Petőfi Népe, 2001. március (56. évfolyam, 51-76. szám)
2001-03-22 / 68. szám
■H 2001. Március 22., csütörtök Petőfi Népe és környéke Szerkeszti: Ábrahám Eszter MESTER ÉS TANÍTVÁNYAI. Szappanos István főiskolai tanár-festőművész és tanítványai munkáiból nyílt kiállítás a közelmúltban a kecskeméti Kortárs Galéria Vörös Szalon kiállítótermében. A tárlaton Szappanos tanár úr tizenkét tanítványa tesz hitet műveiben, műveivel a mester mellett. _______fotó; b. r. M a délutánra kisüt a nap Holnap esik az eső? Milyen időnk lesz a hétvégén? Számtalanszor tették már fel e kérdéseket Ádám Ferencnek. Joggal, hiszen meteorológus. _________________Meteorológia_________________- Gyakran viccelődnek Önnel, hogy holnapra milyen időt jósol?- Elég sűrűn ugratnak az ismerőseim. De nem bánt a dolog. Ezt így kell elfogadni, sőt, úgy gondolom, hogy ez a szeretetük jele is. A meteorológia egy olyan szakterület, ami mindenkit érint, mindenkit érdekel.- Hogyan kezdődött szakmai pályafutása?- 1976-ban végeztem az ELTE-n mint meteorológus. A friss diplomámmal kezdő katonatisztként Kecskemétre kerültem, ahol 15 esztendőn át dolgoztam, a katonai meteorológiai állomás vezetője voltam. A kilencvenes évek elején Budapestre helyeztek a Katonai Meteorológia Központba. Most azért váltottam, mert szeretném magam kipróbálni egyéni meteorológusként. Úgy érzem, hogy sok lehetőséget rejt még ez a szakma. Magyarországon rajtam ldvül csak Aigner Szilárd és még egy társaság működik egyedül.- Honnan jött az ötlet?- Több éve kutatom már az internetes adatbázist. A világhálón nagyon sok meteorológiával foglalkozó honlap található, de ezek jó része nem alkalmazható, mert ellenőrizhetetlen forrásból származó, pontatlan adatokkal dolgoznak. Ugyanakkor az autentikus források is sok hibalehetőséget rejtenek a Kárpát-medence speciális orografikus hatásai okán. Vállalkozásom létrehozásának másik oka az a tapasztalat, amit Bóna Mártával végzett, közös kutatásom során szereztem. E kutatás témája a prognózisok nyelvhasználata, közérthetősége, alkalmazhatósága. Véleményem szerint más kell például egy építési vállalkozónak, más a médiának és más egy utazási irodának. Az interneten ugyanis meglelhetők a nagy meteorológiai regionális központok professzionális adatai is. Ez lehetőséget nyújt a szakember számára, hogy a világ bármely településére prognózist készítsen, attól függetlenül, hogy New Yorkban vagy Kecskeméten ül a számítógépe előtt.- Ha egy család a hétvégén elutazna az olasz tengerpartra, akkor pontosan meg tudná mondani, hogy abban a városban milyen időjárás fogadja majd őket?- Az internet segítségével majdnem pontosan meg lehet adni a választ. Persze senki ne arra gondoljon, hogy egy-két honlapot megtekint, és máris tudja a választ. Ezt komoly munka előzi meg. Egy előrejelzésemhez 30-40 meteorológiai térképet nézek meg, egy olaszországi város egyhetes előrejelzésének elkészítéséhez 50-60 térkép feldolgozása szükséges.- Mennyire pontosak az Ön időjóslatai?- A háromnapos előrejelzéseim 90 százalék felettiek, ami nagyon jónak számít.- Hol mutatkozik be legközelebb?- A Tourex utazási szakmai kiállításon egy tablón mutatkozom be, amelynek segítségével az egyéni érdeklődőknek és cégeknek egyaránt tudok majd hasznos tippeket adni.- Milyen időt jósol mára?