Petőfi Népe, 2001. május (56. évfolyam, 101-126. szám)
2001-05-19 / 116. szám
A legolcsóbb! Adatbázis Elektronikus bizonylatadás Valós esélye van annak, hogy május végén a parlament elfogadja az elektronikus aláírásról szóló törvényt - tájékoztatott Dessewffy Anna, a Miniszterelnöki Hivatal Informatikai Kormánybiztosságának főcsoportfőnöke. Ebben az esetben a hatálybalépés ideje 2001. augusztus elseje, de legkésőbb szeptember 1. Erre az időre el kell készülniük a végrehajtási rendeleteknek. Ahhoz, hogy a közigazgatás egyes területein kizárólagosan elektronikus ügyintézést lehessen alkalmazni, ágazati törvényekkel és jogszabályokkal kell megteremteni a feltételeket. A Pénzügyminisztérium már jelezte, hogy szeretné lehetővé tenni az elektronikus bizonylatadást. A minősített hitelesítés szolgáltatókra vonatkozó követelmény- rendszerét a Hírközlési Főfelügyelet (HIF) bocsátja ki. A HIF informatikai szabályozási osztályának vezetője elmondta, eddig 6-8-an jelezték érdeklődésüket. Földi problémák az idegenkutatásban Teljesen hétköznapi probléma, színesfém-tolvajok ténykedése akadályozta az űrlakókat kutató SETI@Home programot nemrégiben. Az eddig ismeretlen személyek rézből készült kábelek után kutatva súlyosan megrongálták a programot kiszolgáló szerverekhez kapcsolt optikai kábeleket Amerikában. A Berkeleyben működő University of Califomiát és a Lawrence Berkeley National Laboratoryt összekötő optikai kábel megrongálása miatt február végén leszakadtak a világhálóról azok a szerverek, amelyek több mint kétmillió felhasználót szolgálnak ki a világ 224 országából. A gyors javításnak köszönhetően hamarosan ismét elérhetőekké váltak a SETI@Home program szerverei, így az új adatcsomagok letöltése és az eredmények visszajuttatása is zökkenőmentessé vált. Nem bűn a webes paródia Igazat adott a Washington állambeli bíróság Kari Beidlernek, egy diáknak, aki azért indított pert iskolája ellen, mert tanulói jogviszonyát - az igazgatóhelyettest parodizáló weblap miatt - egy hónapra felfüggesztették. A diákot - akit a perben az American Civil Liberties Union képviselt - tízezer dolláros kártérítés illet meg, ráadásul az ügyvédi költségeket is az iskola köteles kifizetni. Az ítélet szerint a kicsapással a Timberline High School a diákok szólásszabadságát sértette meg. Az állami oktatási intézményeknek nincs joguk az iskolán kívül elhangzott szövegekért megbüntetni tanulóikat - az amerikai precedensjog értelmében. Beidler iskolai időn kívül, saját számítógépes eszközeit használva „alkotta meg” a meglehetősen kritikus, paródiákat is tartalmazó weblapját. A bíróság ítélete szerint miután ez a tevékenység a szólásszabadság védelmét élvezi, és iskolai segítséget nem vett igénybe, a diák nem büntethető tanulói jogviszonya felfüggesztésével. Szaddám mint szervertolvaj? A Scotland Yardhoz közel álló személyek szerint az Edinburgh területén az elmúlt tíz hónapban végrehajtott és mintegy egymillió angol fontos kárt okozó betöréssorozat szálai Irakba vezetnek. A nyomozás során kiderült, hogy az összes eltulajdonított számítástechnikai alkatrész Sun-ter- mék volt, ezeket vélhetően megrendelésre lopták el helyi betörőcsapatok. Az egyetemek és legutóbb a Royal Observatory látogatása során összegyűjtött számítógépeket, szervereket, útválasztókat és más informatikai eszközöket - az elfogott elkövetők vallomása szerint - közel-keleti megrendelésre gyűjtötték be. A nyomozók feltételezése szerint ez nem jelenthet mást, minthogy az iraki diktátor fejleszteni akarja fegyverkezési programját, ám