Petőfi Népe, 2000. november (55. évfolyam, 256-280. szám)

2000-11-15 / 267. szám

6. oldal - Petőfi Népe TISZTELT SZERKESZTŐSÉG! 2000. November 15., szerda _________________Megkérdeztük olvasóinkat________________________ M it szól az emelt nyugdíjhoz? Életre szóló útmutató Szabó Elekné (Kiskunha­las): - Örülök a nyugdíjeme­lésnek. Tudja, az én nyugdí­jam nem éri el a 20 ezer fo­rintot sem. így hát jól jön az a néhány százalék. Ha figyelembe vesszük, hogy mindennek folyamatosan emel­kedik az ára, akkor ez az emelés igen kevés. Vannak idős, egyedül élő emberek, akik a havi gyógy­szeradagjukat nem tudják kivál­tani, mert nem telik rá. Ha pedig az életet jelentő gyógyszert vá­lasztják, akkor a közüzemi szám­lákat nem tudják rendesen fizet­ni. Az árak után ideje lenne a nyugdíjakat és a fizetéseket is a nyugati színvonalra emelni. Flaisz József (Kiskőrös):- Úgy érzem, túl nagy pro­pagandát csi­nálnak ennek a kis pénz­nek. Az biz­tos, hogy eb­ből sem az életszínvonalunkat nem tudjuk javítani, sem pedig az inflációt nem fogjuk utolérni. Legalább annyi emelést adtak volna, hogy a pénz romlását kom­penzálja. Szerintem ezért nem volt érdemes egy évig hallgatni az emelést, s most ennyi pénz­zel befogni a nyugdíjasok szá­ját. Kíváncsi lennék arra, hogy a nyugdíjas miniszterek, államtit­károk vajon mennyi nyugdíjból élnek. Hogy nem annyiból, mint mi, kisemberek, az biztos. Major Tiborné (Kecskemét):- Nagyon örü­lök a nyugdíj- emelésnek, és gondolom, a többi nyugdí­jas is ugyan­így örül neki. Annyira sok a havi kiadásom, hogy bőven megvan a helye en­nek a kis pénznek. A rezsikölt­ség mellett nagyon sokat költők gyógyszerre is, hiszen a vérnyo­másom magas, és a cukorbe­tegségemre is rendszeresen sok gyógyszert kell kiváltanom. Rá­adásul ilyen még nem is volt, hogy visszamenőleg megkapjuk az emelést. így talán a karácso­nyi ajándékok vásárlása is köny- nyebben megy majd. Mindenszentek délután, kb. 5 óra. A szürkületben a köztemető hátsó bejárója előtt egymás he- gyén-hátán emberek, járművek. Es talán állatok is? A bal lábamon hátul mintha egy erőszakos macska futna végig. Abban a pil­lanatban legalább két férfihangot hallok: 1. Állat! Álljon meg! 2. (ez nekem szól:) Állítsa meg! írja föl a számát! Menet közben te­szem, mert egy másodpercre sem estem el... Egy piros autó kezd kitörni a tömegből, a máso­dik utasításnak még eleget te­szek. Folytatóin az utamat: „kis­sé” fáj a lábam... Fontolgatom: a szám már megvan, így egy orvo­si látlelet bizony egyikünknek se lenne célszerű... Másnap reggel irány a postával szemközti pati­ka: egyfajta gélt veszek. Betérek a gyógynövényes szomszédhoz is: kenőccsel erősítjük meg a te­rápiát... Azért csak nem fáj any­nyira a lábam, hogy vasárnap (5- én) délután ne tudjak kimenni is­mét a temetőbe. A Daróczi közön elém bukkan az az üres gyertyás- doboz, amire a sötétben ráírtam a rendszámot, de amelyet akkor - fogcsikorgatva bár, de - eldob­tam. Isten terve, hogy megtalál­jam. Nyilván, hogy mégiscsak közzétegyem az esetemet. Hátha valaki, aki az említett időpontban a volán mögött ült (férfi?, nő?, tulajdonos?, kölcsönkérő?, egyéb?), megtéríti nekem a két medicina összárát (365 + 578 Ft). Drágábban is végződhetett vol­na... (Mondjuk: őnéki.) Nem kell találkoznunk; tegye be a Kecske­mét, Jókai u. 1. sz. épület portájá­ra egy borítékban. És: kívánok néki: a) életre szóló balesetmen­tes további vezetést; 2. jó lelkiis­meretet. Tisztelettel: HOLCZER JÓZSEF TANÁR, KECSKEMÉT Akit naponta várunk A kunpeszéri Boros János­né hat eszten­deje hajnali ötkor elindul otthonról, hogy még Középpé- szérre is idejé­ben elvigye a Petőfi Népét. Té­len többet kell kerekeznie, hi­szen a hideg idő beálltával több az előfizető, hiszen jobban ráér­nek olvasni az emberek. Sokan figyelik érdeklődéssel az Olva­sói családot, hogy van-e benne ismerős, de szeretik a kereszt- rejtvényeket, a megyéről szóló híreket. Mint Erzsiké mondta, népszerű a lap, de sokan már nehezen tudják kiszorítani az árát. így hát előfordul, hogy' ro­konok, szomszédok összefog­nak, s felesben előfizetők. Olvasószolgálat Többévi becsületes munkánk, a vagyonunk vált semmivé Mi, három lányom és három vejem, én és a feleségem összefogtunk és tej termelésből élünk hét éve. 2000 februárjában a Mizó felszámolásá­ba mi is beleestünk, ott is maradt hatmillió­négyszázezer forintunk. Ami lehet, hogy soha nem lesz meg, mert az F kategória, amibe beleestünk, nagyon bizonytalan hely. A felszá­molás óta a tejpénzt mindig időben meg is kapjuk, persze a nem a bennragadt pénzt, hanem azt amit a felszámolásnak adunk le február 17-étől. Mondanom sem kell, hogy ez az elveszett pénz majdnem a teljes tönkre- menésünket okozta, nemcsak a csekély hasz­nunk, hanem a befektetett pénzünk is ott maradt. Ezután az adóhivatal felé is be kellett fizetni az áfát a meg nem kapott pénzünk után, ami több mint hétszázezer forintra jött ki. Igaz, kaptunk könnyítést, havi részletben kell fizetni. Utána jött a Mizó-hitel, a bentragadt pénzünk 30%-a, amit a Budapest Bank utalt teljes állami garan­ciával és kamatmentesen. Igaz, minden negyedévben be kell fizetni a kamatot és majd utána vissza lehet igényelnünk. Az utóbbi igénylésünk már nem volt sikeres, a mai napig sem kaptuk vissza. Többször érdeklődtünk, hogy mikor várható ez a kis pénz, ami sorsdön­tő lehet számunkra. Azt a választ kaptuk, hogy jelenleg nincs pénz, ha lesz, majd utalják. Ugyanígy vagyunk a minőségjavító támogatással is. Több hónapja igényeljük, de erre sincs pénz. Ez is több százezer forint lenne, ami takar­mányra kellene, azért, hogy tovább tudjunk ter­melni. Ezek után jön a Tej Terméktanács, amely több százezer forint jogos követelésünket nem utalja el, mivel ott sincs pénz. A tagdíjat és az inter­venciós befizetést havonta szorgalmasan le­vonatja tőlünk a feldolgozóval. Családunk a teljes tönkremenés küszöbén él. Az önkormányzat is megtalált bennünket és iparűzési adót kér, amit nem a haszon, a nyereség után számol ki, hanem a bruttó árbevétel után. Csak azt érezzük egyre jobban, hogy több évi becsületes, megfeszített munkánk és vagyonunk megy a semmibe, és ezt tudjuk, de tehetetlenül nézzük mi, kicsi magyar parasz­tok. SZAPPANOS IMRE, _______ ____________ JAKABSZÁLLÁSI TEJTERMELŐ B ecsületből jelesre vizsgázott Szeretném, ha mindenképpen megjelenne írásom, hiszen nem mindennapi esetről írok önök­nek. 2000. november 3-án reggel irattárcám elveszett, én minden reményt feladva vártam. Hátha legalább az irataimat bedobják a postaládába, ezért szóltam is a postán. Nagy örömömre nem ez történt, délután ugyanis jött a mindenki „Bözsi” nénije, és mert a szüleim fényképét felismertve, hozta a megtalált irattárcát hiány­talanul és minden ellenszolgálta­tás nélkül megkaptam. Ez a Bözsi néni nem más, mint id. Pokornyik Istvánná, Kun- szentmiklós, Baksay S. út 17. sz. alatt lakik. Ezúton is szeretném neki megköszönni. Becsületből jelesre vizsgázott, ez intő példa legyen, hogy jobban vigyázzunk értékeinkre, mert nem mindenki a becsületre törekszik. Köszö­nöm szüleim nevében is. SZEGECS ATTILA, ________________KUNSZENTMIKLÓS, TOLDI 16. Emlékezetes mulatság Kunbaracs község hagyományőr­ző szüreti mulatságot rendezett. Ez alkalomból szeretnénk köszö- netünket kifejezni a szervezők­nek: a község önkormányzatá­nak, polgármesterének a képvi­selő-testületének, hogy a szűkös anyagiak ellenére lehetővé tették e szép hagyomány feleleveníté­sét. Köszönjük a rendezvényen szerepet vállaló kunbaracsi és a szomszédos településről érkező polgároknak, s a szakácsoknak aktív közreműködésüket. Kö­szönjük az amatőr népzenei és néptánc-együttesek színvonalas produkcióját. Végül, de nem utol­sósorban a lajosmizsei rendőrőrs szolgálatot