- Vége szakad a hideg, esős napoknak, s délután már egy kis napsütésre is számíthatunk. ________________________________________________________S. H Vihart kavaró szerződések Huszonkétezer előfizetőt behúztak a csőbe? KÁBELTÉVÉ-ELŐFIZETÉSI DÍJAK Kecskemét Tegnap szinte megállás nélkül csörögtek a telefonok a szerkesztőségben. A város minden részéből kaptunk hívást, s a téma is egy és ugyanaz volt: a kábeltévé. ALAPCSOMAG KÖZÉPSŐ EXTRA HBO Fonás: kecskeméti polgármesteri hivatal 2000 2001 terv 242 Ft 252 Ft 999 Ft 1120 Ft 1792 Ft 2100 Ft 1904 Ft 2100 Ft S. T.-né szerint felháborító, hogy a kábeltévérendszer eladásáról zárt ülésen döntött a képviselő- testület, hiszen az ügy 22 ezer kecskeméti polgárt közvetlenül érint. Most itt az eredmény, senki nem tudja, hogy milyen feltételekkel adta el a kecskemétiek feje fölött a rendszert az önkormányzat. A petőfivárosi N. G. azt kérdezte: ha Telemozi Kft.-nek nem volt joga januárban díjat emelni, és a jogtalan lépésért a képviselő-testület el is marasztalta az ügyvezető igazgatót, miért küldték ki még márciusban is az emelt díjas számlákat? Hogyan lehetséges - kérdezte a Dobó körúton élő Forgóné -, hogy a jogtalanul elkért pénz visszafizetése helyett fenyegetésnek tűnő előfizetői szerződésekkel bombázza a kecskemétieket az új tulajdonos, a FiberNet Rt.? Még csak azt sem tudjuk, hogy mikor jönnek házhoz az embereik. Legalább egy levelet írnának, hogy mikor tartózkodjunk otthon, ha már úgyis ki vagyunk nekik szolgáltatva - mondta. Mások azt kérdezték újra és újra, hogy miért nem lehet beleszólásuk a kecskemétieknek a kábeltévé-ügybe, ha egyszer ők fizették meg a bekötési díjat. A Homok utcában élők három éve háztartásonként 32 ezer forintot fizettek a bekötésért - mondta Ny. G. -. Most pedig azzal fenyegetnek, hogy lekapcsolnak a rendszerről, ha nem kötünk szerződést március 31-éig. Ha eddig így mentek a dolgok - folytatta - mi a garancia arra, hogy két hónap múlva újra nem emeli-e az árat az új tulajdonos?- Elvekről van szó, nem arról a néhány száz forintról, amivel megemelkedett a kábeltévé-előfizetési díj. Bár sokaknak ez a pénz is számít. Szeretnénk, ha végre valaki kimondaná: ne fizessetek emberek, mert jogtalan volt a díjemelés - mondta a Nyíri úton élő Fazekasné. A kecskeméti önkormányzat tegnap közleményt juttatott el lapunkhoz, melyben azt írják, hogy a jogtalan díjemelés miatt a közgyűlés február 14-én határozatában utasította a Telemozi Kft. ügyvezetőjét, hogy a januári túlfizetéseket a februári számlákon írja jóvá. Ez azonban nem történt meg. Sok olvasónk ezért azt kérdezte, hogyan lehetséges, hogy önkormányzat nem tudja érvényesíteni az akaratát. Dr. Brúszel László ügyvéd, önkormányzati képviselő szerint nem kérdés, hogy a Telemozi Kft. januári díjemelése jogtalan volt. Mivel a cég akkor 100 %-os önkormányzati tulajdonban volt, a díjemeléshez a tulajdonos határozata kellett volna. A közgyűlés azonban nem adott felhatalmazást a díjemelésre. Az ügyvéd szerint a FiberNet Rt. előfizetői szerződései körül sem tisztázott minden jogilag. A 22 ezer kecskeméti előfizető a szolgáltatói szerződést a Telemozi Kft.-vel kötötte meg, s ez a szerződés még mindig érvényben van. Függetlenül attól, hogy közben az új cég megfizette a vételárat és megkapta a műsorszolgáltatási engedélyt. Ahhoz, hogy a FiberNet Rt. előfizetői szerződést kössön, előbb az előfizetők és a Telemozi Kft. között kötött szerződést kell felbontani. Ilyen lépést azonban a Telemozi egyoldalúan nem tehet. Mivel ez az előfizetői szerződés még él, az új tulajdonos idő előtt, tehát jogalap nélkül kéri az új szerződés megkötését - mondta dr. Brúszel László. A témára visszatérünk. ____________________________________À.E. Me gkérdeztük olvasóinkat Mit gondol a kábelügyről? Halek Mária:- Nincs kábeltévé-előfizetésem. Ennek ellenére mélységesen felháborít bármilyen törvénytelenség, ami a kábeltévé-előfizetőket érinti. Véleményem szerint nem a fogyasztó van a szolgáltatóért, ennek éppen fordítva kellene működni. A külföldi tulajdonostól is elvárható, hogy az előfizetők érdekeit is szem előtt tartsa. Természetesen szabjon határidőt a szerződés- kötésre, legyenek feltételei, de korrektek és teljesíthetők. Alt Andrea:- Nem hallottam az ügyről. Azt sem tudtam, hogy a kábeltévének új tulajdonosa lenne. Igaz, nem is figyel-------------------te m eddig erre. Talán azért sem, mert nem kapott elég nyilvánosságot. Elvárnám a tulajdonostól, hogy bővebb, akár személyre szabott tájékoztatást adjon a lakosságnak arról, ami a szolgáltatással összefügg. Értesíthetne például külön-külön mindenkit, hogy mire számíthatunk a jövőben. Mohácsi Ildikó: - Nem figyeltem eddig mindenre, de szeretném, ha a szolgáltatással, az előfizetői díjakkal kapcsolatos változásokról több tájékoztatást kapnánk a tulajdonostól. Valamilyen ésszerű, rendszeres, közérthető tájékoztatást várok. Nem hiszem, hogy ezzel túl sokat várok el, hiszen a városban rengeteg családot érint a kábeltévé ügye. Mindenkinek joga van tudni, milyen szolgáltatásért kell fizetnie. ■ A Gong Rádió és a Kecskeméti Televízió jövő heti műsora Gong Rádió Stúdió, szerkesztőség: 6000 Kecskemét, Petőfi S. u. 1/B. Tel.: 76/414-010, 414-020. Állandó műsorok: Hírek reggel 6.55-től 21.55-ig óránként. Corner valutaárfolyam reggel 8.54-től 18.54-ig óránként. Tőzsdeinformációk reggel 7.00-tól 10.00-ig, 17.00- tól 19 óráig. Hétköznap 13.05 órától, szombaton és vasárnap pedig 16 órától Játékzóna. Hétfő- csütörtök-vasárnap 18.10 órától telefonos kívánságműsor. Telefonos kívánságműsor: 18.10 órától kedd, péntek. Minden hónap első vasárnapján: 11.20 órától Zöldsáv (természetvédő magazin). Minden hónap első és harmadik vasárnapján: 14.20 órától Kecskeméti Tudományos körkép (magazinműsor). Hétfőtől péntekig 9.22: A nap kérdése (aktuális kérdések, válaszok). Kéthetente szombaton: 9.20: Tükröm, tükröm... (női magazin). Hétfő: 17.00: Aréna Top 20 (slágerlista). 18.15: Sportmagazin. 21.00: Te meg én (társkereső műsor). Kedd: 18.00-tól 20.00-ig Pólus Gong - játékos szórakoztató műsor. 20.15: Gong Kávéház (közéleti műsor). 21.15: Hit és élet (magazin- műsor). Szerda: 17.15: Videovilág. 18.15: Aktuális (politikai műsor). 19.15: Videovilág. Csütörtök: 17.10: Autósmagazin. Péntek: 18.15: Parlamenti tudósítás (politikai műsor). 19.05: Telefonbetyár. 20.05: Zűrzavar. 22.00: Áloműző. Szombat: 6.30-7.30: Tanyavilág. 10.00-12.00: Jó ebédhez szól a zene (benne: 10.05: Szombati vendég /könnyed terefere/). 14.20: Korzó (kulturális magazin). 15.15: Gong Kávéház. 17.10: Gong Top 13.18.10: Kívánság- műsor magyar dalokból. Vasárnap: 9.20: Diéta (életmód magazin). 10.00-12.00: Jó ebédhez szól a zene (benne. 11.20: Zöldsáv /környezetés természetvédelmi magazin/). 14.15: Korzó (kulturális magazin). 14.20: Tudományos körkép. 17.00: Horoszkóp. 17.15: Célegyenes (sportösszeállítás). 20.05: Zűrzavar 21.10: Cakkompuder. Kecskeméti TV Állandó műsorok hétfőtől péntekig: 19.00: Hírős hírek. 20.40: A Hírős hírek ismétlése. Március 26., hétfő: 8.00: Mozi- mix. 8.30: Gasztronómiai magazin. 