ehhez modern informatikai eszközöket - az életben lévő embar- gó miatt - nem tud legálisan vásárolni. __________________■ G ameStar GameStar- a játékos Az oldfllf A Computerworld szomitasluchnika munkatársai késjdellék az EUROPRESS Sajtöúgynókség tígywllmukódí«ével. A „drót nélküli” internet Talán nem is gondolunk bele, naponta kezünkben tartva és használva a mobil telefont: nem volt még ilyen találmány az emberiség történetében! Példa nélküli, hogy ilyen gyors ütemben, alig néhány év alatt szétterjedjen az egész világon egy újdonság. Egy újabb rövidítés, amelyet meg kell tanulnunk. A GPC, Global Personal Communications, azaz a világot átfogó személyes kommunikáció alapeszköze a mobiltelefon lesz, azzal, hogy a mainál jobban összeolvad az egyelőre inkább vezetékes médiával, az internettel. Általánosabban megfogalmazva az új kommunikáció A világ összes mobiltelefon-előfizetőinek a számát 570 millióra becsülik. Ma mintegy 240 millióan használják ki az SMS lehetőségét, és mintegy 33 millióan használják a „drót nélküli internetet”, azaz az Internetre való mobiltelefonos rákapcsolódást (WAP). A jövő útja, a várható trendek: hogyan alakul a mobil- internetelőfizetők, illetve az SMS-felhasználók száma. Valamikor 2003 utánra várják az áttörést: a mobil-internetezők száma már meg fogja haladni az SMS-ezők számát. alapkészüléke egy olyan kézben tartható digitális eszköz lesz, amely telefonként, számítógépként, televízióként, személyhívóként, videokonferen- ciák végberendezéseként, új Ságként, .menedzserkalkulátorként, de még hitelkártyaként is fog funkcionálni. I Olyan sokoldalú, és olyan meg X bízható lesz, mint a jól ismert svájci katonai bicska, igazi multifunkcionális eszköz, de már a high-tech korszakában. Nyilvánvalóan a mobilkommunikáció új generációjáról van/lesz szó, és ha az új technológia piacképessé válik az elkövetkező néhány év folyamán, ismét meg __________________ fogja változtatni a világ ot. Már ma is telje- sen hétköznapi dolog y üzeneteket kapni és küldeni a mobiltelefonon, rá- kapcsolódni az internetre, onnan új és aktuális információkat beszerezni, ám az úgynevezett harmadik generációs rendszerek sokkal nagyobb gyorsaságot és még színesebb sokoldalúságot jelentenek. Az első jelek és az első fecskék már ma is jelentkeznek: a japán Matsushita például egy mobiltelefonokban alkalmazható videolapká fejlesztésén dolgozik. A lapka a következő generációs mobiltelefonok szerves része lehet, segítségükkel lehetővé válik videojelek szimultán felvétele és lejátszása. A lapkakészlet képes lesz két MPEG-4 videocsatorna kódolására és négy MPEG-4 csatorna dekódolására egy időben. A video-mobiltelefonok mellett a PC-alapú video- konferencia-rendszerek piacát is meg akarja hódítani a cég. A lapka 15-30 képkocka megjelenítése mellett képes kezelni bizonyos formátumú mozgóképeket is. A chipek mintapéldányai a Matsushita tervei szerint még az idén, a második negyedévben készülnek el. ■ Termékaktiválás Microsoft módra A Microsoft a világ összes országában bevezeti termékaktiválási rendszerét, és ez várakozásai szerint jelentősen csökkenti majd az illegális szoftverek eddig nagyarányú terjedését. A termékaktiválási rendszer lényege, hogy az újonnan telepített szoftvereket operációs rendszer esetében harminc napon belül, alkalmazások esetében az ötvenedik indítás előtt aktiválni kell, különben a rendszer csökkentett üzemmódra vált. Az aktiválást a felhasználó az interneten vagy telefonon keresztül végezheti. A művelethez semmilyen személyes adatot vagy személyhez