Petőfi Népe, 2001. március (56. évfolyam, 51-76. szám)

2001-03-07 / 56. szám

2001. Március 7., szerda HAZAI VILÁG TÜKÖR Petőfi Népe - 5. oldal TŰKOR­Rövidül a katonai szolgálat Nem adták el a Postabankot az OTP-nek __________Budapest__________ A kormány tegnapi ülésén a többi között döntött a sorkatonai szolgálat idejé­nek módosításáról, a kato­nai alkalmasság egészség- ügyi kritériumrendszeré­nek felülvizsgálatáról, illetve jóváhagyta a meg­állapodást a Szakszerveze­tek Együttműködési Fórumával (SZÉF). a katonai szolgálat alól felmen­tettek a tehetősebb, „jó kapcso­lati tőkével” rendelkezők közül kerülnek ki. Az új orvosi vizs­gálati rendszer már idén szep­tembertől érvényben lesz. A kormány keresi az értel­mes kompromisszumokat, így támogatja azt a SZEF-fel törté­nő megállapodást, amely első sorban a közszektor moderni­zálására, illetve a köztisztvise­lők kereseti viszonyainak javí­tására irányul. Egy, a tegnapi ülé­sen született határo­zat értelmében nem az OTP Bank lesz a Postabank vevője és így partnere sem - kö­zölte Borókai Gábor. A kormány döntése értelmében egyetlen pénzintézetnek sem adják el az Postabankot. A leg­nagyobb magyar lakossági hi­telintézetet kedvezőtlenül érin­tő döntés hátterében az áll, hogy a Postabank vételére tett ajánlat nem találkozott az ÁPV Rt. szakembereinek elképzelé­seivel. Borókai Gábor szerint az OTP nyilvánvalóan alacso­nyabb ajánlatot tett a kormány által elvártnál. A Postabank ve­zetése röviddel a bejelentés után üdvözölte a kormány dön­tését. (STS) A kabinet kedden jó­váhagyta azt a tör­vénymódosításra vo­natkozó javaslatot, amelyet ha elfogad a parlament is, hat hó­napra csökken a sor­katonai szolgálat - je­lentette be Borókai Gá­bor kormányszóvivő. A kormányprogramban is sze­replő változtatást a tervek sze­rint 2002. január 1-jével vezet­nék be, és ezzel egy időben a polgári szolgálat ideje 13 hó­napról 9 hónapra csökkenne. A szóvivő bejelentette azt is, megváltoztatják a sorozáson al­kalmazott egészségügyi kritéri­umokat, hiszen - mint fogal­mazott - „tarthatatlan az az ál­lapot, hogy a behívottak 49 szá­zalékát alkalmatlannak találják a sorozóbizottságok”. Kiderült, HÍREK RÖVIDEN Atszakadt a gát - rendkívüli állapot Négy év alatt tizenegymilliárdot fordítanak a töltések erősítésére A felső-Tisza-vidéki Tarpán bekövetke­zett gátszakadás után a térség nyolc községéből kellett tegnap délután ki­menekíteni az ottlakókat. Az árvíz súj­totta területekre a katonaság és a tűzol­tóság mellett egyre több önkéntest is várnak. Budapest - Tarra Kritikus helyzet alakult ki kedd délután a Tisza felső szakaszán, miután minden erő­feszítés ellenére Tarpánál átszakadt a gát. Pár órával korábban Kispaládon is meg­kezdték a mentést, miután két, a Tiszába ömlő folyó átbukva a töltésen elöntéssel fenyegette a települést. Tivadarnál az ár­hullám meghaladta az eddig mért legmaga­sabb, 958 centis magasságot, itt kedden délben 10 métert regisztráltak. Tiszabecs- nél is rekordot döntött a folyó 716 centimé­teres tetőzéssel. A súlyos árvízhelyzet miatt rendkívüli álla­potot rendelt el a miniszterelnök részvéte­lével kedd késő délután ülésező kormány­zati koordinációs bizottság a Tisza-Túr— Szamos meghatározott