Petőfi Népe, 2000. december (55. évfolyam, 281-304. szám)
2000-12-16 / 294. szám
IM 2000. December 16., szombat SPORT Petőfi Népe - 7. oldal Rivaldo a legeredményesebb Labdarúgás Hírek VISSZAKÉRT ARANYAK. A Spanyol Paralimpiai Bizottság csütörtöki ülésén úgy döntött, hogy a férfi kosárlabda-válogatott nem tarthatja meg a sydneyi paralimpián nyert aranyérmét. Az együttes tizenkét tagú keretéből tíz játékos egészségesként vett részt a játékokon. MEGVÉDTE CÍMÉT. A kínai Hszie Csün megvédte címét Újdelhiben a hárommillió dollár összdíjazású sakkvilágbajnokságon. A 30 éves játékos a döntőben 2,5-1,5-re győzött honfitársa, Csin Kan-ling ellen. Hszie Csün 120 ezer dollárt kapott az első helyért. A férfiaknál az indiai Viswanathan Anand és a spanyol Alekszej Sirov szerdától Teheránban vívja a finálét, miután mindkét nagymester 2,5-1,5-re nyert az elődöntőben. A labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó szervezet (IFFHS) elkészítette az idei esztendő eddigi legjobb góllövőinek listáját, amely a válogatott mérkőzések mellett a nemzetközi kupatalálkozókon elért találatok alapján rangsorol. A december 31-ig tartó „versenyt” - melynek eredményét már csak Romário szereplése befolyásolhatja a Copa Mercosur döntőjében - jelenleg a 21 gólos brazil Rivaldo vezeti, aki címeres mezben nyolcszor, klubjában, a spanyol Barcelonában tizenháromszor volt eredményes. A 13 rangsorolt játékos között két korábbi győztes - az iráni Ali Daei (1996) és a „címvédő” spanyol Raúl - is megtalálható. A legjobb 10 közül öten brazilok, ami egyáltalán nem meglepő. A válogatott mérkőzéseken és a nemzetközi kupatalálkozókon legeredményesebbjátékosok listája (azonos eredmény esetén a válogatott gólok száma dönt): 1. Rivaldo (brazil, Barcelona) 21 gól, 2. Ali Daei (iráni, Hertha) 20,3. Patrick Kluivert (holland, Barcelona) 18 (12/6), 4. Romario (brazil, Vasco da Gama) 18 (7/11),5. Bashar Abdullah Abdulaziz (kuvaiti, Salmiya) 17, 6. Luizao (brazil, Corinthians) 16, 7. Blanco (mexikói, América Ciudad/Real Val- ladoid) 14 (5/9), 8. Raúl (spanyol, Real Madrid) 14 (3/11), 9. Jardel (brazil, FC Porto/Gala- tasaray) 14 (1/13), 10. Guilherme (brazil, Belo Horizonte) 14 (0/14), 11. Patrick Mboma (kameruni, Parma) 13 (13/0), 12- Ali Karima (iráni, FC Teheran) 13 (9/4),13. Andrij Sevcsenko (ukrán, Milan) 13 (5/8). ___________________S I R omán pokolban a magyarok? Sportszerű viselkedést kértek a szurkolóktól a mai elődöntőben Sportszerű viselkedést kért a mai románmagyar mérkőzésen a szurkolókhoz intézett felhívásában Cristian Gatu, a Romániában zajló női kézilabda Európa-bajnokság szervező bizottságának elnöke. Kézilabda A pénteki román sajtóban közzétett felhívás azt hangsúlyozta, hogy a negyeddöntőben a román csapat „a pályán, a szabályok és a sportszerűség keretein belül kívánja legyőzni Magyarország rendkívül erős csapatát”.- Az ellenfél, a magyar nemzeti himnusz, a magyar szurkolók tisztelete a mérkőzés előtt és után bizonyítéka annak a sportszerűségnek, amelynek lététől függ Románia hitele, megítélése a jövőbeni világ- és Európa-bajnokságok megrendezése érdekében tett erőfeszítéseiben - szögezi le Gatu nyilatkozata. Gatu felhívása két nappal azután hangzott el, hogy az Európa-bajnokság szervező bizottságának elnöke a román sajtónak adott interjújában reményét fejezte ki: végre a „bukaresti pokolban” kell a magyaroknak pályára lépniük a románokkal szemben.