köthető információt nem kell megadni; interneten elég egy gombnyomás, telefonon pedig csak a termékazonosító kód bediktálására van szükség. A termékazonosító kód ellenében a felhasználó megkapja az adott szoftverre vonatkozó egyedi aktiváló kódot, begépelésével elkerülhető a csökkentett üzemmódra váltás, illetve megszüntethető a csökkentett üzemmód. Azok a vásárlók, akik a Microsoft-szoft- verhez az új számítógépükön, „előtelepítve” jutnak hozzá, valószínűleg már aktivált szoftvert kapnak, de egyes esetekben előfordulhat, hogy a vásárlónak kell a számítógépre feltöltött Microsoft-szoftvert aktiválnia. ■ Elhunyt a digitális kommunikáció atyja A nagy nyilvánosság előtt nem volt olyan közismert, mint a modern kommunikációt és számítástechnikát megalapozó többi tudós. Ám szakmai tekintélye kétségbevonhatatlan. Mérnökök generációi nőttek fel a Shannon által megalapozott információ- elméleten. Nyolcvannégy éves korában meghalt Claude Shannon, akit sokan a digitális kommunikáció és az információ- elmélet atyjának tekintenek. Egyik leghíresebb munkájában: „A kommunikáció matematikai elmélete” című cikkben lefektette a modern információelmélet alapjait. Elmélete segített kettéválasztani az üzenet továbbításának technikai problémáját az üzenet jelentésének megértésétől. Teóriája szerint az üzenet információs tartalma 1-esek és 0-ások sorára redukálható és így továbbítható; ezzel megszületett a modern informatika, és megjelent a „bit” fogalma, mint az információ alapegysége. Shannon kidolgozta az entrópiaarány fogalmát, amely egy forrás információtermelési sebességét és az információtovábbítás kapacitását mérte - ezt a maga korában igen elvont fogalmat ma már közkeletűen használjuk: a kommunikációs csatorna kapacitásaként ismerjük. _____________■ In ternetcenzúra A francia Újságírók Határok Nélkül (Reporters sans Frontiers) jogvédő szervezet legfrissebb adatai szerint a világ jó néhány országában egyre növekvő erőfeszítések tapasztalhatók az internet elérésének szigorú ellenőrzésére. A szervezet véleménye szerint a kormányok profitálni kívánnak ugyan az internet nyújtotta előnyökből, de korlátozni kívánják az információk és vélemények szabad áramlását. Internetes cenzúra működik ötvenkilenc (!) országban, Afganisztántól egészen Zimbabwéig. Ez azonban azt is jelenti, hogy egyre inkább elismerik a világháló jelentőségét is - teszi hozzá a jelentés. Jelenleg csupán a világ egyetlen országában, Eszak-Kore- ában nem hozzáférhető az internet. Az első újságíró, aki internetes publikációi miatt az életével fizetett, Georgij Gongadze volt; holttestét november elején találták meg Kijevtől nem messze. Kínában legalább három „cyberdisszidenst” tartanak börtönben, akik „helytelen” anyagokat jelenítettek meg a weben, és ez a helyi internetrendőrség tudomására jutott. Fehér- Oroszországban a felhasználók csak a kormányzattól vásárolhatnak modemet, és forgalmukat folyamatosan ellenőrzik. Türkmenisztánban az összes magánkézben lévő internetszolgáltatót megszüntette a kormány, így csak a központi hatalom által felügyelt egyetlen állami szolgáltatón keresztül lehet a világhálóra jutni. A fejlett nyugati demokráciák és az Egyesült Államok sem úszták meg kritika nélkül. Az RSF véleménye szerint a pornográfia és a bűnözés elleni jelszóval folyamatosan újabb és újabb, az internet ellenőrzését elősegítő törvényeket kívánnak életbe léptetni. Ez azonban nem célravezető, mert egyetlen nyugati kormány sem lesz képes az internet totális ellenőr- ^ zésére, állapítja meg a ' francia székhelyű jogvédő