Petőfi Népe, 2000. szeptember (55. évfolyam, 205-230. szám)
2000-09-21 / 222. szám
2000. Szeptember 21., csütörtök Petőfi Népe - 3. oldal MEGYEI KÖRKÉP ISKOLATÖRTÉNETI KIÁLLÍTÁS. A csaknem 200 éves kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium eseményeit idézi fel és mutatja be az új állandó iskolatörténeti kiállítás. A tárlat a napokban nyílt meg az intézmény második emeletén. ________________fot& v. p. T iltakozás a torony ellen Izsák-Balázspuszta Ellenállásba ütközött egy rádiótelefon-torony felállítása hétfőn Balázspusztán. Az építők rendőrt hívtak. A zsaruk nem avatkoztak a vitába, csak igazoltatták a hazainduló tüntetőket. Rákosi Mihály, a megyei főkapitányság szóvivője elmondta: a Westel szakemberei azért kérték a rendőrség segítségét, mert több ember megakadályozta a torony felállítását: ráültek a vasszerkezetre, és nem mozdultak onnan. Miután a telefontársaság nem erőltette tovább a toronyállítást, a balázspusztaiak hazaindultak. A rendőrség megítélése az, hogy az eset birtokháborítás, a sértett a település jegyzőjéhez fordulhat panasszal. Izsák és Fülöpszállás határában, az 52-es számú út mellé szeretné a rádiótornyot felállítani a Westel. Az engedélyezési eljárás lezajlott, az izsáki polgármesteri hivatal a szakhatósági állásfoglalást kiadta. Augusztus 25-én 44 balázspusztai lakos aláírásával tiltakozó levél érkezett az izsáki képviselő-testülethez. Ebben kérték, hogy ne engedélyezzék a torony felállítását, mert annak jel- továbbító sugárzása káros hatással van a környéken élő emberekre. A képviselők tudomásul vették a tiltakozást, nem tehettek mást, mert a torony építési engedélyét nem az önkormányzat adja ki. Dr. Hauzmann János izsáki jegyző lapunknak elmondta, hogy a cég az összes szakhatósági engedéllyel rendelkezett, amelyek tanúsítják, hogy a toronynak nincsenek egészségre káros hatásai. A torony környékén csak szétszórtan vannak tanyák. A balázspusztaiak nem magukat, hanem gyermekeiket félük. A toronytól nem messze ugyanis van egy buszmegálló, ahol a gyerekek reggelente várják az iskolabuszt. Kis Csaba, a Westel beruházási igazgatója kérdésünkre elmondta, hogy nem kell félni a rádiótelefon-tornyok környékén élőknek. Az országban a Westelnek több mint ezer ilyen jeltovábbító tornya van, és a Balázspusztainál sűrűbben lakott területeken sem állapított meg az országos sugár- biológiai intézet bárminemű, emberi egészségre káros hatást. A hétfői esetet az ismeretlentől való félelem okozta, ezért a Westel munkatársai független szakértőkkel együtt hamarosan lakossági fórumot tartanak a balázs- pusztaiaknak. - Hiszen a mobil- telefonok használatának lehetőségei csak a környék fejlettségét és értékét növelik - tette hozzá Kis Csaba. A telek tulajdonosa, akitől a Westel bérli a területet, birtokháborítás miatt megtette a feljelentését a rendőrségen, így az napokon belül átkerülhet az illetékes izsáki önkormányzathoz. RAJNAI - GERENCSÉR ____________Gazdasarok____________ A répa betakarítása Hamarosan betakaríthatjuk a télálló sárgarépát. A rövid tenyészidejűt már folyamatosan szedik. Ásóval kell kiemelni a jól beöntözött vagy eső áztatta földből, nehogy leszakadjon a gyökér vége. Tárolásra alkalmasabb a hosszú tenyészidejű, mely az első mínusz 3-5 fokos fagyokig a földben tartható, feltéve, ha nem lesz túl sok a csapadék (ettől ugyanis megrepedezhet). Nyáron a hosz- szan tartó aszály miatt - ott, ahol nem lehetet öntözni - sok helyen elágazó, „lábas” lett a répa. Ezt sajnos nem lehet kivinni a piacra, de még odahaza is inkább csak a háziállatok takarmányozására alkalmas a repedt, a hibás és a törött sárgarépával együtt. Sárgarépára a háztartásban egész évben szükség van. A konyhára a legjobb a jól tisztítható, hengeres, a szívrésznél is narancssárga (nem zöld) színű. Különösen a gyermekeknek kell nyersen adni, hogy erősödjön a foguk. A répának különösen nagy a karotintartalma (10 dekában 6-12 milligramm van belőle). Ez a vegyület az A-vitamin elő- anyaga. Hiánya szembetegségeket, látási elégtelenségeket okoz. Lombja nem ehető, de a baromfinak adható. Viszonylag hidegtűrő ez a nélkülözhetetlen gyökérzöldség. Magja már 4-6 fokon csírázik, azonban a répa fejlődéséhez 16-18 fokos hőmérsékletre van szükség. Fényigénye nem nagy, kedveli a laza, morzsalé- kos, mérsékelten meszes talajt. Az ágyást, ahol sárgarépát kívánunk termeszteni, már most őszszel mélyen ássuk fel. Általában kora tavasszal, már a fagyok elmúltával kell elvetni a magot az elgereblyézett, alaposon beöntözött, 20-25 centiméter távolságra meghúzott barázdákba. 3-4 hétig is elfekszik, míg végül kikel. Ajánlatos a hónapos retekkel együtt vetni, mely majd jelzi a répasorokat. Ne vessük 2 centiméternél mélyebbre, és a talajfelszínt tömörítsük. ■ Program a tanyák megvédésére Interjú dr. Kása Istvánnal, Kecskemét új rendőrkapitányával Szeptember 16-a óta új vezetője van a Kecskeméti Rendőrkapitányságnak. Megromlott egészségi áilpota miatt Dr. Szőllősi Gyula lemondott, helyette Dr. Kása Istvánt, a kiskőrösi rendőrkapitányt helyezték át a megye- székhelyre. Vele beszélgettünk. Kecskemét- Váratlanul érte a kinevezés híre?- Elég váratlan volt, ugyanis mindössze egy héttel a kinevezés előtt hívatott magához Gergényi Péter főkapitány. Akkor ajánlotta fel ezt a beosztást, és én igent mondtam.- Miért vállalta el a kapitányság vezetését?- Mint vezető beosztású embernek mindig is számolnom kellett azzal, hogy megbíznak valamilyen más feladattal. Kiskunfélegyházán annak idején nyomozóként kezdtem a pályámat. 1999. december 1-jétől lettem Kiskőrösön kapitány. Nem volt könnyű Félegyházáról kimozdulni, de szakmailag kihívást jelentett a körösi kapitányság vezetése. Kecskeméttel is ugyanez a helyzet, itt még jobb teljesítményt kell produkálni. Nagy kihívás ez nekem. Azon dolgozunk, hogy az illegális prostitúció ellen fellépjünk. Azok ellen, akik védett övezeten belül és orvosi engedély nélkül űzik az ipart.- Milyennek ítéli meg Kecskemét közbiztonságát?- Ezt úgy lehet lemérni, hogy mi a polgárok véleménye. Ha nem nagyon foglalkoznak a kérdéssel, akkor az a jó, mert akkor nincsenek problémák. Ha viszont folyamatosan a rendőrség van az előtérben, akkor ott gondok vannak. A véleményem az, hogy a városban jó a köz- biztonság. A polgárok többsége ugyanis nem lesz bűncselekmény áldozata. Ezt alátámasztja az is, hogy a város képviselő-testülete eddig mindig elfogadta a rendőrségi munkáról szóló beszámolókat, de az is, hogy a kecskeméti kapitányság évek óta a legjobb három között szerepel országos viszonylatban a megyeszékhelyi kapitányságok közül. A félévi statisztika szerint jelenleg a második helyen állunk a felderítési eredményesség szempontjából.