Petőfi Népe, 2000. szeptember (55. évfolyam, 205-230. szám)
2000-09-07 / 210. szám
I 2000. Szeptember 7., csütörtök HAZAI VILÁG TÜKÖR Petőfi Népe - 5. oldal TŰK 0 R Célkeresztben a vezérkari főnök Akár félreértések sorozatának is tekinthetnénk az utóbbi napok szócsatáját, amely a pápai reptér megszüntetése miatt alakult ki, ha tegnap nem került volna szóba az ország legmagasabb rangú katonájának, Fodor Lajos vezérkari főnöknek a távozása. Budapest Nem volt alternatíva: a több évtizede szolgálatot teljesítő MiG-21- es vadászgépeknek otthont adó pápai leszállóhelyet meg kellett szüntetni - tudtuk meg a Honvédelmi Minisztérium sajtófelelősétől, Taligás Antal ezredestől. Pápa lakossága azonban nehezen vette tudomásul a szakmai döntést, amely nemcsak a nagy hagyományú repülőtér bezárását, hanem mintegy 800 munkahely megszűnését is jelentette. A településen olyan hírek terjedtek el, hogy a várossal szinte már összenőtt katonai egység politikai érdekeknek esett áldozatul. Kövér László, a Fidesz pápai születésű elnöke mindezért Fodor Lajos vezérkari főnököt vonta felelősségre, aki egyik nyilatkozatában a döntést állítólag a politikusoknak tulajdonította. Orbán Viktor miniszterelnök tegnapi rádiónyilatkozatában szintén hibáztatta Fodor Lajost, amiért az szerinte félretájékoztatta a közvéleményt. A kormányfő azt is kijelentette: azzal, hogy a vezérkari főnök politikusoknak tulajdonított egy tisztán szakmai döntést, zavart keltett a közvéleményben, s ezzel az egész haderőreformot veszélyezteti. Ha Fodor Lajos nem tudja vállalni a részvételével hozott szakmai döntéseket, vonja le a konzekvenciákat - tette hozzá Orbán Viktor. A megvádolt hadseregparancsnok hivatalos válaszában leszögezte: videofelvétellel tudja bizonyítani, hogy említett megszólalásában nem vezetett félre senkit, nem magyarázta politikai érdekekkel a szakmai szempontból meghozott határozatot. Igaztalannak érzi a vádakat, és szeretné elérni mielőbbi tisztázásukat. Lányi Zsolt, a parlament honvédelmi bizottságának kisgazda elnöke szomorúnak tartja a reptér megszüntetését, lapunlmak mégis azt mondta, hogy Fodor Lajos katona létére politikába ártotta magát és legközelebb kerülnie kellene a félreérthető megnyilvánulásokat. Mécs Imre SZDSZ-es képviselő szerint Orbán kritikája - bűnbakkeresés. A HM egyébként törvénysértést követett el, mert nem tárgyalt a repülőtérről az Országgyűlés szakbizottságával, de a NATO-val sem egyeztetett. Kovács László, az MSZP elnöke úgy véli: a kormányfő lejáratja a vezérkari főnököt. -wMi lesz a gyermektelenekkel? Parlamenti vita az alig változó adótörvényekről Budapest A hét eleje óta megszokott parázs hangnemben folytatódott tegnap az adótörvények vitája a parlamentben. A kormánypárti - főként fideszes - képviselők szerint a javaslat a választási ígéreteknek megfelelően csökkenti a lakosság és a vállalkozások terheit. Az ellenzék ennek ellenkezőjét bizonygatja. A tegnapi vitában a személyi jövedelemadóról és a társasági adóról fejtették ki véleményüket a képviselők. A rendelkezésükre álló hét órában sok fideszes képviselő kért szót. Ők valamennyien azt hangsúlyozták, hogy jövőre és 2002-ben csökken a jövedelemelvonás, nőnek a gyerekkedvezmények, csökkennek az élőmunka terhei, tehát jobb lesz a közepes és a kisvállalkozók helyzete. A szocialista hozzászólók ugyanakkor éppen ezeket az elemeket hiányolták a