Petőfi Népe, 2000. szeptember (55. évfolyam, 205-230. szám)
2000-09-22 / 223. szám
2000. Szeptember 22., péntek XXVII. NYÁRI OLIMPIA SPORT XXVII. NYÁRI OLIMPIA Petőfi Népe - 7. oldal Ági a dobogó tetején Olimpiai uszoda Kovács Ágnes nyerte a 200 m-es mellúszást, és megszerezte Magyarország második sydneyi olimpiai aranyérmét. A rajtja nem a legjobban sikerült. Ennek ellenére a nagyon erősen kezdő dél-afrikai Poewe mögött a 2. helyen fordult 50-nél. A második hosszon az ötödik helyre esett vissza, de a következő 50 méteren már feljött a 3. helyre. Szinte hihetetlen, de az utolsó 50-en 0.65 mp-es hátrányt dolgozott le, s változtatott 0.21-es előnnyé! Körülbelül 175 m-nél érte utol az addig toronymagasan vezető Kowalt, s attól kezdve már csak a győzelem létezett. Magabiztosan nyert (2:24.35), mögötte a két amerikai, Kowal (2:24.56) és Beard (2:25.35) következett. Kovács Ágnes a győzelem utáni sajtókonferencián elismerte: - A legnagyobb ellenfelem én voltam, magamat sikerült legyőznöm. Azt is elárulta, hogy még soha nem sírt, mint most megtörtént, az ünnepélyes eredményhirdetésnél, a dobogó tetején. További terveiről is faggatták, erről csak annyit mondott, hogy hátravan még a vegyes váltó, aztán csupán a pihenésre tud gondolni, mert nagyon hosszú volt a szezon és borzasztóan elfáradt. Kiss László, Kovács edzője folytatta nagy sorozatát: Egerszegi Krisztina szöuli, barcelonai és atlantai aranyérme után ismét aranyat „szállított” a magyar sportnak. Arra a kérdésre, hogy Athénban melyik tanítványa lesz a nyerő, Kiss mosolyogva válaszolta: - Ági akkor még úszni fog! Kovács Ágnes az eredményhirdetés után boldogan integet a szurkolóknak, ipa-fotó TESCO műfüves kispályás labdarúgó-bajnokság Helyszín: Kecskemét, TESCO-parkoló. Időpont: szept. 29-okt. 1. (péntek, szombat, vasárnap). Nevezési határidő: 2000. szeptember 26. Jelentkezni lehet: County Press Rendezvényszervező Iroda Kecskemét, Petőfi S. u. 1/A Tel.: 76/507-070, tel./fax: 76/417-980 Nevezési díj: 6500 Ft csapatonként. J ^ A helyezettek értékes díjazásban részesülnek! A tornán az 5+1 fős szabályok érvényesek! A csapatok sorsolása: 2000. szeptember 28-án, 18 órakor a TESCO Hipermarketben, a vevőszolgálati pultnál. Kapaszkodjon meg! |'j>y új Opel Astra kormáiiykcrckcbc, hiszen most akár 450 OOO forintot is megtakaríthat.* llj Astra finans/íro/.ási akció: 50% előleggel, Z éves kamat- és ke/.elésiköltség-nientes hitelre. (T'IIM: 0%) Részletek in.irk.ikeieskeilesunlvben. A|.ínl.itimk a készlet erejéig érvényes! "'Modelltől függően 250-450 ezer li árelőny. _____________ OPELf O PEL TORMÁSI 6000 KECSKEMET. Jász u. 24. Tel.: (76) 500-240 Fax: (76) 482-201 OPEL AUTÓARÉNA 6400 KISKUNHALAS Bácskai út 1-3. Tel.: (77) 423-480, Tel./Fax: (77) 423-488 OPEL START 6301 KALOCSA, Bem apó u. 21. Tel.: (78) 461-355, Tel./Fax: (78) 462-949 OPEL START 6200 KISKÖRÖS, Dózsa György út 71. Tel./Fax: (78) 413-932 Igaly Diana bravúros bronzérme- Ez maga a csoda! Mindent megtettem a jó szereplésért Előbb csak a döntőbe kerülés volt a célom, utána pedig az éremszerzés - mondta Igaly Diana