Petőfi Népe, 2000. szeptember (55. évfolyam, 205-230. szám)

2000-09-23 / 224. szám

ŐSZ VAGY TAVASZ? Tiszakécskén, Döme Ferenc udvarában meg­bolondult a természet. A hároméves, kicsi cseresznyefa ugyanis vi- rágba borult. Talán azt hitte, itt a tavasz. Tévedett. fotói hódi anikó Ökumenikus egyetem Kecskemét Az egyházak felelőssége és lehe­tősége az új évezred küszöbén. Ezzel a címmel rendezi a VII. Ökumenikus Nyári Egyetemet a megyei TIT Kecskeméten, a Tu­domány és Technika Házában szeptember 28-29-én. Az elő­adásokat a történelmi egyházak reprezentánsai, a kormány kép­viselője, politológusok és írók tarják. Bővebb információ a ren­dezvényről munkanapokon a 76/505-688-as telefonszámon kérhető. Tiltott kéjelgés Kecskemét Szabálysértés miatt vett őrizetbe a kecskeméti rendőrség négy prostituáltat. A 31 éves kecske­méti, és a 30 éves egri nők a 44- es számú út mellett, míg a 38 és 23 éves kecskeméti éjszakai pil­langók a Külső-Szegedi út mel­lett kínálták szexuális szolgálta­tásaikat az autósoknak. ■ Kalitkába zárta a feleségét Kismarton Kalitkába zárta feleségét Kis­martonban egy férfi, mert az asszony másik faluba akart költözni. A férj erőszakkal hazahurcolta, s egy papagáj­ketrecbe zárta. Benzint, forró vizet és hamut szórt rá, s egy pitbullt is ráuszított. A kínzás akkor ért véget, amikor haza­érkezett a férfi első házassá­gából származó lánya. A férj két és fél év börtönt kap. Százhúsz éves sört találtak Hága Százhúsz éve a tenger fene­kén heverő sört hoztak fel­színre a búvárok Terschel- ling sziget közelében egy elsüllyedt szkúnerből. Csak télen akarják megkóstolni a búvárok, és az érintett sör­gyáraknak is adnak majd kóstolót az „ósörből”. RUHA BETŰKBŐL. Egy dél-afrikai modell viseli a híres scrab­ble, a betűkirakó játék kockáiból készült ruhát. A játékot a londo­ni bemutatón hirdették meg. epa-fotó Maratoni rejtvényfejtés A MAI NAP Vásárnaptár Ma és holnap autó- és kirakóvá­sár lesz a kecskeméti Szent László körúti vásártéren. A NAP VICCE- Szép tölgyem, légy az enyém!- Mit képzelsz? Én még fűz vagyok! Budapest Maratoni rejtvényfejtő versenyt rendeznek ma Budapesten, a Merlin Színházban. A rébuszok- kal való viaskodás ma 11 órakor kezdődik. A versenyzők 13 for­dulóban mérik össze tudásukat. A feladványtípusok főként logi­kai jellegűek. A leadott feladatso­rokat folyamatosan értékelik, így a versenyzők folyamatosan visz- szajelzést kapnak teljesítmé­nyükről. Az érdeklődők az eseménye­ket zárt láncú tv-hálózaton követ­hetik nyomon a Merlinben. A 24 órás rejtvényfejtő verseny részt­vevői teljesítményükkel bekerül­hetnek a Guinness Rekordok Könyvébe is. Máról [ íol na P ra 1 • expressz apróhirdetések • 1 A LORD BÖNGÉSZDÉBE HÉTFŐN ÚJ ÁRU ÉRKE­ZIK!------------------------------------------------------------------------------ *51361* A BLAKGYÁRTÓ szerszám eladó. Irányár: 375.000 Ft és 40 kW-os Totya kazán 85.000 Ft. Érd.: 78/404-262.-------------------------------------------------------------------------------- »51269* A KÁCERDŐT vásárolnék. 20/9-181-516.----------------------------------------------------------------------------------*50840* ALFA Romeo 33 eladó. Érd.: este 6 után, a 77/402-869-es telefonon.----------------------------------------------------------------------------------.51097. A LMA eladó Tiszakécskén: Jonagold, Idared, Golden, 50-70 Ft/kg. Tel.:'06-20/3191-401------------------------ — -----_-------- ------------------.51312’ 8 Almásláda eladó. Érd.: 06-30/219-3257.