szakaszán. Kedden a miniszterelnök a vízügyi tárca vezetőivel együtt helikopterről tekintette meg a Felső-Tisza legsúlyosabb helyzetben lévő Tiszabecs-Vásárosnamény közötti szakaszán emberfeletti erőfeszítéssel folyó védekezési munkálatokat. Orbán Viktor akkor úgy látta, hogy az eredményes véde­kezés feltételei adottak, s mint azt elmond­ta, bízik az 1998-as és 2000. évi árvíz ide­jén példát mutató véderő helytállásában. Ugyanakkor a védekezés helyi irányítóit biztosította arról: a kormányzat minden szükséges anyagi, technikai eszközt a rendelkezésükre bocsát a naponta 20-30 millió forintba kerülő védekezéshez. A kormányfő szólt arról, hogy az utóbbi két év alatt több mint ötmilliárd forintot fordítottak a gátak megemelésére. A követ­kező két évre a költségvetésben hatmilliár- dot biztosítanak erre a célra. A vízügyi szakemberek 70-80 kilométer töltés meg­emelését szorgalmazzák. A veszélyeztetett térségben 25 ezer ember él. Tíz község kitelepítése folyamatban van, ahol a hátramaradt értékeket a rend­őrség őrzi. A meteorológiai előrejelzés a következő napokra csapadékot nem ígér, de a hét végén várható esőzések még to­vábbi gondot okozhatnak. A folyó alsó szakaszán a napokban kell fel­készülni a védekezésre. h. m. Felvilágosító programsorozat A nők egészsége - a családok egészsége címmel országos felvilágo­sító programsorozatot szervez a Magyar Védőnők Egyesülete a nő­nap és anyák napja között - közölte Csordás Ágnes elnök kedden. El­mondta: március 8. és május első vasárnapja között az ország szá­mos pontján szerveznek a védőnők a helyben élő asszonyok számá­ra fórumokat, egészségklubszerű foglalkozásokat és szűrővizsgála­tokat. Visszahívják a kuratóriumokat? A Magyar Televízió és a Magyar Rádió kuratóriumának visszahívásá­ról juttatott el kezdeményezést a parlament kulturális bizottsága el­nökéhez és a házelnökhöz Lendvai Ildikó, a szocialista párt ország­gyűlési frakciójának helyettes vezetője. Az MSZP médiapolitikusa kedden úgy értékelte, hogy a két kuratórium már nem segíti, hanem veszélyezteti működésével a hírközlés közszolgálatiságát. Bevásárolnak az olaszok Az olasz Cogne Acciai Speciali kohászati társasággal kezd tárgyalá­sokat a tavaly március 14-e óta felszámolás alatt álló Diósgyőri Acél­művek (DAM) Rt. felszámolója a cég eladásáról; az olasz cég a DAM- ért 4 milliárd 350 millió forintot fizetne - jelentette be Marjasné Endrédi Zsuzsa, a diósgyőri kohászat felszámolója kedden. Módosul a vámtarifáról szóló törvény Magyarország ezentúl az Albániából, Bosznia-Hercegovinából és Macedóniából származó termékeket is kedvezményes vámelbánás­ban részesítheti. Ez a lényege a vámtarifáról szóló törvény módosí­tásának, amelyet tegnap fogadott el az Országgyűlés. A vámtarifáról szóló, 1995. évi törvény kimondta, hogy preferenciális vámeljárás­ban lehet részesíteni azon Európán kívüli fejlődő országokat, ame­lyek a magyar árukat a legnagyobb kedvezmény elvének megfelelő­en kezelik, és nem alkalmaznak Magyarországgal szemben hátrá­nyos megkülönböztető intézkedéseket. Az elfogadott módosítás tör­li a törvény szövegéből az „Európán kívüli” szövegrészt. Egyezség a vagyonnyilatkozatokról A főtisztviselői kar létrehozásától a kormányzati profizmust remélik A parlament kétharmadának jóváhagyását igénylő törvény- módosításról tárgyaltak tegnap a képviselők. A saját jogállá­sukról szóló jogszabály módosításának utolsó részleteiről csak a hét elején egyezett meg a Fidesz és az MSZP. Budapest - Országház Az alkotmányügyi bizottságban csak hétfőn született megállapo­dás a legnagyobb kormánypárt és a legnagyobb ellenzéki párt kö­zött arról, hogy a képviselők és családtagjaik mikor és milyen for­mában legyenek kötelesek va­gyonnyilatkozatot tenni. A meg­egyezés lényege, hogy az ország- gyűlési képviselők és a velük egy háztartásban élő családtagjaik évente lesznek ezentúl kötelesek nyilatkozni anyagi helyzetükről, de a hozzátartozók vagyonbeval- lását tartalmazó íveket a mentel­mi és összeférhetetlenségi bizott­ság zártan kezelné, nem adhatná ki senkinek és a bizottság tagjai is csak akkor tekinthetnének bele, ha a képviselő vagyongyarapodá­sát valamilyen ok miatt külön kel­lene vizsgálniuk. A szocialisták több módosító javaslatot dolgoz­tak ki, hogy szűkítsék azt a kört, amely vagyonnyilatkozat megté­telére lenne kötelezve, míg a kor­mányoldal a korrupció elleni küz­delem részének nevezte a javas­latnak ezt a részét. Változatlanul heves vita kísérte a köztisztviselők jogállását szabá­lyozó törvény módosításának ter­vét. A kormánypárti hozzászólók többsége azt hangsúlyozta, hogy a változtatásokkal a köztisztvise­lők sokkal megbecsültebb réteget alkotnak majd. Lezsák Sándor (MDF) például azt elemezte, hogy ez a foglalkozás mennyire leértékelődött az utóbbi eszten­dőkben. Azt azonban ő is elis­merte, hogy a változtatások egyik sarkalatos eleme, a háromszáz fős főtisztviselői kar létrehozása tovább erősíti a kancellária típusú kormányzást Magyarországon. Változatlan hevességgel tilta­koztak ugyanakkor az ellenzéki oldal képviselői az ellen, hogy a kormány a módosítással létre akar hozni egy olyan elit gárdát, amely szerintük a miniszterelnök körüli „mameluksereg” lenne. A szabaddemokrata Hack Péter sze­rint például a főtisztviselők kivá­lasztásának egyetlen feltételévé a kormányfő iránti lojalitásuk vál­na, ez pedig elfogadhatatlan. A parlamenti vitanap kezdetén és a délután java részében is a képviselői kérdések és vélemé­nyek hangozhattak el, a megszo­kott keddi menetrend szerint. A felszólalások között a fideszes Rogán Antal az ország legkor- ruptabb pártjának nevezte az MSZP-t, a Stadler József akasztói vállalkozóval fenntartott állítóla­gos kapcsolat miatt. A pártpén­zek elszámoltatását firtató felve­tésre Hende Csaba, az igazság­ügyi tárca politikai államtitkára válaszában megerősítette, hogy érik a párttörvény módosítása, amely a finanszírozást a mainál egyértelműbben és szigorúbban rögzíti majd. Sok hozzászólás foglalkozott változatlanul a kisgazdapárt belső ügyeivel. Szentgyörgyvölgyi Péter - akinek frakcióvezetői jogosítvá­nyát hétfőn délután, a plenáris ülés kezdetén ismerte el Áder János házelnök - első felszólalá­sában azt emelte ki, hogy a pár­ton belülről indítottak lejáratási kampányt Torgyán József ellen, ez azonban szerinte nem ártott a pártelnöknek, annál többet a pártnak. Maga Torgyán József viszont az azonnali kérdések órájában hivatali utódát vonta kérdőre. Bo­ros Imre megbízott