Petőfi Népe, 2001. május (56. évfolyam, 101-126. szám)

2001-05-14 / 111. szám

2001. Május 14., hétfő M E G Y E I KÖRKÉP Petőfi Népe - 5. oldal Elütötték a kézbesítőnket Segítségadás nélkül elhajtott az autós SOLTVADKERT Súlyos sérüléssel fekszik a kiskunhalasi kórházban V.- né H. Edit, a Petőfi Népe soltvadkerti kézbesítője. Cserbenhagyásos baleset ál­dozata lett. Szombaton hajnalban, csakúgy, mint minden nap, elindult V.-né H. Edit, lapunk kihordója, hogy időben eljuttassa újságunkat az olvasókhoz. Lelkiismeretes, meg­bízható lapkihordója a Petőfi Né­pének a 43 éves soltvadkerti hölgy. Reggel 4 órakor kerékpár­jával haladt a Kossuth Lajos ut­cán, amikor elütötte, majd cser­ben hagyta egy piros Mazda ve­zetője. A közeli pékség gépkocsiveze­tője éppen Bócsáról érkezett visz- sza a hajnali fuvarból, amikor ar­ra lett figyelmes, hogy az út szé­lén a Petőfi Népe legfrissebb szá­mának példányait fújja a szél. Le­tette az autót és visszagyalogolt a helyszínre. A szerencse mellett az ő lelkiismeretességének is kö­szönhető, hogy nem történt na­gyobb tragédia. Legnagyobb megdöbbenésére ugyanis azt lát­ta, hogy V.-né H. Edit hörögve fekszik az út szélén, súlyosan sé­rült állapotban. A férfi mentőt hí­vatott, s kézbesítőnk így került a kiskunhalasi kórházba. Sérülése nagyon súlyos, de szerencsére nem életveszélyes. A kiskőrösi rendőrkapitányság emberei nyomozást kezdtek, s megállapították, hogy a piros Mazdát a 18 esztendős G. Péter soltvadkerti lakos vezette, akit déltájban őrizetbe vettek. A fia­talember a kihallgatáson tettét el­ismerte. A gázoló véreredménye még nem érkezett meg, így nem tud­ni, hogy a fiatalember fogyasz- tott-e alkoholt. A helyszíni szem­le során a rendőrök megállapítot­ták, hogy a kerékpáros szabályta­lanul hajtott fel az úttestre. Polgárőr polgármester * Tiszaug Néhány hete saját polgárőrsége van Tiszaugnak. Amióta megala­kult, a község belterületén szinte teljesen megszűntek a betörések, lopások. A harmincegy fős egyesület tagjai minden éjjel folyamatosan járőröznek a község belterületén. Ki autóval, ki kerékpárral. Tevé­kenységüket, anyagi hozzájáru­lásokkal, a helyi vállalkozók, üdülőtulajdonosok segítik. A ti- szaugi polgárőrségnek, három másik helybeli nő mellett, a pol­gármester asszony is tagja. És nem csak papíron. Hegedűs Já- nosné lapunknak elmondta: ami­kor sorra kerül, polgárőrtársaival ő is szorgalmasan járja a község utcáit éjjelente, hogy elejét ve­gyék a betöréseknek, fosztogatá­soknak. A polgárőrség munkáját nagy valószínűséggel hamarosan az önkormányzat is támogatni fog­ja. Ennek módjáról, körülménye­iről a képviselő-testület dönt majd. ■ Óvónők Luxemburgban Továbbképzés Az óvodapedagógusok euró­pai továbbképző programjá­nak keretében hazánkból több mint hatvanan vettek részt a luxemburgi szakmai úton. Bács-Kiskun megyéből hárman utazhattak el. A bugaci óvodából Szatmáriné Sándor Olga, a duna- vecsei gyermekintézményből pe­dig de Jonge Edéné és Kerekné Markovits Julianna. A résztvevők ellátogattak például a Schola Europaea-ba, vagyis abba a komplex intézménybe, amely az eurodiplomaták gyermekeinek óvodája és iskolája. Megnézhet­ték, milyen az óvodák világa Lu­xemburgban. Emellett számos előadáson vettek részt. Hallhat­tak az óvodapedagógus-képzés­ről és -továbbképzésről, a szak­mai felügyeletről, a minőségbiz­tosításról. Szó volt a problémás gyermekek és szülők kapcsolatá­ról, a modern társadalom kihívá­sairól. A szakmai úton persze lehető­ség volt arra is, hogy megnézzék az Európai Unió negyedét. Mint azt az egyik résztvevőtől hallottuk, azt tapasztalták: igaz, a magyar óvodák anyagilag nem olyan gazdagok, mint ahol jár­tak, de érzelmileg sokkal többet tudnak adni, vagyis gyermekköz- pontúbbak. Gazdasarok Takarékosan öntözzünk! 