Petőfi Népe, 2000. július (55. évfolyam, 152-177. szám)
2000-07-27 / 174. szám
SfS H 2000. JÚÜUS 27., CSÜTÖRTÖK HAZAI TÜKÖR VILÁG TÜKÖR Petőfi Népe - 5. oldal Újabb folyószennyezés Az orvosnak is félnie kell? Budapest - Nagybánya A román szakemberek szerint nem okoz nehézfémszennyeződést a Szamoson az az iszap, amely tegnapelőtt egy csőtörés nyomán jutott a Nagybánya környéki folyókba. A szennyezés már megérkezett Magyarországra, de állítólag annyira felhígult, hogy nem jelent semmiféle veszélyt. A helyi vízügyi igazgató szerint megbüntetik a herzsabányai üzemet, ahonnan hatszáz köbméternyi szennyezett víz került a Szamosba és a Tiszába. A nagybányai környezetvédelmi főfelügyelő viszont azt mondta, büntetés csak azután várható, ha a vizsgálat lezárult. A legújabb folyószennyezés volt a fő téma a bálványosi szabadegyetem tegnapi vitáján is. „Még ma Nagybányára utazom, hogy a helyszínen ismerjem meg az újabb környezetszennyezés ügyét” - mondta Gönczy János tiszai kormánybiztos a vitanapon. „A román ipari vállalatokban nincs felelősségérzet, a vezetőket nem érdekli, hogy szennyezik a környezetet, a hivatali aktatologatásban, a halogató ügyintézésben és a felelősségre vonás elmaradásában bíznak” - tette hozzá Gönczy János. A kormánybiztos szerint, ha ez így folytatódik, komoly baj történhet. Magyarországot bármikor igen komoly környezeti katasztrófa érheti Románia felől. Nagy valószínűséggel a kárpótlásból sem lesz 5-10 éven belül pénz. Az Esmeralda vállalat közgyűlése elnapolta a magyar részről benyújtott 29,3 milliárd forintos kárpótlási igény tárgyalását, és amíg a cég felszámolás alatt van, pert sem lehet ellene indítani. MR Tilos a titkos Budapest Komoly eséllyel indíthat kártérítési pert az a dolgozó, akit munkahelyén tudta nélkül figyelnek ügyesen elrejtett kamerák, vagy akinek lehallgatják a telefonjait, netán elolvassák internetes üzeneteit. Az Amerikában bevett módszernek számító „kukucskálás” nálunk sem ismeretlen, legfeljebb nem verik nagydobra. Mivel törvény nem tiltja a munkahelyi megfigyelést, egyesek - közöttük a Gyáriparosok Országos Szövetségének szóvivője - szükségesnek, sőt kifejezetten hasznosnak tartják a főnöki éberséget. Kérdés, hogy mit értünk éberség alatt - fejtegette kérdésünkre Simics Iván jogász, aki szerint a bankokban, szerkesztőségekben létesített nyitott terek, ahol sokszor 20-30 dolgozó és egy-két közvetlen vezető dolgozik, nem megfigyelés feltétlenül az alkalmazottak ellenőrzését szolgálják. Egyébként szemmel figyelni szabad, ám ha kamera is pásztázza a helyiséget, akkor arról mindenképpen tudniuk kell az érintett munkatársaknak, sőt ezt a tényt a munkaszerződésnek is tartalmaznia kell. A munkahelyi magánélet - az ebédlőben, öltözőben, mosdóban történtek - rögzítése tilos. Aki ilyesmit tapasztal, vagy a munka közbeni titkos megfigyelésről szerez tudomást, személyiségi jogainak sérelme miatt bírósághoz fordulhat, s komoly summát követelhet a munkáltatótól. A szakember aláhúzta, hogy a biztonsági okokból bankokba, vagy mondjuk közterületekre felszerelt térfigyelő kamerák sem arra valók, hogy a titkos randevúra érkezőket felvegyék velük, ezért is szól úgy a szabály, hogy ezeket a felvételeket - kirívó esemény híján - rendre meg kell semmisíteni. __________________ TAKÁCS MARIANN E lhasználódott gátak Budapest A Kormányzati Koordinációs Bizottság megállapította, hogy a január 1-jétől életbe lépett katasztrófavédelmi törvény jól működik, viszont több kisebb finomítást még el kell végezni - mondta szerdán Bnkovics István, a kormánybizottság titkára. A módosítások elvégzésére a bizottság elnöke, Pintér Sándor belügyminiszter december 31-ig adott határidőt. Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője közölte, hogy az ár- és belvíz elleni védekezés költségeire eddig 27 milliárd forintot használtak fel. A tavaszi árvíz által okozott károk felszámolására a kötelező önkormányzati feladatokat ellátó intézményeknek 3 milliárd 125 millió forintot, míg a kárt szenvedett magánházak rend- behozatalára 6 milliárd forintot adnak. Károlyi Csaba, a közlekedési és vízügyi tárca illetékese arról szólt, hogy idén 7 milliárd forin- tot költenek felújításra. ■ Az érintettek szerint már-már kilátástalan a fogászat helyzete Szájápolási kultúránk elmaradottsága és az állami orvosi ellátás fizetővé tétele egyaránt hozzájárult ahhoz, hogy mára a polgárok 90 százaléka szenved íny- gyulladásban, 5 százalékuk szájüregi daganatban, s a felmérések szerint gyakorlatilag mindenkit utolért a fogszuvasodás. Budapest Dr. Fazekas András, a Magyar Fogorvosok Egyesületének elnöke pillanatnyilag reménytelennek látja a fogászat helyzetét. A társadalombiztosítás által finanszírozott ellátásra idén fejenként mindössze 1030 forint jut, ami kevesebb, mint huszad része az európai átlagnak. Míg a legegyszerűbb fogtömés költsége eléri a 4000 forintot, addig a tb-térítés ezért mindössze 1180 forint. Az orvosok szerint óriási probléma, hogy a fogak állapota kihat az ember egész szervezetére, tehát a betegségek sorozatát váltja ki a szájüregben megjelenő baj. Az egyik neves fogkrémgyártó cég támogatásával idén szeptemberben is megszervezik a szájápolási hónapot. Csaknem 600 állami fogorvosi rendelőben várják majd a vizsgálatra jelentkezőket ajándék fogkrémmel és szájápolási útmutatóval. A tavalyi, hasonló akció eredményeként a felmérések azt igazolják: ma már a lakosság 75,2 százaléka tisztában van azzal, hogy a fogorvosi szűrővizsgálatok térítésmentesek. A legfrissebb felmérések szerint továbbra is csak 2,5 tubus fogkrémet használunk el fejenként, míg a fogkefefogyasztás sem éri el az évenkénti két darabot. A nemzetközi átlag még kevesebb, de az európai országokban ennek a mennyiségnek a négyszerese fogy. Pedig az orvosok szerint a szájüregi betegségek 40 százalékát lehetne megelőzni a rendszeres - napi kétszeri - fogmosással. Az országos értékesítési adatok szerint nagy keletje van a hajlékony és speciálisan kiképzett fogkeféknek, de ezeket továbbra is csak a tehetősebb rétegek vásárolják meg. A fogorvosok szerint a minimálbérből élőknek nem is lehet igazán a szemére vetni, hogy a családi költségvetésből nem jut elég pénz szájápolási szerekre. A rendelőkben dolgozó orvosok is panaszolják, hogy üresek a várók. A betegek többnyire csak akkor fordulnak hozzájuk, amikor már elviselhetetlenek a fájdalmaik. Amikor viszont meghallják a kezelés térítési díját, sokan ismét rosszul lesznek. Igen gyakran sírva távoznak a betegek, mert nem marad másra pénzük. A nagyobb városokban előfordul az is, hogy megfenyegetik az orvost a fizetni nem kívánó, keletről érkezett külföldiek. __________ N. ZS. Délu táni tornádó Balaton Tornádójellegű, több mint 80 kilométeres sebességgel száguldó szél söpört végig tegnap délután fél négykor a Balaton egy sávjában, Balatonfüred és Siófok közt. Noha a viharjelző szolgálat időben jelezte közeledtét, sok fürdőző és csónakos nem tudott a partra menekülni. Több embert elsodort a vihar, s a kisebb vízi járművek is veszélybe kerültek. A mentésben valamennyi rendőrségi jármű és több polgári mentőhajó is részt vett. Jó néhány embert mentettek ki a vízből, de lapzártánkkor még hozzávetőleges adatok sem voltak. Halálesetről nem kaptunk hírt, illetve