Petőfi Népe, 2000. július (55. évfolyam, 152-177. szám)
2000-07-20 / 168. szám
I 2000. Július 20., csütörtök MEGYEI KÖRKÉP Petőfi Népe - 3. oldal Lesz-e pénz a gyógyításra? Bács-Kiskun Ha jut 35 millió forint a gépekre, szeptemberben megkezdődhetnek a hiper- termiás teljestest-kezelé- sek a kecskeméti megyei kórházban. Az onkoradiológiai központ szakemberei már kidolgozták a hipertermiás kezelési terveket, s elküldték engedélyezésre az Egészségügyi Tudományos Tanácshoz. A hipertermiás berendezéseket Magyarországon forgalmazó cég üzemeltetési és beállítási költségként 35 millió forintot kér a megyei kórháztól. Ez a feltétele annak, hogy elkezdődhessen a kezelések egy évig térítésmentes, kísérleti alkalmazása. A két gépen egy év alatt minimálisan 500 beteget lehet kezelni. Amíg a kísérleti fázis tart, a kezelések a betegek számára ingyenesek. A kecskeméti megyei kórház onkoradiológiai központjában már működik a lokális (májtumoroknál, illetve májáttétes tumoroknál) alkalmazható készülék. Az egész test felmelegítésére alkalmas, daganatpusztító berendezéssel más tumorfajtákat is jó eséllyel lehet gyógyítani. Csak saját forrásból nem tudja a kórház a 35 mülió forintot kifizetni. Segítségért fordulnak a kórház tulajdonosához, a megyei önkormányzathoz s Kecskemét városához is. Tekintettel arra, hogy a kórház onkoradiológiai központjában ellátott betegek hatvan százaléka kecskeméti polgár. Ha másként nem megy, felhívással fordulnak cégekhez, vállalkozásokhoz, s szívesen veszik magán- személyek felajánlását is. A számlaszám: Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórházáért Alapítvány 18351198-1-03, OTP Bank Rt.: 11732002-203462270 _ ÁBRAHÁM ESZTER J ogsértő nyerőgépek ítélet játékautomaták ügyében Kiskunfélegyháza Tavaly a félegyházi képviselő-testület engedélyezte a nyerőautomaták üzemeltetését a városban. Az engedélyek többségét egy püspökladányi kft. nyerte el. Egy konkurens szegedi cég azonban nem törődött bele, hogy egy kivételével minden kérelmét elutasították. A Fővárosi Bírósághoz fordult. A Fővárosi Bíróság ítéletének indoklása szerint, a jegyző asszony által a püspökladányi káeftének kiadott szakhatósági hozzájárulások megalapozatlanok voltak. Mivel a SzeCímert kap a település SZEREMLE A legutóbbi ülésen mintegy 20 napirendi pontról kellett döntenie a szeremlei szenátoroknak. Amiben mindenki egyezett, az Schaidl Róbert iskolaigazgató újraválasztása volt. Megválasztását támogatta az iskolaszék, a tantestület és a szakszervezet is. így a következő 5 évre a 137 tanulót és 75 óvodást számláló összevont intézmény élére ismét az eddigi vezető került. A testület új rendeletet alkotott a szociális ellátásról, illetve a rászorulók segélyezésének módjáról és elfogadta a polgármesteri hivatal eddigi működésére vonatkozó berencsejáték Felügyelet döntéseit ezekre a hozzájárulásokra alapozta, az általa kiadott határozatok sem felelnek meg a törvényben előírt, megkülönböztetés és részrehajlás nélküli ügyintézés követelményeinek. Ezért a felügyelet köteles a püspökladányi káeftének kiadott negyvennégy engedélyt visszavonni és az ügyben új engedélyezési eljárást indítani. Dr. Kardos Péter, a szegedi cég ügyvédje lapunknak elmondta, hogy ötvenmillió forintos kártérítési igényükről levélben értesítette a félegyházi