- Eddig minden kérésünket visszautasították a magyarok, amikor Romániába hívtuk őket játszani. Most arra kényszerülnek, hogy Bukarestbe jöjjenek, és abban a pokolban álljanak ki játékosainkkal szemben, amelyet meggyőződésem szerint a nézők teremtenek majd számukra- jelentette ki interjújában Gatu. A pénteki román sajtó fenntartásait hangoztatta azzal kapcsolatban, hogy milyen körülmények között.zajlik majd a szombati mérkőzés. Az érdeklődés óriási, a román szurkolók számára biztosított 3000 jegyet pillanatok alatt szétkapkodták. A feketepiacon már a kézilabda-mérkőzések esetében csillagászati nagyságú összegeket kémek egy-egy belépőért. A lapok emlékeztetnek arra, hogy Románia pályázik a 2004-es férfi kézilabda purópa-bajnok- ság megrendezésére. A magyar csapat a csoport- mérkőzéseket Ramnicu Valceában játszotta, meglehetősen ellenséges nézőközönség előtt. A magyarok attól tartanak, hogy Bukarestben is hasonló bánásmód várja majd őket - írta a Romania Libera című lap. Az Európa Kézilabda Szövetség (EHF) hivatalos bejelentése szerint a Bukarestben szombaton 19 órakor sorra kerülő román-magyar Eb-elődöntőt a horvát Krajc, Zivolic bírópáros dirigálja. A vasárnapi kisdöntőre, s a fináléra kettős jelölést készített az EHF: azon a találkozón, amelyen a románok nem lesznek érdekeltek, a hazai Serbu, Dobre kettős fújja a sípot. A vendéglátóknak ugyanakkor a svéd Hakansson, Nilsson duó vezet. Közölte az EHF azoknak az országoknak a listáját is, amelyek az Eb-eredmények alapján már kvalifikálták magukat a következő vb-re és kontinensbajnokságra: Világbajnokság, 2001, Olaszország: Magyarország, Oroszország, Ukrajna, Románia, a rendező Olaszország, a címvédő Norvégia, valamint Franciaország, de csak akkor, ha legyőzte Norvégiát péntek este (20 óra, lapzárta után fejeződött be) az 5. helyért sorra került mérkőzésen. Európa-bajnokság, 2002, Dánia: Magyarország, Oroszország, Ukrajna, Románia, a rendező Dánia, s a norvég- francia találkozó győztese. Forma-1-es pálya Moszkvában? Autóssport aláírt szerződés értelmében 3-4 elnöke látta el kézjegyével. A brit hónapon belül elkezdődik. A partner vállalta, hogy külföldi be- Az orosz fővárosnak is lesz kor- csaknem százmillió dollárosra fektetőket keres a teljes összegszerű autós versenypályája. A becsült beruházásról szóló meg- nek legalább a negyedére, s me- Forma-l-es futamok megrende- állapodást Jurij Luzskov moszk- nedzseli a moszkvai pályát, zésére is alkalmas létesítmény vai polgármester és Torn amely 2002-re készül majd el. építése a pénteken Moszkvában Walkingsaw, a brit TWR Group __________________________üli M atthäus végleg befejezte New York megérkezett az Egyesült Álla- tül gólt is jelent) nem ad interjúmokba, hogy a profi bajnokság- kát, a helyi lapok hónapok óta Lothar Matthäus, a 150 váloga- ban (MLS) szereplő New York- egy sort sem írtak róla. Míg csa- tottságával világcsúcstartó német New Jersey MetroStars csapatát pattársa, Tom Dooley nagy ün- labdarúgó 292 nap után szómba- erősítse, újságírók hada követte népség közepette vonult vissza, ton elhagyja New Yorkot, és pá- minden lépését, és igazi világ- addig klubja az MLS-nél be sem lyafutása befejeztével hazaköltö- sztárként ünnepelték. A búcsú jelentette hivatalosan a volt Bazik Münchenbe. Amikor az 1990- azonban már jóval visszafogot- yern-hátvéd távozását, es világbajnok március 11-én tabb: a Torminator (a Tor néme- ___________________________1 í gy szavaztak a sportszövetségek 2000 LEGJOBBJAI A hazánkban működő szövetségek 1964 óta eldöntik: sportágukban kik az év legjobbjai. Ezúttal két Bács- Kiskun megyei sportoló: Bakos András kecskeméti gokartos és Rizmayer Gábor kiskunhalasi gyorsasági motorversenyző került sportága élére. Az idei jelölésekből kiderült, hogy a műrepülő Besenyei Péter már 13. alkalommal lett sportága legjobbja, így ebben a versengésben ő a legeredményesebb. Mögötte a gyorskorcsolyázó Egyed Krisztina és a tájfutó Oláh Katalin következik a sorban, egyformán 12 elsőséggel. A legjobbak közé tartozik az asztaliteniszező Bá- torfi Csilla is, akit Tóth Krisztinával először jelöltek párosban, egyéniben azonban már tíz alkalommal lett sportágában az év versenyzője. Az egyes sportágak