Petőfi Népe, 2001. április (56. évfolyam, 77-100. szám)
2001-04-21 / 93. szám
Petőfi Népe 2001. Április 21., szombat Hétvégi magazin Szerkeszti: Miklós Magda adatát. Bevallom, valahogy úgy néztem a Sacra Coronát, mint Pelikán József gátőr ama nevezetes citromot. Narancsnak kicsit sárga, kicsit savanyú, de legalább a miénk. A történetről néhány szóban: Szent István halála után négy király gyilkolta, üldözte egymást negyedszázadon át, majd további huszonöt évig két királya volt az országnak. A végzetes belháborúnak Mór püspök szeretne véget vetni. Tanácsára az ifjú A napokban mutatták be a hazai mozik Koltay Gábor új történelmi játékfilmjét, a Sacra Coronát. A Szent László királyunk korában játszódó produkció megtekintésére az alkotó^ jóval több, mint ’ félmillió nézővel számolnak. A nézőtér azonban kong. Amikor a film előtti reklám elindul, mindössze négyen meredünk a vászonra, a film kezdetére ez a szám nyolcra emelkedik. Ez elkeserítő, bár az előzmények ismere- j tében talán nem tekinthető ' csodának. Koltay Gábor legutóbbi mozija, a Honfoglalás ugyanis - véleményem szerint - az egyik legrosszabb magyar film volt, amit valaha gyártottak. Mi tagadás, a Sacra Coronára magam is komoly fenntartásokkal ültem be. Ehhez képest kellemesen csalódtam. A film számomra nemcsak hogy nézhető volt, de - eltekintve néhány részlettől - 'kimondottan élvezhető is. Igaz, amennyire mostohán bánik a hazai filmgyártás a látványos, történelmi mozikkal (különösképp a középkori témákkal), már önmagában az a tény is elfogulttá tesz, hogy akad ma rendező, aki felvállalja a régi korok megidézésének nem éppen hálás felLászló és Géza herceg hűséget esküszik unokafivérüknek, Salamonnak. A szövetségre szükség is van, mert besenyő támadás fenyegeti az országot. Véres csaták, trónvi- szály, ármánykodás... A Sacra yj}* Corona László király megkoronázásáig követi nyomon a történelem fordulatos eseményeit. Nemeskürty István forgatókönyve elsősorban az üzenetre összpontosít, s kevesebb figyelmet szán a klasszikus (hollywoodi) dramatur giának. A szereplők egy sok- szereplős királydráma hőseiként próbál nak emberien viselkedpátosz határán egyensúlyozva. Ennél fogva sokan látványos, de mai lélekkel nehezen átérezhető történelmi tablónak értékelik a filmet. A magam részéről úgy érzem, Nemeskürty tanár úr a legendák László királya és a Szent Korona iránti alázattól vezérelve nem engedett a könnyebbnek tűnő, és bizonnyal több sikerrel kecsegtető megoldásoknak. Remek ötlet volt a főbb szerepeket többnyire ismeretlen színészekre bízni. Szarvas Attila mint László király, Horkay Péter mint Salamon király és Oberfrank Pál mint Géza király - kellemes meglepetést okoztak. Hogy Franco Nero le- szerződtetését Gellért szerepére mi indokolta, arról fogalmam sincs, az égvilágon semmi szükség nem volt rá, és sajnos a nézőszámot sem igen növeli. A fényképezésről - Novák Emil munkájáról - csak felső fokon lehet beszélni. Kemenes Fanni jelmezeit és az eredeti díszleteket, a hazai tájakat lenyűgöző szépséggel rögzítették filmre. A filmet erősíti Koltay Gergely muzsikája. Az egyházi énekek, modem dalok és instrumentális filmzenebetétek önálló albumon is meghallgathatók. Érdemes elidézni néhány mondat erejéig a film speciális látványvilágánál. A hasonló történelmi produkciók halála lehet egy-egy nagy csatajelenet, midőn öt-hat satnya statiszta felbukkan és eszetlenkedésével ellehetetleníti az egész filmet (lásd Honfoglalás). A Sacra Corona alkotói igyekeztek kitenni magukért. Ezért feltétlen dicséret illeti őket. Igaz, mulatságosan hat, amikor az egyik snittben húsz-harminc lovas áll egy sorban, a következőben meg több ezres sereget látunk, köszönhe- r tőén a digitális . sokszorozásnak. A film hanganyaga is klasszisokkal