Petőfi Népe, 2001. május (56. évfolyam, 101-126. szám)

2001-05-11 / 109. szám

A szürke eminenciás

Könnyű vászonöltönye vakítóan fehér. Bőrének kreol színe nem fedi el a javakorabeli férfi európai származását. Hellyel kínál egy kerti asztalnál, közel az úszómedencéhez. A napernyő valamennyit elvesz az indonéziai nap forróságából. A főváros, Djakarta külföldi negyedében vagyunk, egy európaias villa tágas, dús növényzetű parkjában. Halk léptek a kavicsos úton: egy háziszolga mély meghajlással üdítőkkel megrakott tálcát tesz az asztalra... Messzire ragad a képzeletem Pongrácz János élettörténetét hallgatva. Valójában itthon vagyunk, Kecelen, a Pintér Művekben, Pongrácz úr irodájában. De ez a találkozás a messzi Indonéziában is megtörténhetett volna, ha a sors másként nem határoz. Ám a távoli ország történelmének drasztikus fordulata anno beleszólt a magyar fiatalember karrierjébe.

Kecel- A Székesfehérvári Könnyűfémműben kezdtem a pályámat, kohóipari technikusként - mesél Pongrácz János. - Húszéves voltam, amikor ellátogatott a céghez az akkori indonéz nehézipari miniszterhelyettes. Engem jelöltek ki kísérőjének. Másfél hónapot töltött nálunk, a vállalatot tanulmányozta. A városban, de még a szállodában is a közelében kellett lennem, ezért ott is laktam. Összebarátkoztunk. Azt mondta, az elsők közt visz el a majdani indonéziai gyár építéséhez, amely olyan lesz,

mint a fehérvári.

Búcsúzóul egy csikóbőrös kulacsot ajándékoztam neki, az édesapám oportó borával megtöltve.

El voltam szánva rá, hogy elmegyek Indonéziába gyárat építeni. De nem lett belőle semmi. Ugyanis az elnöküket puccsal megbuktatták, s őt, a miniszterhelyettest is kivégezték. Ezt a tolmácstól tudtam meg, aki mindig velünk volt...

A huszadik század hatvanas éveiben jártunk ekkor. Pongrácz János nem tagadja: vinni akarta valamire. Vállalatánál nem voltak rosszak a kilátásai. A jó szakmai munka mellett kiválóan atlétizált, focizott, sőt, még táncversenyt is nyert Székefehérvárott. Ifjúságának boldog szakasza volt ez. (Hogy még ma is milyen kitűnő táncos, arról magam is meggyőződhettem a Pintér Művek egyik rendezvényén.)- Még egy dobásom lehetett volna ezután - lapoz vissza ismét pár évtizednyire Pongrácz János.- Egyetemre küldtek volna a Szovjetunióba, színesfémipari mérnöki szakra. Előbb haboztam, aztán végül nem éltem a lehetőséggel. S egyszerre csak behívtak katonának.

Két hét alatt kiderült: magas a vérnyomása. Leszerelték. De Fehérvárra már nem ment vissza. Kifeszítette vitorláit és elindult hazafelé. Már ezt megelőzően is gyöngéd szálak fűzték Kecelen későbbi feleségéhez, Ildikóhoz. Rövidebb izsáki megálló után Halas és Kunszentmiklós kínálkozott számára munkahelyül. Végül is Kecel és a nősülés mellett döntött. 1966. szeptember 10-én megházasodott. A Vas- és Építőipari KTSZ vasasüzemének vezetője lett.- Ott ismerte meg Pintér Józsefet, akiről akkor még senki sem gondolta, hogy gyáros lesz?

Pongrácz János, a szürke eminenciás.

Pongrácz János családközpontú ember. Öccséékkel vasárnaponként szüleiknél találkoznak. Gyerekeit, unokáját imádja. Hobbija a szőlészet-borászat. Ez apai öröksége. Magas fokon űzi. Pintér József azt állítja: a Jánosénál jobb bort még nem ivott életében.- Nem, már az óvodából is emlékszem rá. De mint eszmélő emberke, az édesapjáról is hallottam otthon. Ugyanis együtt töltötte a katonaidőt az én apámmal Kalocsán. Ő mesélte, hogy Pintér bácsi olyan fürgén tudott megfordulni a hátra arc vezényszóra, hogy leesett a fejéről a katonasapka. Később, amikor jobban megismertem a robbanékony ifjú Pintért, sokszor eszembe jutott ez. Egyébként az életú- tunk a KTSZ-ben találkozott először. Akkor én voltam az ő főnöke, később meg ő lett az enyém. Lakatosnak jelentkezett nálunk. Egy idő után fölfigyeltem a kreativitására, és megbíztam, csináljon egy olyan hengert, amivel a laposvasat élire lehet hengeríteni. Eltelt néhány nap, de nem történt semmi. Számonkértem tőle, mivel tölti az idejét. Erre ő kért még egy éjszakát és segítségül egy esztergályost, Farkas Zoltán személyében. Másnap reggelre kész volt a mű. Akkoriban szériában gyártottuk a gumis kerekű lovas kocsikat, azoknak az ötödik kerekéhez kellettek az élükre hengerített laposvasak. Jóskát dicséretben részesítettük.