teljesítő rendőreinek a példás helytállást: a szervezők TIZENHÁROMBÓL AZ ELSŐ. Hétfőn délelőtt átadtuk lapunk „A szerencse 13 órája” című játékának első nyereményét, egy karórát. A szerencsés nyertes: Hegedűs Mihályné kecskeméti előfizetőnk. Még 12 karóra, és a fődíj, egy falióra vár gazdára. _____ fotő= b. r. N APONTA EGY ÓRA! November 13-ától 13 napon ke­resztül egy- egy karóra talál gazdá­ra a Petőfi Népe előfizetői között. A lap előfizetőinek ezúttal nem kell pályázniuk, semmit nem kell beküldeniük, hiszen számítógé­pes adatállományunkból sorso­lunk. PLUSZ­NYEREMÉNY: FALIÓRA. A 13 karórát kö­vetően az akció végén egy rá­adás nyere­mény vár előfi­zetőink közül a legszerencsé­sebbre. NÉGY HÁTIZSÁK rejtvényfej- tőknek! Hétvégi magazinunk keresztrejtvény-kedvelő olvasói közül ismét kisorsoltunk né­gyet! Gratulálunk a szerencsé­seknek: Bodor Ferencné helvé- ciai, Rózsakerti Márton kiskun- halasi, Herman Ferencné miskei és Szendrei László tisza- kécskei kedves olvasónknak. JÖN A KALENDÁRIUM! Napról-napra több olvasónk ér­deklődik: megjelenik-e a Petőfi Népe 2001-es kalendáriuma? Igen, rövidesen elkészül, és minden előfizetőnknek aján- dékba adjuk!_____________________■ É nekes áhítat a mátételki templomban A millenniumi év tiszteletére a csávolyi templomi kórus nemré­giben elhatározta, hogy egyik környékbeli templomban, énekes áhítattal tiszteleg Isten, a hívek és az ezredforduló előtt. Szávity Jó­zsef kántor, a kórus vezetője Mátételkén született, így esett a döntés erre a békés kis falura. Mi, a mátételki római katolikus temp­lomban jelen lévő hívek és világi­ak abban az örömben részesül­hettünk, hogy végighallgathattuk a csávolyi kórus énekes áhítatát. A páratlan szépségű énekek vala­mennyi ottlévő leikéig eljutottak, s tudták: az énekes áhítat kétsze­res imádkozás. Mátételke lakói, külön a polgármester, a képvise­lő-testület, a háziorvos és a peda­gógusok nevében ezúton fejez­zük ki végtelen hálánkat az oda­adó közös imádságos délutánért: a mátételkiek, minden kivétel és külön nevek említése nélkül. Nyugdíjasok köszöntése az Univemél Kellemes hangulatú nyugdíjas-ta­lálkozóra került sor a közelmúlt­ban, melyen az Univer közel 350 nyugdíjasa vett részt. A nyugdí­jas-találkozó lehetőséget ad arra, hogy a volt munkatársak találkoz­zanak egymással, elbeszélgesse­nek, felidézzék közös élményei­ket. A cég mai stabil piaci helyze­tét, országos elismertségét azok a munkatársak alapozták meg, akik ma már nyugdíjaséveiket töltik. Az irántuk érzett hála kifejezése ez a nap, melyet Szilágyi Olga, az Operettszínház művésze és Pál Attila, a Katona József Színház látványos műsora tett még emlé­kezetesebbé. A hagyományokat követve ke­rült sor Szarka Balázs elnök úr ünnepi szavai után azoknak a munkatársaknak a köszöntésére, akik idén mentek nyugdíjba, hi­szen ez az az alkalom, amikor a hivatalos búcsúztatáson túl ünne­pélyesen is befogadták őket az Univer nyugdíjasainak nagy csa­ládjába. Ez alkalommal a követ­kező munkatársak vehették át az emlékplakettet: Horváth Istvánná (áruforgalmi előadó), Kalcsú Istvánná (részlegvezető), Kele­men János (TMK-vezetőhelyet- tes), Körmendi Mihályné (eladó), Kocsis Lajos (fűtő), Nagy Lajosné (konzervüzemi munkás), Né­meth Sándomé (eladó), Nyúl Gyuláné (sütőüzemi dolgozó), Szabó István (sütőüzemi dolgo­zó), Szénási Tibor (villanyszere­lő), Tajti István (asztalos), Tasi Lászlómé (eladó), Tóth Mária (el­adó), Túri Kiss Lajosné (eladó). Az ünnepség hivatalos részét követő jó hangulatú beszélgetés­en számosán adtak hangot a cég iránti nagyrabecsülésüknek, mert nem feledkezik meg arról a telje­sítményről, amelyet aktív koruk­ban az Univer fejlődése és előre­haladása érdekében végeztek. Ér­tékelik az Univer folyamatos gon­doskodását, amire ma már na- gyon kevés példát látunk. ________■

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom