Petőfi Népe, 2000. szeptember (55. évfolyam, 205-230. szám)
2000-09-16 / 218. szám
Ősz a diófa árnvékában Számomra egyetlen fa szimbolizálja az őszt. Az a szinte égig érő, széliében is tekintélyesen terebélyes diófa, ami nyáron jótékony árnyat adva takarja a házunk teraszát. Amikor még meleg, legfeljebb rövidebb napok sorjáznak, az esti szürkületben egyszer csak elindul lefelé - lassan és méltóságteljesen - egy megbámult levél, majd a második, a harmadik, az ötödik... Ilyenkor én már tudom: bejelentkezett az ősz, lassacskán vastag avar takar be mindent. Nagymama és az indián nyár Szereted az őszt? A kérdésre kapásból kétféle válasz érkezik: jaj, én imádom a színeit, az illatát, könnyű záporait, vidám szüreteit. Vagy: nem szeretem, mert számomra az elmúlást jelenti, amikor vége a nyárnak, és közeleg a hideg tél! A két tábor között nincs kibékíthetetlen ellentét. A rajongók is belátják, hogy ez a különös évszak a felkészülés, az erőgyűjtés ideje, illetve a látszólagos esküdt ellenfelek is meggyőzhetők, hogy az őszt - újabban - nem véletlenül nevezzük indián nyárnak, hiszen szinte minden pillanata tele van a távozó nyár kellemes emlékeinek foszlányaival. Indián nyár! Az elnevezés így van rendjén, mert napjainkban egy mobil, fizetést nem kérő és amúgy kis igényű nagymama - aki főz és rendet tart, a gyerekekkel törődik - aranyat ér! Érdemes figyelni, hogy lassan kivesznek az anyósviccek és egyenesen szentségtörés az őszre gúnyosan azt mondani, hogy a „vénasszonyok nyara”. Még ne adj isten meghallja a mama, és nyugdíjasként a másik lánya kicsije mellé megy majd el, gyesre... Valóban különös évszak az ősz. Amíg még a kertek alatt lopakodik, észre sem vesszük. Úgy érkezik, mintha csak bekukkantana az ablakon, beköszönne, de máris továbbáll- na. Kevés, de jellegzetes rozsdaszínt dob rá a levelekre, fújtat egyet-kettőt a lombok között, néha könnyű zuhanyt ereszt a nyakunkba, viszont meghagyja az illúziónkat, hogy messze van még a nap hatalmának vége. Ha öreg diófám felhívja magára a figyelmet, rá se kell néznem a naptárra, anélkül is tudom, már benne járunk az „emberes” hónapban: elérkezett a szeptember. Amióta világ a világ, szeptemberben mindig valami a kezdetét vette: az iskola. Száz meg százezer szülővel-nagyszülővel együtt jómagam is titkon amiatt aggódom, hogy az én szívem csücskébe ültetett diófapalánta hogyan veszi majd az elsősök kezdeti suliakadályait. Tetteink jó ízű sikerének szürete Az ősz és a szüret. Fejünkben automatikusan összekapcsolódó fogalmak. Amit elvetettünk, amit gondoztunk, ápoltunk, még a széltől is óvtunk, aminek fejlődését aggódó szemmel figyeltük, annak gyümölcsét ilyenkor szakíthatjuk le. Szőlőre, gyümölcsökre, zöldségfélékre éppen úgy vonatkozik ez, mint azokra a merész elhatározásainkra vagy nagy léptékű tetteinkre, amiknek a magját még tavasszal vetettük el, nyáron gyomláltuk, majd ki- virágoztattuk, és most van a jó ízű siker leszüretelésének ideje. A tavaszi zsongással elkezdődött párkapcsolatok legtöbbjére is jellemző, hogy vagy rövid lejáratúak és csupán egy-két hónapos a szavatossági idejük, vagy kitartottak ugyan a melegben is, de a szerelmesek - mint annak idején a híres filmben - mindösz- sze egy nyáron át táncoltak. Az igazi kapcsolatokból általában őszre - mert kell ennyi idő! - erősödik meg és mélyül el a szerelem. Az ősz komolyabb, valahogy több felelősséget sugall, mint a lenge, virágbontó május, a tikkasztó július. Akik ekkor még együtt vannak, és együtt maradnak, azok felkészülnek rá, hogy a tél hidegében is egymás testét és lelkét melengessék. Ránézek a padláson száradó kis barna gombócokra, és már előre összefut a nyál a számban, milyen jó lesz ez a finomság a téli hónapokban. A diótörő fém harapófogójába szorítva szétrop- pantom majd a csonthéjat, előbukkan a gyümölcs halvány, fodros, két félből álló belseje. Az ízletes diót, mielőtt ledarálva a hosszútésztára, a különféle süteményekbe és a karácsonyi bejglibe kerülne, megdézsmáljuk. A dió az ősz szerény ajándéka, de nélküle a tél ünnepeinek fénye sem lenne olyan, amilyennek megszoktuk. A csapdába ejtett vitaminok Amit a nyár és az ősz ad, azzal felkészülhetünk a közelítő télre. Ilyenkor van a befőzések finise, csodareceptek cserélnek gazdát, és egyre több háziasszony próbálja ki a biobefőtt készítését, vagy a cukor nélküli eltevés művészetét. Ezekben a hetekben járjuk a piacokat, hogy megvásároljuk a télálló krumplit, a vöröshagymát, a polcon vagy a szekrény tetején illatozó téli almát, elvermeljük a kiskertben termett vagy az őstermelőtől vett zöldségeket, és minden talpalatnyi helyet kihasználunk a mélyhűtőben, hogy kellőep felvértezve gondoskodjunk a nap nélküli hónapok elsődleges vitaminforrásairól. Az indián nyár kellemes melege, simogató napsütése néha-néha annyira meglep bennünket, hogy tűnődve vizsgálgatjuk a falinaptárt: valóban ősz lenne, avagy visszatért volna a nyár? Ebben a fejtetőre állított, hónapokat, évszakokat és a megszokott időjárást lazán csereberélő világban már ezen sem csodálkoznánk, De nem! Az ősz kétségbevonhatatlan jelei a színek, amelyek varázsának jóformán senki se tud ellenállni. A legnagyobb forróságban se lángoltak úgy a fák-bokrok, mint amikor rájuk dőlt Ősz apó festőpalettájának összes vadító árnyalata! Aki szeret a diólombok alatt hűsölni, jó érzéssel konstatálja, hogy itt bizony alig-alig fordul meg egy eltévedt légy vagy szúnyog, a levelek átható illata miatt ívben elkerülik a darazsak és más repkedő terroristák is. A diófának viszont - áldásai mellett - közismert árnyoldalai is vannak. Az ember azt is kénytelen tudomásul venni, hogy e fa alatt jóformán nem marad meg, nem terem meg semmi. Miért nő a fű, hogyha elszárad? Az ősz szépsége kétarcú, sokszor csalóka. Még langymeleg- gel simogat, de hideg és nedves ujjaival néha lopva bekúszik ruhánk redői alá, és így üzen, hogy azért jó lesz vigyázni vele. Az őszi nátha legalább olyan kellemetlen, mint a tavaszi, mindkettő könnyen derékon kapja az embert, legfeljebb az őszi hónapokban van még valamennyi ellenálló muníciónk a nyárról. De mivel ez „fogyóeszköz”, ideje gondoskodni az utánpótlásról! A zöldségek, gyümölcsök után ilyenkor kerülnek elő a tablettába zárt vitaminok, a nyáron elhanyagolt gyógyteák, illetve azok a hagyományos kúrák, amilyenek csaknem minden család legendáriumában megtalálhatók, és ma is használhatók! Az őszi nátha megelőzésének, vagy legalább ideig-óráig odázásának legjobb kúrája mégis a természetjárás. Nekiiramodunk az ezer színben pompázó erdőnek, kéjes élvezettel rugdossuk cipőnk orrával az avarszőnyeget, felkapjuk a fejünket a madarak télre készülő csivitelésére, és a tüdőnket legszívesebben ötszörösére duzzasztva szívjuk be - szinte harapjuk! - a különös őszi illatokkal terhes levegőt. Aztán, amikor a kirándulásjuhász Gyula: Fák (1934) Oly mozdulatlanul nyugodtak A kerti fák az őszi fényben. Talán a nyárról álmodoznak, Csak egy lenéi hull néha szépen. Aj. élet csöndje ez a béke, A nyugalom e nagy tenyészet, Örök erők szent szövedéke, Lehullt levél, én, elenyészek. Avar leszek majd az avarban, Míg fölöttem a fiatal fák A lombjaikat diadallal Aj örök égnek fölmutatják. ban megfáradva lehanyatlunk, és szemmagasságból lessük a milliónyi élőlényt mozgató természet mindennapos csodáit, egy Babits-versrészlet kezd motoszkálni az agyunkban. Annyira ideillő, olyan aktuális! „... vedd példának a piciny fűszálat./ miért nő a fű, hogyha majd elszárad?/ miért szárad le, hogyha újra nő?” Az őszi táj tárja elénk legplasztikusabban az örök körforgást, a megállíthatatlan rendet. Az elmúlás szépségébe belecsempészi a téli álom nyugalmát és a tavaszi ébredés ígéretét, amikor minden ismét kivirul, és kezdődik elölről. Tegnap korán reggel kiléptem a teraszra, és éppen azt lestem, milyen sok még a fán a lepoty- tyanni készülő, burkát vedlő dió, amikor a kerítésen túl megállt - pontosabban helyben futott - egy nyúlánk, fiatal lány. Megkérdezte: mikor ültettem ezt a hatalmas fát, én pedig visszafeleltem, hogy hajdan az édesanyám ültette. Kisvártatva így szólt: „aki azt akarja, hogy sokáig fennmaradjon az emléke, ültessen diófát!” Somos Ágnes
