Petőfi Népe, 2000. augusztus (55. évfolyam, 178-204. szám)
2000-08-05 / 182. szám
APROHIRDETESET telefonon is feladhatja! Petőfi Népe Az hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kladé semmilyen anyagi, illetve Jogi felelősséget nem vállal "Elrabolt tőlünk a hirtelen halál, elmentél, el sem búcsúztál." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HORVÁTH VIRÁG Kecskemét, Dohnányi Ernő u. 17. sz. alatti lakos, életének 24. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése augusztus 8-án (kedden), 11 órakor lesz Kecskeméten a református temetőben (Irinyi utcán). A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. "Ki mindig fáradott, most pihenni tér Földi jóságáért várja az égi bér. Édesanyám, Isten veled, legyen áldott nyugvóhelyed!" Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett lányom, édesanyám, anyósom, nagymamánk, testvérem, sógornőm, keresztlányom DOMOKOS SÁNDORNÉ Aczél Erzsébet volt Tóth Lászlóné Kecskemét, Korsó u. 11. sz. alatti lakos, 61 éves J Ut korában, türelemmel viselt, súlyos betegségben jjp elhunyt. Temetése augusztus 9-én, 1/4 3 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. Jppllj^ A gyászoló család. ________INGATLAN________ BÁCSBORSŐDON 120 m2 alapterületű szute- rénes, beépített padlástérrel, összkomfortos családi ház eladó. Érd.: 79/351-741.-----'---------■---------------;---------------------------------------- -44281* B AJÁN a belvárosban keresek 1,5-2 szobás, újszerű társasházi lakást, ha lehet garázzsal. Tel.: 06-20/322-00-11------------------------ --------------------- *43841* B ácsalmás városközpontjában újszerű iizletház kliniatizált, liftes, nagy raktárral eladó. Irányár: 17 M Ft. Érd.: 06-30/927l-76O..43602, BÉKÉSSZENTANDRÁSON családi ház eladó melléképülettel, garázzsal. Érd.: 66/311- 249.------------------------------------------------------------------------ *44115* Baja belvárosában, a Jelky tér 8. szám alatt igényes üzlet, raktár eladó. Irányár: 10 M Ft + áfa. Érd.: 06-30/9271-760.-43575. BÓCSÁN tanya eladó, villannyal, melléképületekkel, nagy területtel. 30/282-6364.------------------------------------------------------------------------ '40640* CSENGŐDÖN, központban 2 szobás családi ház eladó. Érd.: Szent Imre u. 11., Szabó Béla.- -_ ------------------ '42286' E LADÓ hobbikért a Halasi úton, fűthető, lakható épülettel: 2.600.000 Ft. 76/320-082.--------------------------------------- *44144* ELADÓ Kecelen, főútvonal kereszteződésében jó adottságú magas épület 186+40 m21 ha telekkel. Vezetékes gáz, ipari áram, tel. van. Irányár: 9 M Ft. Érd.: 06-20/9-735-832.------------------------------------------------------------------------ '44450' ELADÓ 1200 n-öl szántó, részben erdős Kecelen, a vasútállomás és müút mellett. 06- 78/321-810.- ------------------------------------------------------------------ '44449' É RSEKCSANÁDON eladó családi ház, műhely, melléképület, 4375 m2 terület. 79/366-287.-----------------------------------------------------------— '43419' E XKLUZÍV lakóparknak való, közvetlen osztrák határszélen fekvő kőszegi terület (70.000 m2) kedvező áron sürgősen eladó. Lakást, gépkocsit beszámítok. Irányár: 650 Ft/m2. Érd.: 94/363-872, 06-20/9742-258.- ------- '43948' B AJSZON 5 szobás, 2 családnak is megfelelő összkomfortos családi ház eladó. 78/368- 440.---------- '44236' F ALKÁSÍTOTT malacok, búza eladó: 74/490- 002.