- Kell-e valamilyen területen javulást elérni? Rekordfogás Dr. Kása István alezredes 1953-ban született Kiskunfélegyházán. 1991-ben jogi diplomát szerzett. 1994-ben jogi szakvizsgát tett. 1978-1999-ig a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányságon dolgozott. 1999. december 1-jétől a Kiskőrösi Rendőrkapitányság vezetője. 2000. szeptember 16-ától a Kecskeméti Rendőrkapitányság vezetője. Nős, két gyermek édesapja.- Országos szinten is nagy gondot jelent a prostitúció. Kecskeméten is ez az egyik legégetőbb probléma. Azon dolgozunk, hogy a jogszabály szerinti illegális prostitúció ellen fellépjünk. Tehát azok ellen, akik a védett övezeten belül, illetve orvosi engedély nélkül űzik az ipart. A másik nagy gond az illegális munkavállalás és itt tartózkodás. Köztudott, hogy nagyon sok erdélyi magyar, valamint más külföldi jön Magyar- országra dolgozni feketén. Közöttük sok a bűnözői múlttal rendelkező személy, akik itt is számos bűncselekményt követnek el. Ezt kell felszámolni, ehhez a társszerveink és a lakosság segítségét is kérjük majd. És végül a tanyasi betörések és bűnesetek kérdése az, aminek megoldása szintén céljaim között szerepel. A tanyás területek közbiztonságának megteremtésére a főkapitányság vezetőségével kidolgoztunk egy tervet, aminek eredményeképpen nagyobb lesz a rendőri jelenlét a külterületeken. Ebbe a feladatba bevonjuk a mezőőri szolgálatot és a polgárőrséget is, de itt is számítunk a lakosok segítségére.- Milyen célokat tűzött még ki maga elé?- Az önkormányzatokkal szeretnék nagyon jó kapcsolatot kialakítani, az együttműködés ugyanis nagyon fontos, hiszen jelentős támogatást kap a rendőrség ezektől az intézményektől. Ezenkívül szeretném elérni, hogy a polgárok magukénak tudják a rendőrséget. Ehhez kultúráltan és törvényesen, de egyben keményen és határozottan is kell intézkedni a rendőröknek. Jelenleg még a körösi beosztásom alól nem kaptam felmentést, november 1-jétől azonban már egész emberként tudok majd ezekkel a felada- tokkal foglalkozni. gerencsér zoltán marihuánából Tompa Több mint hat kiló marihuánát foglaltak le a tompái vámosok kedden este. Egy dán rendszámú autóbuszba rejtve találtak rá a rekord mennyiségű kábítószerre, melynek értéke több mint 13 millió forint. A busz jugoszláv vendégmunkásokat, illetve volt jugoszláv, de már francia útlevéllel rendelkező utasokat szállított volna Francia- országba. A fináncok kipakoltatták a csomagokat. Egy fekete Samsonite bőröndből a ruhák alá rejtett 13 csomag marihuána került elő, melynek összsúlya 6,66 kg volt. A bőröndnek azonban nem jelentkezett a gazdája. _______________________ TUDÓSÍTÓNKTÓL Balesetek, bűnügyek Műanyagot loptak Két férfi szeptember 16-án hajnali három óra körül bemászott Kecskeméten egy kft. telephelyére. N. Ferenc és T. János a Mindszenti úti telepről