-------------------------1------------------------------------------------------*51377. ALUTARTÁLYT, kábel-, valamint akkumulátor­hulladékot veszek, magas áron. T.: 30/9736- 685--------------------------------------------------------------------------------- *51017" 8 Ásóborona 2,4 m-es 3 éves újszerű álla­potban eladó. Érd.: Mélykút, Tópart 38. 06- 30/265-1304.--------------------------------------------------------------------------------- "51347" ÁTADÓ liba- v. kacsatartásra alkalmas bérelt telep szalmával, minden felszereléssel v. anélkül. Legelő biztosítva. 30/997-8006.----------_-------------------------------------------------------------------*51405* Á TADÓ 1 hetes üdülési jog választható hely­színnel, las minute 40 E Ft/2fő. 06-20/9- 351-497.-------------------------------------------------------------------------------- *47526* AUDI 80 1.9TDÍ 92-es, Zetor 62-11-es eladó. Tel.: 79/368-026 —_--------------------------------------------------------------------.51344. B ELVÁROSI szálloda keres gyakorlott, megbíz­ható szobaasszonyt. Érdeklődni: 76/502-710.-------------------------------------------------------------------------------- *51341* CA RB0R0B0T kazánok eladók. 06-20/9389- 682.---------------------------------------------------------------:---------------- *51348* 8 Cristal 120-45-ös érv. műszakival és tri- tikálé eladó. Érd.: 78/353-106.----------------------------------------------------------------------------------*51306* LADA 2107 hivatalos gázzal, 91-es, riasztó, horog stb. eladó Irányár: 530 E Ft. 78/422- 264.-------------------------------------------------------------------------------- *51192* É RSEKHALMÁN családi ház Fő u. 75. sz. alatt eladó és 1.1-es Trabant Kiskőrösön eladó. Tel.: 78/412-032 v. 06-20/9-871-307-------------------------------------------------------------------------------- *51022* ÉTKEZÉSI napraforgó eladó. 78/422-337.---------------------------------------------------------- *51197* F IAT Ducato Maxi, dobozos 2.8TD 98-as, reá­lis áron eladó. Irányár: 2,75 M Ft+áfa. 30/9451-198.-------------------------------------------------------------------------------- *51244* FIXES, ponyvás Liaz friss műszakival eladó. 06-30/207-4-207, 76/343-109.--------------------------------------------------------------------------------- *51091* FKA 4 soros kukoricaadapter; E301-es kaszá­lógép-alkatrész eladó. 06-70/2168-604.-------------------------------------------------------------- — _ .51354. FORD Fiesta 1.1-es benzines 91-es évj. eladó. 78/451-204.----------------------------------------------------------------------------------*51395* FŰKASZA 165 és 185-ös, szántóföldi szecska­vágó, eke 2 és 3 fejes, fogas borona kerettel összecsukható eladó. Érd.: 76/448-756.-------------------------------------------------------------------------------- *51250* FÜSZÉNA eladó. Tel.: 79/351-589----------------------------------------------------------------------------------.51342* GEV almás faládák eladók. 78/381-984.-------------------------------------------------------------------------------- *51357* 8 Golf 1.6D eladó. Érd.: 06-77/490-096.----------------------------------------------------------------------------------*50857* GÖDÖRFÚRÓ eladó. 06-30/9671-523.