Petőfi Népe, 2001. március (56. évfolyam, 51-76. szám)

2001-03-10 / 59. szám

Petőfi Népe - 7. oldal I 2001. Március 10., szombat TISZA A L P Á R Ismerjük meg Tiszaalpárt! Tiszaalpár évszázadokon keresztül meg tudta őrizni hábo­rítatlanul azokat a természeti értékeket, amelyeket a Ti­sza közelsége alakított ki. A különböző színekben pompá­zó vízi virágok, a vízpartot övező galériaerdő különleges fafajtái, a gazdag madárvilág és vadállomány nemcsak szemet gyönyörködtető látvány, hanem tökéletes kikapcso­lódási és pihenési lehetőség is. mind a tiszaalpári vesszőfonó mesterek szakmai tudását hir­detik. Kevés település dicsekedhet azzal, hogy saját író szülötte mutatja be környezetének szép­ségeit, lakóinak emberségét. Kádár Lajos ezt tette a Kolomp Idegenforgalom A természet szépségei mellett számos állandó és időszaki kiál­lítás nyújt szórakozási lehetősé­get a Tiszaalpárra látogató ide­geneknek, de a helybelieknek is. A nagyközség történetét a bronzkortól a napjainkig című helytörténeti és természetrajzi kiállításon ismerhetik meg az érdeklődők. A tárlatot a földvá­ron végzett ásatások során fel­tárt bronzkori település marad­ványaiból állították össze. A ki­állításon az emléktárgyak mel­lett az alpári rét különleges nö­vény- és állatvilágából kaphat ízelítőt az érdeklődő. Tiszaalpár messze földön hí­res vesszőből készült termékei­ről. Kis hazánkban talán egyet­len településen sincs annyi ko­sárfonó egyén és vállalkozás, mint a Tisza-parti nagyközség­ben. Illő volt, hogy a vesszőfonó mesterség külön kiállítást kap­jon. A különböző vesszőtermé­kekből összeállított Honfoglalás utcai gyűjteményt 1996. au­gusztus 20-án, a honfoglalás 1100. (millecentenárium) évé­ben nyitották meg. A kiállítás az alpári réten is található fűzvesz- sző szaporításától kezdve, a vesszőféleségek bemutatásán át, a kosárfonás egész folyama­tát és a hozzá szükséges eszkö­zöket mutatja be. A gyermek- és bakfiskosarak, garabolyok, bevásárlókosa­rak mellett né­pi iparművé­szeti díszfoná- sú üvegek, tál­cák kelletik magukat. A szebbnél szebb virág- és ruhatartók, lámpaernyők, kisállatszállító kosarak mind­szól a ködből című önéletrajzi írásában. Régi adósságát rótta le Tiszaalpár, amikor híres szülöt­tének emlékszobát alakított ki. A kiállítás anyagát az író özve­gye által adományozott kiad­ványok, használati tárgyak, va­lamint Keserű Ferenc tanár írott anyagai adják. Az 1896-ban született Kádár Lajost állítólag Móricz Zsig- mond fedezte fel. Számos köny­vet, több mint száz novellát, il­letve néprajzi cikket írt. írásai­ban környezetét, szülőfalujának lakóit mutatja be. HÓDI ANIKÓ Minőség és megbízhatóság A tiszaal­pári B & S Elastic Gu- m i i p a r i Kft. 1993 szeptem­berében alakult, kifejezetten gumiipari termékek gyártására. Az alakulás óta eltelt közel nyolc év alatt beruházások és új berendezések üzembe állításá­val folyamatosan fejlesztette technológiai és gyártási műsza­ki színvonalát. Termékei minő­ségének és megbízhatóságának piaci megítélésében döntő sze­rep jut az ISO 9002 nemzetközi szabványelőírás szerint kiépí­tett minőségbiztosítási rend­szernek, amely a teljes gyártási folyamatot nyomon követi, az alapanyag beérkezésétől a kész­termék kiszállításáig. A B & S Elastic Kft. jelenleg harminc főt foglalkoztat. Széles termékskáláján szinte minden megtalálható, ami gumiból ké­szül. A gumiipari technológiák közül a prés-, fröccs- és az extrudertechnológiát alkalmaz­va, megrendelői kérésére bármi­lyen anyagminőségben elkészíti a terméket. Ezek között szere­pel: általános műszaki gumi, élelmiszeripari minőségi gumi, olaj-, illetve vegyszerálló gumi, magas hőállóságú és időjárásál­ló gumi, illetve ezek variációi­ból készített termékek, például: gumirugó elemek, gumibakok, ütközők, fémes gumitermékek, baromfiipari koppasztóujjak, extrudált tömítőprofilok (habo­sított változatban is), és egyéb igények szerinti termékek. Címük: 6066 Tiszaalpár, Rá­tái sor 4L, Telefon/telefax: 76/424-189. ■ /âkmmt*»Écinr7\ Együtt áténekelt esztendők Három évtizede alakult a tiszaalpári népdalkor Harminc éve Melegdi Sándor ve­zetésével népdalkor alakult Ti- szaalpáron. A tizenöt tagú, főleg asszonyokból álló Páva Kör az 1970-es évek közepén egyesült a Bársony Mihály irányításával működő citerazenekarral. A Pá­va Kör Alpár környéki dalokat dolgozott