Petőfi Népe, 2000. július (55. évfolyam, 152-177. szám)
2000-07-07 / 157. szám
2. oldal - Petőfi Népe VÉLEMÉNYEK HÍR HÁTTÉR 2000. Július 7„ péntek íQr Jó napot! Július 7., péntek Köszöntjük az Apollóniákat! Az Apollónia az Apollonius férfinév női párja. Köszöntjük még a névnapjukat ma ünneplő Bandó, Bódog, Cirill, Cirilla, Donald, Donát, Donáta, Éváid, Kasztor nevű olvasóinkat is. ________Lapszél________ É hségsztrájk Hallatlan, hogy mi minden miatt sztrájkolnak, mi több, éhségsztrájkolnak mostanában. Itt van például a poroszlói csónak- kikötő bérlője. Június 28-án kezdett koplalni. Azért, mert a település önkormányzata pályázatot írt ki a csónakkikötő működtetésre. Ugyanis az önkormányzat szerint Csicsman Mihály nem tett eleget kötelezettségeinek. Nem épített mólókat, szalonnasütőket, csónaktárolókat, WC-ket. A határidő lejárt. Nos, erre Csicsman úr nem bírósághoz fordul igaza megvédéshez, hanem leteszi a kés-villát. Jelezve, hogy a legvégsőkig el van keseredve. És persze hangoztatja, hogy neki 2005-ig szól a szerződése, a létesítmények határideje 2001 vége. Tegnap óta ismét falatozik a kikötőbérlő. Mert nem hirdették ki a pályázat eredményét. Győzelmi torra azonban semmi oka. Bornemissza János polgár- mester azt mondja: csak Csicsman kilakoltatásáig nem kötnek új bérleti szerződést. Csak erről döntöttek. A volt bérlő jogi úton való eltávolítására megtették a szükséges lépéseket. Hát érdemes volt? a.t.s. KÉZUJJHEGYEN ÁLLÓ SZERZETES. Az itáliai Spoletóban volt látható, ahol megkezdődött a fesztivál. A saolin szerzetes tibeti származású, csakúgy, mint két társa, akik egy botot tartanak lába megtá- masztására. Ö pedig a két hüvelykujján „áll”. íme, amikor a test engedelmeskedik a léleknek, fotó, era Megkérdeztük olvasóinkat Hogyan Köller Fe- rencné, bajai kereskedő:- Ősi családi recept szerint készítjük a bajai halászlét: pontyból, kárászból, harcsából, márnából és ha van, csukából. Egy nagy fej hagymát számítunk 1 kiló halhúsra. Zöld- és cseresznyepaprikával, kevés paradicsommal, 1 karikára vágott krumplival és sóval ízesítjük. Bort nem öntünk hozzá. Ezt mind egyszerre tesszük fel, amikor elfont a habja, megpaprikázzuk kilónként egy-egy púpozott evőkanál paprikaőrlemény- nyel. Mindig frissen gyúrt saját metéltet főzünk hozzá. szereti a halászlét? Szabó László, kecskeméti vállalkozó:- Nagy rajongója vagyok a halászlének. Kifejezetten a dunai halászlét imádom. Tésztát azonban nem eszem hozzá. A kenyeret jobban kedvelem. Az alapvető különbség a dunai és tiszai halié közt, hogy a tiszaiak kis halakból passzírozzák az alapiét, ebbe főzik bele aztán a szeletelt halat. Én csípősen szeretem a halászlét, de nem méregerősen, mert az elveszi az alapízt. Fontos az is, hogy nagyon forró legyen, és ne adjunk hozzá semmilyen zsiradékot. Nikolicsné Szabó Erika, Kiskunfélegyháza:- Tésztával és csípősen szeretem a halászlét. Családom is, hoz- ' motané Sz. Erika zám hasonlóan imádja. Ez az étel ínyencségnek számít. Ezért mindig szabad tűzön főzzük. A férjem szerint csak így lehet jó halászlevet készíteni. Az alapléhez vegyesen, többféle halat használunk fel. A halászlét nálunk otthon mindig a férjem készíti el. Nem is engedi nekem főzni. így soha nem főzök halászlevet, de minden mást én készítek el a családban. Nézőpont Mihályka Gyula ______ M ikor költöznek a lánglovagok? Nagy baj van akkor, ha a tűzoltók előkelő helyen szerepelnek a hírek sorában. Most szerencsére nem valamilyen katasztrófa okán foglalkozunk velük. Remény van arra, hogy belátható időn belül új laktanyába költözhetnek a kecskeméti lánglovagok. Jelenleg a belváros egyik legfrekventáltabb