Petőfi Népe, 2000. szeptember (55. évfolyam, 205-230. szám)

2000-09-02 / 206. szám

10. oldal - Petőfi Népe 2000. Szeptember 2., szombat HÉTVÉGI MAGAZIN törzsét szimbolizálja az őshazában. F0T°-BERK| ER|KA MXfllSarok földié három halomban Madaras Küldjenek anyaföldet Mada­rasra mindazon területekről, ahol magyarok élnek! Endre Sándor, a Bács-Kiskun Me­gyei Közgyűlés elnöke és Szente Károly, Madaras pol­gármestere ezzel a nem min­dennapi felkéréssel fordult a magyar megyékhez és a ha­táron túli magyarsághoz. így született meg a település új emlékműve. Az ország 19 megyéjéből cserépté­gelyekben érkezett egy-egy marok­nyi az anyaföldből. De jöttek kül­demények az ország határain túl­ról is: mindenhonnan, ahová elju­tott a madarasiak kérése. A sok-sok föld halommá állt össze, majd ezt kiegészítették még azzal a földtö­meggel, amit a tavalyi özönvíz mi­att kellett elkotomi, megmozgatni. Egy hármashalmot, három ke- rekded dombocskát alakítottak ki, amelyre Merencsics Tibor képző­művész álmodott harmonikus kő­tömb csoportot. A hét hatalmas kőbe a magyarság történelmének egy-egy állomását jelző szimbólu­mot vésnek. Az első két mű már el is ké­szült. Az egyik a legősibb magyar lelet, az az ábrázolás, amely a ma­gyarok 108 törzsét mutatja az ős­hazában. A másik István király kézjegye. A honfoglalást, a Mada­ras újratelepítését, a ’48-49-es sza­badságharcot, az ’56-os forradal­mat és az Európai Uniót jelképező vésetek a következőkben készül­nek el. A madarasi polgárok igen büsz­kék a vüágon egyedülálló emlék­művükre, amely előtt egy szökő­kút jelképezi az élet örök folyto­nosságát. BERKI ERIKA Atilla és István után — Veled, Uram! Színház- Egészen bizonyos vagyok benne, hogy veretes előadás lesz, és ha jól számolom, kilenc olyan dal is elhangzik majd, amelyből- hogy úgy mondjam - sláger lehet - mondta még a próbákon Rosta Mária producer, a Veled, Uram! című rockopera esztergomi bemutatója előtt. Nos, ehhez még a hivatalos előadás végét sem kellett megvárni, már sejthető volt a hétközi nyilvános próbák során. Minden este legalább ötezren (!) figyelték Szörényi Levente és Bródy János legújabb alkotásának végső köntösbe öntését, a trilógiái összegzést. És már akkor érezhető volt, hogy az ősbemutató nemcsak a millenniumi ren­dezvények, hanem az utóbbi évek egyik kiemelkedő színházi eseménye lesz. Tavaly tavasszal még többen aggódtak, hogy a darab esetleg megsínyli majd, hogy Szörényi és Bródy - finoman szólva - bizonyos kérdések megítélésében különvéleményen van. Azonban, szerencsére, most is bebi­zonyosodott - ettől még alkothatnak emlékezeteset. A Szent Márton hegyén, Koppány emlékére áldozati jelenettel kezdődő előadás jól követhető szálakon jut el a végfejletig, amikor a haldokló István előtt megjelenik Vászoly, Zobor és Imre szelleme, hogy aztán Gellért püspök feladja az utolsó kenetet, István király pedig Mária oltalmába ajánlja az országot. A Veled, Uram! nem akarja mindenáron „jókra” és „rosszakra” szétválasztani az ezer évvel ezelőtti történelem szereplőit, éppen ellenkezőleg, azt igyekszik hangsúlyozni, hogy senki sem hordozza a teljes igazságot, kivált, hogy az istváni örökséget méltókép­pen tovább vivő képességekkel rendelkező Imre herceg - mint történelmünk „első vad­kanja” (Szörényi fogalmaz így találóan) - idő előtt meghal. A keresztény értékrendet korábban Imrével együtt keményen védelmező Orseolo Péter egy idő után eléri célját és trónra jut, ám jellemében eltorzul. Az okok más korszakokból is ismerősek: féltékenység, hatalomvágy... ezek után nem csoda, már messze kerül attól, hogy megfo­gadja István bölcs intelmeit. Vagyis ez a színházi előadás is örökös és klasszikus tanulságokkal szolgál, köszön­hetően persze a szerzőkön kívül Iglódi István rendezőnek, a gyönyörű hangú Kováts Krisztának, Homonyik Sándornak, Tóth Sándornak és sokan másoknak. Az őszi színházi