Petőfi Népe, 2000. szeptember (55. évfolyam, 205-230. szám)

2000-09-08 / 211. szám

APRÓHIRDETÉSÉT telefonon is feladhatja! 16/518-250 Petőfi Népe Örömszerzésre született limuzin A Peugeot 607 a francia autógyártás csúcsára tör A kis- és középkategóriában az európai autók mezőnyében már a dobogóra küzdötte magát a Peugeot, a 607-es li­muzinnal most a nagyok a mezőnyében is letette a névjegyét. Ahogyan a gyár szakemberei fogalmaznak: ez az autó örömszerzésre készült, franciás elegan­ciájával, latinos könnyedségével siker­re született. A luxusautók klubjába manapság nagyon nehéz igazi újdonsággal belépni. A gyártók nagyjából ismerik egymás titkait, ilyen­olyan változtatásokkal, de lényegében ugyanazt a komfortot kínálva próbálják ki­nyitni a vevők bukszáját. A francia terve­zők is tudják ezt, hiszen nem akartak mást, mint korszerű, tiszta és egyszerű, ba­rátságos belsőt alkotni, amelyhez csendes járású, modern motorok, kifinomult futó­művek és egy minden tekintetben intelli­gens elektronika tartozik. Udvari Tamás, a sajtóbemutatón a 607-es újdonságait „prezentáló” műszaki tanács­adó is főleg ezekre az intelligens megol­dásokra hívta fel a figyelmet. A Peugeot „zászlóshajója” háromféle mo­torral készül: egy 2,2 literes és egy 3 lite­res, V6-OS benzinessel illetve egy 2,2 lite­res HDi dízellel rendelhető. Mind a há­rom aggregét károsanyag-kibocsátási mu­tatója megfelel a ma ismert legszigorúbb európai környezetvédelmi követelmé­nyeknek, sőt, a motort vezérlő elektroni­ka egyik fontos feladatává tették a káros­anyag-kibocsátási szintet rontó hibák nyilvántartását. A számítógép a szerviz­ben ezekre az eltérésekre azonnal felhívja a szerelők figyelmét. A műszaki újdonságok között külön is fel­hívták a figyelmet a két új benzines motor változtatható szelepvezérlésére; ami szin­tén a számítógépnek köszönhetően minden üzemmódban ideális befecskendezést biz­tosít, rugalmassá, alkalmazkodóvá téve ez­zel a motort. A 607-eshez 4 fokozatú auto­mata váltó is készült, amely az úgynevezett triptonic elven működik: kapcsolható szekvencionálisan is, de a vezető akár az automatikára is hagyatkozhat. Álomautó £333 £333 E333 VJ L ^ Győztes típus issest ess sas est seb Megéri az árát £3X3 CBS £3Z3 PS« SH Bö Átlagos ss ess esi east ess ess Gyenge áíiíWS?!:® jjjgMgraA Awamfe Xmmmmi.. IpgSEI gXXrS Rémálom A váltó elektronikája képes „megtanulni” a sofőr vezetési stílusát, s a memóriájában elraktározott kapcsolási lehetőségek közül az ahhoz leginkább közel állót tudja alkal­mazni. A Peugeot 607 úgynevezett multi­plex elektronikus rendszerrel készül: a sze­mélyi számítógépekhez hasonlóan az infor­mációk egyetlen adatvezetéken áramlanak a különböző részegységek között, ennek köszönhetően összehangolható lett műkö­désük. Csak egyetlen példa: vészfékezéskor a fékerőt 24-szeresére növeli a számítógép, ugyanakkor bekapcsolja a vészvillogót is, nehogy a követő kocsit váratlanul érje a megállás. Tolatásnál lefelé fordul a külső tükör, megszólal egy figyelmeztető hang... A számítógép figyelmeztet a kötelező át­vizsgálásra is. A benzines motorok eseté­ben 30, a dízeleknél 20 ezer kilométer az ajánlott intervallum, de ha valaki kímélete­sen bánik a motorral, a sebességgel, a szá­mítógép akár hosszabb ciklust is engedé­lyezhet. Folytathatnánk