Petőfi Népe, 2000. július (55. évfolyam, 152-177. szám)

2000-07-27 / 174. szám

2000. Július 27., csütörtök MEGYEI KÖRKÉP Petőfi Népe - 3. oldal Verekedtek a rendőrrel Az őrszobán végezték a biciklitolvajok Kiskunhalas Egy biciklit akart ellopni kedden hajnalban három kiskunhalasi férfi. Ez lett a vesztük, nem tudták ugyanis, hogy a házban, ahova bementek, éppen egy rendőr lakik. A három férfit, akik közül ketten fiatalkorúak, a kiskunhalasi ka­pitányság lopás és hivatalos sze­mély elleni erőszak miatt vette őrizetbe. Számlájukon két bicik­li, valamint több italosrekesz el­lopása szerepel. Az egyik kerék­párt kedden hajnalban akarták elemelni egy kiskunhalasi ház udvaráról. Ejfél után be is má­szott az egyik fiatal az udvarra, hogy kiadja a ház mellett álló bi­ciklit az utcán várakozó társai­nak. Nem tudták azonban, hogy a lakásban egy rendőr őrmester lakik. Arra sem ügyelt a tettes, hogy elég csendben dolgozzon, a szabadságon lévő B. Csaba rend­őrjárőr ugyanis felébredt az ud­vari zajokra. A férfi azonban ak­korra már áttette a kerítésen a bi­ciklit, amivel egyik társa el is inait. A másik két tettes elfutott a helyszínről. A rendőrjárőr robo­góra pattant, és úgy követte a bi­ciklivel menekülőt. B. Csaba rö­vid időn belül utolérte a tolvajt, és elvette tőle a kerékpárt. Ekkor ért oda az egyik futva menekülő tettestárs. Közülük az egyik meg­próbált többször belerúgni az in­tézkedő zsaruba, akit egyszer el is talált a térdén. Ám a tettesek látták, hogy se szép szóval, se erőszakkal nem mennek semmi­re, ezért jobbnak látták, ha elme­nekülnek. B. Csaba értesítette a kollégákat, akik egy órán belül megtalálták a három keresett sze­mélyt. Ellenük lopás, valamint hivatalos személy elleni erőszak miatt indult eljárás. gerencsér Épül az új híd a Tiszán Megkezdődött a hídszerkezet helyszíni szerelése. fotói sz. a. Tiszaug Megérkezett az új híd fel­szerkezetének első eleme. Nagy Attila, a Hídépítő Rt. mér­nöke lapunknak elmondta, hogy előregyártással és hétvégi műsza­kokkal igyekeznek behozni az árvíz miatti késést. Szeretnék, ha még a tél beállta előtt helyére ke­rülne a híd valamennyi főeleme, így a jövő tavaszi árvíz már nem akadályozná a munkálatokat. Jelenleg a hídpillérek, valamint'a hídra vezető töltésvégek beton­öntési munkálatai folynak. Ezzel párhuzamosan mindkét oldalon halad az útalapozás és a vízelve­zető műtárgyak kiépítése. Az új közúti híd felszerkezetét öt részből rakják össze. Az öt acélszerkezet összsúlya (töme­ge) 1400 tonna lesz. Az új híd for­galomba helyezését 2001. októ­ber 23-ra tervezik. A híd átadása­kor a jelenlegi tiszaugi felhajtóút zsákutcává válik. Végében alakít­ják ki a tiszaugi vasúti megállót. Az új felhajtóút nyomvonalát a mostanitól keletre jelölték ki. Alagúton halad át a vasúti pálya alatt, majd a töltés után csatlako­zik a 44-es főútra. Elképzelhető, hogy a kereszteződésben körfor- galmat alakítanak ki. szásza. Gazdasarok Természetes Már érik a gyümölcs. Ilyenkor vétek volna szintetikus vegysze­rekkel permetezni. Gondoljunk arra, hogy