Petőfi Népe, 2000. december (55. évfolyam, 281-304. szám)

2000-12-07 / 286. szám

Petőfi Népe 2000. December 7., csütörtök 'Jó napot! tippek, ötletek a mindennapokra Szerkeszti: Miklós Magda Hogyan és hol vásároljunk a karácsonyi ünnepek előtt? Fogyasztóvédelem Karácsonyig már csak két és fél hét van hátra. Aki ed­dig csak felderítést végzett, most már belendül, gyorsan akar túllenni az ajándékvá­sárláson. A lista hosszú, a pénztárca tartalma viszont véges. így aztán nemcsak a szaküzletekben nézelő­dünk, hanem a vásárokon, piacokon is. Ezeken a helyeken nagyon sok­szor találkozunk alkalmi árusok­kal is. Ha náluk vásárolunk, na­gyon sok esetben nem kapunk a vásárolt termékhez kezelési út­mutatót, és a vásárlást bizonyító nyugtát sem adják át. így aztán - blokk hiányában - esetleges sza­vatossági igényünket (javítás, csere) sem tudjuk érvényesíteni. A Bács-Kiskun Megyei Fo­gyasztóvédelmi Felügyelőség se­gítségével összefoglaltuk, mire kell ügyelni a vásárlási forgatag­ban, nehogy bosszankodással tel­jenek az ünnepnapok. Ha nem szaküzletekben vásá­rolunk, hanem vásárokon vagy piacokon, a következőkre ügyel­jünk. Ezeken a helyeken nem ér­tékesíthetők hálózati árammal működtetett elektromos gépek, berendezések és szerelvények, látásjavító eszközök, gázzal mű- tók, mixergépek, fénycsövek. A ködő készülékek, tűz- és robba- gyanús termékeket a fogyasztóvé­násveszélyes cikkek, fegyverek, delmi felügyelőség laboratóriu- régiségek, nemesfémek és éksze- mában rendszeresen vizsgálják, rek. Ilyen termékeket csak üzlet- veszélyességüket itt állapítják helyiséggel rendelkező, legális meg. Ezek az áruk nagy valószí- kereskedelemben vásároljunk, nűséggel illegálisan kerülnek az Fűszerpaprika-őrleményt kizáró- országba. A felügyelőség felhívja lag üzletben szabad árusítani, a fogyasztók figyelmét, hogy vil­_______TŰÍJÉS^RAI|^ÉS-1KZÉLYES KARÁCSONYFAFÜZÉREK 1 00 MINIATURE LIGHTS 140 MINIATURE LIGHTS 100 MINIATURE LIGHTS THREE-WAY FI 140 MUSIC LIGHTS 100 MUSIC LIGHTS WITH MUSIC DEVK 200 MUSIC LIGHTS 200 MUSIC LIGHTS WITH CHRISTMAS 100 MINI LAMPADAS 140 CHASING LIGHTS RICE LIGHT DREAM TWINKLE LIGHT CHRISTMAS TREE-TOP D 15 ÉGŐS MIKULÁS FIGURÁS (doboz és felirat nélkül, zacskóban) Forrás: Fogyasztóvédelmi Fofelugyeloseg A fenti karácsonyfafüzéreknek nincs típusszáma, a feliratok a csomagolódobozon olvashatók, magyar nyelvű felirat nem található rajtuk. Kockázatot vállal az, aki piaco- lamos termékeket szaktizletek- kon, utcasarkon adatok, címke ben, áruházakban vásároljanak, nélküli paprikát vásárol. Csak olyanokat vegyenek meg, Külön figyelmet érdemelnek amelyekhez magyar nyelvű hasz- ’ áramütés-, baleset- és tűzve- nálati útmutatót mellékeltek, va- szelyes termékek, például az lamint feltüntették a gyártó vagy árammal működő karácsonyfa- importáló nevét és címét is. füzérek, ventilátorok, hajszárí- ______________munkatársunktól E gyösszegű térítést kaphatnak a hadigondozottak A hadigondozásról szóló tör­vényt az Országgyűlés 2000. szeptember 26-i ülésén módosí­totta. A módosított szöveg megje­lent a Magyar Közlöny 101. szá­mában. A törvénymódosítás 2001. január 1-jén lép hatályba. A törvénymódosítás kizárólag a volt hadiárvák, volt hadigyá- moltak és volt hadigondozott csa­ládtagok úgynevezett egyösszegű térítése igénybővítésével foglal­kozik. Volt hadiárva az, akit szülője halála miatt, volt hadigyámolt, akit szülője hadirokkantsága mi­att, volt hadigondozott családtag az, akit unokája, gyermeke vagy testvére halála miatt jogosult az egyösszegű térítésre, melynek összege: 50 ezer forint. A megjelent törvénymódosítás szerint az, aki okirattal bizonyíta­ni tudja, hogy ezen ellátások vala­melyike iránti igénye fennállt, jo­gosult az egyösszegű térítésre. A hadigondozással kapcsolatos ügyintézés a helyileg illetékes ön- kormányzatra, illetőleg annak jegyzőjére tartozik. Az igényjogosultságokat iga­zoló iratokat december közepén célszerű beadni az önkormány­zatokhoz, mert akkorra már meg­jelenik a végrehajtási utasítás. Bő­vebb információt a hadigondo­zottak megyei és városi szerveze­tei adnak. ______ ________ K. D. A sztalunk tája Itt a tél, s ilyenkor egyre na­gyobb szükségünk van az éte­lekben lévő tápanyagokra. De nézzük, melyek a legértékesebb táplálékaink! Banán. Valóságos energia- bomba, tökéletes arányban tar­talmazza azt a szénhidrátkomp­lexumot, amely az agy és az iz­mok működéséhez szükséges. Telít, ugyanakkor nem terheli meg a gyomrot. Sok káliumot, magnéziumot, C-vitamint és rostanyagokat tartalmaz. Han­gulatfokozó hatású, és biztosítja a nyugodt alvást. Burgonya. Kalóriában sze­gény, ásványi anyagokban azon­ban gazdag gumós zöldség. Gyorsan felszívódó szénhidráto­kat tartalmaz, azaz kiváló ener­giaforrás. Káliumtartalma sejt­erősítő hatású. C-vitamint és fe­hérjéket is bőven tartalmaz. Hal. A halhús könnyen emészthető, fehérjében rendkí­vül gazdag táplálék. A zsírosabb húsú fajták, mint a makréla vagy a hering többszörösen telí­tetlen zsírsavakat tartalmaznak. Ez a zsírsav védi a szívet, az ér­falakat és az ízületeket. Joghurt. Fehérjében, csont- erősítő kalciumban és B-vita- minban rendkívül gazdag. A joghurtban és a többi savanyí­tott tejtermékben található tej- savbaktériumok biztosítják a bélflóra egészséges működését. Tudja-e Ön, hogy január 1-jétől megváltoznak a pénzügyi, számviteli szakképzések feltételei? A következő évtől a korábbinál sokkal szigorúbb feltételeknek kell eleget tenniük azoknak, akik pénzügyi vagy számviteli terü­leten kívánják tovább képezni magukat. A szakképzés 2001. ja­nuár 1-jétől nem a szakképzési törvény paragrafusai szerint tör­ténik, hanem teljes körűen a Pénzügyminisztérium felügyelete alá kerül. Ez több mint tíz, pénzügyekkel és a számvitellel kapcsolatos szakképesítést érint, köztük a mérlegképes könyvelőit, az adó-tanácsadóit s másokat. A változások nem indokolatlanok. Ezt a Perfekt Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Rt. szakemberei szerint - az eddigi vizsgaeredmények tapasztalatai mutatják. Szigorúbbá válhatnak mindenekelőtt a képzésre való jelentkezés feltételei. Az új szabályok előreláthatólag komolyabb szakmai gyakorlatot írnak elő, s egyéb újdonságok is várhatók, például, a vizsgarendszerben. Mindez már a jelentkezéskor gondot jelent­het azok számára, akik középiskolai érettségivel és viszonylag csekély szakmai múlttal rendelkeznek. Emellett január 1-jét közvetlenül követően addig nem indul­hatnak új tanfolyamok, amíg az új jogszabályok elkészülnek és megjelennek. Mindez azokat, akik azt tervezik, hogy a pénzügy, a számvitel valamelyik területén szereznek szakképesítést, jelen­tős mértékben akadályozhatja elképzeléseik gyors megvaló­sításában. Az ő számukra megoldást jelenthet, ha még az idén beiratkoznak az általuk kiválasztott tanfolyamra. 2000. december 31-éig ugyanis a Perfekt Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Rt. 17 igazgatósága által szervezett, mintegy ötven különféle tanfolyam még a régi szabályok szerint indul, függetlenül attól, hogy mikor fejeződik be. Ez lehetőséget nyújt azoknak, akik a közeljövőben szándékoztak részt venni valamilyen képzésben, hogy ne kelljen módosítaniuk vagy feladniuk terveiket. Jelentkezési határidő: 2000. december 15. További információk: Bács-Kiskun Megyei Igazgatóság 6000 Kecskemét, Kisfaludy u. 6-8. T.: 76/484-806 62328 Y perfekt-------------------------­A z influenza nem sorscsapás, ha felkészülünk rá Tanácsok járvány előtt Az influenzát nem szabad kivédhetetlen sorscsapás­ként várni, fel lehet rá ké­szülni. Az influenza tipikus légúti fertő­ző betegség. A vírusok a légutak nyálkahártyájának sejtjeiben sza­porodnak. Beszéd, köhögés, tüsz- szentés