Petőfi Népe, 2001. január (56. évfolyam, 1-26. szám)

2001-01-30 / 25. szám

2001. Január 30., kedd M E G Y E I KÖRKÉP Petőfi Népe - 3. oldal Félrevezetett hatóság Túlzott volt a biztosítási kárigény Kecskemét Egy ügyes trükk, és máris százezrekhez juthat az em­ber könnyedén. így jutott több mint 350 ezer forint­hoz egy kecskeméti férfi is. Olyan tárgyak eltűnését is beje­lentette a biztosítónál egy nála történt betörés után, amit valójá­ban ő adott be bizományi értéke­sítésre. A kecskeméti rendőrség tavaly márciusban ismeretlen tet­tes ellen indított nyomozást, aki betört a kecskeméti G. A.- hoz, és onnan használati tárgya­kat vitt el. A lopási ügyben azóta sincs eredmény, de a betöréshez egy másik bűneset is kapcsolódik. Egy csalási ügy. A kecskeméti fér­fi a biztosító felé 600 ezer forint kárigényt nyújtott be, mire a biz­tosító több mint 350 ezer forint kártérítést ki is fizetett. A rendőr­ség azonban rájött a csalásra. Ki­derült ugyanis, hogy közel sem tűnt el akkora érték a lakásból, mint amekkora kárigénnyel a pénzintézet felé fordult a férfi. G. A. a betörés után több tárgyat is felvitt a fővárosba, és ott beadta azokat egy fotócikküzletbe bizo­mányi értékesítésre. A tárgyak te­hát tényleg eltűntek a házból, vi­szont nem lopták el azokat. A kecskeméti rendőrök hamis ta­núzás és hatóság félrevezetése miatt indítottak eljárást a 29 éves kecskeméti férfi ellen. MUNKATÁRSUNKTÓL Tanácskozás a Tiszáról Lakitelek Tisza konferencia címmel tanács­kozást tartanak február 1-jén, csütörtökön a Lakitelek Népfőis­kolán. Egy éve szakadt át ugyan­is a nagybányai Aurul vállalat szennyvíztározójának töltése. Mintegy 100 ezer köbméter, ma­gas cianidtartalmú víz került a Szamosba, majd a Tiszába. A ta­nácskozáson szó lesz a Szamos és a Tisza újraélesztéséről, a Ti­sza vízrendszerének és a folyó menti turizmus fejlesztéséről, to­vábbá a Tisza Kollégium munká­járól. A tanácskozáson részt vesz a közlekedési és vízügyi, a kör­nyezetvédelmi tárca és a Tisza- Szamos Kormánybiztosi Hivatal vezetője, államtitkárok, egyetemi tanárok. ■ két szereltek fel a napokban. Több mint 300 új lámpa került a telepü­lésre, azaz teljes közvilágítási rekonstrukciót hajtottak végre. Felvé- telünkön Galambos Gábor végzi munkáját. ______fotói tölgyesi gábor _______________Gazpasarok_______________ K onyhakerti fortélyok Legyen egy kicsit édesebb! Ezt a címet adta írásának az Organic Gardening (szabad fordításban Vegyszermentes kertművelés) cí­mű szaklap szerzője. A cikkíró amerikai kutatók megfigyeléseit jegyezte le. Eszerint a krumplibo­gár lárvái, egyes hernyófajok (ká­posztalepke hernyója, borsó­moly, hagymalégy hernyója, le- véltetvek, levéldarázs álhernyója, málnabogár lárvája, almamoly hernyója), valamint a szúnyog- lárvák ellen immár tömegesen használt Bacillus thuringiensis permet sokkal hatékonyabb, ha a vizes oldatba cukrot és keményí­tőt is kevernek. Emlékeztetőül, arról a nálunk is kapható környe­zetbarát rovarölő szerről van szó, mely az említett bacilusok meg­határozott alfajait tartalmazza. A permetszer hatásmechanizmusa rendkívül egyszerű. Kipermetez­ve a zöld lombra, illetve a zöld­ségfélékre a bacillus a kártevő ro­varok lárváinak emésztőszerveit támadja meg, amitől a fiatal lár­vák gyakorlatilag éhen pusztul­nak. A permetszer egyáltalán nem káros a melegvérű állatokra, így az emberre sem. Az üvegház­ban végzett kísérleteknél a cu­korral és keményítővel kevert Bacillus thuringiensis vizes oldat 9 napon keresztül hatékony volt. Ezzel szemben az egyszerű vizes oldat csak négy-öt napig fejtette ki rovarpusztító hatását. További kísérletek során a pontos méré­sek azt mutatták, hogy az új per- metlé-kombináció 8 nap alatt el­pusztította a kártevők 90 százalé­kát. Az eredeti permedé hatásfo­ka 20 százalékkal kisebb és fele annyi ideig fejti ki hatását. Ter­mészetesen a legmegfelelőbb cu­kor- és keményítőkészítmény ne­vét és arányát szabadalom védi. Ennek ellenére - a cikkíró szerint - számos