-------------------------------------------------------------------------------- *51414* GYÖKERES szőlővesszők, bab, pattogatni való kukorica, fűszerpaprika félkész termék eladó. Tel.: 76/354-729----------------------------------------------------------------------------------*51391* HASSIA fajta német 19 soros vetőgép és MTZ 82-es műszakival eladó. Jánoshalma, Bajai u. 55. Tel.: 77/403-541------------------------------------------------------------------------------- *51340* H ASZNÁLT mg. gépek eladása (több mint 100 tétel). Érd.: a hét minden napján, Darány Tsz- telepen. T.: 30/315-3302; 60/450-227--------------------;---------------------------------------------------------- *51378* H ÓDFARKÚ cserép, 200 l-es vashordók, bon­tott tégla, hasogatott tűzifa, fóliaváz, boros­hordók eladók. Tel.: 76/354-729-------------------------------------------------------------------------------- *51394* I KARUS 256.10 éves, nemzetközi engedéllyel eladó. 77/423-153, 30/2053-407.-------------------------------------------------------------------------------- *51372* J Ó állapotban lévő Suzuki Eco kismotor eladó. Érdeklődni lehet 19 h után, 06-20/9787-018. _--------- *51396* J Ó állapotban lévő robogó eladó. 30/9-959- 824.------------------:— ------------------------------------------------------- *50815* J ÓL bevezetett soltvadkerti Rózsakért étterem eladó. Tel.: 06-20/9-351-353--------------------------------------------------------------------------------*50829* K ALOCSÁN, meszesi Dunánál újonnan épült 50 m2-es nyaraló sürgősen eladó. Víz, villany van. T.: 20/9-288-178-------------------------------------------------------------------------------- *51412* K UKORICÁT vennék nagy tételben házhoz szál­lítva, Öregcsertőre. 06-30/9978-006.----------------------------------------------------------------------------------*51407* 8 Lada 2107-es, 87-es évj. jó állapotban el­adó. T.: 76/424-164, 06-30/275-8614-------------------------------------------------------------------------------- *50265* U AZ szerelvény, IFA W50-es pótkocsival, RAT Ducato 93-as eladó v. cserélhető nyerges sze­relvényre. Tel.: 06-20/9-693-759-----------------------------------------------------------*51402* M ANGALICÁK eladók. 06-60/476-425.-------------------------------------------------------------------------------*51135* S Mt. bikaborjú eladó. Érd.: 06-20/999- 3143.-------------------------------- *51379* MTZ-552, piros, 1994-es, 1300 üó.-val eladó. 30/9159-803.----------------------------------------------------------------------------------*51338* MTZ-80 friss műszakival eladó. 30/9671- 523.------------------------------------------------- *51413* NÉMET juhász kiskutyák tenyésztési garanciá­val eladók. 77/426-011.-------------------------------------------------------------------------------- *51359* NISSAN Cargo 2.3D, 1997-es, klímás, enyhén sérült eladó. 30/9159-803.-------------------------------------------------------------------------------- *51339* ŐRÖLT fűszerpaprika eladó. 20/3333-164.----------------------------------------------------------------------------------*51296* ŐSZI vetőmag forgalmazása! Őszi árpa 6 so­ros II. fok, fémzárolt, csávázott Plaisant 65 Ft/kg áfával, őszi búza II. fok, fémzárolt, csá­vázott Jubilejnaja 65 Ft/kg áfával, Fatima 65 Ft/kg áfával, GK Kalász 65 Ft/kg áfával, őszi búza II. fok fémzárolt, csávázatlan, Hunor 57 Ft/kg áfával, Alex 57 Ft/kg áfával, Öthalom 57 Ft/kg áfával, Góbé 57 Ft/kg áfával. Bér- csávázást, vetőmagtisztítást vállalunk. Érdek­lődni: EFGÉ-SZOLG Bt. Mélykút. Tel.: 06- 30/9437-724 Vetőmag-kiadás: szombat, de. 9-12 között.------------------------------- *51343* P APRIKASZÁRÍTÁST kis és nagy tételben válla­lok, Szabadszálláson. Érd.: 76/354-729.