2. Általános szabály az, hogy ko­ra reggel és az esti órákban kell bekapcsolni az öntöző berende­zéseket. Ilyenkor a legkisebb a vízveszteség. Szakemberek sze­rint akkor kell újra megöntözni a talajt amikor az a növény szükségleteinek a felét tartal­mazza. Tehát ha 10-30 centiméter mélyre leásva száraznak érez­zük a talajt akkor feltétlenül lo­csoljunk. Ánnyi vizet juttassunk ki, hogy 30 centiméter mélysé­gig átázzon a föld. Ha mindvégig csak a termőré­teg felső 10 centimétere nedve- sedjék át, akkor arra késztetjük növényeinket, hogy gyökérzetü­ket ebben a felső rétegben fej­lesszék. A vízigényt csökkenteni is le­het. Miután megfelelő öntöző berendezést vásároltunk, meg­határoztuk a talaj típusát és ki­számítottuk mikor mennyi vízre lesz szükségünk, még két dolog­ra oda kell figyelnünk. Rengeteg öntöző vizet megta­karíthatunk azáltal, hogy kellő mennyiségű öntözővizet magá­ban tartó komposztot szórunk ki tavasszal és ősszel. Azonkívül a téli pihentetés és a nyári aszályok idején talajta­karással is takarékoskodhatunk az öntözővízzel. Szakemberek véleménye szerint a mulcstaka- róval (zöld fünyesedék, fafor­gács, lombtrágya, lebomló feke­te fólia) megspórolható az öntö­zővíz 30-35 százaléka is. A 6-8 centiméter vastag mulcstakaró ugyanis átereszti a vizet, de a ki­párolgást gátolja. A mulcstakaró ugyancsak visszaszorítja a gyo­mokat, melyek egyébként leg­alább annyi öntözővizet hasz­nálnak fel mint a kultúrnövé­nyek. Száraz és meleg éghajlatú te­rületeken, aszályos időben, fő­ként homokon sok vizet takarít­hatunk meg úgy is, hogy kora ta­vasszal, illetve késő ősszel csírá­zó növényeket vetünk. A vete­ményesben a lehető legsűrűb­ben ültessük a leveles zöldséget, mely meggátolja a talaj kipárol­gását. _____ __ ■ Ba lesetek, bűnügyek Lemez a kaptárról A színesfémtolvajok új lelőhe­lyet találtak. Még a méhek csí­péseitől sem riadtak vissza ugyanis azok a bűnözők, akik egy kunszállási tanyát látogat­tak meg. A tettesek a méhkap- tárak alumínium borítólemezeit lopták el. TÜZHALÁL. Holtan találtak egy negyvenéves tiszakécskei férfit a nyaralójuk melléképülete mel­lett szombaton délután. A férfin égési sérülések nyomai látszot­tak és a mellette lévő nádköteg is elégett. A rendőrség szerint a férfi feltehetőleg cigarettázott, majd elaludt. Halálát égés és füstmérgezés okozta. KERÉKPÁR. A rendőrség el­fogta azt a férfit, aki pénteken éjjel egy kecskeméti társasház tárolójából ellopott egy nagy ér­tékű kerékpárt. A csaknem két­százezer forintos sporteszköz visszakerült a tulajdonosához. EZER PALACK. 