Petőfi Népe, 2001. január (56. évfolyam, 1-26. szám)
2001-01-31 / 26. szám
MEGYEI KÖRKÉP Petőfi Népe - 3. oldal 2001. Január 31., szerda TELEFON A GYEREKEKNEK. A félegyházi általános iskolák közül a Platán utcai az első, ahol nyilvános telefont helyeztek el. Célja, hogy a gyerekek bármikor elérhessék szüleiket, ha valami gondjuk Van. FOTÓ: v. p. Kútba esett egy férfi Tiszajenö Egy kút mélyén töltötte az éjszakáját egy tiszajenői férfi. Véletlen baleset történt akkor, amikor az 53 esztendős ember egy 11 méter mély ásott kútba zuhant az éjszaka folyamán. Hogy pontosan mikor, azt egyelőre nem tudni' Kora réggel szomszédai megpróbálkoztak a mentéssel. Előbb egy falétrát, majd egy kötelet használva azonban a szerencsétlenül járt férfi képtelen volt önerőből kimászni. Végül negyed 9-kor riLopott áru Miske Egyszerű házkutatásnak indult. A miskei körzeti megbízott lopott árut keresett egy huszonéves helybéli fiatalembernél. Aztán egyre több minden került elő. Hifiberendezés, nagy mennyiségű dohányáru és édesség, valamint nagy mennyiségű aprópénz. Ezek a fiatalember elmondása szerint a helybéli pizzéria asztották a tiszakécskei önkéntes tűzoltókat, akik 8 óra 38 perckor érkeztek a helyszínre. Húsz perc leforgása alatt ki is húzták a mélyből az áldozatot, aki akkor már félig elveszítette eszméletét. Annyi ereje volt csupán, hogy a mentőcsapat érkezéséig egy kötélbe kapaszkodva fenntartotta magát a vízen. A hozzá intézett kérdésekre már képtelen volt választ adni. A férfit a szolnoki megyei kórházba szállították. Jól van, visszanyerte eszméletét. és lőszerek feltöréséből származtak. Aztán a körzeti megbízott megtalálta a betöréshez használatos szerszámokat is. Majd előkerült egy nagy halom lőszer, amelyek kilenc milliméteres pisztolyba, géppisztolyba valamint géppuskába valók voltak. A hatóságoknak alapos a gyanúja, hogy a lőszerek más bűncselekmények elkövetéséből származnak. TUDÓSÍTÓNKTÓL Mi lesz a hipertermiás géppel? A megyei kórházak közül elsőként Kecskeméten állt a daganatgyógyítás szolgálatába a hipertermia, azaz a hőkezelés. Kecskemét Az onkoradiológiai központ szeretné folytatni a programot, ám a kísérleti fázis véget ért. És ez két gondot jelent. Egyfelől a gépet forgalmazó cég szeretné, ha a kórház kifizetné neki a berendezés árát. Ez áfával együtt 48 millió forint. Másrészt a hőterápia nem tb-támogatott eljárás, így a kutatási program végeztével a betegeknek a kezelésekért fizetniük kellene. Budapesten egy lokális kezelés ára 15 ezer forint. Mivel minimum 3-6 kezelésre van egy-egy betegnek szüksége, a számla végösszege 45-90 ezer forint. Ki fizeti ki ezt a pénzt február 15-e után? Ha a kecskeméti megyei kórház megvásárolja a berendezést, a kezelések térítésmentesek maradnak. Illetőleg a betegek helyett a kórház fizet, miután a hőterápiát nem finanszírozza az egészségbiztosító. Ha a kórház nem veszi meg a gépet, két eset lehetséges: Magáncég üzemelteti a berendezést, s ez a cég elkéri a betegektől a kezelés árát. Vagy üzemeltető híján a berendezést forgalmazó cég elviszi a készüléket más kórházba. Dr. Zombor Gábor, a megyei kórház főigazgatója még nem döntött arról, hogy megveszik-e a gépet vagy sem. Mint mondta, az idei átlagosan 20 százalékos béremelés 500 millió forintos kiadást jelent az intézménynek. A pénzt csak úgy tudják kigazdálkodni, ha beruházási korlátozást vezetnek be. Ebben az összefüggésben a 48 millió forint sok pénz.