javaslatból. Példaként hozták fel, hogy a reprezentációs költségek elszámolásának új rendszere és a minimálbér tervezett emelése elsősorban a kis- és középvállalkozókat sújtja. Kifogásolták, hogy a gyermektelen házaspárok, valamint a köztisztviselők és a közalkalmazottak terhei jelen-tősen növekednek, ha a jelenle-gi elképzelések szerint húzzák meg a középső, vagyis a 30 százalékos személyi jövedelemadó-kulcs felső határát. (A kormány terveiben szereplő 1 millió 50 ezres határt egyébként nemcsak ellenzékiek szeretnék megemelni, hanem kormánypárti javaslatok is elhangzottak a határ 50 vagy 150 ezer forinttal történő megemeléséről.) ADÓBEVÉTELI TERVEK 2001-RE Bevétel ÍIHNHMHNI Milliárd Ftp Szja 973.8 Társasági adó 337,5 Forrás: Pénzügyminisztérium A fideszes válaszok szerint a szocialisták és a szabaddemokraták nehezen viselik, hogy a jelenlegi polgári kormánynak a gazdasági helyzet megadta a lehetőséget a családok támogatására. Varga Mihály (Fidesz- MPP), a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára egyenesen úgy fogalmazott, hogy az MSZP saját bűntudatát palástolja kritikáival. Volt olyan FKgP-s képviselő, aki felhívta a vezető kormánypárt figyelmét, hogy gyakorlatilag a kisgazdaprogram kezd megvalósulni. Nem látni ugyanakkor - tette hozzá -, hogy milyen támogatást kapnak azok, akik nem tudják igénybe venni az adókedvezményeket. Hírek röviden Külföldi olajos mentők Már három amerikai kitörésvédelmi szakember segíti a Pusztaszőlősnél dolgozó Mól katasztrófaelhárító csapatot, hogy közös erővel elfojtsák az augusztus 18-a óta lángoló gázkutat. A kitörésgátlón kiáramló gázt hétfő este ismét begyújtták. Csökken a roma bűnözés A roma önkormányzatok és a rendőrség között két éve kötött együttműködési megállapodás óta radikálisan csökkent a cigányok által elkövetett bűn- cselekmények száma - jelentette ki Farkas Flórián. Megismételt sortűzper A Legfelsőbb Bíróság az 1956-os tatai sortűz ügyében új, immár harmadik elsőfokú eljárás lefolytatására utasította a Fővárosi Bíróság katonai tanácsát. A döntés szerint soha el nem évülő emberiség elleni bűntettként kell értékelni a sortüzet. Mobil benzinkutak A Magyar Autóklub megalapította társaságát, mobil üzemanyagtöltőállomás-hálózatának kialakítására és üzemeltetésére. Az első mobil benzinkutak vár- hatóan október végén nyílnak meg.__________■ Késik az új Nemzeti építése A jövő héten folytatódhat a terület előkészítése Budapest A fővárosnak nincs joga fellebbezni a Nemzeti Színház építési engedélye ellen - határozott a fővárosi közgyűlés jogi bizottsága tegnap. A miniszterelnök szerint jobb most tisztázni a régi és az új Nemzeti közötti különbségeket, mint két év múlva lefolytatni ezt a vitát. A Nemzeti Színház felépítésére kiszemelt Duna-parti telken a kerület polgármestere az építési engedély jogerőssé válásáig kedden leállította a munkálatokat. Kifogásolta, hogy a kivitelező nemcsak az ilyenkor szokásos tereprendezési munkákat végezte, hanem 4- 5 méter mély gödröt is ásott, amit még nem tehetett volna meg. E pillanatnyi megtorpanás mellett sem csitulnak az indulatok a leendő Nemzeti Színház építése körül. Az építési engedélyt kiadó IX. kerületi önkormányzat határozata ellen eddig több magánszemély, valamint a Munkáspárt is benyújtotta fellebbezését. A fellebbezések határideje a jövő héten jár le, ezeket a Fővárosi Közigazgatási