Petőfi Népe, 2000. október (55. évfolyam, 231-255. szám)

2000-10-27 / 252. szám

8. oldal - Petőfi Népe SPORT 2000. Október 27., péntek | A legeredményesebb női versenyző Tápai Ágnes Európa-bajnokságot nyert az olaszországi Jesolóban az október 19-22. között megrendezett kick box kontinensviadalon. Kick-box eb A négynapos megmérettetés során a kecs­keméti Sankudo SE válogatott sportolója (edzője: Beke Béla) a verseny mindkét sza­bályrendszerében döntőbe jutott. Végül light-contactban Európa-baj nőkként, semi- contactban EB-ezüstérmesként fejezte be a küzdelmeket. Ezzel a teljesítményével a kick-box EB legeredményesebb női ver­senyzője lett. Tápai a magyar bajnoki címek begyűjtésé­vel kapott helyet a megfiatalodott kick-box válogatottban. Technikai tudása és korábbi eredményei (vb 2. hely, világkupa-győzel­mek) alapján esélyesként érkezett Olaszor­szágba. A -55 kg-os súlycsoport semi-con- tact (találatonként megállított) küzdelmei­vel kezdett. Első ellenfele a francia Noguet volt, akit technikai k.o.-val vert 21:11 arány­ban. Ezután a teljesen más felkészülést igénylő, inkább az ökölvívásra hasonlító light-contact (folyamatos) szabályrendsze­rű küzdelmekhez szólították. Az átállásban Tápai Ágnes } az EB-n nyert i, érmekkel és a kupával. FOTÓ: W. P. szerencsére már van rutinja, így a francia Vanessa Bertaux pillanatok alatt óriási ve­rést kapott tőle. Ez történt a következő el­lenfelével, az angol Konstadina Griva-val is Másnap megfordult a sorrend, ekkor light- contact fordulóval kezdett Andrea Rzehak ellen. A német lány felváltva fogott talajt a testrúgások, illetve a lábkihúzások után. A light után következett a semi-contact küz- • delem a orosz Anderjkova ellen. Itt sem volt kegyelem, az oroszt csak a gong men­tette meg a technikai K.O.-vereségtől. Szombaton már a light-contact küzdelmek döntőjére került sor, ahol Tápai Ágira az a lengyel Olewniczak Edyta várt, aki a hivata­los WAKO-ranglistán a full kategóriában is a legjobbak között szerepel. Hínevéhez méltóan keményen kezdte a döntőt első­sorban a kéztechnikákat erőltetve. A vere- kedős stílusát a magyar lány nem vette át, sőt az első menet végére már egyértelmű­en átvette az irányítást. AII. menet során a lengyel több megrendítő erejű fordulásos rúgást beszedett, köztük egy igen ritkán lá­tott felugrásos fejrúgást is. AIII. menetre végleg eldőlt a mérkőzés. Tápai látványos technikával - fejre, testre leadott rúgásaival - egyhangú pontozással nyerte az EB light döntőjét. Vasárnap a semi-contact döntőjében lépett küzdőtérre. A kettős döntőzés a nők közöl egyedül Áginak sikerült. Ott a magyar lány menetelését a hazaiak kedvence, az olasz Gloria de Bei állította meg. Az olasz fris­sebb, koncentráltabb volt, végül 24:18-ra győzött. Tápai aranyérme mellé egy ezüs- töt is begyűjtött. _____________________■ • KOCSIS ÉS TÁRSA KFT. BAJA TEL.: 06-79-523-310 • KONDACS AUTÓHÁZ BÉKÉSCSABA TEL.: 06-6*453-423 • MAYER TOYOTA BUDAKESZI TEL.: 06-23-535-600 • MAYER TOYOTA BUDAPEST TEL.: 343-3775 • TOYOTA PEST BUDAPEST TEL.: 260-1811 • EMIL FREY MAGYARORSZÁG KFT. BUDAPEST TEL.: 470-9010 • SAKURA KFT. BUDAPEST TEL.: 250-8900 • SAKURA LINE KFT. BUDAPEST TEL.: 2030-766 • M3 AUTÓKERESKEDELMI KFT. BUDAPEST TEL.: 252-2713 • REÁLSZISZTÉMA AUTÓKERESKEDELMI KFT. BUDAPEST TEL.: 303-9170 • REÁLSZISZTÉMA AUTÓKERESKEDELMI KFT. HALÁSZTELEK MO LEJÁRÓ TEL.: 06-24-455-444 • ÚJHELYI AUTÓ KFT. DEBRECEN TEL.: 06-52-347-244 • TOYOTA-EGER EGER TEL.: 06-36-426-400 • AUTOHAUS KOPF KFT. ÉRD TEL.: 06-23-369-444 • TWIN MÁRKAKERESKEDÉS GYŐR TEL.: 06-96-515-600 • TOYOTA HÓDMEZŐVÁSÁRHELY HÓDMEZŐVÁSÁRHELY TEL.: 06-62-241-628 • HERING AUTÓHÁZ KFT. JÁSZBERÉNY TEL.: 06-57-415-038 • KOTO AUTÓHÁZ KFT. KAPOSVÁR TEL.: 06-82-529-530 • TOYOTA KARCAG KARCAG TEL.: 06-59-312-588 • TROMF KFT. KECSKEMÉT TEL.: 06-76-320-627 • M+F AUTÓ KFT. KISKŐRÖS TEL.: 06-78-414-135 • NIPPON MOTORS KFT. MISKOLC TEL.: 06-46-506-000 • KOVÁCS AUTÓHÁZ MONOR TEL.: 06-2*413-381 • NAKATO KFT. NAGYKANIZSA TEL.: 06-93-310-180 • JUKO KFT. NYÍREGYHÁZA TEL.: 0*42-509-134 • JUKO KFT. NYÍRPAZONY TEL.: 06-42-230-587 • TROSKA AUTÓHÁZ KFT. PÉCS TEL.: 06-72-325-553 • KAKUK AUTÓHÁZ KFT SALGÓTARJÁN TEL.: 06-32-43*646 • TOYOTA BALATON SÁGVÁR TEL.: 06-85-350-104 • TOYOTA-FUN MÁRKAKERESKEDÉS SOPRON TEL.: 06-99-32*660 • TOYOTA SZEGED KFT. SZEGED TEL.: 0*62-467-591 • TOYOTA STRASSZER KFT. SZÉKESFEHÉRVÁR TEL.: 0*22-327-209 • SZEYOKO KFT. SZEKSZÁRD TEL.: 0*74-415-933 • AUTÓSZOLG SZENTENDRE TEL.: 0*2*312-921 • AUTÓFÓKUSZ KFT. SZOMBATHELY TEL.: 06-94-514-880 • AUTÓ GÖBÖLÖS KFT. TATABÁNYA TEL.: 0*34-512-870 • VÁCZI AUTÓCENTRUM VÁC TEL.: 0*27-30*030 • AUTÓHÁZ VESZPRÉM KFT. VESZPRÉM TEL.: 0*88-427-088 • AUTÓFÓKUSZ 2 ZALA KFT. ZALAEGERSZEG TEL.: 06-92-316-672 Erezze magát biztonságban Egy Yarisban AZ EV AUTÓJA EUROPA LEGBIZTONSÁGOSABB KISAUTÓJA Azt gondolnánk, hogy egy kisautó kevésbé biztonságos, mint a nagyok. A YARIS most megcáfolta mindezt, hiszen az EuroNCAP* legutóbbi töréstesztjein 85%-os eredménnyel nemcsak kategóriája legjobb tesztjét produkálta (29 pont), de az EuroNCAP történetének harmadik legjobb eredményét érte el, a felső-középkategória limuzinjait is beleértve! A kiváló hatásfokú VVT-i motorok, amelyek „Az Év Autója 2000" cím elnyerésében is jelentős szerepet játszottak, átlagon felüli manőverezési készséget és rendkívül gazdaságos üzemmc séges, hogy a YARIS az autótervezés és -építés egy új irányvonalát képviseli, melynek kiindulópontja * Európai Újautó-bevizsgálási Program www.euroncap.com TOYOTA EUROCARE THE 24 HOUR ADVANTAGE _______Tudósítóink jelentik_______ B ajnok bajai karatés KARATE Major Tamás magyar bajnoki címei szerzett a vasárnap Baján megrendezett wado ryu karate felnőtt ob-n. A Baja Wado Karate Dojo 2 dános klubvezető­edzője ezzel feladta a leckét tanítványa­inak. Akik - mesterük példáját követve - a nyolc egyesület 50 sportolójának ver­sengésén egy ezüst- és három bronzér­met nyertek. Major Tamás a formagya­korlatban (kataj diadalmaskodott. A kétfordulós versenyben mindössze egy- tized pontkülönbséggel nyerte el az aranyérmet. Major Nóra kétszer állha­tott dobogóra. Teljesítményét a női for­magyakorlatban ezüst-, míg a küzde­lemben (kumite) bronzéremmel jutal­mazták. Küzdelemben Késmárki Csaba (-75 kg) és Győri Róbert (-65 kg) szintén harmadik lett.- Mindenkivel nagyon elégedett va­gyok - értékelt az OB után Major Tamás edző. - Nem számítottam ilyen kitűnő eredményekre. Tanítványaim minden várakozást felülmúltak. Baján ez volt az első wado ryu karate országos bajnoki döntő. A szövetség vezetői elégedettek a rendezéssel, és máris megígérték, hogy jövőre is rendezhetünk országos karate­versenyt a Sugovica-parti városban. KÉZILABDA NB I-es női mérkőzés: Debreceni VSC-Kiskunhalasi NKSE 30-24 (16-13). Debrecen, 600 néző. Vezette: Kanyok, Kósa. Kiskunhalas: Pastrovics - Csősz 4, Csengeri, Kurgyis 9/2, Szarka 4, Mucsi 3. Kósa. Csere: Vörös (k), Bemát 4, Ta-' kács. Edző: Prónay Gyula. Kiállítás: 8, ill. 4 perc. Hétméteres: 11/11, ill. 4/2. Az eredmény alakulása, 5. perc: 3-1. 