Abban az időben szerencsés volt az a község, ahol akadt egykét ipari végzettségű, jó szakember. Rájuk alapozva lehetett kisipari termelő szövetkezetét (KTSZ) szervezni, ahol szakmunkásképzés is folyt. A több lábon állás és a munkaerő foglalkoztatása érdekében a mezőgazdasági szövetkezetek is ipari melléküzemeket létesítettek. Pongrácz János bizonyított a KTSZ-nél: nyitott szemű, jó vezető. Ezért csábították át a helybeli Szőlőfürt Szakszövetkezethez, fejlesztené komolyabb üzemmé a kis vasasműhelyt. Tizenkét esztendő után engedett az új kihívásnak. Idén már negyvenesztendős vezetői ténykedése során igen sok szakmunkás került ki a keze alól, és százaknak volt főnöke.- Végül is hogyan lett ön Pintér József magánvállalkozásában a tulajdonos helyettese, legfőbb bizalmi embere, joggal mondhatni: a szürke eminenciás?- Hívogatott, már a nyolcvanas évek közepétől. Jöjjek el hozzá dolgozni. A Szőlőfürtnél sikereket értünk el. Exportáltunk dollár relációba. Aztán pályázatot nyertünk, kis sorozatú, egyedi kertészeti gépek tervezésére, gyártására és értékesítésére. 1985-ben a

munkámat, mert gyakoribbá váltak próbálkozásai. Valakinek kijelentette: ha még engem meg tudna szerezni maga mellé, nyugod- tabban fejlesztené a vállalkozását. Ugyanis ekkor már nekivágott a gyárépítésnek itt, a Rákóczi utcában.- Mikor adta be a derekát?- 1988. december elsején. Akkor a mostani Pintér Művek első két épülete olyan negyven százalékos készültségi fokot érhetett el. Nagyon nehéz döntés volt számomra a munkahely-változtatás. Nem volt könnyű belépni egy magánvállalkozóhoz. Évekig vajúdott ez az ügy. Amikor végül igent mondtam, Jóska cigarettára gyújtott, pedig se azelőtt, se azóta nem dohányzott. És valami finom nedűt is ittunk az egyezségre.- Mi tartotta vissza évekig, hogy Pintér úr markába csapjon?- Mindenképpen vállalkozó társa akartam lenni Jóskának, nem alkalmazottja. Azt mondtam neki, ha nem több, legalább egy forint erejéig vegyen be tulajdonostársnak. De ő hajthatatlan maradt. Azt mondta, bármit kérhetek tőle, de ezt nem. Arra hivatkozott, hogy'a vállalkozást egyedül akarja végigvinni, mert ha veszít, nem akar senkit magával rántani. A győzelmet akkor még biztosra venni nem lehetett, hiszen mindez még a szocialista rendszerben történt.- Kezdettől teljes bizalommal volt ön iránt Pintér József? __- Az első naptól fogva. Úgy fogadott, mint akire mindent rábízAz ifjú Pongrácz János (balról) kezet ráz az indonéz miniszterhelyettessel.

BNV-n hét darab ilyen gépet állítottunk ki. A legsikeresebb a szőlősori trágyabeásó kapa, a nyese- dékzúzó és a pneumatikus metszőolló volt. Boldog voltam ezeknek az eredményeknek a birtokában. Jóska bizonyára figyelte a

hat, akire mindig számíthat. Remélem, nem okoztam neki csalódást.- Összepasszolt az egyéniségük?- Most már elmondhatom: tartottam tőle, hogy nem tudunk hosszú távon együtt dolgozni.

Családi körben: feleségével, Ildikóval, lányával, Yvette-tel és unokájával, Mátyással. A felvételt fia, Pongrácz Zalán készítette.

A sikeres keceli kettős: Pintér József és Pongrácz János, a helyettes és a barát. ■

Jóska lobbanékony ember. A faluban akkoriban nem is volt egyöntetű jó híre. Voltak, akik nem hittek a sikerében. Kétkedve fogadták a lépéseit. Én higgadt ember vagyok. Mi sül ebből tó? Meg kellett szoknom a stílusát. Ő olyan háromdimenziós ember. Egyszerre gondol arra, hogy vajon mit felejtett el elintézni, közben tárgyal valakivel, és már arra is koncentrál, mit fog ezután csinálni. Ahogyan tóbontakozott előttem az igazi Pintér József, elszálltak az aggályaim. Egy idő után, ahogyan mondani szokás, félszavakból is megértettük egymást. Amikor rakták ennek a főépületnek a falait a kőművesek, azt mondta nekik: ez az iroda lesz a Jánosé. És ez lett az irodám, pedig akkor még nem egyeztünk meg. Eleinte két téglán ültem itt, és egy hokedli volt az íróasztalom.- Összetűzésük sosem volt?

