Petőfi Népe, 2000. november (55. évfolyam, 256-280. szám)
2000-11-11 / 264. szám
IISIM 2000. November 11., szombat Petőfi Népe - 11. oldal HÉTVÉGI A G A Z I N Múlt heti keresztrejtvényünk helyes megfejtése: Értsd már meg, öcsi, itt nincsenek harangok. Megfejtőink közül egy-egy hátizsákot nyert: Herman Ferencné, 6343 Miske, Hajnal u. 9.; Bodor Ferencné, 6034 Helvécia, Hetes sor 1/B; Rózsakerti Márton, 6400 Kiskunhalas, Dobó u. 39.; Szend- rei László, 6060 Tiszakécske, Könyves K. u. 10. A gyerekálmok árulkodóak A gyermekek álmaiban szilárd helyük van az állatoknak is - a tízévesek minden negyedik álmában megjelennek. A lányok inkább háziállataikkal álmodnak, amelyeket gondoznak és kényeztetnek. Míg a kisebb gyermekek többnyire csak azt tudják megmondani, hogy jót vagy rosszat álmodtak-e, addig a 14 évesek már képesek rá, hogy leírják az álomban átélt érzelmeiket. Az álmok nem szertefoszló- ak, hanem érzésvilágunkat tükrözik. Minden ember életének mintegy 30 százalékát átalussza. Alvás közben többnyire álmodik, jóllehet ébredés után rendszerint nem tud rá visszaemlékezni. Gyermekek álmai elárulják például, hogy mit gondolnak és hogyan gondolkodnak - fejtette ki Strauch álomkutató, a zürichi egyetem klinikai pszichológiai intézetének volt vezetője. A gyermekek álmai nem különösebben szorongással telítettek, hanem többnyire valóságos mindennapi élményeket árulnak el. A lányok jobban visszaemlékeznek álmaikra és szavakkal is jobban képesek azokat leírni. Feltűnő az is, hogy a fiúk álmai reálisabbak - míg ők megtörtént eseményekről álmodnak, addig a lányok inkább hozzákölte- nek valamit. Márton-napi lúdvész Népszokás Tulajdonképpen vidám idők - a farsang és a lampionünnepek - beköszöntét jelzi november 11-e, Márton napja. Ezek közé tartoznak például a libák, mert kerek-perec tudomásukra hozzák, hogy a táplálkozási lánc rossz végén helyezkedtek el. Más szóval: csak Ausztriában minden évben negyedmillió lúd „kacsázik” végzete felé és jut gazdagon megterített ünnepi asztalokra - libasült formájában. zék a rossz szellemeket és termékennyé tegyék a földeket. Aki pedig szívének választottjával együtt bátran átugrotta a tüzet, az a következő 12 hónapban jó egészségnek és bizonyos fokú anyagi jólétnek örvendhetett. Kezdetben szinte minden utcában tüzek gyúltak, később azonban egy központi helyen, többnyire a templom előtti téren lobbantak fel a „Márton-napi tüzek”, hogy gátat vessenek az ősszel szokásos „pogány mesterkedéseknek”. Aki megjelent a központi tűznél, az egyház áldásával tehette összejönnek egy pohár forralt borra és egy szelet „Márton-ke- nyérre” a főtéren lángoló tűz körül. Kezdetben felnőttek vettek részt ezeken az ünnepségeken, később azonban a még nőtlen fiatalemberek sajátították ki maguknak azokat. Vidékenként más és más külsőségek között - égő fáklyával, bot végére tűzött lámpával vagy kivájt tökbe helyezett gyertyával - vonultak végig az utcákon. Nagy tüzeket gyújtottak a környező határban is, és elterjedt a néphit, hogy „mezők és szántóföldek termékennyé lesznek, ha A túl zsíros liba helyett a húsos jött divatba és az sem szokás már, hogy 12 hét alatt hizlalják fel a Márton-napi ludat. Egyre több parasztgazdaság hajtja ki a mezőre a ludakat, de november 11-e körül ezeken is beteljesedik sorsuk. Az ősi néphit szerint ezek az ősszel rendezett ünnepségek arra szolgáltak, hogy elűzezt, Szent Márton jótékonyságára emlékezve. Ez utóbbi hangsúlyozására gyakorta ajándékoztak ezen a napon a rászorulóknak külön ezzel a céllal sütött „Már- ton-cipókat”. Manapság sok helyen szokás, hogy a lampionos felvonulás után - amelynek élén nem ritkán „Szent Márton halad lóháton” A GLADIATOR UTÁN SZABADON. Lehet, hogy a világsikerű film ihlette meg Jean-Paul Gaultier-t, amikor a 2001. esztendőre kendős-gyűrűs „rabszolgalábbelit” tervezett. Nem kell hozzá drága alapanyag, elég két ken- dőcske, néhány nagyobb gyűrű, némi lánc. Akár otthon is összeeszkábálhatjuk, és lehet gyakorolni jövő nyárig, hogyan kerüljük el a baleseteket. Nem árt az óvatosság, hiszen a nagyvárosokban veszélyesebb dolog mezítláb járni, mint nagyanyáink korában a tarlón. FOTÓ; EPA meglátják a tüzet”. Már a XVI. századtól fogva szokásba jött, hogy gyerekek is részt vettek ezeken a felvonulásokon - igaz, többnyire csak felsőbb osztályos tanulók. Az énekelve felvonuló fiatalokat gyümölccsel, dióval és süteménnyel „jutalmazták” a felnőttek. A nagyi trükkjei Az aszalt szilvát felhasználás előtt áztassuk be vörösborba vagy konyakba, így különleges ízű lesz. A lereszelt torma nem lesz olyan erős, ha rövid időre tejbe áztatjuk. A frissen lereszelt tormát hűtőszekrényben két hétig is eltarthatjuk. A méz nem ragad a kanálra, ha a kanalat előtte forró vízben előmelegítjük. A fokhagyma nem szárad meg és jellegzetes ízét is megtartja, ha megpucolva üvegekbe vagy dobozba tesszük, olajat öntünk rá és lezárva tároljuk. A szárazbabot főzés előtü este áztassuk be hideg vízbe. Ha ezt elmulasztottuk, tegyünk a főzővízbe fél mokkáskanál szódabikarbónát. Kókuszcsók narancshéjjal Recept Hozzávalók kb. 60 darabhoz: 1 ek. cukrozott narancshéj, 1 kk. sütőpor, 10 dkg finomliszt, 10 dkg vaj/margarin, 15 dkg cukor, 2 tojás, 5 dkg reszelt étcsokoládé, 15 dkg kókuszreszelék, 60 db mi- nyon-papírtálka. Előkészítés: A cukrozott narancshéjat apróra megvágjuk. A sütőport összekeverjük a liszttel. Elkészítés: 1. A vajat/marga- rint habosra keverjük előbb a cukorral, majd a tojásokkal. A masszához adjuk a csokoládét, 10 dkg kókuszreszeléket, a vágott narancshéjat, végül kanalanként a lisztet, és lyukas fakanál vagy kézi habverő segítségével alaposan kikeverjük. A sütőt előmelegítjük 200 fokra (gázsütő 3. fokozat). 2. A masszát 3/4 rész magasságig a minyon-papírtálkákba töltjük (sülés közben jócskán megnő!), tepsibe rakosgatjuk őket, és a forró sütőben kb. 15 percig sütjük. Tetejüket megszórjuk a maradék kókuszreszelékkel, a papírtálkákban hagyjuk kihűlni őket, abban is tálaljuk. Munka: kb. 35 perc. Fogyasztható: kb. 1 óra múlva. 