Petőfi Népe, 2000. július (55. évfolyam, 152-177. szám)
2000-07-26 / 173. szám
I 2000. Jűuus 26., SZERDA HAZAI TÜKÖR VILÁG TÜKÖR Petőfi Népe - 5. oldal Körözik Meciar emberét Robin Cook 2003-ról beszél Az Európai Uniónak 2003-ra - a tavaly év végi helsinki állásfoglalásnak megfelelően - készen kell állnia az új tagok befogadására. A brit kormány szilárdan vallja, hogy ezt az időpontot tartani kell - mondta Robin Cook brit külügyminiszter. Budapest A Külügyminisztériumban zajló nagyköveti értekezlet díszvendégeként a brit diplomácia vezetője az Európai Unió és Magyarország viszonyáról szóló előadásában hangsúlyozta, hogy kormánya továbbra is a bővítés legfőbb támoMartonyi János négyszemközt is tanácskozott brit kollégájával. gatója kíván maradni. Kifejtette: szükség van céldátumokra, azok ugyanis segítik a felkészülést. Ezzel összefüggésben szükségesnek nevezte, hogy az év végéig, a francia elnökséget lezáró nizzai csúcstalálkozóig megállapodás jöjjön létre az intézményi reformokról. Robin Cook meggyőződését fejezte ki, hogy a csatlakozás Magyarország és a többi jelölt, valamint az EU érdekeit egyaránt szolgálja. Utalt az egységes piacból adódó lehetőségekre, a kontinens megosztottságának felszámolására, a béke és a stabilitás övezetének kiterjesztésére, továbbá az emberek és a tőke szabad áramlásának előnyeire. Magyarország - mint fogalmazott - a NATO-csatlakozással már bizonyította, hogy képes a kemény munkára. A brit diplbmácia vezetőjének álláspontja szerint az Európai Uniónak az egyes jelentkezőket külön- külön, egyéni teljesítményük alapján kell elbírálnia, az élenjáróknak nem kell bevárniuk a lemaradókat. Meggyőződését fejezte ki, hogy mindennek alapján Magyarország az első csatlakozók között lesz. FOTÓ: EUROPRESS/EPA * Borúlátó önkormányzatok A kiadások növekedési üteme meghaladja a bevételekét A KÖLTSÉGVETÉSI FŐÖSSZEG ALAKULÁSA RÉGIÓNKÉNT 2000-BEN (MILLIÓ Ft) RÉGIÓ NEVE KÖZSÉG VÁROS BUDAPEST FŐÖSSZEG összesen MEGOSZLÁS Dél-Alföld 37 203 134750171 953 11,2 Dél-Dunántúl 74833 80072154 905 10,2 Észak-Alföld 50 571 122471173042 11,5 Észak-Magyarország 60493 93 304153797 10,2 Közép-Dunántúl 45 655 86191131 846 8,7 Közép-Magyarország 49009 55 869 491 678 596 556 39,9 Nyugat-Dunántúl 34 486 88 853123 339 8,1 Összesen 352 250 661 510 491678 1505 438 100,0 Az önkormányzatok saját, 2000. évre vonatkozó gazdasági kilátásaikat igen kedvezőtlenül ítélik meg - derül ki abból a felmérésből, amelyet a GKI Gazdaságkutató Rt. és a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége készített közösen. Pozsony Ladislav Pittner, a szlovák kormány belügyminisztere „rendőrségi sikernek” tartja, hogy a Meciar-kormány alatt működő titkosszolgálat igazgatója, a több súlyos bűncselekmény miatt odahaza és külföldön egyaránt körözött Ivan Lem külföldre szökött. Pittner kifejtése szerint a képviselő eltűnése azért siker, mert azt bizonyítja: Lexa „nyilván félt attól, hogy odahaza mégis felelnie kell a tetteiért”, egyebek között az egykori szlovák államfő, Michal Kováé fiának erőszakos elhurcolásáért is. A belügyminiszter