Petőfi Népe, 2001. február (56. évfolyam, 27-50. szám)
2001-02-23 / 46. szám
2001. Február 23., péntek MEGY E I KÖRKÉP Petőfi Népe - 3. oldal Stadler-levél a börtönből Kecskemét A Stadler Kft. APEH-revizorát hallgatta meg tegnap a megyei bíróság. Endre Istvánná bírónő az 1993-as, év végi számlaellenőrzésről kérdezte a tanút. Azon év novemberében történt ugyanis a huszonkét darab, csaknem egy- milliárd forint értékű festmény megvásárlása. Az eladó cég tulajdonosa egy máig ismeretlen orosz férfi. A revizor a tárgyaláson elmondta: a Stadler Kft.-hez rendszeresen jártak ellenőrizni, mivel a megye egyik legnagyobb forgalmat lebonyolító cége volt. A számlákat - mint minden más esetben - akkor novemberben is rendben találták. A tárgyalás szünetében lapunk azt szerette volna megtudni, hogy Stadler József írta-e azt a levelet az előzetesből, amelyet tegnap az egyik országos napilap nyilvánosságra hozott. A levél- másolat szerint Stadler József segítséget és pénzt kért vissza az MSZP-től. A pénzt az 1994-es választásokra adta a pártnak. A levél az elítéltek kérelemlapjára íródott, címzettje pedig Hámori Csaba, az MSZP Baloldali Tömörülésének alelnöke. Stadler József kérdésünkre elmondta: a levelet ő írta, mert akkoriban nagyon zaklatott volt. Hozzátette, hogy ő minden pártot támogatott abban az időben. Emlékezete szerint a Fideszt azonban nem. A Magyar Televízió tegnap esti Híradójában az akasztói vállalkozó úgy nyilatkozott: több tíz millió forinttal támogatta az MSZP 1994-es választási kampányát Hámori Csabán keresztül. A szocialista politikussal egyébként - elmondása szerint - üzleti kapcsolatban állt. RAJNAI ATTILA Csak egy blöff? Az MSZP megyei elnöke, Mártái Péter szerint a Stadler-féle levélben emlegetett párttámogatás blöff.- Nem hiszem el, hogy ez megtörtént - mondotta a politikus. - Nem találkoztam olyan emberekkel, akik kapcsolatban lettek volna Stadler úrral. Azt tudom, hogy a Stadler-per a mi szempontunkból mínuszt jelentett a választások során Akasztó környékén. _________________________________B. ZS. C efreügy: nyomozni kell! Kiskőrös Hol lehet az elhíresült hamis bor? Alapos a gyanú, hogy nem ott, ahol annak lennie kellene. Azaz: nem a Kőrös Depó Bt. telepén, a 66-os tartályban. A városi ügyészség vezető ügyésze, dr. Négyesy László szerint nem az a szeszes folyadék található a Kőrös Depó Bt. 66-os számú tartályában, amit a vámosok korábban lefoglaltak. Hogy hol is lehet az eredeti hamis bor? Ezt nyomozásnak kell kiderítenie, amit február 9-ei dátummal rendelt el az ügyész. Az üggyel többször is foglalkozott lapunk. Legutóbb arról adtunk hírt, hogy a kiskőrösi rendőrkapitányság alapos gyanú hiányában megtagadta a nyomozást. Mint ismeretes: a kiskőrösi vámparancsnokság munkatársai tavaly június 1-jén egy keceli polgárnál foglaltak le nagyobb mennyiségű, kétes eredetű szeszes folyadékot. Ezt a vámosok a Kőrös Depó Bt. telephelyén, a 66- os tartályban helyeztették el. Zsikla Győző országgyűlési képviselő az Országos Borminősítő Intézet munkatársával december 7-én mintát vett a júniusi fogásból. Az intézetben megállapították: a lefoglalt