eltűnt személyről sem érkezett még bejelentés. Balatonkenesén azonban a vihar kicsavart egy terebélyes nyárfát. A fa négy strandolóra zuhant. Három felnőtt - egy férfi és két hölgy - életveszélyesen, egy gyermek pedig súlyosan sérült meg. Függőben a közel-keleti rendezés A tárgyalások kudarca ellenére az izraeliek és a palesztinok képviselői egyaránt bíznak abban, hogy hamarosan mégis lehetőség nyílik a békemegállapodásra. _____ Jeruzsálem J asszer Arafat elutazása előtt Szeab Erakat, a palesztin önkormányzati ügyek minisztere azt mondta, hogy az elmúlt kilenc évben még soha nem voltak jobbak a kilátások a megegyezésre, mint most. Amerikai lapok ugyanakkor Ehud Barak izraeli kormányfőhöz hasonlóan a palesztin vezetőre hárítják a felelősséget a csúcstalálkozó eredménytelenségéért. * Amikor Jeruzsálem jövője a tét, figyelembe kell venni, hogy három világvallás egyformán szentként tisztelt helyéről van szó. Jeruzsálem - a békét jelentő „shalom” szóból eredeztetve - a béke hajlékát jelenti. A város az elveszett zsidó államiság jelképe lett. Már az ókorban ezt a szerepet töltötte be: a római fennhatóság alatt a hit és a nép egysége küzdött a hódítók ellen. A kö zépkorban, az iszlám térhódítása nyomán keresztes hadjáratok indultak a keresztény zarándokhelyek felszabadítására, de az ígéret földjén, a lerombolt szentély városában mindig is a zsidó lakosság élt többségben, miközben az isii ám és a keresztény hívek aránya nagyjából egyformán alakult. Mohamed követői El Quds- nak, vagyis a Szentségnek nevezik a várost, s korábban nem Mekka, hanem Jeruzsálem felé fordulva imádkoztak, hiszen a Templomhegy mecsetjének falai azt a sziklát fedik be, ahonnan Gábriel arkangyal lova a mennybe szállt a prófétával. A keresztény vallásúak számára a Via Dolorosa - a Keresztét -, a Golgota, ahol Krisztust keresztre feszítették, és a Szent Sír temploma a legfőbb zarándokhely. Három vallás szent írásai, az Ó- és az Újszövetség, a Korán szavai elevenednek meg a falak között. Mindezt az ENSZ-ben is érzékelték, amikor 1947-ben a brit mandátumterület jövőjéről határoztak. Két államra osztották: Izraelre és Palesztinára; Jeruzsálem és környéke pedig Corpus Sepa-ratumként, vagyis Külön Testként nemzetközi igazgatás, a három világvallás képviselőinek felügyelete alá került volna. Hat arab ország azonban megtámadta Izraelt, s a háború nyomán Palesztina nem jöhetett létre, Jeruzsálemet pedig kettéosztották. Az Újváros Izrael fővárosa, az Óváros Jordánia része lett, majd 1967-ben a hatnapos háborút követően egész Jeruzsálemet megtették Izrael „örökös fővárosává”. Az izraeli-palesztin távolság nem csökken. Van abban valami jelképszerű, hogy a Jeruzsálem elővárosának számító, palesztin fennhatóság alatt álló Abu Disz kultúrközpontjába tervezett palesztin parlament éppúgy 2300 méternyire van a Templomhegytől, mint az izraeli knesszet a Siratófaltól. RÉTI ERVIN Nemere István kisregénye napi folytatásokban Szerelmes szélhámos Most valahogy elengedte magát. Nem, ez a dolog, úgy látszik, most már állandóan kíséri, harmincöt éves volt, sok éve egyedül, vagyis rengeteg nővel. De sehol sem volt otthon. Különféle bérelt lakásokban élt, mindig más néven, és ez folyton a bujkálás, az állandó menekülés képzetét keltette benne. Nem is ok nélkül. Valójában úgy élt, mint az egykori politikai üldözöttek: nem a saját neve alatt, nem a maga bőrében, és mindig volt oka arra, hogy összerezzenjen, ha kopogtatnak. Őt soha nem keresték telefonon, nem hozott levelet a postás, a saját lakásába senkit sem hívott meg. Ő tulajdonképpen nem is létezett. Furulyás Flórián akárha meghalt volna, már évekkel korábban. Senkinek sem hiányzott, nem keresték - szerencsére a rendőrség sem. Eltűnt a hatóságok szeme elől. Ha hiánya fel is tűnt valakinek, biztosan legyintett rá: mostanában az emberek olyan mobilisak lettek, külföldre is járnak, sőt elköltöznek oda... Flóri csak ült a kellemes melegben, körülölelte a hangulat. A rádióból finom zene szólt, megismerte: Vivaldi tizenkét concertó- jából játszottak egyet.