Petőfi Népe, 2001. január (56. évfolyam, 1-26. szám)

2001-01-29 / 24. szám

I 2001. Január 29., hétfő MEGYEI Petőfi Népe - 3. oldal KORKÉP A tűzoltók egymilliót kapnak Kiskunfélegyháza Mélyen a zsebébe kell nyúl­nia a félegyházi tűzoltó­ságnak. Három alkalmazott elmaradt pótlékát követelte a bíróságon. A bíró jogos­nak látta a lánglovagok igényét. A Kecskeméti Munkaügyi Bírósá­gon tárgyalták a félegyházi láng­lovagok ügyét. Ők ugyanis mun­káltatójukat, a városi tűzoltósá­got perelték egymillió forintra az elmaradt délutáni és éjszakai, va­lamint az ünnepnapok után járó pótlékok miatt. Dósa László, a tűzoltóság illetékese munkatár­sunknak elmondta: a tárgyaláson megállapították: mindhárman jo­gosultak az elmaradt juttatások­ra. A több mint egymillió forintot a tűzoltóságnak 15 napon belül kell kifizetnie alkalmazottainak. Azt azonban még mindig nem tudni: miből? Az összeg ugyanis nincs betervezve a tűzoltóság idei költségvetésébe. Dósa László szerint a kecskeméti bíróságra összesen 58 tűzoltó adta be kér­vényét. Amennyiben valameny- nyien megnyerik a pert, mintegy harmincmillió forintot kell ré­szükre kifizetni, az időközben felgyűlt kamatokkal együtt. A leg­közelebbi tárgyalás február 13-án és 15-én lesz, ahol kilenc lánglo­vag ügye dől el. _____ ______ HÓDI ANIKÓ K emény évet zártak Katasztrófavédelem Belvíz, tiszai ciánszennye­zés, aztán az évszázad árvi­ze, majd a nyári erdőtü­zek... A katasztrófavédelmi igazgatóságnak volt mun­kája elég. A Bács-Kiskun megyei katasztró­favédelmi szakemberek remekül helytálltak az év során - értékelte a 2000. esztendőt dr. Bakondi György, országos katasztrófavé­delmi főigazgató Kecskeméten a múlt héten. Endre Sándor, a me­gyei közgyűlés elnöke az értéke­lés során megköszönte a sajtónak a rendkívüli helyzetekben, külö­nösen a tiszai árvíz során nyújtott felelősségteljes tájékoztató mun­káját. Geiger János megyei fő­igazgató elmondta, hogy az újjá­szervezett katasztrófavédelmi igazgatóság rengeteg tapasztalat­tal a háta mögött már felkészült a 2001. év megpróbáltatásaira. A fémtolvajok új zsákmánya Kecskemét Immár a trafóházak sincse­nek biztonságban. Volt már pedig minden: bronzszobor, útjelző tábla, radiátor. Ami mozdítható fém, azt már viszik is a tolvajok. Olvasóink jelezték, több trafó­doboz ajtaját lopták le az utóbbi hetekben, hónapokban. A tele­fonálók szerint a színháznál, alig néhány méterre az iskolától 15 ezer voltos kábelek látszanak szabadon. Ottmár László főmér­nök a Démász nevében elmond­ta* nekik is a környéken lakók szóltak be, hogy hiányoznak a borítólemezek. A főmérnök hozzátette, szerencsére a tolva­jok arról a részről nem bontot­ták le a lemezeket, ahol a nagy- feszültségű vezetékek futnak. A megbontott rész alatt burkolva vannak a kábelek, tehát ha vala­ki mégis benyúlna, nem törté­nik baja, ennek ellenére a Dé­mász kéri, hogy ne piszkálják a kábeleket. A Démásznak egyébként igen sok lefeszített alumíniumajtót vagy -fedelet kell pótolnia a vá­rosban. Szinte minden napra jut egy-egy ilyen eset. Hiába tesznek fel az egyik helyen egy újat, más­napra egy másikról tűnik el. A színház melletti trafónál elég nagy a forgalom. FOTÓ: B. R. ____________Gazdasarok____________ A szőlő metszéséről 3. A nagy fürtű fajták (Hársleve­lű, Kékfrankos, Zweigelt, Riz­lingszilváni) rendszeresen jó mi­nőségű bort teremnek, 6-8 rügy/négyzetméter körüli terhe­léssel. A kis fürtű fajták (Char- donnay, Leányka, Szürkebarát, Tramini) 10-12 rügy/négyzet­méter terheléssel biztosítják a minőségi borok alapanyagát. Ezeket a rügyszám-értékeket be kell szorozni a tenyészterület ér­tékével (3-szor 1 méter sor- és tőtávolság esetén ezeket a java­solt értékeket hárommal kell szorozni). A szőlőtőke terhelhetőségét a tőke kondíciója döntően megha­tározza. Termőegyensúlyban van a tőke, ha a vesszők 80-90 százaléka azonos méretű és hosszúságú (a csonkázást figye­lembe véve.) Ebben az esetben javasolható az előző évi tőketer­helés. Ha a vesszők 30-40 százaléka lényegesen rövidebb és véko­nyabb, mint a többi, továbbá be- éretlen vessző is található, az előző évinél mérsékeltebb terhe­lést kell alkalmazni. Az elmúlt évek tőke- és első­sorban karpusztulásai arra fi­gyelmeztetnek, hogy kerülni kell az idős fás részeken a met­szési műveleteket. A fás részek sebein ugyanis olyan károsító gombák (Eutypa ESCA) jelentek meg, amelyek csak a fás részt károsítják, és kémiai védekezés­sel nem, vagy komplikált módon előzhetők meg. Ezért vissza kell térni a ter­mőalapok kialakítására és az úgynevezett csercsapos váltó­metszés alkalmazására. DR. VARGA ISTVÁN GYEREKEK MESÉI. A kecskeméti Katona József Könyvtár Meseországgá változott a hétvégén. Kecs­keméti és környékbeli gyerekek mesemondásban versengtek azért, hogy a kacsalábon forgó kastély leg- jobb címét kaphassák. ______________________________________________________fotó: banczik Róbert C sokoládécsempészettel vádolják Csokoládéban utazott. Az ügyész szerint csempészett. Az elkövetési érték 26 millió forintra rúg. Az események szálai 1996-ra nyúlnak vissza. Kalocsai Bíróság Újabb tárgyalási napot tartott egy több 10 millió forintos csempészési ügyben dr. Schön Ferenc tanácsa az elmúlt héten. A bűncselekmény még 1996-ban történt.A vád szerint a kalocsai V. L. Mosonmagyaróváron egy szállítással foglalkozó cégnél szlovákiai fuvarokra adott megbízást. Álnéven, Nagy Csabaként mutatkozott be. Több alkalommal utazott ki Szlovákiába, hogy édességet szállítson hazánkba. Az áru honi vámkezelését hamis bajai vámhi­vatali bélyegzővel hitelesítette. A behozott édesség összesen több mint 23 ezer kilogramm, értéke meghaladja a 26 millió forintot. 1996 októberének végén a vám- és pénzügyőrség budapesti nyomozóhivatala tetten érte a vádlot­tat, amint a hazánkba csempészett csokoládét ISMERTTÉ VÁLT BUNCSELEKMENYEK SZAMA _________MAGYARORSZÁGON_________ 1999 2000 december Csempészet- és vámorgazdaság 221 237 Közokirat-hamisítás 1877 1269 Forrás: Belügyminisztérium igyekezett értékesíteni. Autójában megtalálták a hamis bélyegzőt is. Az ügyész V. L.-t jelentős értékű vámárura folytatólagosan elkövetett csempészet és közokirat-hamisítás bűntettével vádolja. A legutóbbi tárgyaláson nem sokat ha­ladt az ügy. Az októberben elkezdett tárgyalás- sorozatot egy ideig a vádlott betegsége miatt nem tudták folytatni, most pedig a beidézett tanúk nem jelentek meg. így dr. Schön Ferenc a tárgyalást elnapolta, következő határnapként február 8-át jelölte meg. Az ügy folytatásáról tájékoztatjuk olvasóinkat. PÁNCSICS HAJNALKA Balesetek, bűnügyek Tolvajok és orgazdák Őrizetbe vett a bajai rendőrség három garai fiatalembert. Ezek a személyek alaposan gyanúsít- hatók azzal, hogy elloptak két MTB kerékpárt Baján, a nővér­szálló elől. A három tettes szer­da hajnalban kötötte el a bicik­liket, közel 80 ezer forint érték­ben. A rendőrség rövid időn be­lül elfogta a három tettest, akik­től az orjgazdák nevét is meg­tudták. így másik két garai, egy 20 és egy 27 éves férfi is őrizet­be került, akiknél a bajai rend­őrök a bicikliken kívül más, lo­pásból származó tárgyakat is találtak. KOCSIFELTÖRŐK. Sorra ke rülnek rendőrkézre a kocsifeltö- rők. Lajosmizsén húsz kocsifel­töréssel gyanúsítanak két garai férfit. Most Kiskunhalason is el­fogtak egy fiatalembert, aki eddig nem húsz, „csupán” hat autót nyitott