Petőfi Népe, 2001. február (56. évfolyam, 27-50. szám)
2001-02-24 / 47. szám
2001. Február 24., szombat KÖRKÉP Petőfi Népe - 3. oldal MEGYE Feltámasztják a Holt-Tiszát Tiszakécske Negyvenmillió forint. Az idei munkálatokkal együtt ennyit költöttek összesen a kécskei Holt-Tisza rehabilitációjára. A négy kilométer hosszú kécskei holtág helyreállítását 1997-ben kezdték el. A munkálatok azóta kisebb-nagyobb megszakításokkal folyamatosan folynak. Jelenleg az úgynevezett 2-es tó szarvasi átjárójánál kezdődő 160 méteres szakasz kotrásának befejezése van hátra. A polgármesteri hivatal hatósági osztályvezetőjének tájékoztatása szerint a munkálatok ütemét a támogatások folyósítása határozza meg. Szeidl József elmondta, az állam eddig mintegy huszonhétmillió forinttal támogatta a holtág rehabilitációját. A fennmaradó, hozzávetőlegesen egyharmad részt a kécskei önkormányzat biztosította. A négy éve megkezdett rehaKútba esett bilitáció célja a meder mélyítése, valamint a felgyülemlett iszap, esetleg kommunális szennyvíz eltávolítása a vízből. A helyreállítási program alapvető része a holtág vízutánpótlásának biztosítása is. Az ehhez szükséges vízkivételi hely kiépítését pályázati támogatással még idén megkezdik. Ezzel párhuzamosan alakítják ki a rendszerhez szükséges, úgynevezett tiltó műtárgyakat (zsilipeket), amelyek megakadályozzák, hogy a holtágba szánt víz indokolaüanul az öntözőcsatornákba folyjon. Egyébként a halászati jogot a kécskei Holt-Tisza szinte teljes hosszán a helyi horgászegyesület bérli az önkormányzattól. Kivéve egy rövid szakaszt, a 4-es tó szomszédságában, melyet a kécskei vadásztársaság bérel a horgászegyesülettel kötött megállapodás alapján. A holtág menti nád vágását helyi vállalkozók végzik a levágott nád fejében. SZÁSZ ANDRÁS sztrádaterv Déli Autópálya A Dunántúlt és az Alföld keleti régióit délről összekötő autópálya terve süllyesztőbe került. A megvalósítás érdekében alakult céget felszámolják. Magánszemélyek és önkormányzatok alapították 1992-ben a Déli Autópálya Részvénytársaságot azzal a céllal, hogy Budapestet kikerülve épüljön autópálya az ország keleti és nyugati része között. A kormányzat azonban sohasem emelte a hivatalos közlekedéspolitika rangjára az elképzelést, így az sohasem jutott a tervezgetés fázisán túlra. Mára biztossá vált, hogy az autópálya építése magántőkéből nem kezdődik el, mert a debreceni központú cég fizetésképtelen. A társaságban a Bács-Kiskun megyei önkormányzatok részvétele csekély, s többnyire csak jelképes összegig terjed. Az önkormányzatok mellett 51 százalékban az isztambuli Begendik kereskedőház a tulajdonos. A felszámoló a könyvelés hiányosságai miatt felbecsülni sem tudja, hogy mekkora a társaság tartozása. A cég egyetlen vagyona a 100 mülió forintra becsült tervdokumentáció, amely azonban megvalósítás híján alig- ha képvisel valódi értéket. ■ Nyolc közül Kiskunfélegyháza Magyarország nyolc autópályarendőrsége közül a kiskunfélegyházi alosztály területén történt a legkevesebb bűncselekmény az elmúlt évben - hangzott el az ORFK tavalyi munkáját értékelő munkaértekezleten. Hatékonysága elismeréseként a félegyházi autópálya-rendőrség kiváló