fel, amelyek az ott élő halászok, pásztorok életét ábrá­zolták. Első bemutatkozásukat Vass Lajos, a Páva Kör mozga­lom szülőatyjának Alpárra láto­gatásakor tartották. A későbbiek­ben sikeresen szerepeltek mind a község, mind Magyarország és Európa előtt. A népdalkor működésének csúcsát az 1980-as években érte el, amikor az országos minősítő keretein belül a Magyar Rádió­ban szerepeltek és megkapták az Arany Páva minősítést. A kör ve­zetője elhalálozása után sem bomlott fel. Az alapító tagok ösz­szejártak, folytatták a tanulást, a gyakorlást. A népdalkor 1999- ben szerveződött újjá Horti Sán­dor irányításával. Akkor egy 10 A hangszerkészítő Bársony Mihály. ■ tagú gyermek-, egy 20 tagú asszonykórussal, valamint a 12 fős zenekarral láttak munkához. Az újjáalakulás óta folyamatosan fejlődik a 10 éve Bársony Mihály nevét viselő népdalkor. A zene­kar a citerások és hegedűsök mellett basszusciterával, furu­lyával, köcsögdudával bővült, és taglétszáma is 45 főre gyarapo­dott. A népdalkor az elmúlt év­ben húsz alkalommal lépett fel a nagyközségben. Szerepeltek a millenniumi zászlóátadás ün­nepségén, az agrárnapokon, a Tiszaalpári Napokon is. A Bár­sony Mihály Népdalkor egyik ál­landó programja Kodály Zoltán születésnapjának megünneplé­se. A megemlékezéssel együtt községi ének- és népi hangszeres verseny is tartanak. Horti Sán­dor, a kör vezetője elmondta, a jövőre nézve sok elképzelésük van. A zenekart klarinéttal, to­vábbi citerásokkal erősítenék. Az énekkarban pedig több férfit szeretnének látni. A népdalkor álma, hogy „előkerül” a népmű­vészet mesterének, Bársony Mi­hálynak a tekerőlantja és immár teljessé teszi a népi jellegű zene­kart. H. A. Szolgáltatás magas fokon A Matic Ipari Szolgáltató Kft. Tiszaalpár legtöbb embert foglal­koztató vállalkozása. A cég 1979- ben alakult. Jelenleg a Horváth Holding csoporthoz tartozó önál­ló vállalkozásként végzi tevé­kenységét. A 130 alkalmazottat foglal­koztató cég legfőbb tevékenysé­gét a finomlemez-megmunkálás képezi. Ennek keretében ki­emelt helyen szerepel különbö­ző pénztárgépfiókok, trezorok, műszerszekrények, műszerdo­bozok, műszerállványok, fali­szekrények, szerszámosládák és PC (számítógép) burkolatok gyártása. A termékek kiváló mi­nőségét korszerű tervezőrend­szer, nagy pontosságú CNC gé­pek, NC élhajlítók, pont- és du­dorhegesztő gépek, elektroszta­tikus porszó­rók szavatol­ják. A felso­rolt termékek mellett ház­tartási kisgé­peket, kávé­őrlőket, ház­tartási mixe­reket, villa­mos sorozat- kapcsoló- kat, Toroid transzformá­torokat gyár­tanak, de vál­lalják külön­böző finom- mechanikai és villamos alkatrészek szerelését is. Címük: 6066 Tisza­alpár, Alkot­mány utca 7., tel.: 76/424- 015, fax: 76/ 424-139. ■ Csarnokok minden méretben A különböző acélszerkezetek gyártására specializálódott Vasas Kereskedő, Fémszerkezetgyártó és Kezelő Bt. öt esztendeje ala­kult Tiszaalpáron. A változóan 15-20 alkalmazottat foglalkozta­tó betéti társaság fő profilja acél­lemezek, -profilok raktározása, méretre vágása és bizományos értékesítése. A társaság készlete jelenleg 1000-2000 tonna acél között mozog. Termékeik között szerepelnek egyszerű lakatoster­mékek, épületváz-szerkezetek, hőszigetelt, daruzott csarnokok, a kisebb, néhány négyzetméte­res alapterületűektől a 4100 négyzetméteres óriás csarnoko­kig. Ők készítették többek között a C-Product csarnokát, és ugyan­csak ők építették a tiszaalpári gyógyszertár portálját is. A növe­kedés természetesen fejlesztést igényel. Saját beruházásaik kö­zött idén egy 16,5 méter szé­les, 150 méter hosszú tárolóhely kiépítése szerepel. Az acélter­mékek megfelelő elhelyezésére szánt 2500 négyzetméteres táro­lóban öt tonna teherbírású híd­daru látja el az anyagmozgatás feladatát. Juhász József, a betéti társaság irányítója elmondta, céljuk az első félévben elért je­lentős árbevételen túl, hogy mie­lőbb megszerezzék az ISO 9002- es minősítést. Címük: 6066 Tiszaalpár, Rá­tái sor 4L, tel.: 76/424-925. Négyezer négyzetméteres csarnok Székesfehérváron. Az oldalakat összeállította: KORONCZAINÉ TÓTH ILONA, HÓDI ANIRÓ ÉS SZÁSZ ANDRÁS A várdomb Árpád fejedelem szobrával, háttérben a katolikus templom A B & S Elastic Kft, beruházások és új berendezések üzembe állításával fejleszti műszaki színvonalát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom