Petőfi Népe, 2000. december (55. évfolyam, 281-304. szám)
2000-12-16 / 294. szám
H 2000. December 16., szombat HAZAI TÜKÖR VILÁG TÜKÖR Petőfi Népe - 5. oldal ÉVZÁRÓ. Kecskeméten tartotta tegnap hagyományos évzáró rendezvényét az Axel Springer Magyarország Kft. kiadói csoport, melynek tagja a Petőfi Népe is. Dr. Bayer József, a kiadó ügyvezető igazgatója (jobb oldalon) köszöntötte a vendégeket. ________________________________fotó: banczik Róbert B ezárták a csernobili poklot Péntek délben örökre leállították Ukrajnában a csernobili erőművet, amely 1986-ban az atomenergetika legnagyobb katasztrófáját okozta. A szarkofág környezetének biztonságossá tétele még nagy és költséges feladat. ____________Csernobil - Kijev ___________ L eonyid Kucsma államfő a kijevi Ukrajna palotában élő televíziós összeköttetésben meghallgatta Vitalij Tolsztonohov vezérigazgató jelentését a 3- as reaktor állapotáról, majd kiadta az utasítást a végső leállításra, amit az erőmű dolgozói végrehajtottak. Közép-európai idő szerint 12.17 óra volt. A biztonsági rendszer 5. számú kulcsának elfordításával örökre leállt az erőmű, amelyben az atomenergetika történetének legsúlyosabb balesete következett be. A leállítást követő beszédében Leonyid Kucsma az ünnepélyes ceremóniára meghívott ukrán és külföldi vendégek előtt kiemelte: „Megerősítjük a világgal szembeni kötelezettségünket, végleg elbúcsúzunk a totalitárius múlt örökségétől, ismételten hangsúlyozzuk szándékunkat, hogy jövőnket megfontoltan és felelősen, az európai választás, valamint az ukrán nép és az egész emberiség jövő nemzedéke iránti gondoskodás jegyében építjük fel." Az államfő javasolta: az erőművet a jövőben használják nemzetközi tudományos kutatóközpontként, ahol az atomlétesítményekben bekövetkező balesetek következményeit tanulmányoznák. Leonyid Kucsma hangsúlyozta: Ukrajna támogatja a nemzetközi környezetvédelmi monitoring- és ellenőrző rendszer létrehozásáról aláírandó konvenció megszületését. Az államfő az 1986-os csernobili atomerőmű-balesetre utalva kijelentette: Ukrajnának olyan számlákat kell kifizetnie, amelyeket nem írt alá, és olyan bűnöket kell levezekelnie, amelyeket nem követett el. Rámutatott: Ukrajna olyan feltételek között zárja be Csernobilt, amikor gazdaságának szerkezete még torz és nagy energiaigényű, éppen kilábalóban van a súlyos válságból. Emlékeztetett arra, hogy az erőmű bezárásával Ukrajna elektromosenergia-termelésének legkevesebb öt százalékától fosztja meg önmagát, ami nemcsak jelentős veszteséget, de nem kevés kockázatot is jelent számára. Az államfő kiemelte, hogy az ország előtt az erőmű teljes bezárásának és az 1986-ban felrobbant 4-es reaktor fölé emelt szarkofág kömyezetvédel- mileg biztonságossá tételének nehéz és hosszadalmas folyamata, valamint az erőmű dolgozói szociális védelmének biztosítása áll. Az Egyesült Államok kedvezményes célfinanszírozással járul hozzá Ukrajnában egy atombiztonsági válságközpont létrehozásához - jelentette be pénteki kijevi sajtótájékoztatóján Bill Richardson amerikai energiaügyi miniszter. James Brady Anderson, az USAID ügyvezetője elmondta: az egyik legnagyobb segélyprogramot az USAID Ukrajnában valósítja meg. Az ügynökség nyugat-európai országokkal együtt a jövőben is folytatja az atombiztonság fejlesztésére irányuló munkát, elsősorban Csernobil térségében. Martonyi János külügyminiszter, aki Brüsszelben találkozott ukrán kollégájával, kijelentette: Magyarország rendkívül elégedett a csernobili erőmű bezárásával. A bezárás alkalmából rendezett ünnepélyes eseménysorozat pénteken a kijevi Szófia székesegyházban tartott ökumenikus gyászmisével kezdődött el. A gyászszertartáson jelen volt Leonyid Kucsma elnök, Viktor Juscsenko miniszterelnök, Ivan Pljuscs házelnök, valamint a kormány több tagja. 