- -------------------------------------------------------------------- '44485* S Fülöpszálláson 132 m2-es, 3,5 szobás összkomfortos lakás kerttel, garázzsal eladó. Irányár: 4,5 M Ft. Érd.: 78/345-154-es telefonon.------------------------------------------------------------------------ '44455' » Gazdálkodásra, vállalkozásra alkalmas tanya TESCO-tól, buszmegállótól 1 km-re Bp. felé 160 m2 melléképülettel eladó. 06-30/9- 724-961.--------------------- --'44109' H ÉTÉNYEGYHÁZA központjában családi ház eladó. Tel.: 20/33-67-473----------.------------------------------------------------------------ '44216' H OBBI eladó Kadafalva után a Karácsonyi iskola mögött. Rajta: fűthető kis téglaépület. Víz, villany van. Érd.: a helyszínen, Nagy Elemérnél. Ár: 1,7 M Ft.-------------------------------------------------------------------------'44247' H 0M0KMÉGYEN 3 szobás családi ház 300 négyszögöl telken, gázfűtéssel, garázzsal, műhellyel, gazdasági épülettel eladó. Irányár: 5,6 M Ft. Érd.: 06-30/2420-797, Hinkel.------------------------------------------------ .44179. a Jászszentlászló, Rákóczi u. 30. családi ház üzlethelyiséggel eladó. Érdeklődni a helyszínen, vagy a 77/492-220-as telefonon, este 8 óra után.---------------- '43687+ K ALOCSÁN, Tavasz u. 37. sz. alatt családi ház eladó. 78/475-078, 30/9035-372.------------------------------------------------------------------------ '43376' KATONATELEPI faluhoz 500 m-re tanya eladó. Érd.: 76/419-024, este 18-20-ig.------------------------------------------------------------------------ *44284* KECSKEMÉT, Battyhány utcán 2 szobás, V. em.-i, liftes házban lakás eladó. 76/417-035.- ------------- '42804' K ECSKEMÉT belvárosában, nagykörúton háromszoba-összkomfortos, igényes kialakítású családi ház 800 m! telken, azonnali beköltözéssel eladó. 76/321-754, 06-30/264- 23-68.-------------------------*--------------------------------------------- '42597' K ECSKEMÉT, Felsőszéktóban 2 szobás gázfűtéses családi ház eladó. 76/497-317.-----------------— ------------------------- -------'43696' K ECSKEMÉT, Hunyadi János u. 31. sz. alatti, két családnak is alkalmas kertes családi ház eladó. Kisebbet beszámítunk, lehet bérházi is, I. em.-ig. Gáz a kapunál. Érd.: egész nap.-------------------------------------------------------------------— '43768' K ECSKEMÉT, Hunyadivárosban összkomfortos kertes családi ház eladó. Irányár: 9.000 000 Ft. T.: 76/499-516----------------------------------------------------------------------- '44178' K ECSKEMÉT központjához közel eladó, áron alul, felújított polgárház (3,5 szoba, veranda, garázs, zárt udvar, beépíthető tetőtér) vállalkozás központjának, kisebb irodaháznak is alkalmas. Tel.: 20/911-08-01------------------ '30775' K ECSKEMÉT, Úrihegy 250. alatt 2,5 szobás jó állapotú lakóépület 3000 m2 területtel, 380 ipari áram, fúrott kút van. Érd.: helyszínen egész nap. Irányár: 2.800 E Ft.---------------------------------------------------------------------- '43849' K ECSKEMÉT, Vacsi közben 4 éves családi ház eladó. 76/410-470.-------------------------------------------------------------- '44415' K ECSKEMÉTEN a belvárosban (Wesselényi u.) liftes társasházban új építésű lakások, irodák és földszinti üzlethelyiségek még leköthetők! Érd.: 76/476-299, 30/9434-616.-------------------------------------------------.44275. K ECSKEMÉTEN a Köcsög csárda közében építésre alkalmas földek eladók. 76/402-551.------------------ *44151' K ECSKEMÉTEN a központhoz közel 116 m2 családi ház nagy kerttel eladó. Érd.: 76/499- 822, esti órákban.