Petőfi Népe, 2000. október (55. évfolyam, 231-255. szám)

2000-10-14 / 242. szám

A MAI NAP Vásárnaptár Ma és holnap a kecskeméti Szent László körúti vásártéren autó- és kirakodóvásár lesz. ■ Patikaügyelet Baján Ezen a hétvégén a bajai Sza­badság utcai Aranykereszt pati­ka tart ügyeletet. Ma déli 12 órá­tól hétfő reggel fél 8-ig fogad­ják a betegeket. A jövő héten a Déri Frigyes sétányon lévő Vá­roskapu gyógyszertár ügyel minden hétköznap este 8 órától másnap reggel fél 8-ig. _______■ M l, HOL, MIKOR? • Ma fél 4-kor ismét lesz Aprók Tánca a kecskeméti Szórakaté- nuszban. A kicsiknek szóló fog­lalkozást Andó Ilona játékmes­ter, Szepesi Andrea és Bíbor An­na kézművesek, valamint a He­gedűs Együttes tartja. • Hétfőn nyílik meg Dunszt István kép­zőművészeti kiállítása Kecske­méten a Szent-Györgyi Albert Egészségügyi Szakközépiskolá­ban. A tárlatot Szappanos Ist­ván festőművész nyitja meg. • A Capella Esterházy barokk ka­maraegyüttes hétfőn tartja be­mutatkozó koncertjét. A vendé­geket 18 órára várják a Kodály Iskola dísztermébe. ■ NEM TUD KISZÁLLNI? VIGYE HAZA! Egyszer volt Kecskeméten autókiállítás. Májusban. A hírős városban három napig egyszerre voltak láthatók a nemzet­közi piacon is jól ismert autómárkák. Annyira sikeres volt a bemutatkozás, hogy ma és holnap ismét látható a me­gyeszékhely autókereskedőinek kínálata. Sőt nemcsak lát­ható, de kipróbálható és meg is vásárolható. A család au­tója megújulhat, a kiegészítő programokon a hölgyek meg­szépülhetnek, a gyerekek gondtalanul szórakozhatnak. Az autóparádét a Kecskeméti Járműkereskedők Egyesülete szervezi, melynek elnöke Tor­mási Attila.- Az idén már megrendeztük a kecskeméti márkakereskedők kiállítását - mondta Tormási At­tila. - Az első, májusi közös be­mutatkozás nagyon sikeres volt. Ezért ismét egy időben, egy helyen láthatók a kecske­méti autókereskedők márkái. A Pólus Róna bevásárlóközpont zárt, kulturált körülményeket biztosít a kiállítás megrendezé­séhez. Az Office Depot helyén, kellemes környezetben várjuk az érdeklődőket ma 10-19, hol­nap 10-12 óráig.- Kik lesznek jelen a kecs­keméti márkakereske­dők közül?- Az Autóklub Autóház (Suzu­ki), a Bács- Indicar Kft. (Tata), a Brill Kft. (VW, Seat, Audi), a Carlion Kft. (Peu­geot), az Elit Group Kft. (Nissan), a Jansik Autóház Kft. (Volvo, Suzuki), a Kia Silver Autószalon (Kia), a Király Autó Kft. (Citroen, Mitsu­bishi), a Korona Kft. (Renault), a Natix Kft. (Kawasaki, Moto Guzzi), a Rákóczi és Locskai Kft. (Skoda, Harley-Davidson), a Tormási Kft. (Opel) és a Toyo­ta Tromf Kft. (Toyota). Minden márka kihozza azokat az újdon­ságokat, amelyeket májusban még nem láthatott a közönség.- Ezt a sok autót csak megcso­dálhatjuk, vagy ki is lehet őket próbálni?- Természetesen kipróbálha­tók az autók. A Pólus Róna be­vásárlóközpont külső pakolójá- ban kialakítot­tunk egy tesztutcát. Itt minden jelen lévő kereskedés kiállít egy-egy tesztautót, amelyekkel kipróbálhatók az egyes már­kák. Aki pedig nem tud ellenáll­ni a csábításnak, meg is vásá­rolhatja kiválasztott kedvencét. A családnak szép ajándék le­het karácsonyra, a nagybácsi­nak pedig kellemes meglepe­tés a részletfizetés...- A férfiakat ezzel biztosan megnyerjük a kiállításnak. Mi­lyen programokon vehet részt a család többi tagja?- Családi hétvégét szervez a Pólus Róna bevásárlóközpont. Ma sakkverseny, bábszínházi előadás és divatbemutató is lesz. A gyerekek a jégpályán is szórakozhatnak, a hölgyeknek ingyenes tanácsadással egy­bekötött smink- és fodrászbe­mutatót tartanak. Várunk tehát minden kedves érdeklődőt, töltsön velünk egy kellemes hétvégét! ^üróKiÁunitf Színes 4 • . tá világ SPORTTAL A DROG ELLEN. Ezzel a címmel rendezett játékos sportnapot csütörtökön a megyei rend­őr-főkapitányság bűnmegelőzési osztálya a Kecskemét melletti Csalánosi erdőben. A felső tagozatos ál­talános iskolás gyerekek lőhettek íjjal és légpuskával, valamint egy elméleti drogtotó megoldásában is összemérhették tudásukat. A rendezvény sok érdeklődőt vonzott. _________________fotó: banczik Róbert S züreti ünnepség Bocsa Szüreti ünnepséget rendeznek ma a településen. A felvonulás 14 órakor indul az iskolától. Sü­teménysütő versenyt és ter­ménykiállítást is rendeznek. A versenyzők 11 óráig nevezhet­nek az iskolában. Este 7-kor bál kezdődik a tornacsarnokban. ■ A NAP VICCE- Jean, megetette a papagájt?