helyén van a laktanya, amit rég kinőttek. Ezt akár szó szerint is lehet érteni. A korszerű, több tízmilliós tűzoltóautókat ugyanis át kell alakítani annak érdekében, hogy egyáltalán beférjenek az objektum ajtaján. A Lechner- palota tőszomszédságában lévő „lepattant” laktanyaépületért sem kap Kecskemét egyhamar nemzetközi díjat. Felújítani viszont nem érdemes, hiszen előbb-utóbb kiköltöznek innen a tűzoltók. Sokáig úgy tűnt, hogy inkább utóbb. A piacgazdaság azonban jótékonyan beleszólt az ügy lassú hömpölygésébe. Több tőkeerős cég is szemet vetett az ingatlanra. A magasba szökő belvárosi telekárak miatt kézenfekvő, hogy érdemes eladni az épületet. Ha egy mód van rá, a legtöbbet ajánló vevőjelöltnek. Ebben az esetben a vételárból szinte egy új laktanyát fel lehet építeni. Természetesen állami pénzre is szükség lesz, ami szép új lobbifeladatot ad a városvezetőknek és a parlamenti képviselőknek. A helyzetet bonyolítja, hogy a laktanya a megyei önkormányzat tulajdonában van. így jó ideig a megye-Kecskemét egyeztető bizottság sem marad munka nélkül. Érdemes eladni az épületet Az új tűzoltólaktanya ügye egyébként úgy ment át a szerdai kecskeméti közgyűlésen, mint kés a vajon. A képviselők tiszteletdíjáról hosszú tusák folytak, de e fontos döntéssel kapcsolatban senkinek sem volt problémája. Parkinson törvénye tökéletesen működött, mely szerint az atomerőműről egy perc alatt döntenek. A kerékpár- tárolók elhelyezéséről azonban órákat vitáznak, mert ehhez mindenki ért. A félidejéhez közeledő kecskeméti képviselő-testület szerencsére több fontos döntésen is túl van. Az ipari parkban a Cora hipermarket mellett végre egy igazi termelőüzem is létesülhet. A főtér is végre új kandelábereket kapott. A kiskörút továbbépítése elkezdődött, s az új tűzoltólaktanya ügyében is megmozdult valami. A félidő finisénél ez ugyan nem sok, de a zajos viták után végre történik valami. RÉSZVÉNYÁRFOLYAMOK (2000. július 6:) Borsodchem 8 700 Ft Ű Fotex 309 Ft ű Matáv 1890 Ft tf Mól 3 785 Ft ű OTP 14100 Ft O Rába 2 255 Ft o Richter 14 300 Ft ü Zalakerámia 2 340 Ft BUX: 8264,40 +0,37% eltérés az előző záróértékhez képest BankVVustria Creditanstalt BEFEKTETÉSI ALAPOK HOZAMA EGY ÉVRE VISSZAMENŐLEG ___ 2000. 07. 06-án C A Kötvény Alap 16,07% CA Részvény Alap 12,17% 6000 Kecskemét, Kisfaludy u. 8. Tel.: 76/612-100 CO\*LÚ ELR. Pénzváltó Kecskemét, Dobó krt. 8. (Centrál Passage Üzletház) Pénznem 1 egységre Vélel Eladás USD 270.5000 276.5000 DEM 131.5000 133.2500 ATS 18.7000 19.0000 ITL 0.1325 0.1360 CHF 165.5000 169.5000 FRF 38.9000 40.4000 CAD 180.0000 186.5000 NLG 116.0000 119.0000 SKK 5.0000 6.3000 ESP 1.5300 1.5850 Napközbeni árkorrekció lehetséges! Tel.: 76/418-884 • Nyitva mindennap: 8-21 óráig. Internet: www.goldinfo.hu AZ MNB HIVATALOS DEVIZAÁRFOLYAMAI (1 egységre, forintban) Angol font 410,21 Cseh korona 7,30 Euró 260,23 Német márka 133,05 Osztrák schilling 18,91 Lengyel zloty 62,89 Svájci frank 167,92 Szlovák korona 6,13 USA-dollár 271,61 Hírháttér • Ingatlan • Hírháttér • Ingatlan • Hírháttér Ingatlan külföldieknek A legtöbb vevő Németországból jön A kormány várhatóan a nyári szünet után foglalkozik a külföldiek ingatlanvásárlásának szabályozásával, miután a Fővárosi Közigazgatási Hivatal (FKH) vezetője egyedülálló korlátozó rendszert vezetett be Budapesten. A döntés a miniszterelnököt is meglepte, hiszen az ügyben a kormánnyal semmifajta konzultáció nem történt. ___________________Budapest ________________________ A z FKH vezetője, Grespik László úgy intézkedett az elmúlt hét végén, hogy országonként maximum 20 ingatlan vásárolható Budapesten; több adásvételi