alkalmával cseppfertő­zéssel terjednek légutakból lég- utakba. Az influenza hirtelen kezdődik, magas lázzal, hidegrá­zással, fej- és végtagfájdalmakkal. Az influenzát megelőzni úgy tudjuk, ha törekszünk a fertőző­dés és a meghűlés elkerülésére. Megfelelő kalória-, fehérje- és vi­tamindús táplálkozás, levegőn való sok mozgás, gyakori szellőz­tetés javasolt. Kerülni kell a zsú­foltságot (pl. tömeges összejöve­telek) és fokozottan ügyelni kell a személyi higiénére. A fertőző beteg, valamint a fer­tőző megbetegedésre gyanús sze­mély környezetében szükséges fertőtlenítési teendők: a kéz folya­matos fertőtlenítésén kívül első­sorban az orr- és torokváladékok­kal fertőzött evőeszközök, ivó­edények, zsebkendők, ágynemű és törölközők folyamatos fertőtle­nítése. Nagyon fontos a betegszo­ba gyakori szellőztetése. Az influenza esetében a legha­tékonyabban védőoltással lehet járványos terjedésének gátat vet­ni, illetve a betegség kialakulását megelőzni. Elsősorban a különle­gesen veszélyeztetetteknek, vagy egy közösség szempontjából kü­lönösen fontos munkát végzők­nek kell biztosítani a védőoltást. Krónikus szív-, keringési, vese-, légzőszervi, vagy anyagcsere-be­tegségben szenvedőknek, vagy orvosi kezelés miatt csökkent im- munitású személyeknek. A hat­vanévesnél idősebbeknek, szoci­ális otthonokban, vagy egészség- ügyi intézményben hosszabb ide­ig ápoltaknak, egészségügyi, vagy szociális intézményben dol­gozóknak. Azok, akik nem jogosultak té­rítésmentes oltásra, forduljanak a családi orvoshoz, mert gyógy­szertárakban beszerezhető az inf­luenza elleni oltóanyag. PN-INFORMÁCIÓ A házi patika veszélyei A gyógyszerek megfelelő módon alkalmazva segíte­nek a betegségek leküzdésé­ben. Kifejezetten károsak is lehetnek, ha nem tartjuk be a használatukra, tárolásuk­ra szóló utasításokat. A legtöbb háztartásban ott a házi patika, benne egy kisebb „arze­nál”. A házi patikára valóban szükség van. A szakemberek szerint a na­ponta szükséges készítmények mellett a következőket ajánlott tartani otthon: láz- és fájdalom- csillapító, köhögéscsillapító, görcsoldó, emésztést segítő szer, gyomorsavlekötő, gyomorégés el­leni gyógyszer, hashajtó, hasme­nés elleni gyógyszer, vitaminok, steril kötszerek (mull-lap, mull­pólya), ragtapasz, olló, sebfertőt­lenítő oldat. A gyógyszerek tárolására vo­natkozó utasításokat - a csoma­goláson feltüntetik - is nagyon komolyan kell venni. Az otthon tartott gyógyszereket rendszere­sen, félévente ajánlott átnézni. Ha valaki több gyógyszert szed egyidejűleg, annak arra is kell vigyáznia, hogy a dobozból kivette- ket ne keverje össze, ugyanabba a dobozba te­gye vissza, amelyikbe tar­toznak. Különösen fontos ez a gyerekeknek készült, életkor szerinti hatáserős­ségű lázcsillapító vagy más or­vosság esetén. Életveszélyes álla­potot okozhat a nagyobb hatás­erősségű gyógyszer tévedésből történt beadása. Több gyógyszer együttes bevétele módosíthatja egymás hatását, ezért feltétlenül ki kell kérni az orvos vagy a gyógyszerész tanácsát. Nálunk gyerekjáték a vásárlás! A Posta Click-Pakk legújabb katalógusa szeretné megkönnyíteni az Ön karácsonyi előkészületeit, és levenni válláról az ajándékvásárlás terhét. Választékát ezért úgy alakítottuk, hogy a család valamennyi tagja megtalálhassa a számára legvonzóbb és legérdekesebb ajándékot. Némely ajándéktárgyhoz meglepetés is jár, és hogy az ajándékküldés még egyszerűbb legyen, a Posta Click-Pakkon keresztül lehetősége van egyenesen a megajándékozottnak küldeni ajándékát. Sőt, amennyiben kataló­gusunk mostani számából egalébb 5000 Ft értékben vásárol, egy SEAT Cordoba családi autót is nyerhet. válogasson és ndeijen! 3ÉSÍÍ A katalógust keresse bármely postán, vagy kérje ingyenesen hívható ügyfélszolgálatunktól. és mi elküldjük önnek! 06-80-56-56-56

Next

/
Oldalképek
Tartalom