minősítést kapott. Dr. Kristóf András kapitányság- vezető munkatársunknak elmondta, a folyamatos rendőri jelenlétnek köszönhetően, az elmúlt évben az alosztályhoz tartozó útszakaszon mindössze tizennégy trükkös lopás, három halálos kimenetelű, öt súlyos, három a legjobbak könnyű sérüléses és 82 anyagi kárral járó baleset történt. Az 1999-es adatokhoz képest ez csökkenést mutat. A kapitánytól megtudtuk, a sikeresség ellenére komoly problémát jelent a létszámhiány. Az 1998-ban indult autópálya-rendőrségen jelenleg mindössze tizenhatan dolgoznak. Ez épp fele a tervezettnek. Ekkora létszámmal nem könnyű naponta ellenőrizni az alosztályhoz tartozó 140 kilométeres útszakaszt. Az értekezleten az ORFK közbiztonsági igazgatójától munkája elismeréseként dicséretet és pénzjutalmat kapott Majsai Mihály őrnagy, a kiskunfélegyházi autópálya-alosztály vezetője.__________■ ___________________Gazdasarok___________________ S zegény ember borsója A szegletes lednek vagy laposborsó, népi nevén a „szegény ember borsója” ismét felkeltette a mezőgazdasági szakemberek figyelmét. Az úgynevezett alternatív növények közé sorolják több okból is. Rendkívül jó talajjavító tulajdonságokkal rendelkezik, mint egyébként minden hüvelyes. Jól tűri a szárazságot, igénytelen, alkalmas a gyenge minőségű földek művelésbe vonására. Pihentetés céljából érdemes beilleszteni a vetésforgóba. A laposborsó magja takarmányozásra és emberi fogyasztásra egyaránt alkalmas. A teljes növény zöldtrágyaként, zöldtakarmányként és széna készítésére is felhasználható. Termőképessége 1,5-2 tonna hektáronként. Virágzáskor sok értékes nektárt gyűjtenek róla a méhek, és különleges minőségű fajtamézet készítenek belőle. Tapasztalatok szerint szárazságtűrő képességének köszönhetően olyan területeken is eredményes a laposborsó termesztése, ahol más abrakhüvelyes vetése nem ajánlott. Az esőt csak májusban igényli. Szinte bármilyen talajon megterem. Szervestrágyázni nem szabad! Csak a kezdeti fejlődéséhez igényel némi nitrogént, a túlzott nitrogéntől szára megdőlhet. A foszfor növeli a magtermést. Kevés káliumot igényel. Hektáronként 30-50 kilogramm nitrogén, 40-60 kiló foszfor és talajtípustól függően a 0-50 kiló kálium elegendő. A korai vetés kedvezően befolyásolja a termés mennyiségét. Gabona- vagy duplagabona- sortávolságra, folyóméterenként 12-20 magot kell elvetni 5-8 centiméter mélyre. A növény hajlamos a gyomosodásra, tehát a jó talaj-előkészítés ajánlott. A betakarítás akkor kezdődik, amikor az alsó hüvelyekben a mag megkeményedik. Szárítani nem kell. Ajánljuk a Karcagi fehérvirágú, a Karcagi kismagvú és a Kunság fajtákat. IDŐSEK OTTHONA ÉPÜL ZSANÁN. A település önerőből építteti a 32 személy befogadására alkalmas bentlakásos intézményt, amelynek költségei 200 millió forintra rúgnak. A kivitelezőknek kedvezett az enyhe időjárás, a napokban így már az aljzatot betonozhatták. ____________________fotó. tapodi Kálmán H árom tettesből kettőt elcsípnek Évértékelés a kiskőrösi kapitányságon Három bűnelkövetőből kettőt elcsípnek a kiskőrösi rendőrkapitányság rendőrei. Munkája alapján a soltvadkerti őrs az első a megye őrsei között. A felderítési eredmények alapján a kiskőrösi körzet a második a hét Bács-Kis- kun megyei kapitányság között. FELDERÍTETT BŰNESETEK 2000-BEN Országos átlag: ml 37,5% Megyei átlag: feli life 52,5% Kiskőrösi kapitányság: 65,2 % Forrás: megyei rendór-fökapSányság Kiskőrös A kiskőrösi rendőrkapitányság munkatársai jól végzik munkájukat, pedig három éven belül a harmadik parancsnok irányítja a gárdát. A felderítési mutatók alapján a megye hét kapitánysága közül a második helyet foglalta el tavaly Kiskőrös. (Az első a kiskunfélegyházi kapitányság.) Egyebek mellett erről is szó volt azon az évértékelő állománygyűlésen, melyet szerdán tartottak a kapitányságon. Dr. Csábi Antal megbízott parancsnok elmondta, hogy csökken a bűnözés a térségben. A tavalyelőtti 2041-ről 1597-re csökkent az ismertté vált bűncselekmények száma a múlt évben. A térség őrsei közül a legeredményesebbnek a soltvadkerti bizonyult. A bűntények kétharmada vagyon elleni cselekmény. Ezek közül a legsúlyosabb 14 rablás volt. A tetteseket tavaly elfogták a bűnüldözők. Az értékelő gyűlésen részt vett Berkecz László vadkerti polgármester, aki azt kérte, hogy a kapitányság még több rendőrt vezényeljen a városába. Schindler János keceli polgármester megjegyezte, hogy Kiskőrös tranzitállomás egy-egy rendőri vezetőnek ahhoz, hogy felelősebb beosztásba kerüljön. Úgy vélte, hogy jobb volna, ha végre hosszabb időn keresztül egy személy töltené be a kapitányi posztot. Gergényi Péter tábornok főkapitány válaszában hangsúlyozta, hogy Soltvadkertre munkatársakat kell toborozni. Ez az őrsparancsnok dolga. A megyei kapitányságnak van arra kerete, hogy fizesse az új munkatársak bérét. A korábbi kapitányok személyében ő hosszú távon gondolkodott. Az egyéni karrier szempontjából viszont Balogh Zoltánnak és Kása Istvánnak jelentős előrelépés volt, hogy a szegedi, illetve kecskeméti kapitányságok vezetését kapták meg. Erre pedig a kiskőrösiek büszkék lehetnek - mondotta a főkapitány^ ______________________________B. ZS. P arfümöt és imaszőnyeget csempészett Dél-Alföld A Vám- és Pénzügyőrség Dél-alföldi Regionális Parancsnokságának munkatársai 153 jogsértő cselekményt derítettek fel a február 12-étől 18-áig tartó héten, összesen 19 millió 125 ezer 153 forint értékben. Egy török sofőr német honosságú kamionnal jelentkezett Gyulán belépésre február 13meghaladta a 15 millió forintot, s volt közöttük többek között 4.722 parfüm, 200 zászló, 204 zászló; rúd, 800 imaszőnyeg, 1.500 dzseki, 2.784 férfi ing, valamint számtalan matrica, jó néhány csülár és kerámiából készült párologtató. A török ellen csempészet bűncselekményének alapos gyanúja miatt indult eljárás. Balesetek, bűnügyek Vasúti jelzőtáblák Továbbra sem lankad a színesfémtolvajok munkakedve. Ismeretlen tettes vasúti jelzőtáblákat vitt el még január 17-ére virradó éjjel a Lakitelek és Kiskunfélegyháza közötti pályaszakasz mellől. Az ellopott vasúti jelzőtáblák értéke 105 ezer forint. Az ügyben a félegyházi rendőrkapitányság indított eljárást. ERŐSZAK. Megerőszakolt egy kunszállási férfi egy 80 éves hölgyet szerdán napközben. Az 50 éves férfi egyik ismerősével annak édesanyjánál volt egy darabig, majd együtt távoztak a házból. A férfi azonban később egymaga visszament az asszonyhoz. Ráparancsolt a hálóingben lévő nőre, hogy vetkőzzön le, de az nem engedelmeskedett. A fel- ajzott férfi ekkor letépte a hálóinget, és erőszakkal közösült az idős nővel. A halasi rendőrkapitányság rövid időn belül elfogta és őrizetbe vette az 50 éves férfit, aki ellen erőszakos nemi közösülés miatt indult eljárás. ÁRAMLOPÁS. Tegnapi számunkban arról számoltunk be, hogy egy kiskunfélegyházi lakásban lopta a tulajdonos a gázt. Most egy 30 éves bajai férfiről az derült ki, hogy ő még tavaly júniusban egy ügyes megoldással a villanyáramot használta illegálisan. A Démásznak ezzel 200 ezer forint kárt okozott. Ellene lopás miatt indult meg az eljárás. _____________■ Kö zlekedés A mai napon a megye útjain nem végeznek forgalomkorlátozással járó munkálatokat. A dunaföldvári Duna-hídon továbbra is érvényes a 20 tonnás súly-, a 20 km-es sebesség-, a 2,5 m-es szélesség- és a 4 m-es magasságkorlátozás. TRAFFIPAX: Ma Baján, Balota- szállás külterületén, a Harkakö- tönyi elágazásnál és Kalocsa területén számíthatnak a gépjárművezetők radarellenőrzésre. ■ Közéleti hírek • A Mezőgazdaság helyzete, lehetősége címmel rendez fórumot hétfőn 17 órától az MSZP kiskőrösi szervezete a HMO emeleti helyiségében. Előadók: Font Sándor az MDF, Francz Rezső, az MSZP országgyűlési képviselője. Negyedmilliárd Bajának Környezetvédelem- Sikerrel jártak a környezetvédelmi pályázatok, mintegy 250 millió forintos támogatást kap a bajai önkormányzat a szennyvíztelep korszerűsítéséhez és a csatornahálózat bővítéséhez. Hivatalosan egyébként hétfőn jelentik be, hogy mely pályázatok nyertek - tájékoztatta lapunkat Atyánszky György parlamenti képviselő. A szennyvíztelep évek óta tervezett felújítása közel egy- milliárd forintba kerül. Ehhez céltámogatásként tavaly mintegy 500 millió forintot nyert a város. Decemberben Túri-Kovács Béla, az akkor frissen kinevezett környezetvédelmi miniszter rövidesen megoldandónak nevezte a telep rekonstrukcióját. Széli Péter polgármester szerint igazán csak az írásos értesítés kézhezvételekor lehet örülni. Szóbeli információk alapján azonban ő is úgy tudja, támogatást nyert a bajai pályázat. A tervek szerint - köz- beszerzési eljárást követően - legkésőbb 2003-ra fejeződne be a telep korszerűsítése.-<S>HYunDni Kuna-Vincz Kft. Autószalon és Szerviz Szép, tágas áruszállítók és ||i kényelmes minibuszok Már 100 LE TDi motorral is! Gazdag alapfelszereltséggel HD-65 2.970.000 Ft+áfától Teherautó egy személyautó kényelmével és biztonságával, gazdag alapfelszereltséggel: 4.950.000 Ft+áfától Kecskemét, Talfája 8/A Tel.: 76/415-087, 76/507-410 (A TESCO-tól 300 m-re, Bp. felé) 699 MEGÉRI márciusban is előfizetni a Petőfi Népét! Uj tavaszi játékunkon egy NISSAN ALMEBA-t sorsolunk ki! A játék részleteit március elején lapunkban ismertetjük. án. Az okmányok alapján Törökországból szállított konyhai felszereléseket Belgiumba. A rendelkezésre álló adatok kockázat- elemzésével az intézkedő pénzügyőr a tételes vizsgálat mellett döntött. A vámzár felbontását követően 202 kartondobozban olyan árukat talált, amelyek nem szerepeltek a vámkezelési okmányokon. Ezek együttes értéke