- Jól vagy? - kérdezte Ibolya. Az asszony ott állt mellette, ő mindenesetre remekül érezte magát. Az éjszaka folyamán többször is szerették egymást. Talán ez is elősegítette, hogy Flóriban ilyen gondolatok járjanak; a hormonháztartása is helyreállt. Ha lenne egy háza... Ahol élhetne békésen. Akkor le tudna mondani az összes többi fura és veszélyes pénzszerzési módról. Csak egy gondja lenne: hogyan kamatoztassa az eddig megszerzett pénzt? És ki lenne a párja, akiért képes lenne mindenről lemondani? Az optimális az lenne, ha elbújna valahol, egy faluban, egy kisvárosban. Megjelent szeme előtt a fenyők sötétzöldje és a fehérruhás lány... Közben érezte Ibolya vállához nyomódó testét, az asszony féltékenyen állt fölöt- te-mellette, s búgó hangon kérdezte: „Kérsz még kávét, szívem?" * * * A teherautó csaknem pontosan érkezett. Flóri gyorsan beugrott - mielőtt a porfelhő utoléri a megtorpant járművet. A város szélén minden olyan volt, mint tegnap kitárult szeme előtt a szép zöld táj, és akkor vette észre: a szíve úgy dobog, mint boldogult ifjúkorában. Amikor gimnazistaként egy májusi éjszakán orgonát lopott, hogy elvigye Bütter Elzának (tényleg így hívták). Persze, a lakásukra nem mert bemenni, a csokrot lefektette a bejárati ajtó elé és sebesen távozott. Főleg azért, mert az ajtó mögött egy nagy testű kutya morgott veszettül...- Egészen jól öltöztél - így a fiatalember. Flóri végignézett magán. Valamilyen rosszabb nadrág, póló és ellenzős sapka volt rajta, no meg tornacipő. így jött ki a szállóból délben. Nem is ebédelt az izgalomtól.- Nem volt neked bajuszod tegnap? - álmélkodott amaz.- De igen, csak leborotváltat- tam - füllentette Flóri. Hiszen nem jöhetett úgy, ahogyan traktorokat adott el délelőtt. Ott még a szeme színe is más volt. Ösztönösen szeretett volna olyan lenni a fehérruhás lány előtt, amilyen a valóságban. Mindenféle szemfényvesztő ruhák és szőrzetek, más szemszín és egyebek nélkül. Ugyanakkor tudta, hogy ez nagyon veszélyes vállalkozás. Talán a legveszélyesebb, amibe mostanában belekezdett. Addig általában úgy érezhette magát, mint aki kissé láthatatlan. Hamis igazolvány, személyi adatok, külső megjelenés, papírok... Ő volt a láthatatlan és főleg az utólag azonosíthatatlan, elfoghatatlan ember. Ám most nem így volt. Önmagát akarta adni, és sejtette, hogy ez bizony a romlást, a bukást hozhatja rá. Agyában még az E- dúr concerto diadalmas felívelései táncoltak, hiába, Vivaldi nagy ember volt, gondolta gépiesen, mikor a teherautó tovább döcögött a mezei úton, és a két ember előtt egyre növekedett a fenyőkkel beültetett nagy telek. A kerítésnél a sofőr fékezett, majd megállt, és várakozóan nézett önjelölt kocsikísérőjére. Flóri kis késéssel értette meg. Elővette tárcáját, fizetett. A sofőr megnyomta a dudát. A hang messze szállt. A nyitott ablakon át a férfiak érezték a fenyők illatát. Ott volt hát a kapu előtt, és bebocsátásra várt! Türelmetlensége nőttön nőtt, amikor percek teltek el, és senki sem mozdult a fák között.- Messze van a ház - mondta a sofőr. Szóval van egy ház, ahogyan gyanította? Szeme nyugtalanul fürkészte, mikor bukkan ki valaki a fák között... Aztán mozdult egy színes folt. (Folytatás holnap.)