agrárminisz­ter ugyanis hozzányúlt az agrár- támogatási rendelet néhány pontjához, amit a pártelnök, volt miniszter sérelmezett. Boros vá­laszában leszögezte, csak azt akarta elérni a változtatásokkal, hogy a támogatási rendszer már az első percben működőképes legyen. BRÜSSZELBEN bejelentették: a szegényített uránium radioaktív sugárzásának nincsenek kimu­tatható hatásai az emberi egész­ségre. Annak a szakértői csoport­nak a tagjai, amely az Európai Bi­zottság felkérésére tanulmányoz­ta a kérdést, közölték: noha a mérgező, rákkeltő vegyi anya­gok, radioaktív sugárzás együttes hatásának lehetősége nem zárha­tó ki, a rendelkezésre álló infor­mációk e feltételezést sem erősí­tik meg. MOSZKVÁBAN az orosz orto­dox egyház feje kedden „rossz időzítésnek” minősítette 11. János Pál pápa ukrajnai látogatását, mert egy ilyen vizitnek - II. Alekszij szerint - „a már kiala­kult egyensúlyt kellene megszi­lárdítania”. Moszkva és egész Oroszország pátriárkája a FÁK- államok és a balti köztársaságok ortodox közösségeinek képvise­lőivel találkozva közölte: szerinte Ukrajnában még mindig nincse­nek megoldva a görög katoliku­sok által elnyomott ortodox hí­vek helyzetével kapcsolatos kér­dések. IZRAELBEN az Ezzeddin al- Kasszám brigádok, a Hamász szélsőséges palesztin mozgalom katonai szárnya vállalta kedden a vasárnapi netanyai öngyilkos merényletet. A csoport közlemé­nyben emlékeztetett arra: tíz kamikázéjuk áll készen mártír­halált halni, és közülük a vasár­napi akció 23 éves végrehajtója volt az első. KABULBAN bejelentették: az Afganisztánt kormányzó tálib mozgalom egy iszlám ünnep mi­att néhány napig szünetelteti a homokkősziklába vájt bámijáni Buddha-szobrok lerombolását. A tálib vezetők ugyanakkor kizár­tak mindenfajta megegyezést a nézeteik szerint az iszlám hitet sértő bálványok megmentéséről. A MULTIKER SZÖVETKEZET EGYÜTTMŰKÖDŐ PARTNEREKET KERES INTEGRÁCIÓBAN VÉGZENDŐ BAROMFINEVELÉS ÉS TAKARMÁNYFORGALMAZÁS TERÜLETÉN Baromfi-nevelési ajánlatunk integrációs bérnevelési forma ke­retében előállítandó brojlercsirkére és többször tépett húslibára vonatkozik. Takarmányforgalmazás keretében: felkínálunk eladásra kész takarmánytápokat teljes választékban, továbbá takarmány-alap­anyagokat (pl. szója, halliszt, koncentrátum, napraforgódara, zsírpor, takarmánymész stb.). Várjuk takarmány forgalmazására szakosodott vállalkozók je­lentkezését. Címünk: Multiker Takarmánygyártó és Kereskedelmi Szövetkezet 6033 Városföld, Tavasz út 1. Érdeklődési lehetőség: 06-76/535-010 telefonon, Nagy János szöv. elnök. HYunoni Márkakereskedés és Szerviz H-1 2.5 TDi 100 LE Szervo, diff. zár, el. ablakem., kp.-i zár, kétfelé nyíló hátsó ajtó, 2,55 m rakhosszal. haszongépjárművek a személygépkocsi kényelmével, magas felszereltséggel. 2.970.000 Ft+áfa-tól Kedvező ár! Hitelügyintézés Szervo, ABS, el. ablakem., kipufogófék stb. HD-6 5 teherbírás 3 t 4.950.000 Ft+áfa; dupla kabinos: 5.450.000 Ft+áfa Meglepetés-ajándék akció! Garancia 3 év vagy 100.000 Km Használtautó-beszámítás! Az áfa visszaigényelhető! Kecskeméten, az M5-ös út mentén, a TESCO-tól 200 méterre. Tel./fax: 76/415-087 Harminc méteren átszakadt a tarpai gát. Óriási víztömeg zúdult a falvakra

Next

/
Oldalképek
Tartalom