2 25 ezer fo­rint kárt okozott az a 26 éves bajai férfi, aki ezer darab szikvi­zes palackot lopott el egy szó- dástól. Alapos a gyanú, hogy R. R. január 21-24-e között követ­te el a bűncselekményt Baján, a Gárdonyi utcában. TRABANT. A kecskeméti rend­őrkapitányság egy kék színű Trabantot és ismeretlen tolvaját keresi. A GUW-684 rendszámú Trabant kedden hajnalban tűnt el Kecskeméten, a Zászló utcából. A tulajdonosnak 400 ezer forintot ért az autó. ■ Közlekedés A duna/öldván Duna-híd ma éj­jel 23.25 perctől holnap hajnali 4.35 percig teljes szélességében le lesz zárva. Áz 51-es főút 162-192. km-szelvénye között tisztítják a jelzőtábkákat. Az 53-son a 40-45. km között ka­szálják az út menti füvet. TRAFFIPAX: Ma Érsekcsaná- don, Sükösdön, Pirtón, az 53-as főúton Kiskunhalason, a Sóstó előtti útszakaszon, Kecskemét területén és Dusnokon számít­hatnak a járművezetők radarel­lenőrzésre. ■ ELBALLAGTAK. Szombaton elballagtak a kecskeméti Bolyai János Gimnázium negyedikesei. Ma már a .magyar nyelv és irodalom érettségijüket írják, remélhetőleg minél több sikerrel. fotó, bawczikRóbert Millenniumi zászlót kaptak Emlékparkot avattak az ünnep alkalmából A pénz megvolt, a rendelet elmaradt Kecel Kistérségi tanácskozást tartot­tak Kecelen a közelmúltban a Kiskőrös környéki önkormány­zatok vezetői. Ezen szó esett polgárvédel­mi kérdésekről, beszámolt a kistérségi menedzser, s pályá­zat beadásáról is döntöttek az elöljárók. Bodor Jenő kistérségi mene­dzser elmondta: idén vidékfej­lesztésre 4,5 milliárd forint volt elkülönítve. Az FVM a vidéken élők alternatív pénzkereseti le­hetőségét kívánta ebből az összegből támogatni: pl. falutu­rizmus, régi mesterségek újjáé­lesztése stb. A mai napig nem született meg a pénz sorsát in­téző jogszabály, pedig sokan várnak erre. A szakember elmondta, hogy magánszemélyek, vállal; kozók fordulhatnak hozzá. Ő különböző pályázatok megírá­sában, azok útjának egyengeté- sében tud segítséget nyújtani. ' B. ZS. Tass az elmúlt hét végén kapta meg a millenniumi emlékzászlót. Ez, és a hoz­zá kapcsolódó program méltó finise volt a Földváry-napok rendez­vénysorozatnak. Tass A település elöljárója büszkén tartotta a millenniumi emlékzászlót, amire Csík Józsefné alpolgármester kötötte rá a szalagot. fotó, p. s.- E zászlók azt is szolgál­ják, hogy vegyük észre: mind a tízmilíióan egy csa­patba tartozunk. Összetar­tanak bennünket a közös céljaink, a következő ezer év megalapozása - mon­dotta dr. Kemény Attila, a Környezetvédelmi Minisz­térium helyettes államtit­kára, mielőtt Horváth Győző polgármesternek átadta volna a millenniumi emlékzászlót. Ez­után rövid történelmi megemlékezését szép Himnuszunk borongós hangulatával idézte. E gondolatsorhoz kapcsolódott a település elöljá­rójának ünnepi beszéde, miközben bizonyította, Vannak tehát nagyjaink, akik elévülhe­tetlen érdemeket szereztek, maradandót alkottak és példaképei lehetnek a felnö­vekvő nemzedéknek. a történelem viharai sem tudták szétzilálni ezt a kis közösséget. Természetesen nem maradhatott el azon személyekről való megemlékezése sem, akikre méltán lehetnek büszkék a helyiek, hi­szen nevük Tasshoz kötődik. Közöttük például Darányi Ignác. Az egykori földművelésügyi mi­niszter nevét a közelmúltban vette fel a községi vadásztársaság. A helyi iskola Földváry Gábor alispán nevét viseli. Hozzá kapcsolódik a Nem­zeti Színház építésének 1837-ben történő szer­vezése, a Vakok Intézete, az első magyar Hitel- szövetkezet létrehozása. A községi református temetőben lévő kriptáját a rendezvénysorozat előtt is megkoszorúzták.