- Igen, uram.- Mivel?- A macskával. í,' Kié a legrosszabb novella? Dermesztő a)ándék Helsinki Minden idők legcsapniva­lóbb íróját keresik Finnor­szágban. Jutalma egy ga- najhányó vasvilla lesz. Pályázatot hirdetett a Rossz Iro­dalom Finn Társasága. Olyan szerzőt keresnek, aki a lehető legnagyobb pongyolasággal fo­galmaz, hosszú írásokkal ter­heli az olvasót dögunalmas té­mákról, teljesen zagyva stílus­ban. A dicstelen babérokra vá­gyó szerzőktől pályamunkákat várnak, a fenti feltételeknek eleget téve. A győztes pályamű­vet, vagyis a legpocsékabb írást azért jutalmazzák vasvillával, hogy legyen mivel a trágya­dombra hányni azt. London Ragaszkodnak a bűzhöz London Cipőbűztelenítő dobozzal ruk­koltak elő brit kutatók. A do­boz salétromoxidos gázzal ke­zeli a nem kívánatos szagú ci­pőt, és „megfojtja” a bűzért bű­nös baktériumokat. A „penet- ránstalanító” kúrát elég pár he­tente elvégezni. A kezelés után Máról holnapra • expressz apróhirdetések ♦ A LORD BÖNGÉSZDÉBE PULÓVER, KÁBÁT ES SZOKNYA ÉRKEZIK HÉTFŐN.---------------------------------------------------------------------- *54101* A KÁCERDŐT vásárolnék vágási engedéllyel. T. 06-20/9-181-516------------------------------------------,---------------------------- *53622 A LMÁSKONTÉNEREK eladók. 06-20/3-464 679, 06-20/9-969-192.----------------------------------------------------------------------- *5 ALUMÍNIUM nyílászárók gyártásával és kivite lezésével foglalkozó társaság lakatos szak munkások jelentkezését várja, azonnali belé péssel. Jelentkezni a 20/915-4994 telefon számon lehet.-------------------------------------------------------------------------*54086 ALUTARTÁLYT veszek 350 Ft/kg-os áron. Tel 06-20/9-951-184----------------------------------------------------------------------- *54141 ÁRPA, búza szállítva: 30/9159-313.-----------------------------------------------------------------------.53751 ASTRA Caravn 96-os, TD eladó. 30/228-3861.------------------------------------------------------------------------ *54124 ASZTALOSOK, figyelem! Használt faipari gé­pek, felületkezelő berendezések, komplett porelszívók és furnérozás gépei eladók. Érd.: 76/441-810, 06-30/9-836-232.----------------------------------------------------------------------- *53621* ÁTADÓ liba- v. kacsatartásra alkalmas bérelt telep szalmával, minden felszereléssel v. anélkül. Legelő biztosítva. 30/997-80-06.-------------------------------------------------------------------------*54157* AUDI 80 1.6D 1984-es eladó. 20/9-365-614.-------—------------------------------------------------------------ *54150* A UTÓÁPOLÓT keresünk kereskedésbe, 30 éves korig. 76/476-376.-----------------------------------------1------------------------------ *54180* BERLINI félhosszú gyökérzöldség eladó. Tel.: 78/345-363, 20/9928-429---------------------------------------------------------------------- *54159* BORÁSZOK és élelmiszer-feldolgozók, figye­lem! Laboratórium, ugyanitt hőlégbefúvós ka zánok, Hugarotherm tip: GTG 80, és melegle vegő-szállító csövek és idomok eladók. Érd. 06-76/441-810,06-30/9-836-232.----------------------------------------------------------------------- *5 ‘ BUDAPESTI öröklakás (55 m!, 1+2 félszobás erkélyes) eladó Újpalotán. Irányár: 7,8 M Ft T.: 06-1/419-8063-----------------------------------------------------------------------.5— B ÚZÁT, kukoricát vennék. 