- Azt sem szeretném viszont, hogy a betegeinknek egy eddig térítésmentes szolgáltatásért 'fizetniük kelljen. Akkor sem, ha másutt az országban ez gyakorlat. Ebben a hónapban még dönteni fogunk az optimális megoldásról - mondta a főigazgató; ___________________ÁBRAHÁM ESZTER Ba lesetek, bűnügyek Felfeszített játékgépek Mintegy 70 ezer forintnyi száz- forintos érmét találtak a kalocsai járőrök egy Ladában hétfőn hajnalban. A 22 éves kecskeméti fiatalember bevallotta, hogy a pénz egy kalocsai söröző játékgépeiből való, amelyeket ő feszített fel. MEGLOVASÍTOTT BMW. Egy 524-es turbódízel BMW személygépkocsi tűnt el a hétvégén éjszaka a kecskeméti Alkony utcából. A DWL-926-os rendszámú autó tolvajait még keresi a rendőrség. A kár csak- nem egymillió forint. _______■ Kö zéleti hírek Holnap: búcsú a kaszárnyától Bács-Kiskun Hazavárják a fiúkat. S már néni kell soká várakozni. A honvéd vezérkar állományváltási rendjének megfelelően február 1-jén, csütörtökön vetik le az egyenruhát azok a fiatalok, akiknek most telik le a szolgálati idejük. A Magyar Honvédség intézeteinél, alakulatainál a kialakult hagyományoknak megfelelően ünnepélyes állománygyűlésen a csapatzászló előtt köszönnek el a parancsnokok a leszerelőktől. Horváth Elemér alezredes, a Bács-Kiskun Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság megbízott parancsnoka érdeklődésünkre elmondta: 386 fő megyebeli bújik ki csütörtökön az angyalbőrből. Bács-Kiskun laktanyáiban összesen 588 fő szerel le. Még mindig az a jellemző, hogy a honvédségtől leszerelő sorkatonák ötven százalékának nincs állandó munkahelye. A fiatalok leszerelési segélyt kapnak, mielőtt végleg elhagynák a laktanyát. Ez a honvédség alapilletményének másfélszeresétől az ötszöröséig terjedő összeg lehet. A leszerelők több mint kilencven százaléka kap ilyen jogcímen seLESZERELŐK A MEGYÉBEN (FŐ) KALOCSÁRÓL 30 SZABADSZÁLLÁSRÓL 89 IQSKŐRÓSRÖL 70 KISKUNFÉLEGYHÁZÁRÓL 128 KISKUNHAUSRÓL 81 KECSKEMÉTIÜL 8S VÁROSFÖLDRŐL 190 Forrás: PN gélyt. Ez átlagban 7500 forint sze- mélyenként. kenyeres dénes • Dr. Boda Ilona, a Független Kisgazdapárt országgyűlési képviselője február 1-jén, csütörtökön 13-15 óráig fogadóórát tart. Helye: Kecskemét, Bánk bán utca 9. szám (bejárat a Czollner tér felől). ■ Közlekedés A dunaföldvári hídon érvényesek a megszokott korlátozások. A 44-es út 11-25. km-ei közt az úttartozékokat tisztítják. TRAFFIPAXi Ma Baján, Kecskeméten, Hetényegyházán és Dunapatajon számíthatnak a járművezetők radarellenőrzésre. ■ Nyakon szúrta haragosát Lakitelek Nyakon szúrta régi haragosát egy lakiteleki férfi hétfőn. Egy kocsmában iszogattak. A késelő egyetlen szó nélkül, egy óvatlan pillanatban nyakon szúrta T. Vilmos helyi lakost egy tízcentis pengéjű bicskával. Az életveszélyesen megsérült férfit Kecskemétre szállították, ahol azonnal megműtötték. A két férfi soha sem volt jó viszonyban - mondta el lapunknak Ferenczi László alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. Hétfőn délután mindketten a Szesz Menhely nevű kocsmában ittak. A szemtanúk szerint a késelő, Sz. János 50 éves helyi lakos az ivó belső részében volt egész idő alatt. A sértett, T. Vilmos pedig a pulttal szemben, egy asztalnál ült. Egyszer csak T. Vil- mos