---------------------------------------------------------------------- '41926' K ECSKEMÉTEN kétszintes családi ház nagy területtel eladó. 06-20/321-88-68.------------.---------------------------------------------------------- '44382' K ECSKEMÉTHEZ 4,5 km-re, müút mellett, 21000 m2 beépíthető terület eladó. 06- 60/615-227.----------------------------------------------------------------------- '44263* KECSKÉM ÉT- M ÉNTELEKEN 3000 m2 házhely, amely vállalkozásra is alkalmas eladó. Érd.: 06-60/615-227.------- '44262' K ISKUNFÉLEGYHÁZA, Nefelejcs u. 4. külön- portás családi ház különálló lakható mellék- épülettel, azonnal beköltözhetően eladó. Érd.: szombat-vasárnap, helyszínen.----------------------------------- *44218' KISKUNFÉLEGYHÁZÁN a belvárosban új építésű, szekciós kapuval szerelt garázsok még leköthetők! Érd.: 30/9434-616.------------------------------—----------------------------------- '44277' K ISKUNFÉLEGYHÁZÁN ház lakásnak, vállalkozásnak is megfelelő melléképülettel eladó. 68/414-278, szo-v: 76/465-902.------------------------------------‘----------------------------------- *43966' S Kiskunfélegyházi 10 emeletesben (lakótelepi) V. emeleti 2 szobás lakás eladó. T.: 76/430-552------------------------------—------------------------------------- '43969' K ISKUNHALAS, Kisfaludy út 111. sz. alatt nagyon szépen rendben tartott 2 szobás lakóház eladó. 77/425-879 (este).-------------------------------------------------------------------------'44101' K ISKUNMAJSA, Esze T. u. 7. lakás eladó 712 m2 területtel. Víz, villany van: 76/434-270.---------------------------------------------------------------------- '44221' K MÉT belvárosában 1100 m2-es polgári ház eladó; 300 m2-es raktár kiadó. 76/320-096.------------------------------------------------------------------------ '44079' KMÉT, belvárosi belsőportás felújítandó házrész eladó. Tel.: 76/324-222,18-19 h.---------------------------------------------------------------------- '43556' K MÉT, Hunyadiváros, Lant u.-ban 6 szobás, 2 garázsos sorház belvárosi kisebb lakásra cserélhető, értékkülönbözettel. Irányár: 13 M Ft. 76/482-064, 06-20/9166-471.------------------ '44380' » Kmét, Máriahegyben eladó 3476 m2-es terület, gáz, víz, villany van, építési engedéllyel együtt. Irányár: 1500 Ft/m2. Hétközben 17-20; szomb.-vas. egész nap, 76/416-932.------------------------------------------------ *44276* K MÉT, Muraközy J. utcán 55 m2 lakás, 90 E Ft/m2 áron eladó. Érd.: 06-30/265-0860.------------------------------------------------ .43702* K MÉTTŐL12 km-re az 52-es út mellett, a Kiskunsági Nemzeti Park területén magántulajdonban lévő 4000 m2-es parkosított, rendezett területen 1 éves, 120 m2-es 2 szintes összkomfortos lakóépület, bekerítve egyedi fa játszótérrel, pergolával, gazdasági épülettel, lovas karámmal eladó. Irányár: 15 M Ft. 76/482-064, 06-30/2349-639.--------------------- '44379' LAJ0SMIZSÉN, nagyállomással szemben, belterületen, 5 hold föld tanyával eladó. Érd.: 06-70/2-181-596, 20-20.30 h-ig.------------------------------------------------------------------------ '43985' LAJOSMIZSÉN tanya, két család részére alkalmas, 16 ha földterülettel eladó. Érd.: 06- 30/9525-471.------------------------------------------------------4------------------'44004' LAJOSMIZSÉN vagy 100 km-es körzetében családi házat vagy lakást keresek. Krasnyánszkiné. Tel.: 06-30/242-07-97 LAJOSMIZSÉN 100 nm-es 3 szobás cs. ház mell.