30/997-8006 78/456-078.----------------------------------------■-------------------------------*53969' C ABERNET, Kékfrankos, Cserszegi, Zweigelt és Pannónia gyökeres szőlővessző eladó. Érd, 78/321-016.------------------------------------------------------------------------ *54172* ELADÓ 5600 m! Irsai Olivér: 250 E Ft; 10.000 m! Kékfrankos: 650 E Ft. 78/455-337, 18 után.-------------------------------------------------------------------------*54055* ÉRETT vegyes istállótrágya nagy tételben, ko­csira rakva: 85 Ft/q. 06-30/925-0938.-------------------------------------------------------------------------*53992* 8 Fekete-tarka napos bikaborjak eladók. 60/389-439.--------------------------=--------------------------------------------*54135* F IAT Rorino dobozos, 1987-es eladó. I: 06- 30/3454-458-------------------------------------------------------------------------*53877* FIAT 180/80 traktor eladó. Tel.: 30/2054- 440------------------------------------------------------------------------ *54162* FORGÁCS, zsákos és ömlesztett: 30/25-40- 825.----------------------------------------------------------------------- *54116* F ÜLÖPJAKABON főút mellett 110 m2-es raktár- helyiség kiadó: 06-30/295-4889.----------------------------------------------------------------------- *54093* G K Öthalom fémzárolt csávázott búza vető­mag Kecelen boltjainkban még kapható. Érd.: 78/421-848 vagy 78/321-045.------------------------.---------------------------------------------- *54175* G YAKORLATTAL rendelkező nyugdíjas gépko­csivezetőt keresek. 06-30/9438-891.---------------------------.------------------------------------------- *54084* I FA W50 LSP 91-es friss msz.-val, új ponyvával kifogástalan állapotban: 06-78/381-984.-------------------------------------------------------------------------------- *54054* a lábbeli „patikaillatú” lesz. A készülék tesztelése végett hir­detés útján kérték az embere­ket: adományként áldozzák fel a tudomány oltárán legbüdö­sebb cipőiket. Ám jó páran visz- szakoztak, mikor megtudták, hogy lábbelijük szaga megsze­lídülhet. A találmányt minden­esetre levédették feltalálói. INTERLOCK gyorsvarrók és 4 m hosszú munka­asztal 380-as aljazatokkal eladó. T.: 06- 30/3425-114------------------------------------------------------------------------ *53878* LW 50-es IFA 1989-es évj. aug. mű.-val eladó. Tel.: 06-20/9183-603----------------------------------------------------------------------- *53652* J ONATÁN-, starkingalma kis és nagy tételben: 50 Ft/kg; golden: 60 Ft/kg áron. Lakitelek. T.: 76/448-820, 06-20/9856-618----------------------------------------------------------------------- *53694* K AMER 12 LE-s traktor 5 év műszakival eladó. Telefon: 20/917-98-72----------------------------------------------------------------------- *54146* «K ecskeméten a Köcsög csárda közében építésre alkalmas telkek eladók. 76/402- 551, 06-30/2130-629.----------------------------------------------------------------------- *54138* K ERESSÜK! Zsemleszínű, spániel-puli keverék kiskutyánkat. 2000. október 12-én tűnt el Kecskeméten, a Ceglédi út 69-es számú ház (fémműhely) elől. A megtaláló vagy a nyomra­vezető jutalomban részesül. 20/9525-173.------------------------------------------------------------------------ *54151* KERTIT0X 20 hl-es permetező eladó. Tel.: 06- 30/207-26-21-----------------------------------------------------------------------*53813* K ISKÖRÖS, Uzsoki u. 59. sz. alatti családi ház eladó. Üzletnek v. raktárnak is alkalmas. Min­den megoldás érdekel. 20/3-474-764.--------------------------------------;--------------------------------- *52834* L ADA 1500, 5 q-s utánfutó, MA 200-as öntö­zőgép, 3 q-s függ. műtrágyaszóró, 6 soros kul- tivátor, 200 l-es vashordók, fóliaváz, boros­hordók, bab, pattogatnivaló kukorica, fűszer- paprika félkész termék, hódfarkú cserép, bontott tégla, hasogatott tűzifa, gyökeres sző­lővessző eladó. Paprikaszárítást vállalok Sza­badszálláson. 