ki és vitt el belőlük értékeket. T. Tamás 20 éves kis­kunhalasi lakost őrizetbe vette lopás miatt. VONALKÓDNYOMTATÓ. Egy olyan eszközt lopott el ismeret­len tettes Kecskeméten, a Forrás utcából még hétfő este, amivel vonalkódokat lehet nyomtatni. A tettes egy lezárt Trabantból vitte el a 162 ezer forintot érő eszközt. DOHÁNYOS TOLVAJ. Valószí nűleg az elkövetkező napok ci­garetta- és kávészükségletét akarta biztosítani az a betörő, aki január 8-ára virradóra beha­tolt a pálmonostori Aranyhegyi dűlő egyik élelmiszerboltjába. Dohány- és kávéárut, valamint váltópénzt vitt el 100 ezer forint értékben. ■ Közlekedés Tűz a csirkenevelőben Ordas Közel kilencezer naposcsibe és 118 mázsa takarmány lett a lán­gok martaléka abban a tűzben, ami szombaton keletkezett Orda­son, a volt tsz egyik majorjában. A lángok hajnali kettő körül csap­tak fel a csirkenevelő épületben. A tűzoltók azonban csak fél öt körül értek a helyszínre. A tüzet a tulajdonos vette észre, ő értesítet­te a tűzoltókat. A telepen ugyanis senki nem volt akkor, amikor a tűz keletkezett, az állatokra senki sem felügyelt. A tüzet az elsődle­ges szakértői vélemények szerint fűtéstechnikai probléma okozta. Felrobbant három nagyteljesít­ményű gázpalack is. A robbanás kivitte az épület fa­lának egy részét, valamint meg­rongálta a tetőt is. 0. z. Az 53-as főút 76-80. km-je, valamint az 55-ös főút 43-48. km-je között fakitermelést végeznek. A dunaföldvári hídon továbbra is félpályás útzárra kell számítani. TRAFFIPAX: Ma Kalocsa, Baja, Kiskunfélegyháza, Kunszállás és Kecskemét lakott területén számíthatnak a gépjárműveze­tők radarellenőrzésre. ■ Támogatás JÁSZSZENTLÁSZLÓ Jászszentlászló is csatlakozott az egyetemistákat, főiskolásokat tá­mogató Bursa Hungarica ösztön­díjpályázathoz. A pályázati ki­írásra tizenhat helybeli fiatal je­diákoknak lentkezett. Közülük heten felel­tek meg a pályázati kiírás feltéte­leinek. A szentlászlói önkor­mányzat mindegyiküknek mini­mum három-, maximum ötezer forint támogatást biztosít. 25.990 22^00 Ft 26.990 i zft900 Ft Electramac 312 (1500 W 30 cm) Electramac 314 (1500 W 35 cm) Electramac 335 (1650 W 35 cm) 30 , > Electramac 340 (1650 W 40 cm) ^ ^Lífep 27.900 Ft Mac 335 benzinmotoros (35 cm3 14^^***&f.990 54.900 Ft Mac 538 benzinmotoros (38 emX^/^ 63.990 56.900 Ft California 2000 Kit (40 crjiÍ18"^/ 72.990 64.900 Ft PM 46 profi benz?5motoFdl$46 cm3 18") 84.990 74.900 Ft vT . PM 61 profi benzjnníotpfos (60 cm3 18") 109.000 94.000 Ft I K * M \ Adáiwífűrészek megvásárolhatók: X^gtoker Áruház Kecskemét, Halasi út 29.; X / Integrál Mezőgazdasági Áruház Kiskunfélegyháza, Kecskeméti út 173/A; Racz és Tóth Gazdabolt Kiskunmajsa, Félegyházi út s I A vállalat, amely a pécsi Ipari Parkba tele- f. pült és 2001 tavaszán kezdi meg a terme­ti lést, ipari műanyag- és gumitermékek ± gyártásával és értékesítésével foglalkozik. s» ÍS» : NO I A cég megbízásából üzemvezetőt keresünk. Feltételek: • tárgyalóképes németnyelv-tudás (angolnyelv-tudás előnyt jelent), • felsőfokú műszaki végzettség (lehetőleg gumi/műanyag szakirányon), • minőségbiztosítási és üzemfenntartási ismeretek, • költséggazdálkodási és logisztikai ismeretek, • hulladékmegsemmisítési ismeretek, • jogosítvány. Megbízónk egy németországi vállalatnál 2-3 hónapos betanulást tervez. Ha Ön rendelkezik vezetői gyakorlattal és ez a lehetőség egy kihívás Önnek, forduljon hozzánk! g " -- Si^^^^^^BflBlWWgWBWOWIBIWIIlWBBWBMIIlIflBOBBWMBIflflDIIDIOll 11 BMIMOllOBIIDOIi0DODDDflOBOPOODIlO]i( ^ » 8 7630 Pécs, Zsolnay Vilmos u. 47/d Telefon: 72/515-489, Fax: 72/515-279 E-mail: parag@laboramus.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom