Petőfi Népe, 2000. október (55. évfolyam, 231-255. szám)
2000-10-07 / 236. szám
IIIHHB 2000. Október 7., szombat VILÁG TÜKÖR Petőfi Népe - 5. oldal Jugoszláviában győzött a népfelkelés Magyar állásfoglalás „Szerbia népe a Vojiszlav Kostunica vezette demokratikus erők elvitathatatlan választási győzelme után most egyértelműen kinyilvánította, hogy kész és képes kezébe venni saját sorsának és jövőjének alakítását, egy demokratikus Szerbia, egy európai Jugoszlávia jövőjének megteremtését” - hangsúlyozza Martonyi János magyar külügyminiszter nyilatkozata. „A nemzetközi közösség és Magyarország a leghatározottabban elvárja, hogy a belgrádi hatalom tartsa tiszteletben a választásokon egyértelműen kinyilvánított népakaratot, és tartózkodjon az ennek érvényesítésével szembeni erőszak bármilyen formájának alkalmazásától” - szögezi le a nyilatkozat. - „A feszültségek súlyosbodásáért egyértelműen a jelenlegi hatalmat terheli minden felelősség. Jugoszláviában győzött a demokratikus mozgalom, a vesztesnek ebből le kell vonnia a következtetéseket, ami nem lehet más, mint a hatalom mielőbbi békés átadásának egyetlen józan lehetősége. ” „A magyar kormány folyamatosan konzultál NATO-szövetsé- geseivel és EU-partnereivel a jugoszláviai helyzet alakulásáról. Ennek során is különös figyelmet szentel a vajdasági magyarság helyzete alakulásának. Magyarország egyértelmű támogatásáról biztosította a demokratikus fejlődés útjára lépő Jugoszláviát és népeit. Magyarország abban érdekelt, hogy a választásokon győzelmet aratott Vojiszlav Kostunicával és az új demokratikus Jugoszlávia vezetésével hozzáláthasson a jószomszédi kapcsolatok helyreállításához, a kétoldalú kapcsolatok sokrétű fejlesztéséhez, és annak előmozdításához, hogy egy demokratikus Jugoszlávia mielőbb ismét elfoglalhassa helyét a demokratikus nemzetek közösségében és visszatérhessen Európába” - hangsúlyozza Martonyi János. VOJISLAV KOSTUNICA 1944-ben született Belgrádban. 1969-ben szerzett jogi diplomát, majd a belgrádi egyetem jogászprofesszora lett. 1989-ben alapító tagja volt a Demokrata Pártnak. 1992-ben kilépett és létrehozta a Szerbiai Demokratikus Pártot. 2000 nyarán ő lett a szerbiai egyesült ellenzék jelöltje az elnökválasztásra. Nős, feleségével, Zoricával egy átlagos polgári lakásban él, két macskája és egy kutyája társaságában. biai településen, egy bunkerban húzta meg magát, hozzá hű maroknyi csoport védőgyűrűjében. S bár - különböző jelentések szerint - a hatalmát vesztett elnök abban bízik, hogy mozgósíthatja a fegyveres erőket, mind a katonaság, mind a rendőrség vezetői a néppel való szolidaritásuknak adtak hangot. Mindenesetre az államfő testvére, Boriszlav Milosevic moszkvai jugoszláv nagykövet határozottan kijelentette: bátyjának nincs oka a menekülésre, ezért Belgrádban tartózkodik. Ugyanakkor Kostunica minden közvetett vagy közvetlen tárgyalást elutasított a bukott politikussal. EUROPRESS A demokratikus világ vezető politikusai egymás után fejezik ki jókívánságaikat Vojislav Kostunica megválasztott jugoszláv elnöknek, és őt ismerik el a hatalom legitim birtokosának. Belgrád Igor Ivanov orosz külügyminiszter elsőként utazott a jugoszláv fővárosba; eredeti célja szerint azért, hogy közvetítsen a válságban érintett felek között. Belgrádba érkezve azonban már többről volt szó: átadta Kostunicának Vlagyimir Putyin orosz elnök jókívánságait, valamint azt az üzenetét, hogy Moszkva elismeri a jugoszláv ellenzéki politikus választási győzelmét. (Elemzők figyelemre méltónak tartják azt a hírt, hogy miközben Ivanov különgépe Belgrád felé tartott, Gerhard Schröder német kancellár telefonon hívta a Kremlt, és hosszasan konzultált az orosz államfővel.) A belgrádi elnöki palotában Kostunicával folytatott egyórás megbeszéléseket követően a moszkvai diplomácia vezetője állítólag tárgyalt Slobodan Milosevictyel is, azt azonban a hír- ügynökségek nem tudják, hol zajlott le a találkozás. Zoran Djindjics, az ellenzék vezető politikusa úgy tudja, hogy a diktátor egy észak-szerSzéles körű nemzetközi támogatás A szomszédos országok lezárták a határokat, hogy megakadályozzák Milosevic szökését „Egész Európa támogatja és bátorítja önt” - ezeket a szavakat intézte telefonon Vojislav Kostunicához Jacques Chirac, az Európai Unió soros elnöki tisztét betöltő Francia- ország köztársasági elnöke, miközben gratulált választási sikeréhez. Egyúttal kilátásba helyezte, hogy hétfőn sor kerülhet a Szerbiát sújtó legtöbb szankció - köztük az olajembargó - megszüntetésére. Hozzátette: személy szerint messzemenően egyetért ezzel az intézkedéssel, mert úgy véli, hogy így megerősíthető a ma még törékeny demokrácia egész Jugoszláviában. „Szerbiában az emberek egyértelmű kifejezést adtak véleményüknek” - jelentette ki Bili Clinton amerikai elnök, és támogatásáról biztosította a győztes ellenzéket. Gerhard Schröder német kancellár aggodalmának adott hangot, hogy Milosevic esetleg erőszakhoz folyamodik. Joschka Fischer német külügyminiszter kijelentette: Szerbiában leomlott a vasfüggöny utolsó darabja is. Benita Ferrero-Waldner osztrák külügyminiszter, az Európa Biztonsági és Együttműködési Szervezet soros elnöke elismerő szavakkal szólt a szerb nép bátorságáról, amely a demokratikus fordulathoz vezetett Jugoszláviában. A belgrádi eseményeket feszült figyelemmel kísérik a brüsszeli NATO-központban is. Az észak-atlanti szervezet visszafogottan viselkedik, és egyelőre nem lát okot a beavatkozásra. Egy nevének elhallgatását kérő diplomata közölte: az esetleges lépéseket a koszovói helyzet alakulásától teszik függővé. Görögország megerősítette határőrizetét, hogy megakadályozza Slobodan Milosevic esetleges menekülését. Hasonló intézkedéseket léptetett életbe Bulgária is, Románia pedig megerősítette légtere figyelését. Viktor Lukasenko fehérorosz államfő kijelentette: „Milosevic menedékjogának kérdése nem időszerű.” Hasonlóan nyilatkozott Mihail Kaszjanov orosz kormányfő is. _______ ■ Győzelmi hangulat Belgrádban: ünnepük az új hatalmat. FOTÓ: EUROPRESS/EPA Megnyugtató a helyzet a Vajdaságban A Határon Túli Magyarok Hivatala fontosnak tartotta, hogy a jugoszláviai demokratikus változások után felvegye a kapcsolatot a Vajdasági Magyar Szövetség vezetőivel, ezért Szabó Tibor, a HTMH elnöke pénteken Szabadkán találkozott Józsa Lászlóval, a VMSZ alelnökével. Úgy vélte, hogy megnyugtató a helyzet a Vajdaság magyarlakta településein. „Értelmes párbeszéd kezdődött a helyi önkormányzatok és az államhatalmi szervek között” - közölte az elnök. ■ PÁRIZSI TALÁLKOZÓ. Orbán Viktor magyar miniszterelnököt tegnap fogadta Jacques Chirac francia államfő. A megbeszélések középpontjában hazánk uniós csatlakozása állt. _______fotó: epa P ÁLYÁZATI KIÍRÁS A pályázatot meghirdető szerv: Tiszakécske Város Önkormányzata 6060 Tiszakécske, Körösi u. 2. A meghirdetett munkahely és munkakör: Oktatási, nevelési, művelődési intézmények gazdasági hivatala intézményvezetői munkakör Az intézmény feladata: A városban az önkormányzat finanszírozásában működő oktatási, nevelési, művelődési intézmények gazdálkodásának, számvitelének, munkaügyi feladatainak ellátása, ehhez kapcsolódó vagyon kezelése, üzemeltetése, karbantartási, fűtési, takarítási feladatok megszervezése, főzőkonyhák üzemeltetése. Képesítési és egyéb feltételek:- közgazdaság-tudományi egyetemi végzettség vagy pénzügyi és számviteli főiskolai végzettség- legalább 3 év szakmai gyakorlat (előnyt jelent a költségvetési területen eltöltött szakmai gyakorlat) Juttatások, egyéb:- illetmény, vezetői pótlék: a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény szerint- az állás elfoglal ál ásának időpontja: a pályázat elbírálását követően, azonnal- az intézményvezetői megbízás határozatlan időre szól- szolgálati lakás megoldható A pályázatnak tartalmaznia kell:- érvényes erkölcsi bizonyítványt- iskolai végzettséget igazoló oklevél másolatát- részletes szakmai önéletrajzot- az intézmény vezetésére vonatkozó vezetői programot A pályázat benyújtásának határideje: a megjelenést követő 30 napon belül. A pályázat elbírálásának határideje: a benyújtási határidőt követő 30 nap. A pályázatot Tiszakécske város polgármesteréhez kell benyújtani. Cím: Kovács Ernő 6060 Tiszakécske, Körösi u. 2. Érd.: 76/441-412 telefonszámon lehet. * Kurz Plast Kft. umru'i Minőségügyi menedzser- minőségügyi végzettségű szakemberek jelentkezését várjuk, feltétel angol- és németnyelv-tudás;- a pályázó feladata többek között a Kurz Plast Kft. meglévő ISO 9002-es minőségi rendszerének integrálása a QS 9000-rendszer szerinti minősítés megszerzéséhez. Szerszámkészítő-tapasztalt szerszámkészítőt keresünk, legalább szakmunkás végzettséggel;- előnyt jelent f röccsszerszám-készítésben szerzett tapasztalat, német nyelvi ismeretek. Mííszakvezető/gépbeállító- műszaki végzettségű szakemberek jelentkezését v; intenzíven továbbképzőnk;- előnyt jelent műanyag-feldolgozásban szerzett munkatapasztalat, német nyelvi ismeretek;- három műszakos munkarendben dolgozunk. Szakképzés, biztos munkahely érettségizetteknek-fiatal, érettségiztett fiatalokat képezünk ki gépbeállítónak, számítógép-vezérlésű fröccsöntő gépeken;- a jelentkezőknek állandó, biztos munkahelyet kínálunk egy jövőorientált iparágban;-jó kereseti lehetőség. < jelentkezését várjuk, akiket Német vezetés alatt áitó vállalatunk több év óta állít elő késztermékeket és szerszámokat igényes nagyipari megrendelőknek. Jelentkezni: Kurz Plast Kft. 6200 Kiskőrös, Izsáki út 34. Tel.: 78/511-040 Fax: 78/413-980 E-mail: kurcz@mail.externet.hu Internet: http://www.kurz-gruppe.de 52878