felkapott egy széket és azt ordította: Megszúrt a szemét, megszúrt a szemét! A kocsma közönsége két részre szakadt ekkor, egyik része a kést szorongató Sz. Jánost vette körül, és a bicskát kérték tőle. A másik csoport a nyakon szúrt férfit ápolta. Kivitték az ivó elé, majd elszállították a körzeti orvoshoz. Ott derült ki, a férfi sérülése életveszélyes, ezért mentővel beszállították a kecskeméti megyei kórházba. A penge a jobb oldali ütőér felett hatolt be, és átvágta a fejbiccentő izmot is. Eközben a kocsmában maradtak várták a rendőrséget. Sz. Jánosnak azt javasolták, ne menjen sehova, azonban a férfi ezt nem fogadta meg. Egy óvatlan pillanatban eltűnt. A járőrök azonban hamarosan elfogták és előállították a tiszakécskei rendőrőrsön. Ellene életveszélyt okozó testi sértés miatt indult meg az eljárás őrizetbe vétel mellett. tudósítónktól HIRTELEN FÉKEZÉS. Figyel metlen előzés korrigálására. Egy Ladával történt ez az 54-es úton tegnap. Opel Astrát előzött Soltvadkert irányába haladva, de szembe jött egy Barkas. A hirtelen fékezés eredménye a képen látható. fotó: u. s. _________________Gazdasarok_________________ K ecsketartás faluhelyen A kérődző háziállatok közül a kecske a legigénytelenebb. Rostos takarmányfélék emésztésére alkalmas gyomra van. Legalább százzal több fűfélét, gyomot, zöld lombot fogyaszt, mint a tehén és a gyepet nem legeli simára. Válogat, otthagyja azt, amit nem szeret. Állott vizet nem iszik, sáros, piszkos helyre nem fekszik. Á kecske sokak szerint a legokosabb, játékos, szelíd háziállatok közé sorolható. Goromba bánásmód esetén azonban hajlamos eldurvulásra, amely tulajdonság különösen a bakra jellemző. Akár 15 évig is tenyésztésben tartható. Fajtától függően testsúlya 40-60 kilogramm is lehet. Nem akármilyen (naponta 1,5-3 liter) tejjel látja el gazdáját. A tehéntejnél zsírban, fehérjében, tejcukorban, A-, Bl- és C-vitaminban sokkal gazdagabb. Reggel és este egyaránt játszi könnyedséggel fejhető. Teje az anyatejhez áll a legközelebb, ezért fogyaszthatják csecsemők, tehéntejre allergiás gyermekek és beteg gyomrú felnőttek. Tartása faluhelyen azért is kívánatos, mert szívesen eszi meg a kukoricaszárat, a takarmányszalmát, a répafejeket, a takarmányrépát, a tököt. Csupán a fiatal erdőktől és gyümölcsfáktól kell távol tartani. Évente 1-3 exportra és belföldi fogyasztásra egyaránt alkalmas gidát nevel fel. Világszerte nagy becsben tartják a kecskesajtot és a kecskebőrt (sevro). Bio-élelmiszerként jó áron eladható a kiváló ízű gidahús. Kecskét annak a kertes házban lakó családnak érdemes tartania, akinek vagy aki környezetének szüksége van a tejre. Huzatmentes, világos, tisztán tartott, vékony falú, szalmabálákkal és fóliával téliesít- hető ólra van szükség, abraketetővel és szénaráccsal. A bakra 3, az anyakecskére gidával együtt 2-2 négyzetmétert kell' számítani, legalább kétszer akkora kifutóval. A nőstény (jerke) 8-10, a bak 7-8 hónapos korában lesz ivarérett. A szoptatás időtartamának kivételével háromhetenként ivarzik és 5 hónapig vemhes. Általában augusztusban szokták pároztatni. A kisgidák általában 1,5-2 liter tejet szopnak naponta. Háromhetes koruk után finom apró szénával, darakeverékkel kell evésre tanítani őket. Külföldön leginkább karácsony és húsvét előtt vásárolják fel a 8-12 kilogrammos gidákat. _________ K. L. P