legjobbjai (elsősorban azokat vettük figyelembe, amelyekben a megyebeliek is versenyeznek): Asztalitenisz: Pázsy Ferenc (Postás-Matáv SE, LRI-MalévSC) 2. alkalommal, a Bátorfi Csilla (FC Langweid, német), Tóth Krisztina Statisztika PSC, TSV Busenbach, német) páros, 1. alkalommal. Atlétika: Gécsek Tibor (Dobó SE) 5. Vaszi Tünde (Honvéd Steffl) 2. Autósport: Kotán Péter (rali- krossz, Fahrer Racing Klub) 2. Bakos András (gokart, Kecskeméti Motorsport Egyesület) 9. Birkózás: Bárdosi Sándor (kötöttfogás, BVSC) 1. Búvársport: Gurisatti Róbert (tájékozódási búvárúszás, Dunaferr BK) 2. Czech Viktória (tájékozódási búvárúszás, Amphora BK) 1. Savanya Norbert (uszonyos és búvárúszás, Szegedi Muréna BK) 6. Székely Andrea (uszonyos és búBakos András kilencedszer a legjobb. ■ várúszás, Mátrai Erőmű BK) 1. Cselgáncs: Csák József (UTE) 2. Csizmadia Eszter (BHSE-Kipszer) 2. Evezés: Pető Tibor (Vác Városi Evezős Club) 1. Remsei Mónika (Győri Vízügy Sportegyesület) 2. a Pető Tibor [Vác Városi Evezős Club), Haller Ákos (MTK) kétpár, 2. a Remsei Mónika (Győri Vízügy Sportegyesület), Álliquander Anna (Danubius Nemzeti Hajós Egylet) könnyűsúlyú kétpár, 2. íjászat: Ondrik Tibor (LRI-Malév SC) 2. Kajak-kenu: Kovács Katalin (kajak, UTE) 2. Kolonics György (kenu, Csepel) 5. Kämmerer Zoltán (kajak, Győri VSE) 1. és Storcz Botond (kajak, MTK) 2. Kézilabda: Mohácsi Árpád (Dunaferr SE) 1. Radulovics Bo- jana (Dunaferr SE) 1. Kosárlabda: Kálmán László (Falco KC- Szombathely) 1. Csák Magdolna (MiZo-Pécsi VSK) 2. Labdarúgás: Fehér Miklós (Salgueiros, Braga) 1. Mester Kata Olimpia (Renova) 1. Motorcsónak: Havas Attila (Budapesti Vízügyi SC) 3. Motorsport: Rizmayer Gábor (gyorsasági motor, Castrol-Biró Racing Team) 1. Ökölvívás: Erdei Zsolt (Vasas SC) 2. Rögbi: Dobai Miklós (SZVSE Battai Bulldogok) 1. Röplabda: Mészáros Péter (Medikémia SC Szeged) 3. Erdős- né Balogh Erika (SZAKSZIG NRK Nyíregyháza 1. Sakk: Lékó Péter (Kész SE Szeged) 3. Polgár Judit (egyesületen kívüli) 6. Sportlövészet: Gerebics Roland (Balaton- fűzfői KK) 1. Igaly Diána (Budapesti Polgári Lövész Egyesület) 3. Súlyemelés: Kovács Zoltán (BKV Előre SC) 2. Márkus Erzsébet (Sz. Haladás VSE) 3. Taekwondo: Salim József (MTK) 3. Andrejszki Henriett (MTK) 1. Tájékozódási futás: Domonyik Gábor (MEAFC) 6. Oláh Katalin (SZVSE) 12. Teke: Pete László (BKV Előre) 1. Vecseri Erika (Helmbrechts) 1. Tenisz: Sávolt Attila (LRI Malév SC) 5. Kuti Kis Rita (Bp. Spartacus) 2. Torna: Csollány Szilveszter (torna, Dunaferr) 5. Nyeste Adrienn (torna, Hungarotel TC) 2. Fráter Viktória (ritmikus gimnasztika, OSC) 8. Ferenczi Brigitta, Ren- neczéder Ágnes, Rezsnyák Melinda (sportakrobatika, FTC) 1. Tri- atlon: Kuttor Csaba (KR and VT SC) 2. Edöcsény Nóra (Cseke KC) 1. Kropkó Péter (Ironman, Krop- kó TC) 9. Csömör Erika (duatlon, Betafes Batta TK 2.) Úszás: Czene Attila (Sport Plusz SE) 2. Kovács Ágnes (Bp. Spartacus) 4. Vívás: Ferjancsik Domonkos (Vasas SC) 3. Nagy Tímea (BHSE) 1. Vízilabda: Vári Attila (Vasas SC) 1. Soós Ildikó (Vasas SC) 2. nnnir Irlrirll Cégünk dinamikusan fejlődő, külföldi tulajdonú vállalat, mely vezető autógyárak beszállítója és hangtechnikai eszközök gyártója. További növekedéséhez MÉRNÖKÖKET keres. Elvárásaink: Gyártástechnológiai mérnök- gépész- vagy villamosmérnöki végzettség- angolnyelv-tudás Gyártási mérnök gépészmérnöki végzettség- angolnyelv-tudás Az üzemi gyakorlat, finommechanikai szerelés, ill. a lézer- technika területén szerzett tapasztalat előnyt jelent. Versenyképes jövedelmet és folyamatos szakmai továbbképzési lehetőséget biztosítunk. Amennyiben ajánlatunk felkeltette érdeklődését, kérjük, hogy fényképes pályázatát magyar és angol nyelven, a pozíció megjelölésével, juttassa el címünkre 2001. január 10-éig. Digital Disc Drives Kft 6000 Kecskemét, Wéber Ede u. 10/A