a sort a menetsta­bilizáló elektronikákkal, de a lényeg a fon­tos: a kocsit még szélsőséges körülmények között is igyekszik a komputer az úton tar­tani. Ebben az állítható fokozatú lengés- csillapítóknak is fontos szerepet osztanak. Néhány szót a kocsi áráról is érdemes szól­ni. Az Opel Omegája, az Audi A6-osa az igazi vetélytárs, ezért felszereltségtől füg­gően 8,5-11 millió forintot kell kifizetnie annak, aki a Peugeot 607-esére vágyik. ■ MŰSZAKI ADATOK Motor 2,2 benzines 3,0 V6 benzines 2,2 HDi Teljesítmény kW/LE (ford/perc) 116/160 (5650) 152/210(6000) 98/136(4000) Max. nyomaték Nm (ford/perc) 217(3900) 285(3750) 315(2000) Max. sebesség 220 240 205 Fogyasztás (vegyes) ______________________9J______________9i8____________6^ N yolc plusz négy Kívül-belül változott a Skoda Octavia Az Octavia igazi sikerautó lett, s noha a piac meg­szerette, a fejlesztést is meg­követelik a vevők. A közelmúltban Budapesten mu­tatták be a nemzetközi szaksajtó­nak az Octavia 2001-es modell- évének újdonságait. Szemreva- lóbbak lettek az első-hátsó lök­hárítók, módosítottak a hűtőrá­cson, változtak az oldalsó védőlé­cek, bordázat nélküli burát kap­tak a fényszórók, a kocsi farán úgynevezett briliáns csillogású és neonhatást keltő, markáns vilá­gítótestek kaptak helyet. A limu­zinhoz rendelhető hátsó ablak­törlő, a rendszámvilágításnak pe­dig tetszetős védőléce született. Tágasabb lett az utastér. A há­tul ülőknek mintegy 2 centivel nagyobb lábteret teremtettek, amit a hátsó üléstámla átalakítá­sával értek el. Megújult mind a karosszéria színválasztéka, mind a belső kárpitozás kínálata. Ezen­túl Classic, Ambiente, Elegance és Laurin&Klament felszereltség­ben lehet a kocsit rendelni. Ez a „minőség” a kocsi oldalán olvas­ható feliraton is megjelenik. Átdolgozták a műszerfalat is, lehetőséget adnak a vásárlóknak, hogy igényeik szerint rendelje­nek kiegészítő műszereket, visz­szajelző lámpákat. Felkerült a kí­nálati listára az ablakmosó folya­dék szintjét jelző lámpa, de kap­ható a biztonsági öv bekötésére figyelmeztető, az izzók hibáját, az ajtók nyitva felejtését jelző, vagy az elektronikus gázpedál problémájára figyelmeztető lám­pa is, hogy csak néhányat említ­sünk a sorból. A technikai fejlődést jelzi, hogy a motor típusától függően széria­tartozék vagy rendelhető az ABS, netán az ASR, az elektronikus ki­pörgésgátló, az EPS, az elektro­nikus stabilitásnövelő, az össz- kerékhajtású kombiknál pedig alapfelszereltség az EDS, az elekt­ronikus differenciálzárral kombi­nált ABS. A biztonságot szolgál­ja, hogy nagyobb baleseteknél automatikusan lezárul az üzem­anyag-vezeték, megakadályozva ezzel a kocsi begyulladását. Az Octavia 2001-ben már nyolc benzines és négy dízel­motorral rendelhető, 60 lóerőtől 180 lóerőig terjed a teljesítmény- paletta^ __________________(S. P.) Sz erezzen KÖZÉP- ÉS FELSŐFOKÚ SZAKKÉPESÍTÉST 2000. szeptembertől - 2001. júniusig- RAKTÁRKEZELŐ, -VEZETŐ- ANYAG- ÉS ÁRUFORGALMI ÜGYINTÉZŐ- ANYAGGAZDÁLKODÓ, ANYAGBESZERZŐ- BESZERZÉSI, ÉRTÉKESÍTÉSI ÜGYINTÉZŐ- SZÁLLÍTMÁNYOZÁSI SZERVEZŐ, VEZETŐ- KÜLKERESK. ÜGYINTÉZŐ, ÜZLETKÖTŐ- VÁMKEZELŐ, -ÜGYINTÉZŐ- MAKETING- és REKLÁM ÜGYINTÉZŐ, -VEZETŐ- IRODAVEZETŐ Érdeklődjön: Kecskemét, Rákóczi út 9. Tel. / fax: 76 505-068, 485-466 PÁLYÁZAT a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságon pszichológusi munkakör betöltésére A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Hivatal Egész­ségügyi Osztályán betöltetlen pszichológusi munkakörre pályázatot hirdet. A pszichológus alkalmazási feltétele:- pszichológusi végzettség,- szükséges szakvizsga,- klinikai szakpszichológiai vagy munka- és szervezetpszichológiai végzettség. Feladatköre: a megye rendőri állományának mentálhigiénés gondozása, felmérések, szűrések, részvizsgálatok végzése. A pályázatnak tartalmaznia kell: a pályázó nevét (adatait), a végzettségét igazoló oklevél másolatát, az eddig végzett munkáját és esetleg tudományos fokozatát igazoló dokumentumot. A pályázattal kapcsolatban bővebb tájékoztatást ad a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Egészségügyi Osztály vezetője. A pályázat beadásának határideje: 2000. október 1. A pályázat eredményének hirdetése: 2000. október 5. Bérezés: a Kjt. besorolásának megfelelően. A pályázatokat zárt borítékban, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének címezve (6000 Kecskemét, Batthyány u. 14.) kell megküldeni; a borítékra kérjük ráírni: Pályázat pszichológusi munkakör betöltésére. PÁLYÁZAT a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságon bűnügyi orvosi munkakör betöltésére A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Hivatal Egész­ségügyi Osztályán betöltetlen bűnügyi orvosi munkakörre pályázatot hirdet. A bűnügyi orvos alkalmazási feltétele: orvosi egyetemi végzettség, oklevélmásolat és igazságügyi orvostan vagy patológiai szakvizsga másolata. Feladatköre: a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság területén igazságügyi orvos szakértői feladatok ellátása és a bűnügyi őrizetben tartott személyek orvosi ellátása. A pályázatnak tartalmaznia kell: a pályázó nevét (adatait), végzettségét igazoló oklevél másolatát, az eddig végzett munkáját és esetleges tudományos fokozatát igazoló dokumentumot. A pályázattal kapcsolatban bővebb tájékoztatást ad Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Egészségügyi Osztály vezetője. A munkakör betölthető: 2001. január 1. A pályázat beadásának határideje: 2000 november 1. A pályázat eredményének hirdetése: 2000. november 6. Bérezés: a hivatásos állományra vonatkozó bérezés szerint. A pályázatokat zárt borítékban, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének címezve (6000 Kecskemét, Batthyány u. 14.) kell megküldeni; a borítékra kérjük ráírni: Pályázat bűnügyi orvosi munkakör betöltésére. «g,. 25% kezdőrészlet vagy 0% kamat* biztosan 100% haszon! JUMPY JUMPER C15 A Citroen augusztus 21-től rendkívül kedvező finanszírozási feltételekkel, kezelési költség nélkül kínálja Jumper, Jumpy, Berlingo és Cl 5 típusú haszonjárműveit. Ön választhat: alacsony kezdőösszeg vagy kamatmentes részletek! Bárhogy is dönt, száz százalék, hogy jól jár! * kezdőrészlettől és futamidőtől függően. www.citroen.hu Az Ön Gtroen márkakereskedője: Király Autó Kft. 6400 Kiskunhalas, Szabadkai u. 35. Tel.: 77/427-015 Fax: 77/427-015 6000 Kecskemét, Jókai út 35. Tel.: 76/500-031 Fax: 76/500-031 CITROÉN F Volt "fiankelos" diákok figyelem! E- 6 év után újra ­ÖREGDIÁK-TALÁLKOZÓT SZERVEZÜNK, 2000. október 14-én. Szeretettel várunk! Információ: 79/520-931, 79/321-555 I

Next

/
Oldalképek
Tartalom