76/354-729.------------------------------------------------------------------------ *54170* LAKÁST vennék Széchenyiv.-ban, M0L kút melletti részen, II. em.-ig. 76/491-365, 18- tól.'------------------------------------------------------------------------ *53987* LÉZERSZINTEZŐ-VÁSÁR a kalocsai Merkbau Szerszám Műszaki Kisáruházban (szolgáltató­ház). Tel.: 78/461-475------------------------------------------------------------------------ *54123* LUCERNA eladó. Érd.: 76/484-286.------------------------------------------------------------------------ *54194* MALACOK eladók. 77/407-587, Kunfehértó.--------------------------------------------------------------­-------- *54059* M ELEG vizes gőzborotvák, új optikai tgk.futómű-beállító, 250-es fém fűrészgép, 300-as Rigid állványos csőmenetmetsző, 121 krokodilemelő, 1,51 láncos emelő eladó. Tel.: 76/448-908-----------------------------------------------------------------■— *541X7* M ERCEDES 190D, 1985., jó állapotban, tulaj­tól, bevizsgálva eladó. Tel.: 06-20/9777-593-------------------------------------------:---------------------------- *54145* 8 Mitsubishi L200 Pickup terepjáró, 1998- as évj. eladó. Érd.: 76/381-614.------------------------------------------------------------------------ *51121* MŰANYAG rekeszek eladók: 30-as 550 Ft/db, 10-es 230 Ft/db. 06-20/3371-488.------------------------------------------------------------------------ *53886* NEHÉZHASAS, vörös-tarka tehén és jó állapo­tú fejőgép eladó. 77/461-050.------------------------------------------------------------------------ *54187* OPEL Astra GSI 1.816V 94. évj. kékmetál klí­ma, szervizkönyv stb. extrákkal 1.960 E Ft el­adó. Csereautó lehetséges, részletfizetés megoldható. 06-30/9381-306.------------------------------------------------------------------------ *53974* OPEL Astra 1.7D 94-es évj. eladó: 1.220.000 Ft. Érd.: 06-30/2-459-468.------------------------------------------------------------------------ *54156* OPEL Astra 1.7D, 92. dec.-i friss műsz. sok extrával eladó. Irányár: 1.330 E. 30/2282- 909.----------------------------------------------------------------------- *53983* O PEL Astra 5 ajtós, 1.6i, 93-as évj. eladó. Hi­tel megoldható. 76/351-080, 30/9552-258.-------------------------------------------7--------------------------- *54148* Ő RÖLT fűszerpaprika eladó. Érdeklődni lehet: 76/468-565.------------------------------------------------------------------------ *54191* PEUGEOT 205 1.8D 86-os eladó. 30/9787- 000. Lefagyott kéz- és lábuj­jait ajándékozta a Brit Hadsereg Múzeumának egy nyugalmazott tiszt. A múzeum szeretett volna néhány ereklyéket az 1976-os brit Himalája-expedícióról. Felvették a kapcsolatot Lane parancsnokkal. A múzeum munkatársai nem vártak tőle mást, mint egy sapkát, eset­leg egy pár kesztyűt, melyek megjárták a világ tetejét. Ugyancsak leesett hát az ál­luk az „ajándék” láttán: Lane egy mélyhűtött csomagban átadta nekik az elfagyott uj- jakat. Azok egy nagy kaland­ról és tipikus katonahumor­ról tanúskodnak. Minden­esetre a közönség elé csak néhány ujjpercet tárnak, vi­aszkézfejre illesztve. így is dermesztő lesz a látvány. PLATÓS Zsuk B+G, 1990-es, 2 év műsz., meg­kímélt állapotban + karambolosból motor, hátsóhíd és egyéb alkatrészek eladók. T.: 06- 78/481-825----------------------------------------------------------------------*53879* R OMÁN étkezőgarnitúra, cseresznyeszínű, 87.000 Ft irányáron: 78/312-576.-----------------------------------------------------------------------*53050* R Z 3-as szárzúzó és újszerű Lajta eke eladó. 06-30/9-460-776.-------------------------------------------------------------------------*53984* SUZUKI Swift 93. évj. 1.0 GA eladó. Érd.: 30/2054-440.