inceházi tolvaj Solt A solti Kadarka utcában ismeretlen tolvaj tört be a napokban egy pinceházba. Befeszítette az ajtót, majd egy színes tv-vel, rotációs kapává, három gázpalackkal, hálózsákkal és egyéb felszerelési tárgyakkal távozott. A tulajdonosnak okozott kár értéke eléri a 120 ezer forintot. TÉRÍTÉSMENTES PSZICHIÁTRIAI SZAKRENDELÉSSEL bővül a tiszakécskei rendelőintézet! Dr. Laczkó Tibor pszichiáter Rendel: szerdán és pénteken Telefon: 76/441-011 30/209-1212 70073 Szeretnénk Önnek ajánlani egy igazán elegáns autót kedvező áron! MITSUBISHI GALANT 2.0 Elegance 7.734.000 Ft helyett 835.000 Ft kedvezménnyel 6.899.000 Ft-ért! Szériafelszerelések: ABS, szervo, 4 légzsák, automata klíma, elektromos ablakok, elektromos fűthető tükrök, távirányítású központi zár, elektronikus indításgátló, motoros antenna, színezett üvegezés, harmadik féklámpa, belülről nyitható tanksapka és csomagtartó, hátsó ablakfűtés, ködfényszórók elöl-hátul, spoiler, metálfényezés. A fenti árak 19,3 Ft/ATS árfolyamon számolt árak. MITSUBISHI KIRÁLY AUTÓSZERVIZ Kiskunhalas, Szabadkai út 35. Tel./fax: 77/423-215, 77/523-215 A BÁCS-KISKUN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÓRHÁZA (Kecskemét, Nyíri út 38. Tel.: 76/516-700) myMMiKDS páÜ'jáaÉUiDl MïdM 1} a kórház Nyíri út 38. szám alatti épületében lévő, 74 m2 területű (raktár és eladótér 37 ni2, fogyasztótér 37 m2) helyiség és alagsori raktárhelyiség büfécélú üzemeltetésére, 1 évi határozott időtartamra. A bérleti díj legalacsonyabb összege: 150.000 Ft/hó + áfa 2) a kórház Izsáki út 5. szám alatti épületében lévő, 21 m2 területű helyiség bülécélú üzemeltetésére, 1 évi határozott időtartamra. A bérleti díj legalacsonyabb összege: 70.000 Ft/hó + áfa A fenti helyiségek jelenleg is büféként üzemelnek. Pályázat benyújtható csak az egyik büfé, vagy mindkettő büfé üzemeltetésére. A fenti bérleti díj magában foglalja a víz, közmű, energia, fűtés, telefon- használat díját. A pályázaton nyertes köteles letenni előre 4 havi bérleti díjat kaucióként. Az üzemeltetés kezdő időpontja: 2001. április 01. . A kórház elvárásai az üzemeltetéssel kapcsolatban:- színvonalas, kulturált büfé üzemeltetése, mely mind a dolgozók, mind a betegek és a látogatók igényeit is kielégíti- kórházi dolgozók soronkfvüli kiszolgálása- alapvető élelmiszereket (pl. tej, joghurt, kefir, tejföl, kenyér, kifli, zsemle), alapvető háztartási termékeket (pl. WC-papír, papír zsebkendő) a mindenkori diszkont kiskereskedelmi beszerzési árnál maximum 10%- kal magasabb áron árusítják- kedvezményes áruk listájának külön kifüggesztése a büféhelyiségben- üzemeltetés hétköznap 7-18; szombaton 7-18; vasárnap 9-12 óráig. Az elbírálás során a vállalt bérleti díj és a vállalt üzletpolitika (forgalmazni kívánt termékkör, árkalkuláció stb.) együttesen kerül értékelésre, és e két szempont alapján a legkedvezőbb pályázatot benyújtó személlyel kötjük meg a bérleti szerződést. A pályázatokat a gazdasági igazgatónak címezve, a 2. megjelenéstől számított 15 napon belül kérjük benyújtani a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórháza Jogi Osztályára. A pályázatokat a benyújtási határidőt követő 30 napon belül bíráljuk el, amelynek eredményéről az érintetteket Írásban tájékoztatjuk. A pályázatról további felvilágosítás kérhető: jogi osztály (Tel: 76/516-700). |