előadások monumentalitása természetesen messze lesz az Esztergomi Bazilika előtti Szent István tér miliőjétől, de a tökéletes hangzás és az alkalmi társulat odaadó játéka nyilván kőszínházban sem marad hatástalan. FÁBIÁN ISTVÁN Nyelvparádé 2000 Budapest Háromnapos börze vette kezde­tét tegnap a műszaki egyetemen. A Nyelvparádé 2000 című bemu­tató célja, hogy megismertesse a nyelvtanulási lehetőségek sok­színű palettáját. A kiállításon összesen 34 magyar és külföldi nyelviskola, kulturális intézet, távoktató cég, stb. képviselteti magát. A Nyelvparádé vasárna­pig 10 és 18 óra között tart nyitva. MTI íme, az ember! Cifrapalota A fenti címmel nyílt meg a Kecs­keméti Képtárban még a múlt hé­ten Orosz János Munkácsy-díjas festőművész kiállítása. A tárlat a Hírős Hét Fesztivál rendezvénye­ként nyitotta meg kapuit, de szeptember 24-éig látogatható. Az 1932-ben született Orosz János kortárs képzőművésze­tünk egyik legjelentősebb képvi­selője. A Kecskeméti Képtár a ter­vek szerint 2002-ben ad majd ott­hont nagy gyűjteményes kiállítá­sának. Ezt megelőzően most a legutóbbi korszak terméséből lát­ható egy válogatás. Ágh István ír­ta az alkotóról: „Orosz János mindig az igazabb emberért cse­lekedett, a fájdalom és a vigasz tekintetét kereste, reményért küzdött a legkétségesebb helyze­tekben is. Hiába állták körül a bá­rányát óvó pásztort az ördögi lé­nyek, legyőzte őket a szépség...” A kiállítást ifj. Gyergyádesz László rendezte. ■ A Petőfi Népe Horoszkópja 2000. Szeptember 4-Szeptember 10-ig Herczeg Kata értelmezi a csillagok állását. A hívás díja percenként 99 Ft/áfa+8 Ft kapcsolási díj KOS (III. 21.-IV. 20.) * 06-90/230-431 Szerelem: Az udvarlás (udvaroltatás) idősza­ka ez. Jól érzi magát a másik nem társaságában. Ez lehet ár­tatlan flört, de komoly sorsfordí­tó kapcsolattá is alakulhat, még akkor is, ha szoros szálak fűzik már valaki máshoz. Hivatás: Mindent elkövet, hogy az elsők közé küzdje fel magát. ff: OROSZLÁN (VII. 23.-Vili. 23.) * 06-90/230-435 Szerelem: A lángolásnak egy dőre vége. A hétköznapok nem ked­veznek a nagy érzelmek. Ráadá­sul félreértések sorozata teszi rosszkedvűvé. Hivatás: Akár új feladatot kap, akár új munkatár­sakkal kell foglalkoznia, legyen türelmes és kitartó. NYILAS (XL 23.-XII. 21.) » 06-90/230-439 Szerelem: Bízza magát a barátaira, meglátja, nem fog csa­lódni! A leendő partnerével is ők hozzák össze, ha nem épp közü­lük választja. Hivatás: Elsősorban olyan területen érzi jól magát, ott tud sikert elérni, ahol sokadmagá­val dolgozhat. A kollégái maguk között kinevezik „kisfőnöknek”. I"/ BIKA (IV. 21.-V. 20.) « 06-90/230-432 ■ ** Szerelem: A szakítás nem is olyan tragikus, ha úgy fog­ja fel, hogy ezzel megnyitja a lehe­tőséget egy új kapcsolat előtt. Vagy netán épp egy harmadik mi­att kerül sor a válásra? Hivatás: A népszerűsége jelentősen megnő, és olyan emberek is felfigyelnek a munkájára, akik észre sem vették! S7IÍ7 % (VIII. 24.-IX. 23.) * 06-90/230-436 Szerelem: Kicsit önző, csak magával foglalkozik, a part­nere gondja hidegen hagyja. Eb­ből apróbb összezördülés lehet, de emiatt is ön húzza fel az orrát! Hivatás: Az utóbbi időben a vélet­len sokszor a kezére játszott, most azonban mindent alaposan ki kell dolgoznia, ha sikert akar! BAK (XII. 22.-I. 20.) » 06-90/230-440 Szerelem: A szerelem elvakítja, és nem hajlandó meg­hallgatni barátai tanácsát sem. Pe­dig lehet, hogy tényleg a javát akarják! Hivatás: A karrierje kerül előtérbe. A Vénusz kedvező sugár­zása nyomán olyan helyzet alakul ki, amely anyagi helyzetét is igen kedvezően befolyásolja. IKREK (V. 21.-VI. 21.) » 06-90/230-433 Szerelem: Egy kis pletyka megzavarhatja a családi békét. Ám ezúttal nem ön lesz a hírhozó, hanem önről beszélnek a szomszédok. Hiva­tás: Sokféle változás várható a munkahelyén, de bármi történik is, csak hasznot húzhat belőle. Ha önálló vállalkozást tervez, az­zal is sikere lesz! MÉRLEG «ff (IX. 24.