ép.-tel, központban eladó. Irányár: 5 M Ft. Krasnyánszkiné, 30/242-0797.------------------------------------------------------------------------ '43606' LAJOSMIZSÉN 100 nm-es 3 szobás cs. ház mell. ép.-tel, központban eladó. Irányár: 5 M Ft. Krasnyánszkiné: 30/242-0797.---------------------------------------------------------------------- *43782* L AJOSMIZSÉN 250 n-öl telken 90 m2-es 3 szobás felújított, parkettás, téglaépítésű családi ház tetőtér-beépítési lehetőséggel, parkosított telken, termő gyümölcsfákkal eladó. Tel.: 06-30/2-838-841,18 h után.------------------------------------------------------------------------ '43314' MÉHÉSZETNEK megfelelő 0,24 ha terület bekerítve kis házzal eladó Felsö-Matkón! Érd.: 06-20/3122-865, este: 76/498-582.- - *44256* Soltvadkerten, Petőfi u. 2. felújított üzlet új műhellyel, nagy raktárral eladó. Irányár: IO M Ft + áfa. Érdeklődni: 06-30/9271-760.-4360,. NAGYKŐRÖSI, KÉT CSALÁD RÉSZÉRE is alkalmas, kertvárosi, 3 szobás, konvektoros, száraz pincével, szép családi ház sok melléképülettel, kis kerttel áron alul eladó. Ár: 8,2 M Ft. Tel.: 06-30/904-2029------------------------------------------------------------------------ '42395' NYÁRLÖRINCEN, Iskola u. 8.sz. alatt eladó kertes, gázfűtéses, telefonos családi ház, 400 n-öl kerttel, pincével, nagyobb melléképületekkel. 76/413-794.------------------------------------------------------------------------ *44341» SZEGEDI lakás eladó. 06-20/9351-497.------------------------------------------------------------------------ *44213' TISZAKÉCSKÉN, főút mellett új családi ház két, üzleti tevékenységre alkalmas helyiséggel eladó. Érd.: 76/442-398, 76/442-430.------------------------------------------------------------------------ *44411* 128 m2-es kétszintes, lapra szerelt diófa ház eladó. Irányár: 2.600.000 Ft. 20/9710-773. KÉTSZOBA-ÖSSZKOMFORTOS, gázfűtéses családi ház Táborfalva, Dobó K. u. 11. sz. alatt eladó. T.: 20/9237-569------------------------------------------------------------------------ '44090' 2X3600 m2 építési telek Hetényegyháza külterületén eladó. 76/472-871.------------------------------------------------------------------------ '43940* 240 db vegyes korú anyabirka eladó. Érd.: 76/351-706. 7 ha 25 éves feketefenyő-erdő eladó, vagy Lada Niva csere érdekel. 77/404-559.------------------------------------------------------------------------ '44305' 9 ha fenyőerdő eladó Halason. 60/383-946.------------------------------------------------------------------------ '43978' B ÉRLEMÉNY KALOCSÁN 50 nm helyiség (fűthető) kiadó; 1,5 tonnás benzin-gáz üzemű emelővillás targonca eladó. Tel.: 06-20/3210-386--------------------------*--------------------------------------------'44237' M ELEGKONYHÁS vendéglő kiadó: 45 fős ülőhely. Érd.: Kmét, 76/327-970, 76/416-789. 70.000 Ft/hó.------------------------------------------------------------------------ '44349' RAKTÁRHELYISÉG kiadó: 1000 Ft/m2/hó. Érdeklődni: 06-60/412-624,17-20 óra között.------------------------------------------------------------------------'44444' » 100 m2-es helyiség üzletnek vagy irodának bérelhető Kecskeméten, a bp.-i főúton, a Tesco áruház előtt: 06-20/9-415-540.------------------------------------------------------------------------ *43857* ALBÉRLETET KÍNÁL BÉKÉSCSABÁN belvárosi kétszobás, főbérlő néküli albérlet kiadó két-három, lehetőleg első évfolyamos lánynak. Telefon: 06-66/388- 786,06-30/9850-847 —---------------- ------------------------------------------------- '43233' K ÜLÖNBEJÁRATÚ, két összkomfortos szoba kiadó, két diák részére. Érd.: Kmét, 76/327970, 76/416-789.15.000 Ft/fő rezsivel.