Petőfi Népe, 2000. november (55. évfolyam, 256-280. szám)

2000-11-10 / 263. szám

2000. November 10., péntek HAZAI TÜKÖR Petőfi Népe - 5. oldal Diplomáciai lépés a vegyszeres akció miatt Budapest Diplomáciai következmé­nyei lettek a román autó- vegyszerezési akciónak. Lőrincz Csaba helyettes állam­titkár tegnap bekérette a Kül­ügyminisztériumba Petru Cor- dost, Románia budapesti nagy­követét, hogy magyarázatot kér­jen a közúti határátkelők ro­mán oldalán - előzetes értesítés nélkül, egyoldalú intézkedés­sel - november 3-án bevezetett gépjármű-fertőtlenítésről. A ma­gyar diplomata kérte az intéz­kedés mielőbbi visszavonását. Erről a külügyi tárca tájékoztat­ta a sajtót.- Lőrincz Csaba hangsúlyozta, hogy az intézkedés összeegyez­tethetetlen az európai csatlako­zás perspektívájával - tartalmaz­za a közlemény. A helyettes ál­lamtitkár kiemelte, hogy az in­tézkedés megalapozatlan, mert nincs olyan járványügyi körül­mény, illetve állat-egészségügyi helyzet Magyarországon, ami in­dokolta volna annak bevezetését. Külön kifogásolta, hogy a magyar fél nem kapott előzetesen tájé­koztatást az intézkedésről. A román nagykövet kormá­nyának az állategészségügyről szóló 1974-es törvény alapján hozott 1999. december 2-i hatá­rozatára hivatkozott mint a be­vezetett intézkedés jogalapjára. A külügyminisztériumi tájékoz­tatás szerint a diplomata meg­előző jellegűnek minősítette az intézkedést, amit a Romániával szomszédos országokban rend­szeres időközönként észlelt fer­tőző állatbetegségek távoltartá­sának szándékával indokolt. Úgy ítélte meg, hogy amennyi­ben tévedés történt, annak korri­gálására rövidesen sor kerülhet Bukarestben. Az illetékes szer­vek már vizsgálják a kérdést. Újabb miniszterváltás érik Budapest Nem hivatalos információk szerint a jövő héten Orbán Viktor miniszterelnök jelenti be Gógl Árpád egészségügyi miniszter tá­vozását. A december 1-jétől feltehetően megüresedő bársonyszéket a hírek sze­rint Mikola István, az Or­szágos Vérellátó Szolgálat jelenlegi főigazgatója fog­lalná el. A kormányhoz közeli források szerint Mikola Istvánnak talán sikerül elérnie azt, amit Gógl Árpád is szeretett volna: az Egészségügyi Minisztérium fel­ügyelete alá vonni az Országos Egészségbiztosítási Pénztárat. Mikola doktor állítólag a legha­tározottabb feltételként szabta ezt, amikor Stumpf István kan­celláriaminiszterrel tárgyalt. Ugyancsak az esetleges mi­niszterjelöltek között emleget­ték Horváth Zsoltot, a tárca po­litikai államtitkárát, aki azon­ban lapunknak határozottan cá­folta ezt a feltételezést. Szerin­te egyáltalán nem biztos, hogy december 1-jétől új minisztere lenne az egészségügynek. A Fidesz-MPP meghatározó körei­ben Dézsi Csaba András győri kardiológus főorvos személyét is többen szívesen látnák az esetlegesen megüresedő bár­sonyszékben. A Pénzügyminisztériumban nem tudnak Gógl Árpád távo­zásáról, így arról sem, hogy a Frajna Imre vezette társada­lombiztosítást felügyelő állam- titkárság ezzel egy időben meg­szűnne. Az Egészségügyi Minisztéri­umban ezzel szemben több „in­formáció kering”. Ezek szerint elképzelhető, hogy Frajna Im­re politikai államtitkárként az egészségügyi tárcához kerül, míg Horváth Zsolt a Fidesz-MPP frakció szakmai munkáját se­gítené tovább. A hírek szerint Gógl Árpád a jövőben egy egészségfejlesztési információs továbbképzési közalapítvány élén folytatná szakmai tevé- kenységét. ________________njs. P olitikánk már érett a csatlakozásra Az eddigi legkedvezőbb uniós ország]elentés született hazánkról Az eddigi legkedve­zőbbnek nevezte az Európai Bizottság Magyarországról szóló országjelentését a hiva­talos látogatáson Mál­tán tartózkodó Martonyi János külügy­miniszter. Hasonlóan nyilatkozott Michael Lake nagykövet, az Európai Unió Bizottsága budapesti delegációjá­nak vezetője. Budapest - Brüsszel A magyar diplomácia vezetője az éves országjeléntést elemző első, gyors értékelé­sében annak a nézetének adott hangot, hogy a dokumentum Magyarország felké­szülését méltatva jelentős előrehaladást álla­pít meg az egy évvel korábbi helyzethez ké­pest, és ily módon jó alapot biztosít a csatla­kozási tárgyalások folytatásához. A jelentés szerint - emelte ki a külügyminiszter - Ma­gyarország megfelel az EU-csatlakozás poli­tikai kritériumainak. A bizottság utal arra, hogy a korábban is ki­fogásolt gondok továbbra is megmaradtak: a korrupció, a roma lakosság helyzete és egyebek között a bíróságok túlzsúfoltsága területén, de elismerik a helyzet javítása ér­dekében eddig tett erőfeszítéseket. Kritikai észrevételeket tartalmaz a dokumentum a környezetvédelem és a médiakuratóriumok munkáját illetően is, a külügyminiszter sze­rint azonban ezekkel a megjegyzésekkel egyet lehet érteni. Ami a gazdasági kritériumokat illeti, a jelentés szerint minőségi előrelépés tör­tént a tavalyi állapothoz képest. A doku­mentum kiemeli a versenyképesség javulá­sát, a közösségi joganyag átvételében elért vívmányokat, valamint az intézmények fej­lesztése terén történt előrehaladást. Michael Lake nagykövet a kedvező megíté­lés ellenére ugyanakkor óvott attól, hogy a pozitív országjelentés hatására a magyar kormány „kényelmesen hátradőljön”, mivel - mint mondta - „még rengeteg a tennivaló”. Ezek közül a környezetvédelem, az egész­ségügy, a közigazgatás, a mezőgazdaság, il­letve a határőrizet területét emelte ki Lake. A nagykövet elismerte, hogy az EU-ban élnek fenntartások, köztük irracionális aggodal­mak is a bővítéssel kapcsolatban. Ezek kö­zött említette a tömeges bevándorlás ügyét. Felhívta a figyelmet: az eddigi példák azt bi­zonyítják, hogy éppen ellenkező folyamat játszódott le az újonnan csatiakozott orszá­gokban, külföldön élő polgáraik inkább ha­zatértek, hogy élvezzék a növekvő jólétet. A közelmúltban a világ legnagyobb tanács­adó cége, a PricewaterhouseCoopers felmé­rést végzett Nyugat-Európában, Lengyelor­szágban, Csehországban és Magyarországon „Az EU-bővítés stratégiai hatása - az üzleti élet vélekedése” címmel. A tanulmányból ki­derült: valamennyi nemzetközi üzleti vállal­kozás úgy gondolja, hogy Magyarország az EU-ba felvételt nyerő államok első hullámá­ban lesz. Ez főleg annak köszönhető, hogy hazánkra olyan országként tekintenek, mint amelynek a legsikeresebb átmeneti gazdasá­got sikerült megvalósítania. Mindennek tük­rében csupán kevés nemzetközi befektető vélekedik úgy, hogy Magyarország csatlako­zása nagyban befolyásolja majd a régióban folytatott üzleti stratégiájukat. A LAKOSSÁG SZÁMA ÉS A GDP MEGOSZLÁSA A KIBŐVÍTETT EU-BAN Lakosság EU-15 68,8% Cseh Köztársaság 1,9% Magyarország 1,9% Lengyelország 7,1% Törökország 11,7% Más KKE-országok 8,6% GDP EU-15 85,9% Cseh Köztársaság 1,4% Magyarország 1,1% Lengyelország 3,5% Törökország 4,7% Más KKE-országok 3,4% Mennyit ér a nyugdíjemelés? Megkezdődött a parlamentben a