a gyártók ugyan pon­tosan leírják, melyik vegyszer esetében hány napos a várakozá­si idő. Csakhogy azt már nem je­lölik, mennyi idő alatt bomlanak le a kipermetezett anyagok szár­mazékai, melyek enyhén mérge­zők lehetnek. Legjobb az óvatos­ság. Ha gyümölcsfáink enyhén fertőzöttek, használjunk termé­szetes alapanyagú permetleve- ket. Olvasóink kérték, közöljük néhány bioié receptjét. A rovar- porvirágból, csalánból és kenő­szappanból készíthető, valamint a biotermelésben engedélyezett réz- és kéntartalmú gombaölő szerekről már írtunk (lapunk jú­lius 20-i számában). Most a konyhai hulladékokból és egyes gyógyhatású növényekből házi­lag elkészíthető permetszerekről szólunk. A fehérüröm kivonatá­val az almamolyok, a levéltetvek, a takácsatkák, a káposztalepke, a fekete ribiszkerozsda, a vetési bagolypille és a hangyák ellen le­het védekezni. 300 gramm friss permetlevek ürömből 10 liter víz hozzáadásá­val készítsünk főzetet. Ha érő gyümölcsökre vagy szedés előtt zöldségfélékre permetezzük, a főzetet 2-3-szoros hígításban használjuk. A paradicsom hónalj- és oldalhajtásaiból ké­szült kivonattal a kártevő petera­kása idején permetezzük meg a leveleket. Nyomjuk össze 2 ma­réknyi paradicsom zöldjét, és áz­tassuk fél napig 2 liter vízben. A vöröshagyma héjából készült tea (100 grammot 10 liter vízben áz­tassunk 4 napig, majd főzzük fel) hatásos a burgonya- és a pa­radicsomvész ellen. A földet per­metezzük vele, ott vannak a kór­okozó gombák! A konyhában már használhatatlan fokhagymá­ból is készíthetünk teát, melyet a fák tányérjába vagy az ágyások- ba kell kilocsolni tízszeres hígí­tásban. Jól véd a penészbeteg­ségektől. Locsolhatjuk a vörös­hagymateával együtt is, például földieper vagy burgonya alá. Gombák ellen (magas kovasav- tartalma miatt) hatásos az 1 kiló mezei zsurlóból készített tea is. Balesetek, bűnügyek Nyolc napon túl gyógyuló orr­csonttörést szenvedett az a kecskeméti fiatalember, akit a közelmúltban megvertek a kun­szállási diszkóban. A félegyházi rendőrségtől kapott információ szerint a férfit minden előzetes szóváltás nékül bántalmazták. A rendőrség súlyos testi sértés miatt indított eljárást a vereke­dő ellen. KIRAKATBETÖRŐ. Meg sem várta az estét, fényes nappal be­törte Kecskeméten egy Petőfi utcai élelmiszerbolt kirakatát kedden egy horvát állampolgár. A rendőrség még aznap őrizet­be vette a 40 éves férfit, akinél 26 doboz cigarettát, valamint szifonpatront találtak, összesen 15 ezer forint értékben. HALÁLOS GÁZOLÁS. Kecske mét külterületén kedden, késő este egy tiszakécskei autós el­ütött egy ismeretlen kerékpáros férfit, aki kivilágítatlan járművel közlekedett. A kerékpáros a helyszínen meghalt. A rendőr­ség intézkedett az áldozat sze­mélyazonosságának megállapí­tásáról, és vizsgálatot indított a baleset körülményeinek tisz­tázására. BAROMFITOLVAJOK. Csak nem nyolcszáz húshibrid ba­romfit és 30 darab naposkacsát loptak el a közelmúltban Tisza- alpárról egy Toldi utcai telepről. A tulajdonos kára több mint há­romszázezer forint. TETTEN ÉRTÉK. Mindössze