---------------------------------------4---------.44352* á llást kínál A Dél-magyarországi MÉH Rt. kecskeméti telepére 1 fő gyakorlott Weimar gépkezelőt keres. Alkalmazási feltételek: “E” kategóriás jogosítvány, nehézgép-kezelői igazolvány, legalább PÁV lll-as vizsga. Jelentkezni a telepigazgatónál lehet: Kecskemét, Kiskőrösi út 3. —,------------------------------------------------------------------- *44272' A Városgazdasági Kft. felvételt hirdet: ■* motorfűrész-kezelői vizsgával rendelkező' személyek részére (emelóvizsgával rendelkezője előnyben) Bérezés: megegyezés szerint. Érdeklődni: Szabó Tibor csoportvezetőnél, a 06-20/9282-973 telefonszámon. ■* kézi úttisztító munkakörbe Érdeklődni: Kerekes László köztisztasági <■> részlegvezető-helyettesnél, 9 a 06-30/9551-148 telefonszámon." A kecskeméti Móricz Zsigmond ÁMK Általános Iskola testnevelés-matematika vagy testnevelés-bármely szakos tanári állást hirdet. Érdeklődni a 76/472-522-es telefonszámon lehet.-------- -------•---------------•—•---------■ *4— '44295' K ocsis Pál Mezőgazdasági Szakközépiskola és Szakképző Intézet (6000 Kecskemét, Szent Imre u. 9.) angolnyelvtanárt keres felvételre. | Jelentkezni az igazgatónál lehet. BAROMFI húsáru terítésére áruterítőt keresünk. Feltételek: C kát. jogosítvány, kecskeméti lakhely. Áruterítésben szerzett gyakorlat előnyt jelent. Jelentkezés: Sza-Co Kft. Kecskemét, Mátyás király krt. 74. Tel.: 30/9-437- 662----------------------------------------------------------------------- '43959' A Lestár Péter Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakiskola (6000 Kecskemét, Homokbánya. Tel.: 76/482-511) az alábbi k&zépiskolai tanári állást hirdeti, aug. 16-ai belépéssel: 1 fő angol-bármely szakos Jelentkezni a fenti címen lehet, szerdai napon. Bérezés: Kjt. szerint. 3 BUDAPESTI Oktatási Stúdió személy- és vagyonőrző tanfolyamot indít szép. 8-án, Lajosmizsén, a művelődési házban. Jelentkezés: 76/457-218, naponta 16-18 óra között. Tájékoztató aug. 22-én, 16 óra. A tanfolyam költsége: 20.000 Ft/fö, részletfizetési lehetőséggel. A tanfolyamon belül ingyenes fegyver- ismereti, -kezelési oktatást adunk. A tanfolyam sikeres befejezése szakképesítést ad. A levelező módszerű képzés 6 héten keresztül heti egy alkalommal.------------------------------------------------------------------------ '44420' E GÉSZÍTSE ki jövedelmét! Azok jelentkezését várjuk, akik csak heti 2 napot akarnak dolgozni. Érdeklődni lehet a 76/433-089-es telefonszámon.------------------------------------------------------------------------ *43727' » Faipari kft. keres azonnali felvételre 5-6 fő gyakorlott asztalos szakmunkást Mosonmagyaróvár környéki munkahelyre. Szállást térítésmentesen biztosítunk. Érdeklődni lehet a 06-20/9387-420-as telefonszámon.------------------------------------------------------------------------ '44094' GÁZ- és fűtésszerelők, valamint villanyszerelők jelentkezését várjuk a 76/416-689, 20/9- 417-010 telefonszámokon.----------------------------------------------------------------------*44259* K ORSZERŰ csőszerelési munkára betanítunk és alkalmazunk más szakmával v. középiskolai végzettséggel rendelkező fiatalokat. Jelentkezés: 76/431-794, 06-30/9383-477.