1986-ban és 1987-ben hatszázezren vettek részt a csernobili 4-es blokkban bekövetkezett robbanás következményeinek elhárításában, közülük kétszázezren kaptak a megengedettnél nagyobb sugárdózist. Az elmúlt tíz év során a baleset következtében egészségkárosodást szenvedett 3,2 millió ember közül több mint százhatvanhétezren hunytak el. Több mint négyezer-kétszáz esetben állapították meg közvetlen halálokként a csernobili baleset következményeit. Többségük - mintegy háromezer ember - részt vett a mentésben. ■ Rájár a rúd Torgyánra Az összeférhetetlenségi eljárás biztos, a pártelnöki búcsú nem Miközben a jövő héten összeférhetetlenségi eljárás indul Torgyán József és felesége, Cseh Mária ellen, egyre sűrűbben hallani a pártelnök-miniszter részleges „trónfosztásának” szükségességéről is. Az FKgP első vonala kategorikusan cáfolja, hogy új pártelnökre volna szükség, többen azonban már a lehetséges utódok, Lányi Zsolt, illetve Túri-Kovács Béla nevét is emlegetik. Budapest Mint ismeretes, néhány SZDSZ-es képviselő azért kezdeményezte az összeférhetetlenségi eljárás megindítását, mert a pártelnök-miniszter többször egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tett Budán épülő luxusvillájuk fedezetéről. Torgyánék - a mentelmi bizottsági elnök Isépy Tamás felszólítása ellenére - megtagadták a titkos vagyonnyilatkozatukat rejtő boríték kikérését és nyilvánosságra hozatalát. Szili Sándor (MSZP), a mentelmi bizottság tagja szerint, ha a pártelnök-miniszter valótlant állított, vagy kiderül, hogy netán a kisgazda körökben forgó kétes támogatásokból csurrant-cseppent valamennyi az építkezésre, akkor bizony fennáll az összeférhetetlenség. A vizsgálatot elvégző háromtagú különbizottság vezetője egyébként - a jövő keddi sorsolás eredményétől függően - a mentelmi bizottság két alelnöke közül az egyik, Dombach Alajos (SZDSZ), vagy Géczi József (MSZP) lehet, s két tagot (egy kormánypárti, egy ellenzéki) sorshúzással jelölnek ki. A miniszter és felesége vétót emelhet a személyek ellen, de csak egyszer. Mivel efféle eljárás lefolytatására az elmúlt tíz évben még nem volt példa, a különbizottságnak most kell kidolgoznia a vizsgálat módszereit és menetrendjét. Talán nem véletlen, hogy épp ezekben a napokban terjedt el a hír: új pártelnökre volna szüksége a kisgazdáknak. Többen az FKgP meredeken süllyedő népszerűsége, illetve a Fidesz egyre kirívóbb távolságtartása miatt ültetnének másvalakit az elnöki székbe, bár nyíltan - Horváth Béla frakcióvezető-helyettesen kívül - senki, még a szóbanforgó „utódjelöltek” sem erősítették meg, hogy elképzelhető a váltás. A kedd óta Debrecenben tartózkodó Bánk Attila frakcióvezető az Euro-pressnek egyenesen úgy fogalmazott: hírlapi kacsa az egész. Hozzátette: szerinte semmi sem indokolja Torgyán részleges trónfosztását, bár lehet, hogy a néhány napos távoliét miatt kimaradt bizonyos „belső információkból”. (takácsi Mentőnek álcázott betegszállítók Ki ellenőrzi a kék villogok használatát? Nem minden betegszállító mentő. FOTÓ: EUROPRESS December 1-jétől kizárólag azok a mentőautók használhatnák megkülönböztető jelzésként a kék lámpát, amelyek az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) irányító központjában konkrétan, esetenként bejelentik azt. Az utakon ennek ellenére továbbra is sok a jogtalanul villogó jármű. Budapest Tóth Attila, az OMSZ szóvivője, vezető mentőtisztje