-----;---------------------------------------------------------------- *54163* S ZÉCHENYIVÁROSI1 szobás, gázfűtéses tégla­lakás eladó. 76/495-837.-------------------------------------------------------------- *54133* TEJHŰTŐ és fejőgép eladó. Tel.: 78/462-427, 30/9-288-890---------------------------------------------------------------------- .5412;* TELT fürtű Kékfrankos 1 éves gyökeres szőlő­vessző eladó. 78/421-720, este.------------------------------------------------------------------------ *54158* TÖRÖTT, totálkáros autót vennék. 06- 30/9432-472.-------------------------------------------------------------------------*54136* TRITIKÁLÉ és árpa vetőmag: 06-20/98-91- 494.--------------------------------------------:---------------------------*54115* T-16-0S traktor eladó. Érdeklődni lehet: 20/352-90-56-------------------------------------------------------------------------*53964* ÚTITÁRSAT keresek München-UIm útvonalra, okt. 20. és 27-re. T.: 78/343-103---------------------------;------------------------------------------*53982* V AD KACSA-VADÁSZATI lehetőség! Nem röpte- tett. 1500 Ft/db. 20/9942-234.------------------------------------------------------------------------ *54129* VETŐGÉP 23 soros eladó. 30/9-858-658.---------------------------------■-------------------------------------- *53986* V ETŐMAG minőségű harmadfok REX árpa el­adó. 76/410-060.------------------------------------------------------------------------ *54013* VÖRÖSBOR (Kékfrankos, Zweigelt) nagy tétel­ben eladó. 06-20/938-61-61.----------------------------------------------------------*------------ *54109* V W Passat kombi 1.9TD 93-as eladó. Érd.: 06-70/3-199-332.------------------------------------------------------------------------ *54171* SVW Passat 1.9TDI Variant, full extrás kis szépséghibával eladó. Irányár: 2 M 650 E Ft. Érd.: 77/421-578, 06-20/3314-557.-------,-------------------------------------------------------------- *54131* V W Vento 1.9TD 1994-es, extrákkal eladó. T.: 06-20/9-724-695---------------------------------------------------------;------------- *54126* « Yamaha DT 125R, kitűnő állapotban el­adó. Irányár: 220 E Ft. Érdeklődni lehet: 06- 20/9740-842------------------------------------------------------------------------ *54128* ZABOT vennék. Tel.: 06-30/9381-844------------------------------------------------------------------------ *54142* ZWEIGELT, Cserszegi gyökeres szőlővessző ki­váló minőségben és búza, tritikálé (vetésre al­kalmas) eladó. Érd.: 78/321-423.------------------------------------------------------------------------ *54l7f* 1 vemhes fekete-tarka tehén eladó. Tel.: 06- 30/236-3784--------------------------------------------------------------------- *54143* « 100 db fiatal birka eladó. 16 E Ft/db. Érd.: 06-20/9669-913.---------------------------------------------------------------- *54098' 2 db használt parapetes gázkonvektort ven nénk. Tel.: 06-78/412-168------------------------------------------------------------------------ *5 2 m3 diófa száraz foszni és 5 m3 nyárfa foszni jő állapotban lévő parasztkocsi eladó. Tel 06-30/255-8000---------------------------------------------------------*-------------*53821 « 2107-es Lada 89-es évj. B+G üzemű, tö­rötten eladó. Érd.: 06-20/9886-271.------------------------------------------------------------------------ *54010* 21-26 soros vetőgép eladó. Érdeklődni lehet: 30/2257-570.------------------------------------------------------------------------ *53742* 2,5 ha Rizlingszilváni szőlő eladó Imrehegyen. T.: 06-70/221-3967------------------------------------------------------------------------ *54161* 3 soros kultivátor kifogástalan állapotban el­adó (gyári). 1:06-70/2-110-430------------------------------------------------------------------------ *53623* 500 körbála fűszéna eladó: 2000 Ft/db. Tel.: 06-30/2345-797

Next

/
Oldalképek
Tartalom