út 71. Tel./Fax: (78) 413-932 OPEL KOVÁCS 6500 BAJA, Keleti Ipartelep út. 61. Tel./Fax: (79) 323-811 www.opel.hu lenniumi zászlót, amit Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter ad át, és Vangel Imre esperes szentel fel. Partnertelepülési szerződést köt Jászszentlászló és Móricgát Gyergyószárhegy- gyel, illetve Tótfaluval. Szombaton délután öt órai kezdettel a Szentlászló települé­sek bemutatkozóján Papp Jó­zsef, Jászszentlászló polgármes­tere mond köszöntőt, megnyitó- beszédet pedig dr. Pozsgai Imre. ____________■

Next

/
Oldalképek
Tartalom