Hivatalnak kellene elbírálnia, de oda eddig nem érkezett a Nemzeti építése ellen semmiféle beadvány - tudtuk meg a hivatal építési hatóságán. Korábban egyébként a hivatal vezetője úgy nyilatkozott, hogy ha nem találják jogosnak a tiltakozásokat, akkor az építkezés megkezdése mindössze egy hetet csúszik majd. A főváros főépítészének szakmai, etikai, és jogi ellenérvei vannak az egykori expótelken helyet kapó Nemzeti felépítése ellen. A tervezett épület középszerű, messze nem felel meg sem a hazai, sem pedig az európai elvárásoknak - nyilatkozta lapunknak Schneller István. Véleménye szerint nem szakmai, hanem politikai döntés született a Fővárosi Közgyűlés jogi bizottságának tegnapi ülésén, hiszen az épület, valamint a helyszín ellen elmondott szakmai érveit meg sem hallgatva döntöttek úgy a városházi képviselők, hogy a fővárosnak nincsen joga a IX. kerület jóváhagyó döntése ellen fellebbezni. Tegnap reggel - szokásos rádióinterjújában - már a miniszterelnök is foglalkozott a volt Nemzeti színészeinek az évadnyitó után nyilvánosságra került panaszaival. Orbán Viktor szerint a Nemzeti Színház Rt. létrehozásával azt kellett eldönteni, hogy tiszta vizet öntsenek a pohárba vagy még két évig tartsák bizonytalanságban a színészeket. Szerinte a kulturális kormányzat az egyenes utat választotta, amikor kimondta, hogy az eddigi Nemzeti társulata Pesti Magyar Színházként dolgozzon tovább. H. M. Szlovákia: kisebbségi gondok „Kormányzati választóvíz” a komáromi megye létrehozása „Menni vagy nem menni” címmel írt cikket szerdán a pozsonyi Új Szóban Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke, aki nyílt vitát kezdeményez arról: menjen-e vagy maradjon a szlovák kormányban az általa vezetett magyar politikai erő. úgy látja, hogy „a Dzurinda-kormány számára most lehetőség teremtődött e cél beteljesítésére”. Emlékeztet arra, hogy a kormányzati időszak eddigi két évében néhányszor már fölvetődött az MKP kilépésének kérdése, de ennek mindig útját állta az a remény: az ország előkészületben levő közigazgatási reformja úgy valóPOZSONY A politikus Grendel Lajos hétfőn megjelent írására reagált, amelyben a Pozsonyban élő Kossuth-díjas író élesen bírálja az MKP kormányzati pozícióban betöltött szerepét, és felveti: „Minek az olyan párt, amely még tisztességesen képviselni sem tudja a programját?” Az elnök elismeri: az MKP a kormányzási időszak második évének végére valóban igen nehéz helyzetbe került, hiszen „a programunkba foglalt, jogállásunkat erősítő céljaink nem teljesülnek”, ami a magyar választókból és a párt választott tisztség- viselőiből „joggal válthat ki elégedetlenséget. Ezzel szemben még a rosszakaratú emberek sem állíthatják, hogy az MKP nem ért el kézzelfogható eredményt” - írja Bugár. A politikus Szlovákia tragédiájának nevezi, hogy az 1989. évi fordulat óta az országnak egyetlen olyan reformpárti kormánya sem volt, amely egy teljes, négyéves választási ciklust végigszolgált volna, „s így lehetősége lett volna visszafordíthatatlanná tenni a reformokat”. Bugár Béla sül meg, hogy kárpótol az eddig ígéretnek megmaradt ígéretekért. A kormányzati választóvíz az MKP számára most a közigazgatási reform, amelynek során a koalíciós partnerek hátrányos helyzetbe taszítanák a magyarságot, ugyanakkor nem hajlandók létrehozni azt a „komáromi megyeként” emlegetett közigazgatási egységet, amelyben a