szerződéshez a hivatal nem járul hozzá. Ez a gyakorlatban az jelenti, hogy például csak 20 német állampolgár vehet lakást, lakóházat, irodát a fővárosban egy év alatt. Grespik úgy véli: jelentős közérdeket sért az, hogy „ilyen tömeges mértékben terjedt el a külföldiek budapesti ingatlanszerzése”. Tény, hogy a hatályban lévő VII/1996-os kormányrendelet elbírálási jogkört ad a közigazgatási hivatalok vezetőinek, jóváhagyhatnak, illetve megtagadhatnak adásvételi szerződéseket. Arra azonban még nem volt példa a gyakorlatban, hogy egy hivatalvezető valamilyen elvet hirdessen meg a rendelettel kapcsolatban. Szakértők jelentős többsége hatásköri túlkapásként ítéli meg a korlátozó határozatot. Egy magát megnevezni nem kívánó, nemzetközi ügyekkel foglalkozó ügyvéd lapunknak elmondta, a rendelkezéssel nemcsak a külföldiek tulajdonszerzési szabadságát korlátozták jogtalanul, hanem az eladó magyarokét is. Orbán Viktor miniszterelnök a szokásos szerda reggeli rádióinterjúban közölte, a döntés nemcsak közigazgatási mérlegelést igényelt volna, hanem politikait is. A kormányfő - ellentétben a hivatal vezetőjével - úgy gondolja: nem igaz az, hogy a külföldiek ingatlanvásárlásai verik fel az árakat Budapesten; véleménye szerint több forrásból is érkezik árfelhajtó erő. Az elmúlt év statisztikái azt mutatják, hogy a külföldiek elsősorban a Balatonon, Hévízen, a nyugati országrészben és a fővárosban keresnek eladó ingatlanokat. A közigazgatási hivatalok adatai szerint főleg az olcsóbb árfekvésű lakások, családi házak, irodák és garázsok a kelendők. A legtöbb vevő német, osztrák, svájci, izraeli, román, kínai, illetve ukrán állampolgár. KÜLFÖLDIEK* INGATLANSZERZÉSE Német Izraeli Román Jugoszláv Kfnal Orosz Amerikai Francia Osztrák Ukrán Brit 89 . CM-------”TT" p 12000 5, 31-éig * közölhető budapesti adatok A dunántúli tavak vonzása Székesfehérvár Évente 230-250 külföldi vásárol üdülőtelket, pihenő- illetve lakóházat Fejér megyében. Gelencsér József, a megyei közigazgatási hivatal vezetője mondta ezt el. Elsősorban a Velencei-tónál és Székesfehérvárott igyekeznek ingatlant vásárolni. A Balaton déli partjához közeli Mátyásdombon rövid idő alatt félszáz telket vásároltak meg. Üdülőfalut alakítottak ki a környéket megkedvelő bajor turisták. A Velencei-tó környéki üdülőtelkek, nyaralóházak főként a németek és a hollandok között kapósak. Az ottani, külföldi kézbe került ingatlanok 60-65 százalékának német tulajdonosa van. Péntektől vasárnapig bevásárló-hétvége bevásárlóközpontban! **em »«ein Dreher Pils és Lager sör, 0,5 lit. 113 Ft/ü. helyett 94 Ft/ü. Kristályvíz 1,5 lit. 69 Ft/db helyett 61 Ft/db Bagaméri jégkrém, 2 lit. 449 Ft/db helyett 399 Ft/db Zalai csemege és paprikás szalámi 1299 Ft/kg helyett 999 Ft/kg Honi virsli 349 Ft/kg helyett 309 Ft/kg Honi párizsi 299 Ft/kg helyett 269 Ft/kg Löncshús, 400 g 117 Ft/db helyett 99 Ft/db Sertéscomb 829 Ft/kg helyett 769 Ft/kg Sertéslapocka és-dagadó 809 Ft/kg helyett 749 Ft/kg Marhahús, pörköltnek való 799 Ft/kg helyett 769 Ft/kg Marha, leveshús 489 Ft/kg helyett 439 Ft/kg Tejföl (20%), 0,2 lit. 55 Ft/db helyett 49 Ft/db Friss dob. tej (1,5%, 2,8%), 1 lit. 119 Ft/db helyett 109 Ft/db Danone Super Rudi, 2x1 69 Ft/db helyett 59 Ft/db Gyümölcsdarabos joghurt, 450 g 163 Ft/db helyett 151 Ft/db Natúr kefir, 0,2 lit. 44 Ft/db helyett 35 Ft/db Sole vajkrém (5 Ízben), 250 g 175 Ft/db helyett 149 Ft/db Tejszínes kockasajt, 140 g 152 Ft/db helyett 119 Ft/db Speciál Fulminé illatosított légyirtó, 500 ml 469 Ft/db helyett 409 Ft/db Crepto eü. papír, 12 tek. 410 Ft/cs helyett 369 Ft/cs Akciós áraink a készlet erejéig érvényesek!