biogazda már kipróbál­ta az étkezési keményítőt és a kereskedelemben kapható fino­mított kristálycukrot. A gazdák tapasztalatai szerint fél liter Bacillus thuringiensis oldathoz egy evőkanál cukrot és ugyan­ennyi étkezési keményítőt (pu­dingport) érdemes keverni. A mellkasmélység is számít Kerekegyháza Majd ezer szárnyasban gyö­nyörködhettek az érdeklő­dők a kerekegyházi sport- csarnokban a hétvégén. Kecsesség, lábállás, szembőr, mellkasmélység, farok, ápoltság. Ez mind számít a galambok szép­ségversenyén. Végül is az összbe­nyomás a döntő - tudtuk meg a hét végén Virág Mihálytól, a ke­rekegyházi V-250 galamb- és kis­állattenyésztő egyesület elnöké­től. A 48 tagú lelkes csapat össze­fogása nem volt hiábavaló. Soha ennyi tenyésztő - majd hetven - még nem jelentkezett, mint most. Nemcsak Bács-Kiskunból, hanem a megyehatáron túlról is jöttek a gyönyörű példányokkal. A nagy­község sportcsarnokában majd Színesfémtolvajok rendőrkézen Úgy látszik, nem telhet el nap, hogy ne kell­jen színesfémlopásról beszámolnunk. A rendőrök most két fiatalembernél találtak rá egy világítóberendezés alumíniumszek­rényére. Kecskemét A tettesek a kecskeméti Alsó pályaudvar terüle­téről lopták el a védőszekrényt. A rossz példa gyorsan terjed a bűnözők között, egyre többen próbálkoznak a könnyűnek tűnő pénzszerzési lehetőséggel. J. Sándor kecskeméti, valamint B. János nagykőrösi lakosok is azt gondolták: könnyű zsákmány lesz a védőszekrény. Ebben nem is tévedtek, a kecskeméti MÁV Alsó pálya­udvarának területéről még január 2-án el is lop­ták a villany világítóberendezés kapcsolótáblájá­nak alumíniumburkolatát. A szekrény több mint 168 ezer forintot ért. Mármint a MÁV-nak, a szí­nesfémfelvásárló néhány száz forintnál biztosan nem adott többet érte. A kecskeméti rendőrség a tettesek nyomára bukkant és megtalálta a szekrényt a Zsinór utcában, egy fémátvevő tele­pen. A két férfit őrizetbe vették. A kihallgatás során kiderült, más vagyon elleni bűncselekmé­nyekkel is gyanúsíthatták. A rendőrség vizsgálja, hogy a fémátvevő telep tulajdonosa orgazdaként részt vett-e a bűncselekményben. Vidékfejlesztésre nyertek pénzt Félegyházi kistérség Több mint 20 millió forintot nyert a kiskunfélegyházi kistérség vi­dékfejlesztési célokra a SAPARD programon. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium­hoz az ország 160 kistérségéből 1300 pályázat érkezett be. A 465 nyertes pályázó között csaknem másfél milliárd forintot osztottak SAPARD-PROGRAM A KISTÉRSÉGBEN Pályázó: Nyert: Összeg: Forrás: kistérségi menedzser 23 15 2Q millió Ft szét. Németh Péter kistérségi vidékfejlesztési menedzser el­mondta: a félegyházi kistérségből huszonhármán nyújtottak be pá­lyázatot. Közülük tizenöten nyer­tek vissza nem térítendő támoga­tást. (A fejlesztés összértékének 50 százalékát igényelhették.) A nyertesek között van bugaci, fülöpjakabi, jászszentlászlói, pál- monostori valamint tiszaalpári pályázó. VAJDA PIROSKA Kábítószer a gyorsvonaton Balesetek, bűnügyek Drága autók tűntek el Tízmillió forint annak a két au­tónak az összértéke, amit vasár­nap vittek el ismeretlen tettesek Kecskemétről. Az egyik autót az Aranyhomok Szálloda elől lopták el fényes nappal. A HJZ- 688-as rendszámú szürke Mer­cedes 300-as ára 3 millió forint. A másik autólopás ugyanezen a napon, de már kora este történt a Lánchíd utcai sportcsarnok­nál. A szintén ismeretlen tettes egy 7 milliót érő, zöld színű VW Passatot vitt el, aminek a rendszáma HBA-020. HAJNALI VENDÉG. Jóval zá­rás után ment be az egyik ér- sekcsanádi vendéglőbe ismeret­len tettes vasárnap hajnalban. A betörő szép zsákmánnyal tá­vozott, 670 ezer forintot sikerült magával vinnie. A bajai kapi­tányság emberei keresik az is­meretlen tettest. HÚSTOLVAJOK. Ismét tolvajo­kat fogtak a kecskeméti Tesco áruház biztonsági emberei csü­törtök este. Három kábái nő húst és szalámit akart kivin­ni az áruházból, persze fizetés nélkül. A 23,26 és 33 éves nők több mint 38 ezer forint értékű