szlovákiai magyarság megőrizhetné kisebbségi jogait. Hasznos műszerek a határon Ma már egyre több korszerű műszer segíti a határőrök munkáját. Használatuk felgyorsítja a kamionok átvizsgálását, megkönnyíti az embercsempészek és az autótolvajok lebuktatását. Budapest A határőrök és a pénzügyőrök munkáját jelentősen megkönnyíti néhány nemrég beszerzett műszer. Korábban rendszeresen előfordult, hogy kamionok nagy ládái közé bújtatva embereket igyekeztek a határon átjuttatni. Ezek a csempészek csak akkor buktak le, ha a határőr hangot hallott, vagy más gyanús jelet vett észre. Ma már 41 úgynevezett széndioxid-mérő működik a határokon. Nem kell szétbontani a teherautót, kamiont, egy kis résen át bejuttatják a készülék észlelőjét a jármű belsejébe, és az máris kimutatja, ha a zárt térben ember tartózkodik. 37 endoszkóppal is dolgoznak határőreink. Ez a műszer pontosan úgy működik, mint az orvosok endoszkópja. Egy kis résen keresztül parányi kamerát juttatnak be a rakodótérbe, és máris körbe lehet nézni, mit szállít a kamion. Eddig gyanús esetben több óráig is eltartott, amíg ki- és berakták a szállítmányt. Fontos, hogy határainkon mindenütt sugárzásmérő készülék is van. Amikor a határátkelőhelyeken korszerű eszközökkel sikerült a gépjármű-ellenőrzést tökéletesíteni, a lopott autók kiszállítása a zöld határa szorult. Az ott üzembe állított ellenőrző szerkezetek hatására azonban ma már egyre több lopott autót „csak” szétszedve mernek átvinni a határon. A bátrabb bandák a kiszállításra szánt autókat valahol a határ közelében tanyákon tárolják, majd JOGELLENES CSELEKMÉNYEK A HATÁROKON 2000 ELSŐ FÉL ÉVÉBEN osztrák szlovén horvát jugoszláv román ukrán szlovák Budapest embercsempész 134 21 3 10 16 10 31 4 gépjárműlopás 3 1 2 5 19 11 2közokirat-hamisítás 458 19 18 162 140 35 48 368 körözött szem. elf. 294 16 26 46 175 24 58 166 Nagy értékű autók feltartóztatása a zöldhatáron, 2000 első télév szlovák 2 ukrán 11 román 19 horvát 2 szlovén 1 jugoszláv 5 osztrák 3 Összesen: 43 kisebb konvojokban éjjel indítják a zöldhatár felé. Az autók kerekeit levegő helyett megszilárduló habbal töltik meg, hogy ne lehessen kilőni, a kifelé tartó ösvényeken ásott gödröket pedig eltömítik. A határőrség ma már több, autóra szerelt hőérzékelő berendezéssel rendelkezik. A képernyőn több kilométer távolságból, jól láthatóan megjelenik a testéből hőt kibocsátó ember, állat és természetesen autó képe is. így gyors terepjáró autókkal köny- nyebben utol lehet érni a csempészeket. ____________________KOÓS A z Uhiúer Domb Áruház akciós ajánlata Az árak szeptember 7-13., illetve a készlet erejéig érvényesek! o Régi ár Akciós ár Univer vajas kifli 11 Ft 10 Ft Univer félbarna kenyér (szeletelt), 1 kg 135 Ft 122 Ft Krémföl (20%), 175 g 52 Ft 48 Ft Coop Zalai paprikás, Zalai csemege felvágott, 600 g - ÚJ TERMÉK! 675 Ft Eduscho Dupla őrölt kávé, 250 g 335 Ft 329 Ft Detki háztartási keksz, 250 g+50 g ajándék 63 Ft 53 Ft Apenta csendes ásványvíz, 1,5 1 81 Ft 59 Ft Szobi narancsital, 1,5 1 131 Ft 119 Ft Sió őszibarackital, 1 1 178 Ft 128 Ft Rauch Bravo őszibarackital, 1,5 1 262 Ft 172 Ft Borsodi Világos sör, 0,5 1 92 Ft+ü. 86 Ft+ü. co Kitekat macskaeledel (száraz), 400 g 163 Ft 139 Ft 8 Colgate Herbai fogkrém, 75 ml 332 Ft 292 Ft J < a _i o ut o ÍD < OS W > Z D Kecskemét, Nyíri út Tel.: 76/492-439 ^ Nyitva: H—P: »—19; Szó: 7—135 Vas: 7-11.