közölte: bizonyítékai vannak, hogy Ivan Lexának Oroszország és Kuba érintésével sikerült eljutnia a De látta azt is, hogy Magdolnának egészen szép bajusza van az ajkán, hogy egy bibircsók csúfítja el a nyakát, hogy kissé bütykösek az ujjai. De mit számított mindez, ha például azokon a bütykös ujjakon tízezreket érő köves gyűrűk csillogtak? Ha semmi mást nem lelek - gondoltak a férfi -, elviszem a gyűrűket. Persze, nem itthon teszem őket pénzzé, hanem kiviszem Bécsbe. Tudta azt is, ennek mi a módja. Fel kell szedni valamilyen egyszerű kis leánykát, legyen legalább üzennyolc éves, az sem baj, ha egy ősi foglalkozást űz. De lehet éppenséggel autóstoppos lány is, aki a balatoni sztrádán várakozik, és nem rendelkezik túl nagy észszel. Rábeszéli, jöjjön vele Bécsbe, ott kap tőle ezer schillinget, és mehet, amerre lát. A visszaútjáról majd gondoskodjon ő maga. A lényeg az, hogy a lánynak fogalma se legyen, ki ez a pasas. Lehetőleg a kocsi rendszámát se lássa. Vagy még jobb vonattal menni. A határ előtt feladja az ujjaira a zsákmányolt gyűrűket, szépen - de nem karibi térségbe, nagy valószínűséggel az orosz maffia segítségével. Ez azonban könnyen a veszte lehet, mert ha védői rájönnek, hogy lelepleződhetnek, akkor gondolkodás nélkül elteheük láb alól; ráadásul ennek külföldön nagyobb az esélye, mint Szlovákiában. A belügyminiszter reméli, hogy Lexa kiadatása nem ütközik majd nehézségekbe, a nemzetközi elfogatóparancs kiadásáról a pozsonyi parlament házbizottsága ma tárgyal. Ivan Lexa a rendelkezésre álló adatok szerint feltehetőleg kétszer szökött ki Szlovákiából. Egyszer tavaly ősszel, nem sokkal szabadlábra történt helyezését követően, majd pedig az idén, a nyár elején. lógust, radiológust, patológust, nőgyógyászt és kardiológust várnak többéves, hosszú távú munkavégzésre. A doktorok feltehetően családostól utazhatnak majd az északi országba. Fizetésük beosztásuktól, illetve a munkakörüktől függően alakul majd. A norvég fél szerint minimum 300- 400 ezer koronás éves bruttó jövedelemre számíthatnak a doktorok, amelyből a 49 százaléknyi adólevonás után 5-6 millió forint marad nettó fizetésként. Norvég nyelvtudást nem írnak elő a külföldi meghívók, viszont a jelentkezőknek el kell végezniük egy három hónapos nyelvtanfolyamot. A már náluk dolgozó német és francia orvosoknak állítólag ennyi idő elegendő volt ahhoz, hogy a munkát norvég nyelven elkezdhessék. A munkába állás időpontját és a magyar szakemberek alkalmazásával kapcsolatos egyéb részletkérdéseket csak ezután tisztázzák a munkaügyi szakemberek a norvég partnerrel. Dr. Kovács Gézától azt is megtudtuk, hogy eddig több hasonló külföldi ajánlat nem érkezett. NÉMETH ZSUZSA készítő tanfolyamai és szerény eszközökkel gazdálkodó ösztöndíjprogramja az esélyegyenlőtlenségek csökkentését célozza az oktatásban. Szeptemberig szeretnének kidolgozni egy távoktatási programot is, de az alapítványnak van egy Mentőöv elnevezésű tanácsadó szolgálata is, amely képzéssel, átképzéssel a középfokú oktatásból kimaradt fiatalo- kon szeretne segíteni. _______■ t úl feltűnően - viselje