Petőfi Népe, 2000. július (55. évfolyam, 152-177. szám)
2000-07-07 / 157. szám
BUB 2000. Július 7„ péntek VILÁG TÜKÖR HAZAI TÜKÖR Petőfi Népe - 5. oldal „Fordított Robin Hoodként működik a kormány” Az MSZP elnöke szerint szánalmasan kevés az új törvény A hét végén lesz két éve, hogy letette hivatali esküjét az Or- bán-kabinet. A választási ciklus félidejéig vajon mi vált valóra a társadalomnak tett ígéretekből, s milyen fontos döntésekkel maradt adós a kormány? - erről, valamint saját pártjuk belső ügyeiről faggattuk a parlamenti pártok elnökeit, közöttük Kovács Lászlót. Az MSZP első embere úgy gondolja, hogy leghangzatosabb választási ígéretei közül a kabinet szinte semmit sem valósított meg, miközben a szocialisták egyre inkább a tömegeket érintő gondokra összpontosítanak. Budapest- A kormánypártok véleménye szerint a választási veresége miatt sértett MSZP „hangulatkeltésre játszik", azaz még az egyébként előremutató intézkedésekben is csak a negatívumokat keresi. Azt üzengeti az embereknek: lám, ezek a nyomunkba sem jöhetnek...- Az MSZP már réges-régen túljutott a vereség okozta sokkon, egyébként pedig a tények önmagukért beszélnek. A Fidesz vezette Orbán-kormánynak legtöbb voksot hozó hangzatos ígéretek közül az elmúlt két évben szinte semmi sem vált valóra. Elmaradt a nagymértékű adó- és járulékcsökkentés, nincs filléres gyógyszer, ingyenes autópálya és első diploma, nem értékálló a családi pótlék. A kabinet afféle fordított Robin Hoodként inkább a gazdagoknak ad, miközben a szegényebbektől elvesz. Jó példa erre a nagy hűhóval beharangozott új lakástámogatási program, amely megint csak a tehetősebb családokat hozza előnyösebb helyzetbe. Noha a gazdaság fellendülése lehetővé tenné az általános életszínvonal-emelést, a koalíció sajátos takarékoskodása miatt ez elmaradt. A Horn-kormány idején elindított nyugdíj-, adó- és egészségügyi reform elakadt, van viszont idő és energia a kormány lelkiismeret-fur- dalását megtestesítő, grandiózusnak tűnő, ám tartalmában kétséges Széchenyi-tervre. S ami még szomorúbb: az elmúlt két évben valóságos élethalálharccá tették a politikát, kettészakították az országot, partvonalra nyomták az ellenzéket, lefokozták a parlamentet. Csoda-e, hogy ebben a kényszerű helyzetben végre egymásra találtak, kezet fogtak a szakszervezetek?- Mit ért azalatt, hogy a kormány lefokozta az őt ellenőrizni hivatott parlamentet?- A harmadannyit ülésező T. Ház eleve nem végezhet olyan színvonalú munkát, mint korábban. Szánalmasan kevés az új törvény, töredéknyi idő jut napirend előtti felszólalásokra, interpellációkra, kérdésekre, s kézlegyintéssel elintézték a nagyon is indokolt vizsgálóbizottságok felállítását is. Divattá vált a gyűlölködő hangnem.- Hogyan igyekszik eközben - a hátrányos körülményeket legyőzve - ismét kormányzati pozíciót szerezni az MSZP?- Folyamatos párbeszédre törekszünk az emberekkel. Egyrészt I azért, mert az el- f múlt két évben ti- |l * I zenhat ország- %“! i j részgyűlést, két Ml párbeszéd napját HM «n és számos kiheÄ lyezett elnökségi IHh W W ülést szerveztünk, s működésbe hoztunk egy ingyenesen hívható zöldszámot is. Noha a kormányoldal még mindig szívesen lovagol azon, hogy sértettségünk mondatja velünk a kritikai észrevételeket, a valóságban mi indulatok helyett érvekre építkezünk. Eleinte csak a kormány bírálatára futotta, később az Országgyűlésben konkrét javaslatokkal álltunk elő, manapság pedig már a nagy, átfogó témákra összpontosítunk. Alternatív költségvetési koncepciónkban például részletesen felsoroljuk, hogy mire kellene fordítani az idén várható 150 milliárdos többletbevételt. Szerintünk 38 milliárd'visszajárna az önkormányzatoknak az ár- és belvízkárok nyomán elvont pénzek kompenzálásaként, 35 milliár- dot a nyugdíjasok érdemelnének, de gyógyszerár-támogatásra, informatikai fejlesztésre, a gazdák megsegítésére és a közszférában dolgozók béremelésére is nagy szükség volna.- Izgalmas kérdés, hogy az MSZP nagyreményű terveit - választási győzelem esetén - ki vezényelheti: ön vagy a nemrég hazaién exkormányfő, Németh Miklós?- Ez a kérdés 2002 tavaszán lesz időszerű. Addigra túljutunk az ősszel esedékes, nagy horderejű tisztújító kongresszuson, s addigra az is kiderül majd, hogy a párt az ő vagy az én miniszterelnöki jelölésemmel lát-e nagyobb esélyt a győzelemre. TAKÁCS MARIANN Majdnem katasztrófa a repülőtéren Thesszaloniki Egyelőre nem tudni pontosan, hogy miért csak másodszorra tudott leszállni Szalonikiben kedden a Malév TU 154-ese. A Krónika munkatársa Stefka István műszaki igazgatót kérdezte.- Miért nem nyílt ki a gép futóműve?- Jelenlegi ismereteink alapján nem műszaki okból. A rendszer működésével kapcsolatos semmilyen problémát nem tudott feltárni a bizottság. Pontosan azért van szükség a feketedoboz részletes kiértékelésére. Több, egymással összefüggésben lévő eseményt kell vizsgálni. Az nyugodtan kizárható, hogy csak a pilótakabinban ülő személyzet hibázott.- Viszont a TU-154-es helyett egy Boeing 737-esnek kellett volna Thesszalonikibe repülnie...- Az, hogy melyik repülőgép megy el, ez egy napi rotáció eredménye. Hogy ha a napi üzemelés során valamelyik repülőgép meghibásodik, s ennek elhárítása nem oldható meg az indulás pillanatáig, és van tartalék repülőgép, akkor nem a javítást sürgetjük, hanem a tartalék gépet indítjuk útra.- Akkor ezek szerint a szerencsétlenül járt gép egy tartalék repülőgép volt.- Éppen abban az időszakában a napnak az egy tartalékgépként volt itt Budapesten.- Úgy tudni, az utasok úgy látták, hogy nincs túl jó állapotban, legalábbis belülről.- Én a repülőgépeknek a légi műszaki üzemeltetésért vagyok felelős, az hogy egy asztalkával volt-e valami problémája valamelyik utasnak, ez nem feltétlenül minősíti a repülőgépnek a műszaki állapotát, repülésbiztonsági szempontból. ______________ ■ E lőzetesben az ámokfutó Budapest Akár életfogytiglani börtön- büntetést is kaphat a fővárosban lövöldöző B. Zsolt, akit előzetes letartóztatásba helyezett a Budai Központi Kerületi Bíróság. Tegnap reggel a kórházban belehalt sérüléseibe második áldozata, egy 23 éves budakeszi fiatalember is. B. Zsolt sem elfogásakor, sem azóta nem tanúsított ellenállást, s lassan a nyelve is megoldódik. Az elmeorvosi vizsgálat előtt álló gyanúsított elmondta, hogy azon a bizonyos éjjelen öngyilkossági szándékkal vette magához pisztolyát, de amikor belépett a EMBERÖLÉS FEGYVERREL 1998 1999 2000 44 McDonald’s étterembe, egy za- jongó asztaltársaság úgy felidegesítette, hogy inkább közéjük lőtt. A pisztolyt egyébként valaki korábban a BRFK által szabályosan kiadott fegyverviselési engedéllyel birtokolta, de mert az illető később szabálysértést követett el, az engedélyt visszavonták tőle. A Browingot hatástalanításra egy fegyverboltnak adták át, ám hogy az innen vagy más úton jutott-e a lövöldöző férfihoz, azt még nem tudni. Változatlanul homály fedi a szörnyű tett indítékát is. Gyermekkori traumára utaló jel, hogy B. Zsolt a szülei és a közte lévő nem felhőtlen viszony miatt jó pár évvel korábban öngyilkosságot kísérelt meg, s emiatt kezelés alatt is állt. ■ 51 15 Csak magunkra számíthatunk! Orbán Viktor millenniumi zászlót adott át Nagybaracskának Nagybaracska_________ Öt birodalom próbálta Magyarországra erőltetni kultúráját az eltelt ezer évben - mondta a miniszterelnök