skeetlővő. ipa-fotó Egy arany, egy bronz és két negyedik hely. Ez a magyarok mérlege a sydneyi olimpia csütörtöki versenynapján. Egyelőre folyamatosan „nőnapot” tartanak a magyar sportolók az ötkarikás játékokon. Hiszen eddig csak a - most kivételesen erősebbnek látszó - gyengébb nem képviselői nyertek érmet. A CSÜTÖRTÖKI NAP KRÓNIKÁJA Közülük a második aranyat Kovács Ágnes szerezte a 200 m-es mellúszásban, miután fantasztikus küzdelemben, 2:24.35-ös idővel utasította maga mögé riválisait. Czene Attila sikertelenül kísérelte meg olimpiai címe megvédését a 200 m vegyesen. Ezúttal 4. lett. A nap másik érmét a lőtéren Igaly Diana szerezte: a skeetesek között lett harmadik. Kard egyéniben, bár a négyes döntőben kimondottan kedvezőnek látszottak az esélyei, végül negyedikként zárt Ferjancsik Domonkos. Nemesik a 16, Köves a 8 közé jutásért vívott csörtéjét veszítette el és esett ki. Női tőrvívásban Knapek és Lantos a 32-es táblán, rögtön az első asszója után búcsúra kényszerült. Mohamed Aida a legjobb nyolc közé jutott és végül 7. lett. A még folyamatban lévő vetélkedések magyar résztvevői közül biztos pontszerző az asztaliteniszező Bátorfi, Tóth duó. A lányok az elődöntőben szoros küzdelemben kaptak ki egy kínai pártól. Pénteken a bronzéremért játszanak egy koreai ellenféllel. Az egyéni nyolcaddöntőben Tóth Krisztina 3:0-ra kikapott a tajvani Csen Jingtől és kiesett. Evezésben a Pető Tibor, Haller Ákos kétpár óriási bravúrt vitt véghez, bejutott a szombati hatos döntőbe. A női kézilabdázók harmadik csoportmérkőzésükön - annak ellenére, hogy a félidőben 19-lóra vezettek - 41-33-ra kikaptak Koreától. A csel- gáncsozó Kovács Antal egy győzelem és egy vereség után kiesett. Sike József és Ángyán József a 9., illetve a 15. helyen várják a futócéllövők selejtezőjének pénteki második felvonását. Úszásban hárman (Zubor, Risztov és Kiss), gyorstüzelőpisztollyal ketten (Jambrik és Pálinkás) fejezték be olimpiai szereplésüket az elő- csatározásuk után. A szabadpuskás Sidi Péter holtversenyben 13. lett. Ami a nem magyar vonatkozású eseményeket illeti, érdekesség: egy-egy sportágon belül színes volt a paletta, más-más országok nyerték az aranyakat. Cselgáncsban japán és kínai, íjászatban koreai, kerékpárban francia, ausztrál és olasz, sportlövészetben svéd, orosz és azeri, tollaslabdában kíriai és indonéz, úszásban - a magyaron kívül - amerikai, holland és olasz, vívásban olasz és román sikerrel ért véget a nap. _____ MTI F esztiválhangulat a faluban Sydniy PN-BXKLUZÍV Az új évezred olimpiájának nevezik a mostanit. Az öreg olimpikonok is állítják, hogy atmoszférájában is valóban más a sydneyi olimpia. Klúcsó Jenő kiskunhalasi kézilabda játékvezető hangulatjelentést küldött olvasóinknak az olimpiai faluból. Bármerre járunk, mindenki vidám, mindenki mosolyog. A rendezők, vagy a szervezők mellett nem lehet úgy elmenni, hogy egy-két kedves szót ne szólnának. Mindenkiből sugárzik az öröm és látszik, hogy a tőle telhető maximumot adja az olimpia sikeréért. A biztonsági személyek is pontosan végzik a dolgukat, minden táskát átnéznek, amikor bemegyünk