szervezet jelentése. Hadiipar ás számítástechnika Szimulált partraszállás A ÜSS Coronado, az amerikai haditengerészet első mélytengeri úszó harci laboratóriuma a jövő csatáira készül, az internet alapos kihasználásával. Ez a hajó eredetileg harckocsik partra szállító egységeként kezdte meg pályafutását, s ma a haditengerészet egyik legfontosabb úszó informatikai tesztelő állomásaként működik. A hajó teszthelyiségeiben jelenleg tizenhárom nagyméretű kijelzőn és számítógépek tucatjain készülnek egy szimulált, nagy erőket megmozgató partraszállásra. A kommunikáció itt már nem rádióadókon és különböző üzeneteket rögzítő könyveken múlik, hanem a műholdas kommunikációs állomásokon és az interneten. A kijelzőkön, amelyet a tesztelők csak a „tudás falának" neveznek, takaros rendben sorakoznak a legfrissebb időjárás-jelentések, a legaktuálisabb felderítési adatokkal ellátott térképek, a parancsnokok csevegőcsatornája, a CNN folyamatos élő adása, videokonferen- cia-vonal a Pentagon ületéke- seivel; külön vonalon pedig a haditengerészet jogászai „állnak rendelkezésre”... A folyamatos, internet alapú informatikai fejlesztések még 2000-ben meghozták első eredményeiket. Februárban mintegy kétezer tengerészt láttak el Palm Püot-tál, az adminisztráció és a kommunikáció egyszerűsítése céljából. Júniusban a ÜSS Dolphin tengeralattjáró mintegy száznegyven méter mélyen haladva küldött el sikeresen egy e-mailt, majd októberben szerződést írtak alá, s ennek értelmében több mint háromszáz haditengerészeti és tengerészgyalogos-bázist kapcsolnak össze egyetlen intranetes hálózatba. Á ÜSS Coronado az első olyan, a haditengerészet kötelékébe tartozó hajó, amelyen már az új, internetes harci irányító köz- pontot építették ki. ______■ E mberbarát (?) tömegoszlató fegyver Hatékony eszköz a tömegmegmozdulások ellen Az amerikai tengerészgyalogság egy újfajta mikrohullámú berendezést tesztel, ennek legfőbb célja a gyilkolás nélküli tömegoszlatás, azaz az antiterrorista műveletek „tisztább” végrehajtása.  készülék működése a mikrohullámú energián alapul, amely képes átforrósítani (nemcsak a mikróban elhelyezett ételt, hanem:) az emberi bőr legfelső rétegét, anélkül, hogy súlyos vagy életveszélyes sérülést okozna. Az elektromágneses energia felmelegíti, de ugyanakkor nem égeti meg a bőrt. A fejlesztők szerint a mikromilliméteres hullámhosszú energia a ruházaton áthatolva a legfelső bőrréteget melegíti, és így riasztja vissza a támadót. A fegyver nem károsítja tartósan a bőrszöveteket, és nem fenyegeti a szívritmus-szabályozó készülékeket sem. A Vehicle-Mounted Active Denial System (VMADS) névre keresztelt békés (?) fegyver először egy katonai szaklap (az amerikai a Marine Corps Times) hasábjain bukkant fel, jelentős meglepetést okozva. A Joint Non-Lethal Weapons Directorate munkatársai által kifejlesztett berendezés (már a „cég” neve sem csekélység: Egyesített Nem Halálos Fegyverek Igazgatósága) áprilisban mutatkozik be működés közben a tengerészgyalogság vezérkara előtt. A tábornokok így akár bele is kóstolhatnak a mintegy hatvanfokosra felmelegített bőr - meglehetősen kellemetlen - érzetébe, amelyet a VMADS produkál hétszázötven méteres hatótávolsággal. A fejlesztők szerint teljesen ártalmatlan lesz a próba (és ezt el is hihetjük nekik, hiszen a vezérkarról van szó!). Laboratóriumi körülmények között már több mint hatezer alkalommal próbálták ki élőben, valóságos alanyokon a berendezést. Az eszközt a tervek szerint nem csak gépjárművek, de helikopterek fedélzetére is telepíthetik.______■