-----------------------------------------------------------------------------*51392* a Pónilovak bekocsizva, sárga-tarka páros, 1 m-es, hátas, csikók igényesnek eladók. 77/481-087; 06-20/9948-735.--------------------------------------------------------------------------:— *51170* 8 Renault 11 1.6D, 87-es eladó. Érd.: 30/295-1885.-------------------------------------------------------------------------------- *51331* 8 Sárfehér szőlő eladó. Érd.: 30/9071-019. —--------------------------------------------------------------------------- *51273* S ÁRFEHÉR szőlő eladó. 06-76/376-785; 06- 30/228-4353.-------;------------------------------------------------------------------------ *51321* 8 Szamócapalánta eladó. Telefon: 06- 30/2847-613. 8 Szegeden szépen berendezett, főbériő nél küli lakás 2-3 igényes diáklánynak, hosszabl távra kiadó. Érd.: este, 76/382-151.-----------------------------------------------------------------------------— *51163 SZEGEDI, belvárosi, 1,5 szobás lakás eladó 06-20/9-351-497.--------------------------------------------------------------------------------*5097! TANYA eladó 4 kh földdel. Villany, fúrott kú van. 06-70/2168-604 (Tázlár). — ----------------------------------------------------------------------*51366 TÉLI alma (4-fajta) eladó, Nagybaracska, Ma ros u. 12., Csóka József. 79/361-392.---------------------------------------------------------------------------— *50323 8 Tömni való szűrke liba eladó. Érd.: 06 20/9448-203. — --------------------------------------------------------------------- *51326 T ÖRZSKÖNYVES szülőktől németjuhász kisku tyák eladók. 78/421-314,06-20/9-522-39C-------------------------------------------------------------------------------- *50836 B Tritikálédara 2200Ft/q eladó. Érd.: 06 30/9438-950,53/351-474.--------------------------------------------------------------------------------- »50846 T ÜSKÖSÖN 5 ha föld eladó. Este: 78/321 712.-------------------------------------------------------------------------------- *51406 UE 28-as Dutra jó állapotban és 1 db 3,51- billenős pótkocsi (magyar) eladó. Érdeklődni 06-20/3264-282.-------------------------------------------------------------------------------*51396 Ú J olasz függesztett és vontatott szórókerete és axiál ventilátoros permetező 450-2200 I ig, új önjáró öntöződob 50/170, többféle kivi telben eladó. 77/486-387.-------------------------------------------------------------------------------- *50311 ÜZLETHELYISÉG Kalocsán, a Széchenyi butik soron sürgősen eladó. T.: 06-20/9-288-178--------------------------- *5080? V ÁLASZTÁSI malacok eladók. Tel.: 78/346 012-------------------------------------------------------------------------------- *5139? V W Golf II. 1.6TD 87. évj. elektromos ablak központi zár, 3 a. metálgrafit eladó. Irányái 690 E Ft. 30/9731-265.----------------------------------------------------------------------------------*51131 ZSIGULI 1500-as, 5 q utánfutó, 3 m-es vető gép, MA 200-as, öntözőgép, 3 q műtrágyaszó ró, 6 soros kultivátor eladó. Tel.: 76/354-72!----------------------------------------------------------------------------------*51391 1 db háromfejes eke, 1 db szántóföldi perme tező, 1 db 3 mázsás mütrágyaszóró és 1 dl traktorra szerelhető emelővilla eladó 30/266-6804.----------------------------------------------------------------------------------*50261 1 db Lajta-32 vetőgép eladó. 20/9-144-321------------------------- — ---------- *5139! 12 00-AS Lada B+G 1 év műsz., zk.-val, tk.