néhány üveg italt tudott össze­szedni egy betörő a kiskunfél­egyházi vasútállomás piz- zériájában. Elvinni azonban már nem volt ideje, a rendőrök még a helyszínen elfogták az 57 éves férfit, akinek vissza kel­lett adnia a négyezer forint érté­kű szeszes italt. KISTEHERAUTÓ. Ellopták kedd hajnalban a GZK-995 rendszámú Mazda kisteher­autót Kecskeméten. Az ismeret­len tettes egy bt. telephelyéről vitte el a 2 millió forint értékű autót. ■ Közlekedés A dunaföldvári hídon átépítési munkálatok folynak, félpályás útzár és jelzőlámpás forga­lomirányítás mellett. TRAFFIPAX. Ma Kecskeméten, Ágasegyházán, Hetényegy- házán, Kerekegyházán, Izsá­kon, Tataházán és Bácsalmáson számíthatnak a járművezetők radarellenőrzésre. ■ Megverték L diszkóban REPÜLÖRONCS. Egy matkópusztai tanyáról tegnap Budaörsre szállították annak a helikopternek a ron- csait, amely július 1-jén zuhant le Kecskeméten, a Petőfivárosban. _______________fotó: banczik Róbert H atárőrség, rendőrség: egyesülés? Hírek szerint megkezdődtek az előkészítő tárgyalások a rendőrség és a határőrség egyesítéséről. Hivatalos állásfoglalás még nem hangzott el a nyilvánosság előtt az in­tegrációról. A szakértők szerint ez az uniós csatlakozás miatt került napirendre. Budapest - Kiskunhalas A megyei határőrközpontnak számító halasi bá­zison nem okoztak meglepetést az eddig napvi­lágot látott hírek a két testület összevonásáról. Kátai József dandártábornok, a Kiskunhalasi Határőr Igazgatóság igazgatója már korábban is nyilatkozott lapunknak arról, hogy az egyesítést a rendszerváltoztatás óta fontolgatják.- Az esetleges összevonásról mindeddig semmi­lyen konkrét döntés nem született. A határőrség eddig nem vett át semmiféle feladatot a rendőr­ségtől - mondta a tábornok. A két testület egyesítése amúgy sem történhetne meg egyik napról a másikra. Hiszen az integrá­ció végrehajtásához kétharma­dos törvényeket is módosítani kellene. Sőt még az alkotmány­nak a határőrségre vonatkozó passzusait is meg kellene vál­toztatni. A jelenlegi bizonyta­lan helyzet nem jó, és az érin­tettek mielőbb tisztán szeretné­nek látni. Még azt sem tudni ugyanis, hogy milyen mélysé­gű lenne az átszervezés. A határőrök - így a ha­lasiak is - már jó néhány változtatást megéltek az elmúlt években. Ma már csak hivatásos ha­tárőrök szolgálnak, akik eredményes munkájuk­kal komoly presztízst vívtak ki maguknak. Van­nak, akik attól tartanak: ez csorbul, ha egyesül­nek a rendőrséggel. A belügyi tárca irányítása alatt álló két szerve­zetnél korábban már voltak összevonások. A tiszthelyettesképző tanintézetek egyesítéséről is döntöttek, ami egyes vélemények szerint az első lépés a teljes integráció irányába.