Baracskán, a millenniumi zászló átadásának ünnepségén. - Ezek a birodalmak eltűntek, a magyarság túlélte őket, és a jövőjén gondolkodhat. Tíz éve biztonságot, szabadságot és jólétet akart az ország. Ebből az első kettő teljesült. A jövendő nagy kérdése: tudunk-e úgy élni a biztonsággal és szabadsággal, hogy egyúttal Magyar- országon jólétet is teremtünk. Csak saját magunkra számíthatunk, csak a saját munkánkban bízhatunk. Örömmel értesültem róla, hogy Nagybaracska és térsége csatlakozni kíván a Széche- nyi-tervhez, és fejlesztéseket kívánnak beindítani - hangsúlyozta Orbán Viktor.- Ennek a zászlónak egyik oldalán rajta van az egész magyar történelem - mutatta be az emlékzászló szimbólumait a miniszterelnök. - Az igazán izgalmas azonban a másik oldala, ami üres. Ide együtt fogjuk a munkánkkal felírni Magyarország jövőjét - jelentette ki Orbán Viktor. Az ünnepi műsorban Szent István Imre herceghez írott intelmeiből hangzottak el részletek, majd dr. Bábel Balázs szentelte fel a templom előtti téren álló, felújított Szentháromság-szobrot. A romániai Gyergyóújfalu polgármestere, dr. Kolumbán Imre és a jugoszláviai Szilágyi első embere, dr. Rizsányi Endre asztali, millenniumi emlékzászlót vett át a miniszterelnöktől a testvértelepülés tegnapi ünnepségén. A miniszterelnökkel készített exkluzív interjúnkat lapunk holnapi számában olvashatják. A TÁRGYALÓTEREMBŐL Nem megy börtönbe a sofőr Bács-Kiskun megye Noha két ember is meghalt a karambolban, csak felfüggesztett börtönbüntetést kapott a vétkes gépkocsivezető. A borotai balesetben ketten meghaltak, ketten maradandó egészségkárosodást szenvedtek. A Kecskeméti Városi Bíróság két év fogházbüntetésre ítélte a baleset okozásában vétkes Sz. L. jánoshalmi lakost. A másodfokon eljáró megyei bíróság a szerdán kihirdetett jogerős ítéletében viszont három évre felfüggesztette a büntetés végrehajtását. A megyei bíróság ugyanis azt állapította meg, hogy az elsőfokú ítélet „részbeni felderítetlenség” miatt megalapozatlan, mivel a sértett maga is „közrehatott” a baleset bekövetkeztében. Az akkor 20 éves Sz. L. egy Mercedes személygépkocsit vezetett, utasként pedig a 17 éves, jánoshalmi T. 1. ült mellette. Egy kanyar előtt 136-138 kilométeres óránkénti sebességgel előzött egy teherautót, amikor a kanyarban feltűnt egy VW Golf, amely 81-85 kilométeres óránkénti sebességgel közeledett. A két kocsi frontálisan ütközött. A Golfot vezető V. R. 25 éves bajai lakos, valamint a Mercedes utasa életét vesztette. A Golf utasa, V. D. 23 éves, bajai lakos, valamint a Mercedest vezető Sz. L. súlyos, maradandó testi fogyatékossággal járó sérülést szenvedett. Az ütközéskor a Mercedes 38-40, a Golf pedig 55-59 kilométeres sebességgel haladt. A megyei bíróság is megállapította, hogy Sz. L. bűnös, mégpedig halálos közúti baleset okozásának vétségében, de aggályosnak találta az első fokon eljáró szakértő véleményét. Kiderült az is, hogy a Kecskeméti Városi Bíróság olyan szakértőt alkalmazott, akinek nem volt jogosítványa balesetek elemzésére. A másodfokú eljárásban ezért további bizonyítást kellett elrendelni, amely kiegészítette és helyesbítette a tényállást. Már az elsőfokú eljárás úgy látta, hogy a Golfot vezető V. R. észlelési-cselekvési késedelemben volt az ütközés előtt, de ezzel nem hatott közre a baleset okozásában. A másodfokon kirendelt szakértők viszont olyan egybehangzó véleményt adtak, mely szerint V. R. oldalán az eleve 'megnövekedett reakcióidőn felül további 1-1,5 másodperces késedelem mutatható ki. Ha a Golf időben megkezdte volna a fékezést, vagy a Mercedes csak 120-123 kilométeres sebességgel előzött volna, akkor nem következett volna be a tragédia. így a balesetben a vétkes Sz. L. mellett a sértett V. R. is közrehatott. A megyei bíróság dr. Babinyecz Ferenc által vezetett tanácsa további enyhítő körülményként értékelte, hogy Sz. L maga is súlyosan megsérült, s hogy időközben gyermeke született, akiről gondoskodnia kell. BÁLÁI F. ISTVÁN Tizenöt Opel-lóerő ajándékba! Autójavítás és -fényezés német technológiával Vígan lengedez az Opel- zászló a kecskeméti Jász utcában. Az Opel márkakereskedés ügyvezető igazgatójának is jó a hangulata. Kész a korszerű karosszéria- és fényezőműhelyük. Modern német technikával fölszerelve.- A karosszéria-műhelyünk eddig is megvolt - világosít fel Tormási Attila, a Tormási Kft. ügyvezető igazgatója. - Csak felújítottuk az épületet, és a teljes technológiát megfiatalítottuk. Új gépekkel, berendezésekkel, új húzópaddal. A ma ismert legmodernebb felszereléssel dolgoznak a szakembereink a műhelyben.- Mi a mérce egy karambolos kocsi megjavításánál?- Az a mérce, hogy a javítás végén mennyire közelíti meg az eredeti, sértetlen állapotát műszakilag, esztétikailag. Ehhez be kell tartani az autók javítási útmutatásait. Minden egyes gépkocsimárkának van gyári adat- táblázata, mérettáblázata. Ez arra jó, hogy a javítással az eredeti állapotot vissza lehessen állítani. Ha a javítási útmutatót követve hoznak rendbe egy autót, akkor kizárt, hogy bármiféle de- formálódás, zavaró eltérés maradjon rajta.- Ez az adattáblázat minden karosszéria-műhelyben megvan?- Csak a márkakereskedők kapják meg a gyáraktól. Mindegyik márka esetében. Ezért csakis a saját márkakereskedőnél érdemes javíttatni. Már csak azért is, mert ellenkező esetben az autó elveszíti a garanciális és a szavatossági jótállást. És elmondanék itt még valamit. Azért, mert sajnos a hitelre vásárolt kocsik tulajdonosai gyakran nem olvassák el a szerződésben foglaltakat. Ezek azt is tartalmazzák, hogy a hitelbe vett autót csak a márkakereskedésben szabad javíttatni, karambol esetén is. Ezt be kell tartani, ugyanis a hitelező banknak jelzálogjoga van a gépjárművön. És nem engedi meg, hogy máshol javíttassák a kocsit, amíg a hitelt nem fizették meg az utolsó részletig. Sok vitától menekülnek meg, akik ezt betartják. Az Opel Tormási fényezőműhellyel egészítette ki a karosszéria-javító műhelyt. Az előkészítéstől a készre fényezésig német technológiát alkalmaznak. De nemcsak a gépek, berendezések - a fényezőkabin Wolf-típusú - német gyártmányúak, hanem a felhasznált festék is. A szükséges színt számítógépes programmal keverik ki. Ám nemcsak a magas színvonalú javításra készültek fel. Műhelyükben mérik fel a kárt, és teljes körűen eljárnak a biztosítónál ügyfelük helyett, az elszámolásig bezárólag. A javítás idejére csereautót adnak. A lerobbant kocsikért saját mentőjüket küldik. Tormási úr arról is tájékoztat, hogy most, nyáron egyszerre három akciójuk is fut. Az augusztus 31-ig tőlük vásárolt Vectra modellekre a légkondicionáló árának 30 százalékát kitevő, 100 ezer forint árengedményt adnak. Az Astra Classic Start akcióban, a nagy sikerre való tekintettel, augusztus 22-éig az 1,6-osokat az 1,4-es motorral felszereltekkel azonos áron kínálják. Vagyis 15 lóerőt ingyen adnak! Az Astra kampány három lehetőséget is kínál: 1. Az Astrához 200 ezer forinttal olcsóbban adnak légkondicionálót. 2. GL áron adják az Astra Club felszereltséget, ami szintén 200 ezer forint kedvezményt jelent. Elektromos ablakemelőt, ködlámpát, állítható kormányoszlopot kap az ügyfél ajándékba. 3. Ha Astra GL modell mellett dönt a vásárló, akkor 150 ezer forint az árkedvezmény.- Még van egy jó hírem - mondja Tormási úr. - Szeptemberre várjuk az új Astra Coupé-t!