---------------------------------------------- '44280 " Úgy ment el, ahogy éltél, csendben és szerényen, Drága lelke nyugodjon békében." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és tisztelték, hogy özv. KÖKÉNY ISTVÁNNÉ Kökény Ilona Bugac, Jakabi u. 34. alatti lakos, életének 91. évében elhunyt. Temetése augusztus 7-én, 15 órakor lesz a bugaci temetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család. "Munka volt életed, megannyi küzdelem, Elmentél közülünk örökre, hirtelen. De az emlékeddel szívünkben maradtál, Számunkra Te soha meg nem haltál." EMLÉKEZÜNK KONCZ LÁSZLÓ halálának 15. évfordulójára. A gyászoló család. EMLÉKEZÉS PAULIC IVÁN (Ivica) halálának első évfordulójára. EMLÉKED ŐRIZZÜK: barátaid. "Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra Te soha nem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy özv. ILLÉS JÓZSEFNÉ Keresztes Mária (volt helvéciai lakos) Kecskemét, Bajnok u. 20. sz. alatti lakos, életének 88. évében, súlyos betegség után elhunyt. Temetése folyó hó 07-én, 16 órakor lesz a helvéciai temetőben. A gyászoló család. Ha 14 óráig feladja hirdetését, a másnapi lapban az utolsó oldalon olvassák. Az Univer Szövetkezel élelmiszer-ipari szak- és betanított és segédmunkások jelentkezését várja kecskeméti és hetényegyházi telephelyére jó kereseti lehetőséggel. Keresünk még hetényegyházi telepünkre élelmiszer-ipari gépkezelőket. Jelentkezni személyesen munkanapokon, 8-12 óráig: Kecskeméten, Mindszenti krt. 57. szám alatt Sándor Attila telepvezető-helyettesnél; Hetényegyliázán, Úrihegy 295. - szám alatt, Baky Zoltán | telepvezetőnél lehet. EMLEKEZES "Meghalni oly korán miért siettél, Mikor úgy szerettünk, s Te is úgy szeredéi. Elmentél tőlünk egy napfényes nyári napon, azóta tiéd a csönd, a végtelen nyugalom. Hiányod elviselni nehéz, örökre megtart szivünkben az emlékezés. Oly csend van nélküled, hogy szinte hallani, amit még utoljára akartál mondani." SZÉKELY JÁNOS halálának első évfordulójára. Emléked őrizzük: szerető feleséged, gyermekeid Roland és Brigitta, édesanyád, nővéred és családja. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, akik id. SÁFÁR ISTVÁN temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély gyászunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, akik ZELOVICS GYÖRGY temetésén részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély gyászunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, barátoknak, szomszédoknak, akik KOCSIS BÉLA nyugdíjas honvéd őrnagy búcsúztatásán megjelentek. Külön mondunk köszönetét a Magyar Néphadsereg kecskeméti alakulatának részvételükért. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik MIKLOVICS ILONA temetésén részt vettek és jelenlétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. A Lelki Elsősegély 06-80/50-55-11 * szerda, péntek, szombat este 6 órától másnap reggel 6 óráig hívható. ’ A MATÁV által támogatott ingyenesen hívható szám. SOLTVADKERTI SZÉKHELYŰ NAGYKERESKEDELMI CÉG sikeres üzleti tevékenységének további fejlesztéséhez, 4 órás munkaidőre felvételre keres KÜLKERESKEDELMI ÜGYINTÉZŐT Elvárásaink:- társalgási szintű AN GÓL NYELV-TUDÁS- felhasználói szintű számítógépes ismeret- jogosítvány-jó kommunikációs készség Előny: külkereskedelmi végzettség. Ajánlatunk: versenyképes bérezés, fiatal dinamikus . csapatközeg, kulturált, j modern munkakörülmények. 5 Érdeklődni a 78/381-840/116 telefonszámon, Viczián Ildikónál lehet. Telefonszolgálat •44456*