csak azokat, míg át nem lépik a határt Ennyi. Flóri ezt is megtette már nemegyszer. De úgy igazán nem kedvelte az ékszereket, azok csak bajjal járnak. Jobb a készpénz, esetleg a betétkönyv. No persze, nem a tulajdonos nevére szólók... Ösztönösen érezte, hogy a legjobb úton van a nagy pénzhez. Nem feszítette túl a húrt. Amikor Magdolna pillantásaibóllátta, hogy rokonszenves neki mint férfi is, amikor már tudta, hogy hamarosan sínen lesz szelíd viszonyuk - úgy terelte a szót, hogy befejezzék ezt a találkozót. Magdolna nagyon elégedett volt elsősorban önmagával - hiszen még tud hódítani, pedig jól elmúlt már ötven! - másodszor elégedett volt a férfival is. Flóri a beszélgetés folyamán több ízben sejtette, hogy nem sorolható a szegény emberek közé, egy nagy budapesti, sőt rózsadombi villában él, első házasságából van egy fia, aki most kezdi pályáját, általában Merce- desen közlekedik, most a közelben élő rokonainál szállt meg. Budapest Az önkormányzatok sajátjuknál egy árnyalattal kedvezőbb képet festenek közvetlen környezetük, megyéjük várható gazdasági helyzetéről, de ez a kép is meglehetősen pesszimista. Ugyanakkor Magyarország gazdasági kilátásait kedvezően ítélik meg. A saját jövőjükről Nem ok nélkül hozzátette, hogy a közeli na- pókban szándékában áll egy sokkal nagyobb, szinte kúriaméretű házat vásárolni. Tehát minden szélhámos alapvető szokása szerint gazdagnak, tehetősnek mutatta magát. Hiszen nem állhatott oda a gazdag Magdolna elé, mint egy ágrólsza- kadt koldus. Akkor a szándéka túl átlátszó lett volna. Rögtön tudná az asszony, mit akar. így viszont mást hisz, mert a szélhámos mást akar elhitetni vele. Kézcsókkal búcsúzott tőle a presszó előtt. Nem kérte, hogy hazakísérhesse, hiszen régimódi - éppen ezért megbízható és disztingvált - urat játszott. Az ilyenek az első alkalommal még sohasem rámenősek, sőt később sem illik. alkotott borús elképzeléseiket egyrészt jelenlegi pénzügyi helyzetük, másrészt fejlesztési tevékenységük kilátásai okozzák. A felmérés rámutat, hogy a kiadások növekedési üteme meghaladja a bevételek növekedési rátáját minden településtípus szerinti csoportban. Az összes kiadásra vonatkozóan Tett néhány kört az utcákon, és meggyőződött róla, hogy senki sem követi. „Munka közben” ez a vérében volt. Hiszen előfordulhat, hogy Magdolna egy extra módon bizalmatlan alkat, aki vagy személyesen oson a leendő lovagja után, kikémlelendő, ki áz, és hová megy onnan - vagy felbérelte egy unokaöcs- csét vagy bárki mást, hogy tegye meg neki ezt a szívességet... Aztán Flóri átöltözött az egyik étterem toalettjében, és mint egészen más személy ment vissza a szállodába. Tudta, hogy este Ibolya vár rá, és egy kellemes éjszakát fog tölteni ismét az elvált asszonnyal. Hamarosan ott is gondolnia kell a kopasztás elkezdésére - jutott eszébe. Később csak állt a szoba ablakában, és nézte a távolba vesző háztetőket. Csak később értette meg: kelet felé néz. Vagyis arra, ahol ma délben azt a furcsa birtokot és a világszép lányt látta. Erősen behunyta a szemét, próbálta maga elé képzelni a lány arcát. Nem volt