9. p.: 4-2. 18. p.: 10-6. 23. p.: 14-8. 37. p.: 19-18. 53. p.: 28-20. A halasiak szerez­ték az első gólt, ám gyorsan fordított a Debrecen, és utána végig irányította is a játékot. A vendégek a II. félidő elején eredményes támadások révén felzár­kóztak. Ekkor a Debrecen ritmust vál­tott, Barkasziné a kapuban kitűnően vé­dett, elöl pedig Gálái szórta a gólokat. Kitűnt: Gálái 17/11, Nyilas 4, Bar­kasziné, ill. Kurgyis, Bemát. KOSÁRLABDA Női Ronchetti Kupa selejtező visz- szavágó mérkőzés: Jezica Ljubljana (szlovén)-Kecskeméti KC 88-52 (24-15, 29-13, 14-15, 21-9). Ljubljana, 100 né­ző. Vezette: Poiger (osztrák), Taurino (olasz). KKC: Madaras 12/3, Fűrész 14/3, Haradzeckaja 13, Szőke 1, Pásztói 2. Csere: Vialenta 10/3, Tordasi, Kanyó, Serbán, Pálvölgyi. Edző: Novák Gábor. A hazai csapat ügyesen kihaszná ta, hogy a kecskemétieknek a sérü center, Bíró nélkül kellett pályára lép niük. Emellett elég pontatlanul i dobtak a vendégek, így a szlovén gát da hamar tetemes előnyt szerzett, i harmadik negyedben valamit csők kentettek hátrányukból a vendégek ám az utolsó negyed ismét a szlové nőké volt, akik nagy különbséggé nyerték a találkozót. Kitűnt: Perovics 26, Jocic 12, Pre vodnik 8, illetve Fűrész. Továbbjutott a Jezica Ljubljana 149 99-es összesítéssel. Novák Gábor: - Az jelez valamit hogy ismét a 16 éves Fűrész Diána volt, csapat legjobbja. NB 1. B-csoportos férfimérkőzés Fehérvár KC-Bajai KK 98-87 (18-28, 29 21, 18-28, 33-10). Székesfehérvár, 15( néző. Vezette: dr. Páli, Téczely. Baja KK: Pálkerti 23/6, Hosszú 13/6, Ács 8 Szabó 10/6, Szűcs 22. Csere: Kancsár 7 Éber 4. Edző: Hosszú István. LABDARÚGÁS Magyar Kupa mérkőzések a 16 kő zé jutásért (még nem közölt eredmé nyék): Videoton-Kispest Honvéd 2-1 Debrecen-Eger 6-0, Vasas-Veszprém 3-0 Haladás-Hévíz 5-1, Újpest-FTC 2-0. A lf közé jutottak: Balassagyarmat, Siófok Tápiószentmárton, Szolnoki MÁV, BKV Előre, MTK, BVSC, Debrecen, Videoton, Vasas, Dunaferr, ZTE, Nyíregyháza, Ta tabánya, Haladás, Újpest. A nyolcad- döntőket december 2-án rendezik. ÖKÖLVÍVÁS 1. osztályú csapatbajnokság, 2. for­duló, Székesfehérvár. Dél-Alföld váloga- tott-Észak-Dunántúl válogatott 19:5. Eredmények (győztesek kiemelve, elöl a dél-alföldiek), juniorok, 60 kg: Török- SZILY, Török m. edzője a III. menetben feladta (0:2), 75 kg: SZELLŐ I.-Szabó M., mérkőzés nélkül (2:2). Felnőttek, 51 kg: R. DYDI-Orosz J., Orosz az I. menet­ben feladta (4:2), 54 kg: RAKHINOV- Karsai F., egyhangú pontozással (6:2), 57 kg: W. Kucserank-Farkas Gy. döntet­len (7:3), 60 kg: MACZIK R.-Józsa Z„ nem állt ki (9:3), 63,5 kg: SURMAN Z.-Horváth Z., egyhangú pontozással (11:3), 67 kg: Antóni A.-KOVÁCS A., Antóni sérülés miatt nem állt ki (11:5), 71 kg: MÉSZÁROS J.-Szabó B„ egyhan­gú pontozással (13:5), 75 kg: BALZSAY K.-Pullai J., Pullait sérülés miatt lelép­tették (15:5), 81 kg: STANKA A.-Sárközi T„ Stanka az I. menetben kiütéssel nyert (15:5), +81 kg: VARGA B.-Fabján- kovits 1., Varga egyhangú pontozással nyert (19:5). A karate ob-n bronzérmet nyert bajai Késmárki Csaba (balról) harcban a szentendreiek bajnokával, Szabó Zoltánnal. fotó; l. cs

Next

/
Oldalképek
Tartalom