jobb az eddigi hazai produkciókénál, még ha a fent említett kisebb lovascsapat elhaladta alatt fülsiketítő patadübörgés remegteti is meg a mozitermet. Ettől függetlenül olyan történelmi filmet láthatunk, amilyen a jó emlékű Várkonyi Zoltán óta fehér hollónak számít a hazai mozivásznakon. Olyan filmet, amit nemzeti ünnepek alkalmával még évtizedek múlva is évente leadnak majd a tévében. Az pedig különösen örvendetes, hogy végre van egy olyan filmünk, ami az Árpád-korban játszódik. Hiányosságai, hibái ellenére a Sacra Coronát bizony látni kell! BÁN JÁNOS Mentsük meg a Földet! Harminckét évvel ezelőtt, 1970. április 22-én huszonötmillió amerikai ünnepelte először a Föld Napját felismerve,‘hogy politikai, faji, vallási ellentéteket félre téve, közösen kell cselekedni az emberiség életterének, a Föld megóvásának érdekében. Mára a Föld Napja már világméretű megmozdulássá szélesedett, s közel 150 országban több mint 200 millió ember emeli fel szavát a környezet, az élővilág védelméért. Magyarországon idén, április 22-én tizenegyedik alkalommal hangzik el az ismerős felhívás: Mentsük meg a Földet! Kiskunfélegyházán április 23-án, hétfőn délelőtt 10 órakor kezdődik a Föld-napi rendezvény a városháza dísztermében. Rosta Ferenc, a Móra gimnázium igazgatója tart előadást Emlékezés a Föld napjára címmel. Ezt követően Kelemen József, a Hunga- rosprint Kht. ügyvezetője a világ helyzetéről beszél Globalizáció vagy lokalizáció című előadásában. Szól még a gépjármű-közlekedés okozta környezeti hatásokról, illetve a környezetbarát közlekedésről. Dr. Tóth Albert, a mezőtúri Tessedik Sámuel Főiskola tanszékvezetője A Kárpát-medence és az Alföld helyzetéről, valamint a megbomlott vízrajzi-ökológiai rendszert egységének helyreállításáról beszél. Dr. Garai István pedig Kiskunfélegyháza környezet-egészségügyi helyzetéről és a lakosság egészségi állapotáról tart előadást. Népi tánc show-elemekkel A népi tánc hagyományos elemeit keverve a mai kor divatjával különleges táncprodukció született Magyarországon. Eddig sohasem használt hang-, fény, és színpadtechnikai, valamint látványelemeket is felvonultat az előadás, mely nyáron országjáró bemutató körútra indul. Ez a Naplegenda. A Naplegendát számos külföldi vendégprodukció mellett április 26-án este 19 órakor a budapesti Erkel Színházban láthatja a közönség először. A világhírű alkotók, szerzők a mai nemzedék hallásmódjához próbálták csiszolni a keleti régió ősi zenei gesztusait. Nikola Parov muzsikus-zeneszerző és a Magyar Állami Népi Együttes koreográfusainak, táncosainak együttműködéséből hihetetlenül látványos táncszínházi vízió született. A sikerhez elengedhetetlen volt Sebő Ferenc művészeti irányítása és Mihályi Gábor vezető koreográfus rendező munkája. Mihályi Gábor ezért a munkájáért tavaly az év legjobb alkotója díjat kapta a Magyar Táncművészek Szövetségétől. A Naplegenda április 26-án 19 órakor a budapesti Erkel Színházban mutatkozik be, nyáron pedig országos bemutatóturnéra indul. ANTONIO MARQUEZ hozzászokott a „minden jegy elkelt” táblákhoz. A világhírű spanyol flamencotáncos és együttese az I. világ- táncfesztivál alkalmából lépett fel az Operaházban, tegnap pedig Kecskeméten, az Erdei Ferenc Művelődési Központban. Természetesen telt ház előtt, hiszen az említett felirat a kecskeméti plakáton is ott díszelgett.__________________________________________fotó= epa Halnapok Tiszaalpáron Újra nyit az Alpári Halászcsárda f Ha kikapcsolódásra vágyik, ha kellemesen szeretné eltölteni szabadidejét és még egy jóízűt ebédelne is, akkor nem kell mást tennie, csak ellátogatni a hamarosan megnyíló Alpári Halászcsárdába. A vendégeket romantikus környezet várja a Holt-Tisza partján. A régi, hatvan éve épült Halászcsárda kívül-belül egyaránt megújult. Az odalátogatók rusztikus fabútorokkal berendezett étteremben fogyaszthatják el az ízlésesen feltálalt magyaros étéleket. Az asztalok mellől kitűnő kilátás nyílik a vízpartra. Az Alpári Halászcsárda április 28-i megnyitása alkalmából négynapos halnapokat rendez. A vendégeket délelőtt 11 órától kedvezményes ebéddel várják. Minden adag halászlé ugyanis 450 forintba kerül majd, amit díjnyertes halfőzők készítenek bográcsban. Az állandó kínálat mellett lesz még harcsapaprikás túróscsuszával, valamint különféle pörköltek. Tehát, ha még nem döntötte el, hogy hol majálisozzon, akkor időben foglaljon helyet az Alpári Halászcsárdában. Május végétől bővíti szolgáltatásait a csárda. Ebéd után nem kell azonnal hazarohanni. Kellemes sziesztázásra is lehetőség lesz. Minden korosztály megtalálhatja a számára megfelelő kikapcsolódást. A férfiak horgászhatnak, a hölgyek golfozhatnak, a gyerekeket pedig a játszótér várja. Ha azonban az egész család együtt szeretné eltölteni idejét, arra a legjobb lehetőség a csónakázás. Vállalják esküvők és különböző rendezvények lebonyolítását is. Bővebb információt személyesen Tiszaalpáron, a Deák Ferenc u. 80. szám alatt (a tiszaalpári strand mellett) vagy telefonon a 76/421-646 és a 20/450-3020-as számon kérhetnek az érdeklődők. PÁLYÁZATI KIÍRÁS Kiíró neve, címe, tejefonszáma: Kunszentmiklós Város Önkormányzata, 6090 Kunszentmiklós, Kálvin tér 12. Telefon/fax: 76/351-595 A létesítmény neve, címe: Miklóssy János Sportközpont Uszoda, 6090 Kunszentmiklós, Marx tér 1. e. A pályázat meghatározása és feltételei: A kunszentmiklósi Városi Uszoda hosszú távú üzemeltetése, 10-20 év között, megegyezés szerint. Az uszoda a város központjában sík, körbekerített területen fekszik. A területen jelenleg két medence, egy tan- és úszómedence, valamint egy melegvizes ülőmedence található, a kiszolgáló szociális épülettel és gépházzal. A fürdő rendelkezik gyógyvízminősítéssel. Az önkormányzat várja azon vállalkozók jelentkezését, akik a nevezett intézményt hosszú távú szerződés keretében az alábbi feltételekkel üzemeltetésre bérbe vennék. Feltételek: A vállalkozás a létesítmény területén belül ahhoz szervesen kapcsolódó, de nem csak a létesítmény kiszolgálására hivatott szállás jellegű épületet létesít, melyhez egy, az önkormányzat által már elkészíttetett tervdokumentációt rendelkezésre bocsátunk. Továbbá a meglévő medencékhez igazodó, további legalább egy úszó-, vagy melegvizes ülőmedencét létesít, valamint a jelenlegi 22 x 33 m-es tan- és úszómedencét egész évben használható fedett rendszerűvé alakítja. Továbbá biztosítja a létesítmény folyamatos fejlődését és gondoskodik annak teljes körű fenntartásáról, a jelenlegi berendezések karbantartásáról, állagmegóvásáról. A beruházásokhoz szükséges engedélyek beszerzése a vállalkozás feladata. Biztosítja az egészségügyi ellátáshoz szükséges szolgáltatások működését. Az önkormányzat felé évente jelentésben közli az adott évben elvégzett és a következő évben elvégezni kívánt feladatokat. További feltétel: Az önkormányzattal közösen, előzetesen megállapított jegy és szolgáltatási díjak betartása. Május 15-étől június 15-ig, illetve szeptember 1-től szeptember 30-áig az iskolai testnevelési órák keretében történő uszodalátogatást díjmentesen biztosítja a tanulók számára. A szerződés időtartamára a vállalkozás anyagi biztosítékot, "ingatlant" jelöl meg jelzálogbejegyzés céljára az önkormányzat javára, valamint a nem ön- kormányzat hibájából bekövetkező szerződésbontás esetén az azon időpontig megvalósult beruházások automatikusan az önkormányzat tulajdonába mennek át. A fentiekben leírt és vállalt feladatok teljesítésével az önkormányzat felé fizetési kötelezettség nem terheli a vállalkozást.