ellopott 35 zsák műanyag tápanyagot. Az okozott kár 252 ezer forint. A rendőrség elfogta a tetteseket. ABLAKBETÖRÉS. Videót, vi deokamerát és egyéb háztartási eszközöket loptak el szeptember 17-re virradóra Kiskunfélegyházán egy Deák Ferenc utcai családi házból. Az ismeretlen tettesek az ablak betörésével jutottak a házba, és mintegy 1 millió forint kárt okoztak a tulajdonosnak. GÁZOLAJJAL LOCSOLT. Tiszaalpáron egy tanya udvarán gázolajjal valaki meglocsolt egy egész fóliasátornyi paprikaültetvényt. A becsült kár 160 ezer forint. ILLEGÁLISAN. Egy 40 éves jugoszláv férfit fogott el és vett őrizetbe a bajai rendőrség. A férfi jogellenes magyarországi tartózkodás, valamint okirat-hamisítás miatt került a rendőrség kezére. ■ Közlekedés Vadhajtásirtást végeznek a 44-es út 30-31. km-ében. Padkakaszálás lesz az 51-es út 55-80. és az 54-es út 58-77. km-ei közt. Kátyúznak az 51-es út 105-116. és az 53-as út 0-16. km-ei közt. TRAFFIPAX. Ma délelőtt Kalocsa területén, Kecskemét belterületén, délután Tiszaalpár belterületén, a 4625. sz. úton, az 54-es sz. főútvonalon és Szabadszállás belterületén számíthatnak a gépjárművezetők radarellenőrzésre. ■ Közéleti hírek • Lezsák Sándor országgyűlési képviselő, az oktatási és tudományos bizottság elnöke fogadóórát tart szeptember 22-én, pénteken 16-17 óráig Tiszaalpáron a polgármesteri hivatalban. ■ Biotermelő telephely Fülöpjakab A biotermelés egyik központja lesz Fülöpjakab? Gyümölcs- és zöldségfeldolgozó, hűtőház, illetve egy kisebb felvásárló építését tervezi a Fülöpkert Biokultúra Egyesület. A biogyümölcs és -zöldség termelésével, aszalt gyümölcs és biodzsem készítésével foglalkozó, 16 fős szövetkezet az önkormányzathoz fordult telephely-vásárlási szándékkal. Az építkezésekre a község szélén lévő, 13 ezer négyzetméteres területet választották ki. A terv teljes megvalósítása azonban hosszabb időt vesz igénybe. _________■ ^ Az MJhSüer , *1x1 Domb Áruház <55^1 akciós ajánlata 1 Az árak szeptember 21-2 7, illetve a készlet erejéig érvényesek! In Régi ár: Akciós ár: pií§ Univer fehérkenyér, 1 kg 114 Ft 103 Ft Fj Univer kakaós csiga 43 Ft 39 Ft ö Família Olasz felvágott 559 Ft 449 Ft Família Zala felvágott 559 Ft 449 Ft Eduscho Gála, 250 g-os kávé 449 Ft 399 Ft O Háztartási keksz Detki 200 g + 50 g 63 Ft 53 Ft Kitekat száraz macskaeledel (csirke, marha, hal 400 g) 163 Ft 139 Ft Arany Ászok sör, 0,5 1 91 Ft+ü. 79 Ft+ü. |ħ Soproni Ászok, 0,5 1 86 Ft+ü. 76 Ft+ü. PJjj Persil Ocean Fresh, 3,6 kg + 600 g 1930 Ft 1799 Ft H Persil Green Power, 3,6 kg + 600 g 1930 Ft 1799 Ft Mi Persil Color Power, 5,4 kg 2810 Ft 2199 Ft O Persil Green Power, 5,4 kg 2810 Ft 2199 Ft 2 H Coca-Cola, Fanta narancs, s m Lsprite, Cola light, 2 1 216 Ft+ü. 189 Ft+ü. Kecskemét, Nyíri út Tel.: 76/49**439 Nyitva: H-P: 8-19; Szó: 7-13! Vas: 7-11. J kis- és középvállalkozóknak I gyors hitelbírálat • 1 és 30 millió forint között • kezelési költség és hitelbírálati díj nélkül • Hitelgarancia kezességvállalása • futamidő 1 év-‘-t - w További információ: Kecskemét, Csányi u. 1-3. Tel.: (76) 481-883 Kiskunhalas, Kossuth u. 3. Tel.. (77) 422-963 KÖLCSÖNÖS BIZALOM - KÖZÖS SIKER www. konzu m bank.hu KONZUMBANK