az olimpiai faluba,, de ezt kedvesen, udvariasan, egyáltalán nem tolakodva teszik. Mindenki tudja, hogy ez közös érdek. A repülőtereken is használatos fémérzékelő kapun áthaladva mindenki mehet a versenyhelyszínekre. Az olimpiai faluban egy helyszínen vannak a csapatsportágak és az úszás. Amikor akad egy kis szabadidőnk - és tudunk előre igényelni szabadjegyet a szervezőktől - mi is bejuthatunk. A faluban a hangulat olyan, mint egy nagy fesztiválon. A tömeg hömpölyög és országaik zászlait lobogtatva énekelnek. Csak örömittas embereket lehet látni, részegeket nem. A versenyhelyszíneket nagyon jól jelzik az eligazító táblák, így könnyedén lehet tájékozódni. A helyszíneket parkok, tágas ligetek választják el egymástól, de mégis gyorsan el lehet jutni bárhová. A versenyhelyszínen - nemcsak a sajtóközpontban -, de még a pihenőhelyeken is számítógépek állnak a rendelkezésünkre. Lekérhetünk minden adatot az eredményekről, az aktuális eseményekről, sportolókról, a rekordokról, de még az időjárásról is. Az időjárás most nagyon kellemes, 26-28 fok. Igazi ausztrál tavasz. A hét közepétől felhősödést jeleztek. Kíváncsiak vagyunk, hogy mennyire lehet komolyan venni az itteni időjósokat. KLÚCSÓ JENŐ ÖTKARIKÁS SPORTMŰSOR • ÖTKARIKÁS SPORTMŰSOR PÉNTEK Asztalitenisz, 20.00 (11.00 magyar idő szerint) női páros a 3. helyért: Bátorfi Csilla, Tóth Krisztina- Kim Mo Kjo, Rju Dzsi Hje (koreai). Atlétika, 10.00 (1.00) férfi súly selejtező: Kiss Szilárd. 10.40-től (1.40) férfi 400 m 1. forduló: Szeglet Zsolt. 12.50 (3.50) férfi 20 km- es gyaloglás: Dudás Gyula, Urba- nik Sándor. 19.25-től (10.25) női 400 m 1. forduló: Petráhn Barbara. Cselgáncs, 15.00 (6.00) férfi +100 kg: Csősz Imre. Ökölvívás, 13.00 (4.00) 48 kg 2. forduló: Lakatos Pál-Kim Un Csői (Koreai NDK). 15.00 (6.00) 75 kg 2. forduló: Erdei Zsolt-Vlagyiszlav Vizilter (kirgiz). Sportlövészet, 9.00 (0.00) férfi futócél 10 m - 30+30 lövés, selejtező: Ángyán József, Sike József. Súlyemelés, 14.30 (5.30) női +75 kg: Szik Melinda. 18.30 (9.30) férfi 77 kg, A-csoport: Popa Adrián. Tenisz, 11.00 (2.00) női páros 1. forduló: Mandula Petra, Marosi Kata- lin-Amanda Coetzer, Liezel Horn (dél-afrikai). Úszás, 12.20 (3.20) 4x100 m női vegyesváltó előfutam: Magyarország. 12.44 (3.44) 4x100 m férfi vegyes váltó előfutam: Magyarország. Vitorlázás, 12.00 (3.00) szörf: Gádorfalvi Áron, Gádorfalvi Luca, 49-es, 470- es: Goszleth Marcell, Szörényi Ádám, Tornado. Szombat Atlétika, 10.00 (1.00) hétpróba: Ináncsi Rita. 10.00 (1.00) férfi kalapács selejtező A-csoport: Annus Adrián, Gécsek Tibor, Németh Zsolt. 18.00 (9.00) férfi hármas selejtező: Czingler Zsolt. 18.00 (9.00) női rúd selejtező: Donáth Katalin, Szabó Zsuzsanna. Evezés, 10.10 (1.10) férfi kétpár A- döntő: Pető Tibor, Haller Ákos. 12.10 (3.10) női könnyűsúlyú kétpár C-döntő: Alliquander Anna, Remsei Mónika. Kézüabda, nők, 21.30 (12.30): Románia-Magyar- ország. Ökölvívás, 14.00 (5.00) 71 kg 2. forduló: Balzsay Károly- Pomchai Thongburan (thaiföldi). Sportlövészet, 9.00 (0.00) férfi szabadpuska 50 m - 3x40 lövés, selejtező: Sidi Péter. Úszás, 16.16 (7.16) 4x100 m női vegyes váltó döntő: (Magyarország?). 16.36 (7.36) 4x100 m férfi vegyes váltó döntő: (Magyarország?). Vitorlázás, 12.00 (3.00) 49-es, Finn- dingi: Hajdú Balázs. Csillaghajó, Europe, Laser: Eszes Tamás, Soling. Vívás, 9.30 (0.30) női tőr csapat: Magyarország. Vízilabda, férfiak: 9.30 (0.30) Görögország- Magyarország (B-csoport). A NŐI OLIMPIAI K-4 TÁMOGATÓJA Érmeseink, pontszerzőink Aranyérmes Nagy Tímea vívó a párbajtőr egyéniben. Kovács Ágnes úszó a 200 méteres mellúszásban. Ezüstérmes Márkus Erzsébet súlyemelő a 69 kg-os súlycsoportban. Bronzérmes Igaly Diana sportlövő, skeet. IV. helyezett A női párbajtőrcsapat (Nagy Tímea, Szalay Gyöngyi, Mincza Ildikó). Czene Attila úszó a 200 méteres vegyes úszásban. Ferjancsik Domonkos vívó, kard egyéniben. V. helyezett Kovács Ágnes a 100 m-es mellúszásban. Szabolcsi Szilvia pályakerékpáros a repülőversenyben. Gerebics Roland sportlövő a dupla trap koronglövő versenyszámban. Likerecz Gyöngyi súlyemelő, 75 kg-os súlycsoportban. Olimpiai hírek SZTÁROKNAK kijáró ünneplésben részesítik Eric Moussambanit, aki 1:52 perces idővel teljesítette a 100 m gyorsot (a világcsúcs: 47.84 mp). Az Egyenlítői Guineából származó 22 éves diákot, aki januárban tanult meg úszni, a sportág szinte minden komolyabb csapata vendégül látta már. „Azt sajnálom, hogy nincs videokamerám, és nem tudom megörökíteni a csodálatos pillanatokat” - mondta Eric, aki már becenevet is kapott: angolna. HÁROM mexikói gyalogló rekedt egy bolíviai fennsíkon. A 3 versenyző úgy döntött, hogy a 3800 méteres fennsíkon készül az olimpiára. Közben a parasztok a kormány által kezdeményezett vízáremelés ellen tiltakozva lezárták a hegyről levezető utakat. A gyaloglók szerint a helyzet nyugtalanító, de riadalomra semmi ok. KÍNOS baki zavarta meg csütörtök este a SuperDome-ban a női torna egyéni összetett versenyének döntőjét. Az ugrás szerének magasságával adódott probléma, emiatt a mezőny felének -18 tornásznő - a normál program után meg kellett ismételni gyakorlatát. AZ OLIMPIA kezdete óta Sydneyben drasztikusan csökkent a bűnesetek száma. Ennek magyarázata, hogy valószínűleg a bűnözők is az olimpiával vannak elfoglalva. A rendőrség adatai szerint a belvárosban húsz százalékkal kevesebb bűntettet követtek el, mint tavaly ilyenkor. A bűnözési statisztika javulásához hozzátartozik, hogy az olimpia alatt plusz kétezer rendőr állt szolgálatba. MÉG SZINTE fel sem keltek az első Sydneyben töltött éjszakát követően az öttusázók, amikor Vörös Zsuzsannát és Sárfalvi Pétert EPO-tesztre rendelték. A legutolsó csoporttal érkezett versenyzők jól vannak, s igyekeznek minél hamarabb akklimaüzálódni. LÓ ÉS LOVASA is komolyabban megsérült csütörtökön az olimpiai pályán. A brazil Roberto Macedót medencecsonttörés gyanújával szállították kórházba. A dél-amerikai versenyző az akadálynak vágódott, s mögézuhant. Közben a ló úgy ugrotta át az akadályt, hogy Macedóra lépett. Bermuda Aranya, akit Mary-Jane Tumbridge lovagol, egy ugrást követő erősebb földet érés után eltörte egyik csontját. Az állat sérült lábát rögzítőkötésbe tették.