____________■ Perelnek a tiszai vállalkozók Tisza-mente Augusztus elején Tiszakécs- kére látogat a Páneurópai Jo­gász Unió elnöke. Dr. Mayer Erika személyesen keresi fel a kárt szenvedett Tisza-men­ti településeket, hogy a lehe­tő legtöbb információt, doku­mentumot megszerezze egy esetleges perhez. Tavasszal öt Tisza-menti telepü­lés: Kécske, Vezseny, Várkony, Inoka és Sas vállalkozói bead­ványt fogalmaztak meg. Ebben kérték a kormányt, kártalanítsa a halászatból, turizmusból élő Ti­sza-menti vállalkozókat. A kárté­rítésükre fordított összeget jogi és diplomáciai úton a felelős román cégtől szerezze meg. A bead­ványt, mellyel a Tisza Szövetség is egyetértett, eljuttatták három parlamenti bizottsághoz, Gönczy János tiszai kormánybiztoshoz, a Páneurópai Jogász Unióhoz, a Vállalkozók Pártjához, illetve Le- zsák Sándorhoz, Tiszakécske or­szággyűlési képviselőjéhez. A különböző fórumokhoz el­juttatott levelükben a Tisza-men­ti vállalkozók kifejtették, a folyót ért ciánszennyeződés a halászok mellett az idegenforgalomból élő vállalkozásokat is nehéz helyzet­be hozta. A károsodás miatt vál­lalkozásaik tönkremennek, épü­leteik és egyéb beruházásaik elér­téktelenednek. Miközben fenn­tartásuk, karbantartásuk pénzbe kerül. Nem beszélve az idegen- forgalmi és egyéb adóitól, köz­terhekről. Ha nem kapnak időben támogatást, a vállalkozások több­sége végképp ellehetetlenül, fize­tésképtelenné válik. Ahhoz azon­ban, hogy új vállalkozásokat, munkahelyeket teremtsenek a kártalanítás mellett, vállalkozá­sonként kétmillió forintos kamat­mentes kölcsönre és legalább fél­éves türelmi időre lenne szüksé­gük. A kapott kölcsönt öt év alatt törlesztenék. Amennyiben a kormány nem válaszol beadványukra, maguk kezdeményeznek pert a kömye- zetszennyzést okozó Aurul cég ellen. sz. a. Paksi riasztás Atomerőmű Napokon belül megkezdik a több mint kétszáz új riasztóbe­rendezés felszerelését a paksi atomerőmű 30 kilométeres kör­zetében. Erről már tájékoztat­ták az érintett Bács-Kiskun, Fe­jér és Tolna megyei települések polgármestereit. ____________■ E KO BÚTORBOLT Kecskemét, Báthory u. 1 (A volt bútorbizományi helyén.) Tel.: 76/485-136 S OLASZ, S HASZNÁLT BÚTOROK Műszaki cikkek - háztartási gépek - híradás-technikai cikkek készpénzben vagy bizományi konstrukcióban történő adásvétele. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig: 9-18; szombaton: 9-12 óráig. QyzESTOR TRAVTL AKCIÓS UTAZÁSOK Costa Brava 08 04 1 hét, ‘‘szálloda, fp., busszal 59.900 Ft Korfu DK (13 12 nap, apartman, repülővel 59.900 Ft Rodosz 08.01., 08., 15., 22., 29. * 1 hét, apartman, repülővel 59.900 Ft Horvátország q7 99 1 hét, “szálloda, félpanzió,' egyénileg 43.890 Ft AKCIÓS REPÜLŐJEGYEK London 48.000 Ft Párizs 38.400 Ft New York 95.000 Ft Los Angeles 124.500 Ft Sydney 209.000 Ft IFJÚSÁGI AKCIÓ München, Prága 31.500 Ft London, Róma, Frankfurt 35.500 Ft Párizs, Madrid, Brüsszel 39.500 Ft Az árak bizonyos feltételek mellett érvényesek, és nem tartalmazzák a repülőtéri illetéket. Kecskemét, Dobó krt. 3-11. Teraszon Tel.: 76/416-504 ^ www.quaestor.hu © QUCSTOR TRAVEL a VANETTE C. összes típusára, a készlet erejéig rendkívül kedvező hitelt biztosít a Nissan BAJAI képviselete! Hiezl és Társa Kft. 6500 Baja, Kölcsey u. 73. Tel.: 79/422-422 Fax: 79/326-381 [ NISSAN e-mail: nissan@elender.hu Nissan. Ha egyszer beül, többé nem akar kiszállni. 4i76a

Next

/
Oldalképek
Tartalom