16.35: Gasztronómiai magazin. 17.50: A szabadság bajnokai (4. rész). 19.00: Hírős Hírek. 19.30: Bencze Show. 20.00: Mozaik. 21.00: A bolhák is tudnak ugatni, ugye? (norvég film). 22.30: Hírős Hírek. 23.00: Mozaik. 27., kedd: 8.00: Hírős Hírek. 8.30: Mozaik (ism.). 16.50: Bencze Show. 17.20: Felvidék: Nyitra. 17.50: Mozaik (ism.). 19.00: Hírős Hírek. 19.30: Ébredés. 20.00: Sportmagazin. 20.30: Műszaki Magazin. 21.00: Perla Negra (161. rész). 21.45: Bencze Show. 22.15: Hírős Hírek. 22.45: Sportmagazin. 23.15: Műszaki Magazin. 28., szerda: 8.00: Sportmagazin. 8.30: Műszaki Magazin. 9.00: Önkormányzati Ülés közvetítése. Kb. 17.00: Perla Negra (ism.). Kb. 17.50: Sportmagazin (ism.). Kb. 18.20: Műszaki Magazin. 19.00: Hírős Hírek. 19.30: Biztonsági Zóna. 20.00: Mozaik. 21.00: Árvácska (magyar film). 22.20: Hírős Hírek. 22.50: Mozaik (ism.). 29., csütörtök: 8.00: Hírős Hírek (ism.). 8.30: Mozaik. 16.50 A szabadság bajnokai 4. (ism.), 17.50: Mozaik (ism.). 19.00: Hírős Hírek. 19.30: Szivárvány Sztár. 20.00: Sajtópáholy. 20.30: Razzia. 21.00: Perla Negra (162. rész). 21.45: Szivárvány Sztár. 22.15: Hírős Hírek. 22.45: Sajtópáholy. 23.15: Razzia. 30., péntek: 8.00: Hírős Hírek (ism.). 8.30: Sajtópáholy. 9.00: Razzia. 17.00: Perla Negra (162.). 17.50: Sajtópáholy. 18.20: Razzia (ism.). 19.00: Hírős Hírek. 19.30: Deify és barátai (10. rész). 20.00: Mozaik. 21.00: A kis vadóc (norvég film). 22.30: Hírős Hírek (ism.). 23.00: Mozaik (ism.). 31., szombat: 8.00: Hírős Hírek. 8.30: Perla Negra (161.). 9.15: Adás X. 17.00: Önkormányzati ülés. 18.30: Mozimix. 19.00: Hírős Hírek/A hét. 19.30: Ön- kormányzati ülés folytatása. Kb. 22.30: Kakasdombi csendőr (jugoszláv film). Április 1., vasárnap: 8.00: Bencze Show (ism.). 8.30: Perla Negra (ism.). 17.05: Szivárvány Sztár (ism.). 17.30: Biztonsági Zóna (ism.). 18.00: Deify és barátai (9. rész). 18.30: AdásX. 19.00: Hírős Hírek/A hét. 19.30: Elválunk, szerelmem? (am. film). 21.00: Lopakodó (amerikai fűm). 22.36: Mozimix (ism.). 23.00: Abraxas (am. sci-fi). Programajánló A FELKELŐ NAP. Ez a címe a Miraculum családi bérlet 5. hangversenyének, melyen oki- nawai népdalok, tradicionális koto zene és tánc lesz műsoron. Előadók: a Tsukinomiya és Pirka nőikar Japánból A koncert március 24-én 18 órakor kezdődik a Kodály Iskolában. SZÍNHÁZ. Március 24-én a színházi világnap alkalmából két helyi csoport ad műsort a lajosmizsei művelődési házban. A 16 órakor kezdődő programban fellép a Bóbita és Krónikás ének. TÁRLAT. Kő Pál Kossuth-díjas szobrászművész alkotásaiból látható kiállítás a szabadszállási József Attila közösségi ház galériájában. KÜLÖNÖS ZENÉK. Március 26-án lesz a különös zenék estje a kecskeméti Erdei Ferenc Művelődési Központban. Az est zenészei: Horváth Kornél, Stoyan Yankoulov, Lantos Zoltán. ■ Fórum Ménteleken Kecskemét közgyűlésének szocialista képviselőcsoportja holnap délután 5 órakor városrészi lakossági fórumot tart a Ménteleki Általános Iskolában. A beszélgetésre, amelyen szó lesz a város és a városrész jelenéről és jövőjéről, várják az érdeklődőket. ■ Zsurek Rudolf 60. születésnapod alkalmából sok szeretettel köszöntünk: feleséged, lányaid, vejed és kisunokád. ÁDÁM FERENC 1948-ban született Budapesten. 1976-ban végzett az ELTE meteorológiai szakán. 1976-tól a kecskeméti repülőtéren, 1990-től pedig Budapesten, az Országos Meteorológiai Szolgálatnál dolgozik. Nős, három gyermeke van.