1 darab: 167 kJ/40 kcal. Top tipp: Cukrozott narancshéj helyett használhatunk friss narancshéjat is: alaposan megmossuk a narancsot, szárazra töröljük, színes külső héját, a fehér hártya nélkül, le- hántjuk, és fél gyufaszál vékonyságúra vágjuk vagy durvára megreszeljük. COFINEC HUNGARY ÖNTAPADO-CIMKE GYÁRTÓ KFT 6000 KECSKEMÉT, KÜLSŐ-SZEGEDI ÚT 6. Felvételre keres 3 fő átképzős gépmestert Feltételek: középiskolai végzettség, vagy valamilyen szakmai végzettség. A munkakörre jelentkezni a fenti címen lehet, valamint telefonon további felvilágosítás kérhető. ALBERT FERENC termelési vezető: 76/510-274. 58351 Á a MITSUBISHI KIRÁLY AUTÓSZERVIZ :sHl használtautó-kínálata: Típus Évjárat Ár Mitsubishi Pajero W 2.8TD GLS tgk. 1997. 4.300.000 Ft+áfa Mitsubishi Pajero W 2.5TD GL 1993. 3.190.000 Ft Mitsubishi Pajero MT 2.5TD GL tgk. 1998. 3.590.000 Ft+áfa Mitsubishi Pajero MT2.5TD GL tgk. 1995 3.090.000 Ft+áfa Mitsubishi Pajero MT 2.5TD GLS 1993. 3.190.000 Ft Mitsubishi Pajero MT2.6 benzin/gáz 1986. 1.250.000 Ft Mitsubishi L200 2.5D GL 1993. 2.290.000 Ft Mitsubishi L200 DK GLS 1998. 3.440.000 Ft+áfa Mitsubishi Space Gear 2.0 1995. 2.890.000 Ft Mitsubishi Sigma 3.0 V6-24 1991. 1.590.000 Ft Mercedes MB100 2.4D 8 sz. busz 1991. 1.590.000 Ft Opel Astra Classic Sedan 1.6-16V 1995. 1.490.000 Ft Opel Astra Classic Caravan 1.6 GL 1994. 1.490.000 Ft Mitsubishi Colt 1.2 1987. 590.000 Ft Mitsubishi Lancer 1.3 GLXi 1996. 1.650.000 Ft Nissan Terrano I. 2.7TD 1989. 1.750.000 Ft Citroen Jumper 35LH 2.5TD 1997. 2.380.000 Ft+áfa Citroen Jumper 35LH 2.5TD 1999. 3.512.000 Ft+áfa Citroen Beriingo 1.9D 1999. 1.900.000 Ft+áfa FIAT Ducato Maxi 2.8TD 1998. 2.390.000 Ft+áfa Citroen BX kombi 1 9D 1986. 499.000 Ft Mazda E2200 platós 1994. 990.000 Ft+áfa Skoda Pick-Up 1.3 1994. 490.000 Ft+áfa Ford Escort CLX1.6-16V 1995. 1.690.000 Ft Citroen Xsara 1.6 Coupe 1998. 2.090.000 Ft Opel Astra Classic 1.4 GL 1992. 1.190.000 Ft KIRÁLY AUTÓSZERVIZ 6400 Kiskunhalas, Szabadkai űt 35. Tel./fax: 77/423-215 Tel.: 77/523-215 IzeneszaloFTI top m IKDGSESSÖB SBIHM b»»/® nüsnmuöinw 1. ÁMOKFUTÓK A szerelem hajnalán 2. IRIGY HÓNALJMIRIGY Ráncdalfesztivál 3. CLUB SANDWICH 2. Válogatás 4. JUVENTUS HITS 2000 5. V-TECH Válogatás Álmodoztam 101 Gipsy Stilelibero Válogatás Hűség Válogatás Sound Angyalok és.. Tű Veneno Nem adom kölcsön 6. R. CLAYDERMAN 7. EROS RAMAZOTTI 8. JUNIOR MIX 9. ÁKOS 10. Z+ IN DA HOUSE 11. RICKY MARTIN 12. PRESSER 13. NATALIA OREIRO 14. BALÁZS PALI 15. JÁKSHOW HOT 20 VOL.2. 16. BRAVO 15. 17. POKÉMON 18. HUPIKÉK TÖRPKÉK 19. VENUS 20. SPICE GIRL KECSKEMÉT, Horny Ik J. krt. 2. KECSKEMÉT, Szil-Coop KECSKEMÉT, Pólus Róna X/4. KECSKEMÉT, Alföld Áruház árkádsor BAJA, Eötvös u. 7. BAJA, Kossuth u. 2. NAGYKŐRÖS, Kecskeméti út 1. KISKUNFÉLEGYHÁZA, Mártírok u. 1.5 KALOCSA, Szt. István u. 35. ^ Válogatás Rajzfilmzene Hupikék Hópihék A világ közepén Forever