kétéves költségve­tésről szóló törvényjavaslat részletes vitája. Különö­sen éles szópárbaj alakult ki a nyugdíjak vásárlóér­tékéről és az önkormányzatoknak nyújtandó támo­gatásokról a kormánypárti, illetőleg az ellenzéki felszólalók között. Budapest - GM A koalíciós pártok közös módo­sító indítványa a kormány ere­deti javaslatához képest három százalékkal nagyobb nyugdíj- emelést javasol. Jövőre 10,3, 2002-ben pedig 9,7 százalékot. Érvelésük szerint ezzel a nyug­díjak vásárlóértéke jelentősen nő, s az idős emberek életkö­rülményeit az is javítja, hogy a kormány megakadályozta az energia- és a gyógyszerárak rob­banásszerű drágulását. Az ellenzékiek ezzel szemben úgy látják, hogy a nyugdíjak vá­sárlóértéke nem emel­kedik, hiszen éppen a legszükségesebb élel­miszerek ára nőtt a leginkább az utóbbi hónapokban. Ismét el­hangzott, hogy ha az Orbán-kor- mány nem változtatja meg a nyugdíjtörvényt, akkor a most beígért emelésnél 5,5 százalék­kal nagyobb nyugdíjemelés il­letné meg az időseket. Ugyan­csak éles vita bontakozott ki az önkormányzati támogatásról, amely jövőre 12,6, 2002-ben pe­dig 10 százalékkal növekszik. Az MDF-es Gémesi György szerint ugyanakkor jövőre nagyon kevés pénzt szán a költségve­tés céltámogatásokra, pedig a településeknek különösen a csatorná­zások miatt szükségük volna nagyobb össze­gekre. A szocialista képviselők szerint hiá­ba kapnak több pénzt a következő két évben az önkormányzatok, ha terheik, feladataik is nőnek. Egyre több önkormányzatnál növekszik a hiány, nincs fedezet például a pedagógusok béremelésére vagy a tűzoltók többletjuttatásaira, a kórházakra. Nyitrai András (Fidesz) a vitá­ban később elmondta: tudna tá­mogatni egy olyan indítványt, amely a metróépítésre szánt ösz- szeget mintegy 160-200 kilomé­ternyi autópálya építésére fordí­taná. Lezsák Sándor (MDF) a Ház figyelmébe ajánlotta azt az indítványt, amelynek értelmé­ben a tervezett 5 százalék helyett a személyi jövedelemadó 10 szá­zaléka maradna az önkormány­zatoknál. Javasolta a kistérségi normatívák, a lakásépítési támo­gatás, valamint az önkormány­zatok címzett és céltámogatása növelését. Mint mondta, elége­detlenek az egészségügyben dol­gozók tervezett 20 százalékos béremelésével, és ehelyett 30 százalékos növekedést tartanak indokoltnak. Ivanics István (Fidesz) a du­naújvárosi híd felépítésének szükségességére hívta fel a fi­gyelmet, mert - mint mondta - a híd elterelheti a kamionforgalom egy részét. Ezt követően az el­nöklő Gyimóthy Géza elnapolta a költségvetés részletes vitáját. HÍREK RÖVIDEN nek Orbán Viktor miniszterelnökkel folytatott meg­beszélései után. A következő kormányülésen dön­tés születik arról is, hogy a bíróságok még ebben az évben megkapják a helyi bírák pótlékának kifizeté­séhez szükséges összeget. Megy is, marad is Hivatalos lemondása ellenére még hónapokig Auth Henrik marad a Postabank vezérigazgatója, mert a társaság igazgatósága erre kérte a következő köz­gyűlésig. Távozik viszont a banktól Urbán László, a Fidesz korábbi pénzügyminiszter-jelöltje. ■ Állampapírokról Kecskeméten Államkincstár A jelenleg hétezermilliárd forint körüli államadósságnak hozzá­vetőleg 9 százalékát teszi ki a belföldi kibocsátású értékesített állampapírok értéke. Ez Kecske­méten a Magyar Államkincstár fiókjainak országos nyílt napja alkalmából tartott sajtótájékoz­tatón hangzott el tegnap. Az esemény házigazdája a Bács-Kiskun