-ve eladó. Dízelcsere érd. 1500 cm3-ig. 20/9760 754.----------------------------------------------------------------------------------*5137! 13 soros vetőgép egyben vagy bontva eladó Tel.: 06-20/533-148------------------------------1-------------------■------------------------------ *51404 1 ,9 dízel Mercedes eladó. 30/9-959-824.------------------------------------------------------:------------------------- *50811 1 986-OS évjáratú RAT Ducato tgk. 2.5D el adó. Irányár: 485 E Ft. 30/229-73-82.-----------------------------------------:------------------------------------- *51316 8 2 db fejőstehén eladó. Érd.: 78/404-847-------------------------------------------------------------------------------- *51311 2 db fejőstehén, magyar és fekete, félidős ha sas, nagy tejelők, csak egyben eladók. Irány ár: 340 E Ft. Tel.: 76/440-497----------------------------------------------------------------------------------*51311 8 220-as 3 talicskás új betonkeverő és 93 as 2107-es Lada eladó. Érd.: 06-20/327 7351.-------------------------------------------------------- *46481 3 t tarcalis, billenős pótkocsi háromszö rendszámmal eladó. Tel.: 78/311-078----------------------------------------------------------------------------------*51401 4 hónapos üszőborjú, 25 q kukorica, lucerna széna eladó. Tel.: 79/422-536-------------------------------------------------------------------------------- *51381 8 80 körbála fűszéna eladó: 06-20-3528 821.-------------------------------------------------------------------------------- *50921 90-ES évj. Weimar 1.550 E; billenős Skoda al katrésznek: 320 E Ft eladó. 78/421-073.----------------------------------------------------------------------------------*5140! Flextronics International PARTSER A SIKERBES Kedves Pályázó, Magyarország egyik legjelentősebb munkaadója vagyok. A dinamikus fejlő­dés eredményeként 5 városban több mint 10.000 embernek adok munkát. Munkatársaim közé egyre nagyobb számban várok tehetséges, ambiciózus, angolnyelv-ismerettel rendelkező mérnököket, akik szívesen lennének egy nagy nemzetközi elektronikai cég tervezési, tesztelési, gyártási, mi­nőségellenőrzésifolyamatának résztvevői. Mellékelem bemutatkozó önéletrajzomat is. Várom jelentkezésedet! ÖNÉLETRAJZ Név: Flextronics International Cím: Nyíregyháza, Sárvár, Tab, Zalaegerszeg, Zalalövő Végzettség: Elektronikai gyártási szolgáltató Szakmai tapasztalat: 1992-től szórakoztató elektronikai termékek, részegységek gyártása lábon 1995-től allcatrészek gyártása, elektronikai termékek összeszerelése Sárváron, nyomtatott áramkörű alaplapok, PC alaplapok, írható CD lemezek, mobiltelefonok gyártása Zalaegerszegen 2000-től nyomtatott áramkörök, műanyag részegységek gyártása Nyíregyhá­zán, elektronikai alkatrészek, részegységek gyártása Zalalövőn Külföldi szakmai tapasztalat: A Flextronics International teljes körű tervezést, gyártást és fej­lesztés biztosít vevői részére az elektronikai gyártási szolgáltatások területén Ázsiában, Közép-Kelet- és Nyugat-Európában valamint az amerikai kontinensen működő gyáraiban és ipari parkokban. Kérlek, angol és magyar nyelven irt önéletrajzodat 2000. szeptember 29-ig küldd el „Flexibility” jeligével az alábbi címek egyikére. Feltétlenül add meg közvetlen elérhetőséged, hogy javasolni tudjam, hogyan találkozzunk a Flextronics Kecskeméti Toborzó Napjain, október 5-6-án. Dr. Ekler és Társai Kft. 1036 Budapest, Bécsi út 59.1/12. ekler@matavnet.hu Hunyadi Mátyás 06/30-950-4236 •51045*

Next

/
Oldalképek
Tartalom