Igazából nem emlékszem ilyesmire.

Előfordul vele, hogy „hangosan beszél”, de a következő percben már keresi a kiengesztelés lehetőségét.

A műveket hárman irányítják: Pintér József, a fia, Csaba és Pongrácz János, a szürke eminenciás.

Pintér József tárgyal, szerződést köt, ellenőrzi a műszaki kivitelezést, az építkezéseket. De Pongrácz Jánosnak, akit termelési igazgatóként szokás emlegetni a cégnél - Csaba a kereskedelmi munkát irányítja -, mindenről tudnia kell. Naprakésznek kell lennie, mert egy óra múlva már az ő asztalán csöng a telefon. (A tulajdonos elrepült a helikopterén Paksra vagy éppen külföldre.) Elő kell készítenie egy újabb döntést, vagy pedig döntenie kell, a tulajdonos gondolkodását követve.

Az idők folyamán igencsak ki- szélesedett Pongrácz János feladatköre. Az első évben be kellett kapcsolódnia az építkezésbe. Ilyen gyakorlata nem volt, de egy kiváló építőmester, Kecskés László segített neki. Együtt megoldották az adódó problémákat, mert Jánosnak meg jó kapcsolatrendszere volt. Mindent összevetve, az első évet rendkívül nehezen viselte el. A termelés mellett építkezni is, sok volt neki. Teljes odaadást kívánt tőle. Aztán hamarosan rá kellett jönnie: kirakatba került a Pintér Művek. A tulajdonos igényein kívül ennek is meg kellett felelni. Spitzre került a „szocialista kapitalista”, özönlöttek az üzembe a látogatók, főként egyetemisták, főiskolások, óvodások, nyugdíjasok. Pongrácz úr legalább 10 ezer vendéget kísérgetett a csarnokokban a gyár felavatása, 1989 óta.

A szürke eminenciás fő feladata a termelésirányítás. Most éppen a Paksi Atomerőmű rekonstrukciójának III. üteméből adódnak teendői e minőségében, mivel a Pintér Művek a fővállalkozó. Ő veszi fel a munkásokat is, ő készíti elő a bérrendezéseket. Anyagot rendel a termékgyártáshoz a tervezőirodáktól beérkező dokumentáció alapján (megkeresve a legkedvezőbb árajánlatot), de a gondnoksági mosószert is ő szerezteti be. Pongrácz János mozgatja a járműparkot. Akkor nyugodt, ha már tudja, az utolsó járművük is hazaérkezett. Ő szervezi a csoportos oktatásokat és egészségügyi vizsgálatokat. Kapcsolatot tart a külső kereskedőkkel, akik ajánlatokkal ostromolják a céget. A tulajdonos előtt döntő súllyal nyom a latban a szava elbocsátás vagy megtartás kérdésének eldöntésénél. Mindeközben a János feladata a rendezvények megszervezése. Bérelte már a tatai edzőtábort nemzetközi miniolimpiához, megszerezte Lagzi Lajcsit a Pintér Művek jubileumi bulijára, s megszervezte nemcsak több világhíresség fogadását, hanem a hadtörténeti múzeum kiállítási tárgyainak Kecelre fuvarozását, s a létesítmény avatását is - hogy csak párat említsünk külön feladatai közül.

Pongrácz János állja adott szavát. Ezt Pintér József barátsággal is honorálja. Családi kapcsolatok is összekötik a két P. J.-t. Tehát messze nem tulajdonos-alkalmazott viszonyról van szó.- Sosem bánta még azt a bizonyos decemberi döntést?- Nem könnyű egy olyan ember mellett, mint Jóska. Ugyanis ő nem úgy fokozza a melléknevet, mint más. Nála a „legkiválóbb” az alapfok, s csak ez az elfogadható teljesítés. De nem bántam meg a döntésemet. Mert Pintér Jóska olyan fickó, akiből több is elkelne ebben az országban - hallom Pongrácz Jánostól, aki a milliárdos mögött fölvállalta a szürke eminenciás nem látványos, de nagyszerű háttéralakításokra mó- dot adó Szerepét. a. Tóth Sándor

A szürke eminenciás ma is szeret táncolni. ■

Pintér József Pongrácz Jánosról: - Megbízható. A jobbkezem. Kikérem a véleményét minden döntés előtt. Az egész életét föláldozta a Pintér Művekért. Már nagy vezetői rutinnal érkezett hozzám. A bajban is hű munkatárs és barát maradt. Akkor is kitartott mellettem, amikor a céget a felszámolás veszélye fenyegette. Ráadásul én tolókocsihoz voltam kötve. Biztatott, hogy kezdjük újra. Örülök, hogy hallgattam rá...