lapunknak elmondta, hogy az ellenőrzések hiánya miatt sokan nem is veszik komolyan a szabályokat. Sürgősségi feladatok ellátására alkalmatlan, egyszerű betegszállítók gond nélkül megkapják a rendőrség villogó kék lámpa használatára szóló engedélyét. A kérelmekben ugyanis mentőszolgáltatásként könyvelik el a betegszállítást is, s erre a hatóságok automatikusan, mérlegelés nélkül kiadják a kék lámpa felszereléséhez szükséges engedélyt. A szakember szerint az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat jogosult arra, hogy a mentőket és a betegszállítókat szigorúbban ellenőrizze. 2001. január elsejétől már kizárólag csak azoknak a mentő és betegszállító szervezeteknek a működését finanszírozza az állam, illetve az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, amelyek együttműködési megállapodást kötöttek az OMSZ-szel. Tóth Attila tájékoztatása szerint eddig 38 magáncéggel és egyházi mentőszervezettel sikerült megállapodniuk a biztonságos és szervezett betegellátás érdekében. A lakosságnak csupán annyit kell tudnia, hogy sürgős esetben továbbra is a 104-es telefonszámon hívhatja a mentőket. A szolgálat diszpécserközpontja dönti el, hogy melyik autót indítja el.___________(Némethi HÍREK RÖVIDEN Székely letartóztatásban 30 napos előzetes letartóztatásba helyzeték a szerdán őrizetbe vett volt kisgazda képviselőt, Székely Zoltánt és két szakértőjét. A bíróság a zsarolással és vesztegetéssel vádolt honatya esetében a döntést azzal indokolta, hogy szökéstől és elrejtőzéstől, valamint a bizonyítékok elrejtésétől lehet tartani. MVSZ-megszorítások Szigorú takarékossági intézkedések lépnek életbe december 15-től a Magyarok Világszövetségében (MVSZ). Erről Patrubány Miklós, a világszövetség elnöke számolt be a parlament költségvetési döntése után, amely a szövetségnek szánt támogatás jelentős részét átcsoportosította az Illyés Közalapítványnak. Magyar Polgári Nőfómm Ezen a néven alakult szervezet, amely elsősorban azokat a nőket szólítja meg, akik felelősséget éreznek családjukért, gyermekeikért - közölte Bartos Éva, a szervezet elnöke. Autópálya-építések Kora tavasszal elkezdődik az M7-es autópálya felújítása, és délnyugati irányban új szakasz is épül a gyorsforgalmi úthoz - erősítette meg Fónagy János közlekedési és vízügyi miniszter. Az autópályaépítésekről elmondta: a tárca elképzelései szerint tavasszal folytató- dik az M5-ÖS és az M3-as sztráda építése is. ■ ÉPÍTKEZŐK, FIGYELEM! FEDJE LE ÉPÜLETÉT, MÉG MIELŐTT LEESIK A HÓ! MOST OLCSÓBBAN MEG TEHETI!-akció ereszcsatorna- aao/ cserepes lemez 1 JTO/ rendszer aW/O és tartozékai "13/0 LINDAB trapézlemez ICO/ SBS kisépület- 1AO/ és tartozékai "13/0 rendszer * I v/0 MERKBAU ÉPÍTŐCENTER Kiskunhalas, Jókai út 81-83. Tel.: 77/426-631 Fax: 77/424-012 63179 CSEHÁK KÁROLYNÉ NAGY FERENC Az ÁB-AEGON Általános Biztosító Rt. Kecskeméti Igazgatóságának területi vezetői vagyunk. Sikeres és országosan is elismert csoportok vezetőiként örömmel végezzük munkánkat, hiszen nap mint nap fejlődik csapataink teljesítménye. A kialakult csapatszellemre jellemzően ebben a nem mindennapi formában keressük azt a harmadik területi vezetőt, aki ambiciózus terveink teljesítéséhez méltó partner tud lenni, aki nem fél a kihívásoktól, és csapatát nemcsak felépíti, hanem sikerre is vezeti. Jelentkezésedet 2000. december 29-éig beérkezőleg, a következő címre várjuk: ÁB-AEGON Általános Biztosító Rt. 6000 Kecskemét, Mária u. 4. ^ Jelige: "... nagyot kell álmodni, kicsit a cseléd is tud..." 3 Kucsma elnök televíziós láncon adott utasítást a reaktor leállítására. FOTÓ: EUROPRESS/EPA