anyagból júniusban vett minta és a decemberben vételezett minta nem azonos. Erre a megállapításra, s egyéb indokra hivatkozva az országgyűlési képviselő feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a kiskőrösi rendőrkapitányságon. A kapitányság bűnügyi osztálya azonban január 18-án megtagadta a nyomozást alapos gyanú hiányában. A rendőrség arra hivatkozott: egy általa felkért szak- tanácsadó szerint azért nem azonosítható a két minta, mert időközben eltelt fél év. Ezalatt olyan vegyi folyamatok játszódtak le, amelyek következtében megváltozott a szeszes folyadék kémiai összetétele. Mindezt a honatya nem fogadta el: január 30-án az ügyészséghez fordult panaszával. A vezető ügyész helyt adott kérésének: kötelezte a rendőrséget a nyomozás megindítására. Az ügyész két hónapnyi időt adott. MUNKATÁRSUNKTÓL ____________Gazdasarok____________ É rtékes madáreleség Jó szálastakarmány lovaknak és juhoknak, magja pedig keresett madáreleség. Ez a mohar. Nálunk korábban szórványosan termesztették, szénáját lovakkal és juhokkal etették fel. Mostanság azonban az úgynevezett alternatív növények közé sorolják, mert magja madáreleségként idehaza és külföldön is jól értékesíthető. A növény számára a legkedvezőbbek a löszön kialakult meszes vagy mészlepedékes talajok. Apró magtermése miatt a mohar termesztése a nehezen felmelegedő, nagyon kötött, szikes talajon és a futóhomokon kockázatos. A legjobb minőségű magot kertszerűen művelt parcelláról takaríthatjuk be. A buga alakja és mérete alapján három típus ismert: a közönséges vagy apró mohar, a közepes bugájú, valamint az óriásmohar (más nevén csumiz). Melegigényes növény, 8-12 fokos talajban csírázik. Soha ne vessük hidegebb talajba, mert megritkul és elgyomosodik. Vízigénye növekedés és virágzás közben igen nagy. Tápanyagigénye a többi gabonához viszonyítva jelentős. Egy tonna főtermék előállításához 35-40 kiló nitrogént, 15-20 kiló foszfort és 35-45 kiló káliumot igényel. A nitrogént a bokrosodás kezdetén juttassuk ki. Magját kellően tömörödött talajba, sekélyen vessük. Főnövényként május elején, másodvetésben pedig július közepén kerüljön a magágyba (öntözés mellett). A csumizt 40-50 centiméteres sortávolságra, folyóméterenként 120-150 csíraszámmal vessük. Zöldtakarmánynak, illetve magra termesztés esetén legjobb a gabona-sortávolság. A mohar zöld száron érik. Aratását akkor kell megkezdem, amikor a bugák színeződnek, a szemtermés fajtára jellemző színű és viaszérésben van. Sajnos egyenlőüenül érik, ezért a betakarítást a főbugák éréséhez kell igazítanunk. Cséplés után a magtermést azonnal tisztítsuk és rendszeres forgatással szárítsuk. A csumizt bugástól takarítsuk be és kiterítve szárítsuk. Ha szálas takarmánynak szánjuk a mohart, bugahányás kezdetén végezzük el a betakarítást, mert különben elvénül. Ajánljuk a Friderika, a Fürtözön, a Mezőhegye- si sárgamagvú, a Piroska és a Sa- rolta vetőmagokat.____________■ A megye legjobb kapitánysága Az eredményességi mutatók alapján 2000- ben is a kiskunfélegyházi bizonyult a legjobbnak a Bács-Kiskun megyei hét városi kapitányság közül. A félegyháziak nyomozási eredményessége az 1999-es 68,4 százalékhoz képest 70,8 százalékra emelkedett. Ezzel megelőzték a többi kaptányságot - hangzott el a félegyházi rendőrök állománygyűlésén. Kiskunfélegyháza Dr. Kristóf András ezredes, a kapitányság vezetője elégedett rendőrei munkájával. Kiemelkedően jónak tartja a 2000-es eredményt, főképpen, hogy változaüanul komoly létszámhiánnyal küzd a kapitányság. Problémát jelent az állomány folytonos cserélődése, fiatalodása is. Jelenleg 29 év az átlagéletkor a félegyházi rendőrségen. A kapitány beszámolójából kiderült: tavaly nem emelkedett Kiskunfélegyházán és körzetében a bűncselekmények száma. Még mindig sok azonban a betörés és az autólopás. 2000-ben egy emberölés és két bankrablás történt a kapitányság illetékességi területén, s mindhárom esetet rövid időn belül felgöngyölítették a nyomozók. Ma már a prostitúció sem okoz gondot ebben a térségben - mondotta dr. Kristóf András. Hangsúlyozta, hogy munkájukat nagyban segítették a polgárőrök is. Az állománygyűlésen részt vett Gergényi Péter dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány, aki gratulált a félegyházi rendőrség kiváló munkájához. A főkapitány úgy érzi: a félegyházi rendőröknek már sikerült visszanyerniük a polgárok bizalmát. 2000-es munkája elismeréseként jutalmat vehetett át az állománygyúlésen dr. Kristóf András ezredes, Tóth József alezredes, Pető László őrnagy és dr. Szabó Gabriella őrnagy. Külön jutalomban részesült Veres Zoltán főhadnagy^ VAJDA PIROSKA Trezor, autók, krumplinyomók Kifosztottak egy bajai műhelyt szerda hajnalban. A reggel elsőként érkező munkás igencsak összeráncolta homlokát, amikor csak hűlt helyét találta a páncélszekrénynek. Az udvarról pedig két, több milliót érő kocsi hiányzott. Mindezek tetejébe a gépszerelő műhelyből eltűnt több tucat krumplinyomó, tortasütő és kuglófformázó is. Baja Még alig kezdett virradni, amikor a városszéli műhely első dolgozója megérkezett szerdán. Amint belépett az épületbe, azonnal látta, hogy valami nincs rendben. Hát persze! A páncélszekrény! Ellopták! Az eltűnt trezor lehetett mintegy 80 centi magas, ugyanolyan széles és duplafalú. A páncéllal együtt a tolvaj meglovasított mintegy 500-600 ezer forintot, és bizonylatokat is. Talány, hogy mi módon jutottak be a tettesek. A helyszíni szemle során sem lehetett megállapítani. A zár sértetlen volt. Használhattak a betörők lopott kulcsot vagy éppenséggel másoltat is. A szerelőműhely udvaráról eltűnt két autó is. Az egyik egy fehér színű Renault Master, rendszáma: BNK-903. A másik pedig egy Opel Campo, szintén fehér, rendszáma: ERT-738. A két kocsi együtt 3 milliót ér, a cég tulajdonában voltak. A gépműhely készáruraktárának zárját is felfeszítették, s mintegy 2,2 millió forint értékben vittek el onnan krumplinyomót, reszelőt, tortasütőt, kuglóf- formázót és rozsdamentes tálcákat. A nyomozás nagy erőkkel folyik - tájékoztatta lapunkat Szabó Ferenc őrnagy, a bajai rendőrség bűnügyi osztályának vezetője. ____ BERKI ERIKA Ba lesetek, bűnügyek Temetőből lopott Furcsa eset történt Baján, a Bokodi utcában lévő köztemetőben. Egy 48 éves bajai férfi réz gyertyatartókat lopott el apósa sírjáról. A bajai rendőrök elfogták és őrizetbe vették a színesfémtolvajt. Kiderült, hogy az illető más sírokról is emelt el értékeket, összesen mintegy 60 ezer forintnyit. SKODA. Elloptak egy Skoda Octaviat a kecskeméti a Batthyány utcából még február 17- én hajnalban. Az ismeretlen tettes 3,5 millió forint kárt okozott a tulajdonosnak azzal, hogy elvitte a fehér színű, GLF-176 forgalmi rendszámú autót. ÉKSZER ÉS PÉNZ. A kecskeméti rendőrkapitányság nyomoz abban a lopási ügyben, amely még a múlt vasárnap történt a hírős városban. Egy ismeretlen tettes egy Szövetség téri lakásba hatolt be, ahonnan arany ékszereket, valamint készpénzt vitt el 1 millió forint értékben. ELFOGTÁK. Korábban már beszámoltunk arról, hogy betörők jártak február 8-án egy szanki vendéglőben. A tettesek a zenegépet, dohány- és italárut, a kávéfőzőt, valamint édességeket vittek el. A kiskunhalasi rendőröknek most sikerült elfogniuk és őrizetbe venniük a 27 éves, budapesti Sz. F.-et, aki alaposan gyanúsítható azzal, hogy társával együtt betört a vendéglőbe. Egyébként több mint 1,8 millió forint kárt okoztak a lopással. Közlekedés Fakitermelést végeznek az 51-es főút 68-69. és 136-140. km-je, illetve az 54-es főút 80-82. km- je között. TRAFFIPAX: Ma Kalocsán, Kiskunhalason (az 53-as főút Sóstó előtti szakaszán és a Széchenyi utcán), Kisszállás és Mélykút között, valamint Kecskemét belterületén számíthatnak a gépjárművezetők radarellenőrzésre. Astra Classic GLX 1.6 jubileumi modell több mint 400 ezer Ft árelőnnyel! További részletek márkakereskedésünkben. Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. OPEL# OPEL TORMÁSI 6000 KECSKEMÉT, Jász u. 24. Tel.: (76) 500-240 Fax: (76) 482-201 OPEL AUTÓARÉNA 6400 KISKUNHALAS, Bácskai út 1-3. Tel.: (77) 423-480, Fax: (77) 423-488 OPEL START 6200 KISKŐRÖS Dózsa György út 71. Tel./Fax: (78) 413-932 OPEL KOVÁCS 6500 BAJA, Keleti Ipartelepi út 61. Tel./Fax: (79) 323-811 1XT1A AKCIIŐÍ A TEMPO SZUPERMARKETBEN (KECSKEMÉT, RÁKÓCZI ÜT 11-13.) Sertéscomb 859 Ft/kg Sertéslapocka 829 Ft/kg Sertés hosszúkaraj 899 Ft/kg Sertés rövidkaraj 919 Ft/kg Fehér kenyér 1, kg 109 Ft Félbarna kenyér, 1 kg 109 Ft Zsemle 9 Ft Kifli 9 Ft MiZo UHT tej (1,5%), 1 1 139 Ft MiZo UHT tej (2,8%), 1 1 144 Ft Kristálycukor, 1 kg 173 Ft Finomliszt, 1 kg 73 Ft Tomi Kristály mosópor, 4,5 kg 1290 Ft Nyereményeső a kecskeméti Tempo Szupermarketben! Nem kell mást tennie, csak a vásárlást igazoló blokkot névvel és címmel ellátva be-! dobni az üzletben elhelyezett gyújtődobozba és bíznia a szerencsében! Hetente 3 db ajándékcsomag kerül kisorsolásra. Három szerencsés nyertesünk: Kormos Bernadett, Lakitelek; Molnár Józsefné és Szabó József, Kecskemét. Az ajándékokat az Unilever Magyarország ajánlotta fel. A következő 3 nyertest február 26-án, 15.00 órakor, közjegyző jelenlétében sorsoljuk ki, a Tempo Szupermarketben! Minden érdeklődőt szeretetettel várunk! | A részleteket keresse az üzletben, illetve halgassa a Gong Rádió adását! Hölgyek, Urak! Edzés Indul. .... A fődíj: 3 nyertes két perces vásárlásának értékét mi álljuk! mi ?ÜTT777?7?i