árut rejtettek a ruhájuk alá, a biztonsági őrök azonban ész­revették a lopást. A tetteseket átadták a kecskeméti kapitány­ság embereinek. BUSZMEGÁLLÓ. Színesfém­tolvajokat fogtak a kecskeméti rendőrkapitányság emberei. K. Sándor 30 éves és B. Sándor 50 éves kecskeméti lakosok a Széchenyivárosban az egyik buszmegállóról szedték le az alumínium lemezeket szomba­ton hajnalban. A rendőrjárőr azonban még a helyszínen el­fogta őket. A két tolvajt őrizetbe vette a rendőrség. ___________■ Kö zlekedés Fakitermelést végeznek az 55-ös út 43-52., valamint az 5-ös út 60-74. km-ei közt. A 44-esen a 10. és 32. km-ek közt az úttartozékokat tisztítják. A dunaföldvári hídon érvényesek a megszokott korlátozások. TRAFFIPAX: Ma Solton, Baján, Bátmonostoron, Kerekegyhá­zán, Hetényegyházán, Kecske­méten számíthatnak a járműve­zetők radarellenőrzésre. ■ Olajleszívás Tiszaalpár 300 liter gázolajat loptak el éjjel egy tiszaalpári kft. telephelyé­ről. A tettesek leszívták az üzemanyagot a járművekből. ■ Építkezik? Felújít? Keresse a BENDE STÁB Kft.-t! Szaktanácsadás, költségvetés-készítés anyagbiztosítással. Kedvező áron! Újdonság! Házépítéshez, -felújításhoz HITEL biztosítás korrekt kamatfeltételekkel. Épületfal-hőszigeteléshez DRYVIT vakolatrendszer. Kedvező áron! Kecskemét, Kiskőrösi út 12. Tel.: 76/501-481 70523 Mélykút Nagyközség Önkormányzatának GAMESZ-e Mélykút, Petőfi tér 1. PÁLYÁZATOT HIRDET GYERMEKJÓLÉTI ÉS CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLATNÁL az alábbi munkakörök betöltésére:- családgondozó,- családgondozó (határozott időre, helyettesítésre). Képesítési feltétel: felsőfokú szociális alap­végzettség. Bérezés: Kjt szerint. A pályázat benyújtási határideje: 2001.február 20. Az állások betölthetők: 2001. március 1-jétől. A pályázathoz csatolni kell:- végzettséget igazoló diploma, oklevél hiteles másolatát,- szakmai önéletrajzot,- 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt. A pályázat benyújtható: Mélykút Nagyközség önkormányzat GAMESZ-e vezetőjéhez Mélykút, Petőfi téri 705Q0 Kecskeméti, II. szintes sorházi lakás dupla telekkel, a Mérleg utcában eladó vagy értékegyeztetés sei kisebbre cserélhető. Érd.: munkaidőben 76/483-182; ­este: 76/494-263. § Brill Kft. 6000 Kecskemét, Halasi út 32/a Tel.: 76/503-020, Fax: 76/503-021 E-mail: vwertekesites@brillkft.hu (S&S VOLKSWAGEN yAy Haszonjárművek Előhívtuk az igazit: Transporter. Már nettó 3.255.000 Ft-tól. Ahány vállalkozás, annyi Transporter. Az egyedülállóan széles modellpalettából most az Ön igényeinek tökéletesen megfelelő Volkswagen Transported vá­laszthat kedvezményes felszereltségi csomaggal: « Transporter Basic már nettó 3 255 000 Ft-tól, nettó 100 000 Ft árelőnnyel # minden Transporter modellre most akár nettó 300 000 Ft árelőny* Várjuk márkakereskedésünkben! * Árelőny modelltől függően. Az akció korlátozott darabszám erejéig tart. www.vwh.hu I Volt mit megcsodálni. A gyerekeknek különösen tetszettek a szárnyasok. ezer szárnyasban gyönyörköd­hettek a látogatók, akik jöttek is szép számmal. A zsűri 68 díjat adott ki. Ennek ünnepélyes kiosz­tása február 24-én lesz, amit bál követ. Különösen szépek voltak, sok díjat vittek el a strasszerek (a vörösek és kékek), de a debreceni pergők is. A díszbaromfik közül még országos megmérettetésen is remekelne az óriás fehér Brama kakas. _____________________p.s. Ke lebia Idén már sokadszor találnak a magyar vámosok a Jugoszláviá­ból hazánkba belépő gyorsvona­ton kábítószert. Legutóbb múlt héten az Ivó Andric nemzetközi gyorsvonaton az országhatárnál lévő vámellenőrzéskor az egyik fülkében elrejtve leltek rá 25 gramm marihuánára. A kábító­szernek nem akadt gazdája, így a 62 ezer forint értékű szert lefog­lalták. Valószínűleg csak szemé­lyes használatra hozta valaki ma­gával a narkotikumot, azonban nem volt szerencséje. Az ügyet a vámosok átadták a kiskunhalasi rendőrkapitányságnak további vizsgálatra. ________________ munkatAbsuhktól

Next

/
Oldalképek
Tartalom