- Vannak tehát nagyjaink, akik elévülhetetlen érdemeket szereztek, maradandót alkottak és példaképei lehetnek a felnövekvő nemzedéknek- fejezte be a polgármester, s köszönettel vette át a zászlót, amire Csík Józsefné alpolgármester kötötte rá a szalagot. A fővárosi színészek szava­latai után az iskola diákjai elénekelték a millen­niumi ódát. A Tass Községért emlékérmet Far­kas Istvánné pedagógus kapta. Az elismerést kö­vetően bemutattak két új, helyi kötetet, a Hősök könyvét és a Tassi képeskönyvet. Ez alkalom­mal adták át a millenniumi emlékparkot. Este is­mét a diákoké volt a főszerep, majd tűzijáték és hajnalig tartó bál zárta a programot. PULAI SÁRA nyugdíjas olvasóink figyelmébe! “Nem csak a húszéveseké a világ!” Mi azt valljuk, hogy az élet nem áll meg a nyugdíjkorha­tár elérésével, sőt! Minél idősebb az ember, annál na­gyobb értéket teremthet, ha megfelelő lehetőséget talál a kibontakozásra. Ön régóta keres ilyen lehetőséget, csak nem talált még rá? Akkor nem kell tovább aggódnia, hogyan töltse értelme­sen, értékesen és jólétben élete őszi napjait! Mi azon, ma még ritka lehetőséget kínáljuk nyugdíjasok és rokkant- nyugdíjasok számára, hogy új hivatást lelhessenek, s ez­által nemcsak önmagukat és családjukat, hanem tágabb környezetüket is gazdagítsák. • Ha hiányzik Önnek az aktív élet, a munka pezsgése, az emberek közötti forgolódás öröme; • Ha az élete során fölhalmozott tudást, tapasztalatot és bölcsességet termékeny módon szeretné megosztani másokkal; • Ha a nyugdíja többszörösét kitevő összeget szeretne havonta keresni egy nemes hivatás révén, akkor legyen megbecsült s újra fiatal munkatársa a Ma­gyarországon 2001-ben megjelent legnagyobb brit biztosí­tótársaság, a CGNU robbanásszerűen fejlődő magyaror­szági leányvállalatának, a MÉBIT Részvénytársaságnak! HA ON NYUGDÍJAS, EZT A LEHETŐSÉGET NEM HAGYHATJA FIGYELMEN KÍVÜL! Egy telefont mindenképpen megér, hogy részletesen tájé­kozódjék. Várjuk hívását hétköznap, 8-16 óra között, a 76/502-580-as telefonszámon. MEGHÍVÓ A Dunamenti és Kiskunsági Vízgazdálkodási Társulat, Dunavecse 2001. május 29-én, 10 óra kezdettel zárszámadó és tervtárgvaló küldöttgyűlést tart, melyre ezennel az intéző- bizottság nevében meghívom. A küldöttgyűlés helye: Dunavecse, Fő út 43. VIKÁR BÉLA MŰVELŐDÉSI HÁZ nagytermében Napirend: 1. 2000. évi termelési terv, bevétel-ki­adás költségvetés teljesítésének ér­tékelése, zárszámadás jóváhagyása. Ellenőrző bizottság elnökének be­számolója a 2000. évi munkáról, a zárszámadás felülvizsgálatáról. Előadó: Kiss István ügyvezető igaz­gató; Váli Pálné ellenőrző bizottság elnöke. 2. 2001. évi termelési terv, bevétel-ki­adás költségvetés megtárgyalása, jóváhagyása. Előadó: Kiss István ügyvezető igazgató 3. Egyéb kérdések és bejelentések. Kérem, hogy a küldöttgyűlésen megje­lenni szíveskedjen, akadályoztatása esetén állásfoglalásra jogosult képvise­lőjén keresztül képviseltesse magát. Amennyiben a 2001. május 29-én, 10 órára összehívott küldöttgyűlés nem lesz határo­zatképes, úgy új küldöttgyűlést hívok össze változatlan helyen és változatlan napirendi pontokkal 2001. május 29-én, 10.30 órára, amikor is az új időpontra összehívott kül­döttgyűlés létszámától függetlenül már hatá­rozatképes. Marosi Károly sk. 88252 intézőbizottság elnöke

Next

/
Oldalképek
Tartalom