benne egészen bizmegállapítható, hogy ezek a változások a községi önkormányzatoknál várhatóan 6,5 százalékosak, a városi önkormányzatoknál 8,1 százalékosak lesznek. A tanulmány szerint a községi önkormányzatok pénzügyi problémái gyakran elvonják a figyelmet a hosszú távú ügyektől, így félő, hogy terület- fejlesztést célzó beruházási programok nélkül nem lesznek képesek megteremteni európai szintű infrastruktúrájukat. tos, hogy sikerült neki... „No, majd holnap. Holnap!” - ígérte önmagának. 3. Flóri nekifutásai Ibolya remek reggelit csinált, és Flóri, amikor kijött a fürdőszobából, rögtön megérezte a kellemes illatokat. Fürdőköpenyben feszített, maga is érezte, borotválkozás után milyen sima a bőre. És müyen jó szagú. Az aftershave, a spray a melle szőrén, a kávéillat a kis étkezőben fura egyveleggé keveredett. Leült az ablak mellé. A hófehér abrosz szinte vakította, mert kívülről besütött a nap az asztalra. A kertben egy tuja bólogatott az enyhe szélben. A terasz párkányára egy macska telepedett lustán, jóllakottam Mindez így együtt az otthonosság érzetét ébresztette a férfiben. Már régebben is fel-felbuk- kant benne a dolog, de eddig valahogyan kivédte ezt a belsejéből fakadó támadást. (Folytatás holnap.) TÉTELES LELTÁR. Pallag László, az Országgyűlés olajügyeket vizsgáló bizottságának elnöke várhatóan még e héten befejezi azoknak a dokumentumoknak a leltározását, amelyek átadását a testület tagjai kérték - jelentette be a kisgazda képviselő kedden. A politikus közölte: hetek óta rendezi már az anyagot, amelyet csak úgy hajlandó átadni az olajbizottságnak, ha tételes leltár készül róla. TÖBBPÁRTI INDÍTVÁNY. Mól nár Gyula MSZP-s frakcióvezetőhelyettes a közeljövőben a témához illő módon, elektronikus levélben juttatja el a parlamenti pártok frakcióvezetőihez az Országgyűlés informatikai állandó bizottságának létrehozásáról szóló indítványát - közölte kedden az ellenzéki politikus. Molnár korábban bejelentette: a szocialisták egyeztetéseket kezdenek a többi frakcióval, hogy a javaslat többpárti indítványként kerülhessen a parlament elé. ÚJ VIZSGÁLÓBIZOTTSÁG? Az FKgP országgyűlési képviselőcsoportja a napokban felkéri a Fidesz-frakció vezetését, támogassa indítványukat, amelyben a KISZ-DEMISZ-vagyon sorsát tisztázó parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezik. Erről Horváth Béla frakciószóvivő beszélt az FKgP és a Független Ifjúság tájékoztatóján. ELKÉSZÜLT A LISTA. A Tisza menti országok elkészítették a folyó vízgyűjtő területén található lehetséges szennyezőforrások listáját, hogy arra támaszkodva mielőbb összehangolt megelőző intézkedéseket hozzanak kormányaik - jelentette ki Tom Garvey, a tiszai ciánszennyezés nyomán az EU által alakított Nagybánya Munkacsoport elnöke a testület ülésén kedden, Budapestem ________________■ F ELVESSZÜK A RITMUSÁT £ CIB BANK 6500 BAJA, DÉRI FRIGYES SÉTÁNY 1-3. telefon: (79) 523-130 6000 Kecskemét, Széchenyi tér 14. Telefon: (76) 415-960 Érvényes; 2000, méiUS 154S1 BETÉTI KAMATOK VÁLLALKOZÁSOK RÉSZÉRE Lekötési idő Éves kamat, 1 MFt lelett (%) (EBKM) 1 hét 6,000 (6,08) 2-3 hét 7,500 (7.60) 1-2 hó 8,500 (8,62) 3 hó 8,250 (8,36) 6 hó 8,000 (8.11) 12 hó 7,500 (7,60) CIB Bankszámla 2,000 (2,05) MAGÁNSZEMÉLYEKÜÉSZÉRE SO E Ft—5 MFt 5-10 MFt 10 M Ft felett Lekötési Idő éves kam at (%) EBKM éves kamat (%) EBKM éves kamat (%) EBKM 1 hó 8,750 (8,87) 8,875 (9,00) 9,000 (9,13) 3 hó 8,500 (8,62) 8,625 (8,74) 8,750 (8,87) 6 hó 8,500 (8,62) 8,625 (8,74) 8.750 (8,87) 12 hó 8,000 (8,11) 8,125 (8,24) 8,250 (8,36) Lejárat előtti visszaváltás esetén a kamat a mindenkori CIB Classic Magánszámla alsó kamatsávjával megegyező. CIB Classic Magánszámla CIB XL Átutalási Magánszámla XL/Classic 0-100 E Ft-ig 3,000 3,08/3,08 100 E Ft—1 M Ft 4,000 4,13/4,12 1 MFt felett 7,000 7,33/7,29 CIB Takarékszámla (min. 50 E Ft) sévos kamatai: éves kamat (%) EBKM 0-50 E Ft-ig 3,000 3,08 50 E Ft—1 M Ft 7,000 7,33 1 MFt felett 9,000 9,52 KINCSEM betét kamata magánszemélyek részére (min. 50 E Ft) éves kamat (%) EBKM 3 hónap 8,750 8,87 6 hónap 8,750 8,87 12 hónap 8,250 8,36 Lejárat előtti visszaváltás esetén a bank kamatot nem fizet. KINCSEM 2000 kötvény (min. 10 E Ft) éves kamat {%) EHM1 hó 8,750 8,75 3 hó 8,750 8,75 6 hó 8,750 8,75 12 hó 8,250 8,25 * Az EHM kamatai az éves kamattal megegyezőek. EMÉLYEK RÉSZÉRE NYÚJTOTT HITELEK Érvényes: 2000. április 3-161 Éves kamat (%) Folyószámlahitel 20,00 Betétőrző hitel 16,50 Lombardhitel 18,00 Ingatlanfedezet mellett nyújtott, - lakáscélú hitel kamat 17,50- egyéb célú hitel kamat 19,50 CIB Otthonteremtő Hitel 1 éves kamatperiódus 12,80 5 éves kamatperiódus 11,20 CIB Személyi kölcsön 25,00 THM: 30,93-36,84%, 3%-os kezelési költség mellett Éves kamat (%) HUF prime rate 13,85 CIB©0640242242 A BANCA COMMERCIAL ITAUANA-CSOPORT TAGJA Orvosok Norvégiába Budapest Várhatóan szeptemberben az Egészségügyi Minisztérium vagy a Magyar Orvosi Kamara közreműködésével pályáztatják meg azt a 40-50 norvég álláshelyet, amelyre magyar szakorvosok jelentkezését várják. Dr. Kovács Géza, az Országos Munkaügyi Kutató és Módszertani Központ nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó osztályának vezetője lapunknak elmondta, hogy óriási az érdeklődés a magyar orvosok részéről. A jobb fizetés és a jobb munkafeltételek reményében sokan vállalnák a külföldi megmérettetést. A Norvég Munkaügyi Szervezet képviselői levélben értesítették a magyar partnert az orvosok foglalkoztatásának szándékáról. Mivel évek óta tanulnak norvég hallgatók a hazai orvostudományi egyetemeknek, a jó tapasztalatokra alapozva döntöttek magyar szakemberek meghívásáról. Mintegy 40-50, kizárólag szakvizsgával rendelkező anesztezioOktatási alapítvány Idén is várja a hátrányos helyzetű fiatalok jelentkezését ingyenes egyetemi felkészítő tanfolyamaira a Munkásképviselet Alapítvány, amelynek kurzusain fennállásának kilenc éve alatt csaknem tízezer fiatal tanult. Ezt az MSZP alelnöke, Molnár Gyula közölte tegnap. Az alapítvány kuratóriumi elnöke hangsúlyozta: a Munkásképviselet Alapítvány országszerte működő ingyenes előm ______________Nemere István kisregénye napi folytatásokban______________ S zerelmes szélhámos