megyei fiók volt, amely az állampapír-forgalma­zásban országos első helyet ért el. Király Péter, a Magyar Állam- kincstár elnöke a kincstári re­formmal kapcsolatos tervekről szólt. Kiemelte: az államháztar­tás pénzügyi rendszere tovább­fejlesztésének egyik fő stratégiai célja a közpénzek hatékony, ta­karékos, átlátható és ellenőrzött felhasználásának biztosítása. KIRÁLY AUTÓ KFT KECSKEMÉTEN MEGNYITOTTA ÚJ CITROEN MÁRKAKÉPVISELETÉT Autószalonunkban a CITROEN teljes modellválasztékával, márkaszervizünkben pedig színvonalas szolgáltatással várjuk kedves meglévő és leendő ügyfeleinket. Látogasson el hozzánk, és a jövőben keressen minket a Kecskemét, Bajnok u. 13. alatti új létesítményünkben! CITROEN Király Autó Kft. 6400 Kiskunhalas, Szabadkai út 35. Tel./fax: 77/427-015, 77/527-015 6000 Kecskemét, Bajnok u. 13. Tel./fax: 76/508-805, 76/508-806 CITROEN Pártfelvétel A kontinens konzervatív pártjait tömörítő Európai Néppárt tegnap társult tagként felvette soraiba a Fideszt és az FKgP-t. Az MDF felvételét azért ha­lasztották el, mert a párt az utolsó választáson nem ért el 10 százalékos támogatottságot. Orbán-Solt találkozó A kormány a következő két évben megadja a bírósá­goknak az alapilletmény emeléséhez szükséges ösz- szeget - jelentették be a Legfelsőbb Bíróság elnöké­emítel Távközlési Rt. Üdvözöljük az integrált szolgáltatások világában! (4. rész) Mire használhatja ÖN és cége az ISDN-technikát? Termelő üzemek: Kirendeltségeik megbízható elérése, adatkommunikáció Műszaki rajzok, tervdokumentációk továbbítása Megrendelések, visszaigazolások kezelése Kereskedelem: Árucikkek áraihoz kapcsolódó adatfrissítés .Árurendelések összehangolása Raktárkészletek naprakész nyilvántartás a Biztosítók: Ügyfelek adatainak központi adattárból való lekérdezése Biztosítási eseményekkel kapcsolatos hatósági adatcserék Fiókintézményekkel való beszéd és adatkommunikáció Sajtó: Képek, fotók cseréje Szövegek, képi információk nyomdába továbbítása Oktatás: Szakmai adatbázisok gyors elérése Videokonferencia külföldi előadókkal, utazás nélkül INTERNET-hozzáférés Szállítási vállalkozások: Fuvarszervezés Vámügyintézés Egyszerűsített ügyintézés (nemzetközileg egységesített dók.) Hatóságok: Központi nyilvántartó rendszerek megbízható elérése, aktualizálás Bankok, pénzintézetek Ügyfélszolgálat Pénzügyi tranzakciók lebonyolítása Adatkommunikáció Szolgáltató cégek: Távfelügyelet, távkamantartás Alkatrész-megrendelések kezelése Javítási dokumentációk cseréje Egészségügy: Konzíliumok, videokonferenciák Hatékony információcsere Szervátültetési adatbankok elérése Utazás, idegenforgalom: Jegyrendelések teljesítése Szállásfoglalás, visszaigazolások Kapcsolatteremtés más irodákkal Külföldi tulajdonú vagy résztulajdonú cégek: Célzott telefonkapcsolatok gyors felépítése (DDI) Többletszolgáltatások hatékony kihasználása Adatkommunikáció felsőfokon Milyen végberendezések csatlakoztathatók az EMITEL Rt. ISDN hálózatához? Terminál adapter (TA) ISDN-router ISDN-alközpont G4 FAXkészülék ISDN-telefon Videotelefon Személyi számítógép ISDN-kártyával Videokonferencia-berendezés A felhasználó az EMITEL Rt. alap- és primer csatlakozáson csak a Hírközlési Főfelügyelet által engedélyezett, ISDN-csatlakozásra alkalmas végberendezést üzem (Folytatás következik a jövő héten pénteken.) További információ: (J) 184 www.emitel.hu info@emiteI.hu sí?k

Next

/
Oldalképek
Tartalom