-X. 23.) U, W v 06-90/230-437 Szerelem: Ha még egyedül él, használja ki a bolygók segítő hatását. A Vénusz kedvező sugarakkal bo­rítja be, így ezen a héten rend­kívül vonzó és hódító. Hivatás: Legyen óvatos és a cég dolgairól nem beszéljen idegenek előtt, mert ebből bizony kellemetlen­sége származhat! 0É K * 06-90/230-441 RÁK (VI. 22.-VII. 22.) * 06-90/230-434 Szerelem: Kicsit anya­gias, ezért a partnere pénze most jobban érdekli, mint az érzelmei. Ha hosszú távra sze­retne berendezkedni mellette, jobb, ha az utóbbira helyezi a hangsúlyt! Hivatás: Az eddig ha­logatott tárgyalások, levelek és te­lefonhívások egyszerre szakad­nak a nyakába a héten. SKORPIÓ (X,24.-XI. 22.) » 06-90/230-438 Szerelem: Partnere minden bizonnyal megbocsátja, hogy a héten alig jut rá az idejé­ből, de hát minden percét leköti a munka. Hivatás: Lassan annyi a megbízatása, hogy a héten né­hány dologra már nemet kellene mondania, ha becsülettel min­dent el akar végezni! HALAK (II. 20.-III. 20.) * 06-90/230-442 Szerelem: Ez a hét (és még a következő is) fontos fordu­latot hoz az életébe. Partneréhez fűződő kapcsolata megerősödik, elmélyül, esetleg esküvő is szóba kerül, ha eddig még nem házasok. Hivatás: A népszerűsége megnő, de egyben alaposan megszapo­rodnak a kötelességei is. A kaunasi túlélők A litván fotóművész, Antanas Sutkus 1939-ben született egy kis faluban, nem messze Kau- nastól. A második világháború kitörésének évében világra jött gyermek a nagyszüleitől hallott a zsidók kiirtásáról. 1941 és 44 között Litvániában 200 ezer fel­nőttet és gyereket öltek meg, te­mettek gödrökbe, hajítottak a kőfejtőkbe, végeztek ki a halál­táborokban. A művész 1988-ban kezdte fotózni azokat a volt get­tólakókat, akik megmenekültek a rettenettől. Fotóit, a belőlük összeállított kiállítást a Vilijam- pole-gettó áldozatainak és túl­élőinek ajánlotta. A világszerte nagy megdöbbenést kiváltó kiál­lítás képeit most a Kecskeméti Fotográfiai Múzeumban tekint­hetik meg az érdeklődők. MUNKATÁRSUNKTÓL Balettévadnyitó Rómeó és Júlia történetét viszi színpadra a küszöbön álló szezonban a Győri Ba­lett Robert North koreográ­fiájában. A táncjáték premierje december 1-jén lesz - hangzott el a társulat tegnapi évadnyitó társulati ülé­sén. Kiss János igazgató el­mondta: az idei évad másik be­mutatóját 2001 május végén tartják, a tervek szerint két egy- felvonásost adnak majd elő. En­nek részleteiről egyelőre nem szólt a társulat vezetője. Műso­ron tartják az Orfeo című pro­dukciót, Marie Brolin-Tani svéd koreográfus kompozícióját. Több ízben előadják a nagy si­kert aratott Purim, avagy a sors­vetés című produkciót, Juhos István és WilUam Fomin koreog­ráfiáját. Az együttes több külföl­di meghívásnak tesz eleget a következő hónapokban. _____■ M4F A utó Kft. fiHwHBSSfiHxHSSH&sfisHSBHl KISKŐRÖS Használt autó mmmmms» Modell Évjárat Ár Daewoo Lanos SE 1.5B 4a. fehér, szervó 1998. 66 E km 1.750.000 Ft Daewoo Nexia GLE 1.5B 4 a. sz. zöld metál 1996. 58 E km 1.550.00 Ft Toyota Corolla Séd XLI 1.3 kékmetál, szervós 1994. 161 E km 1.550.000 Ft Nissan Patrol 4x4 D fehér, fullextrás 1993. 137 E Km 2.600.000 Ft Toyota Landcruiser 4x4 4D fehér, 8 szem. 1995. 110 E km 5.500.000 Ft Toyota Tercel 4x4 2.5B 5 ajtós, k.szürke 1984. 258 E Km 570.000 Ft Toyota PV 4x4 TD 6 sz. tgk. vonóhorog 1997. 11. havi 92 E Km 3.100.000 Ft+áfa Mitsubishi Paiero 4x4 2.4 TD sok extrával 1998. 58 E Km 4.600.000 Ft+áfa VW Vento TD 1.9D bordó metál 1996. 94 E Km 2.600.000 Ft VW Jetta GLS 1.6 D halványzöld 1983. 340 E Km 450.000 Ft Opel Combo 1.4i B. fehér, 2 szem. tgk. 1996. 59 E Km 1.350.000 Ft+áfa Opel Astra 1.4B k.piros, vonóhorog 1993. 110 E Km 1.380.000 Ft Használtautó-telep: 6200 Kiskőrös, ................................................... Alsókamaszáció 17. Tel.: 78/414-139 06-30/9439-270

Next

/
Oldalképek
Tartalom