ön- kormányzatot. vájd* piroska _________________Gazdasarok_________________ P ermetezés a biokertben Bajai és hercegszántói kertbarátok kérését teljesítjük. Olvasóink levélben kérték: közöljünk néhány olyan permetező szert, melyeket a biokertben is szabad alkalmazni. íme néhány rovar- és gombaölő szer receptje: Spiritusz-szappan emulzióval például a levéltetvek ellen lehet eredményesen küzdeni. Oldjunk fel 350 gramm kenőszappant (festékboltban kapható) meleg vízben, és öntsük fel fél liter spiritusszal. Ezt 10 liter vízzel hígítsuk fel. Hatását növelhetjük egy-egy evőkanál mész- tej és konyhasó hozzáadásával. Takácsatkák és tetvek ellen egy napig hatásos a 2 százalékos vizes kenőszappanoldat. Mezei zsurlóból gombásodást megelőző permedé készíthető. 1 kg friss vagy 15 deka szárított zsurlót 10 liter vízben 24 óráig áztassunk, majd főzzük fél óráig. Szűrés és í:5 arányú hígítás után száraz időben permetezhetünk vele. Magas kovasavtar- talma fokozza a növények ellenálló képességét. A legismertebb permetlevek közé tartozik a csalánlé. Sok változata ismert. Levéltetvek ellen 1 kiló friss vagy 20 deka szárított csalánból készítsünk levet úgy, hogy 10 liter vízben 24 órán át áztatjuk, majd kihűlés után leszűrjük. Közvetlenül, oldás nélkül, a fertőzött növényekre permetezzük. Trágyalevet úgy kapunk a csalánból, ha 14 napig áztatjuk. A lé megerjed, elforrja habját (büdös lesz, de hatásos). Tíz liter vízzel oldva a töveket öntözzük vele. Piretriprovarporvirág- ból: fél kiló virágzó növényt 10 liter vízben 20 napig kell áztatni, majd 1:10 arányban hígítani. A legtöbb rovar ellen hatásos. Sajnos a hasznosakat is elpusztítja. Kivonatából készül a Pi- retrin. Hatása hasonló a Chinet- rin 25 EC és a Decis 2,5 EC vegyszeréhez. Engedélyezettek még a réztartalmú gombaölők, mint a bordói lé és az elemi ként tartalmazó szerek (mindkettő peronoszpóra, lisztharmat és rozsdabetegség ellen jó). FESZTIVÁL. Baján tegnap kezdődött a SOZO keresztény zenei és művészeti fesztivál. A következő három napon a Petőfi-szigeti kempingben és a mellette lévő nagy színpadon mutatkoznak majd be a zöm- mel fiatal alkotók, akik csaknem ezren érkeztek a világ minden tájáról. _____________fotó: k. l A papírok mögött emberek vannak A kitüntetett köztisztviselő érzi, hogy szeretik A köztisztviselők napja alkalmából kapott kitüntetést a Bács-Kiskun Megyei Közigazgatási Hivatal főosztályvezetője. Bács-Kiskun megye- Milyen út vezetett idáig? Hogyan lesz manapság egy sugárzó, fiatal lányból magas rangú hivatalnok?- Fizikai munkát végző szülők legidősebb csemetéjeként kerültem egyetemre a 60-as években. Akkoriban a nagykőrösi városi tanácson nem volt jogász szakember, ezért ösztöndíjat kaptam. Jogászként 25 évesen lettem vb-tit- kár.- Mi volt a feladata ebben a pozícióban?- A hatósági munkáért és a testületek törvényes munkájáért feleltem, ellenőriztem a munkájukat. Ezenkívül a választások, a nép- számlálás és az állatösszeírás lebonyolítását is én felügyeltem, munkatervet készítettem a testület részére, s a testületi ülések összehívása is a feladataim közé tartozott. E szép és tartalmas munka megfogott, maradtam.- A kívülállók talán csodálkoznak mindezen. Mi lehet szép az adminisztratív feladatokban?- A papírok mögött mindig emberek vannak. A hivatalok az ő életükre kiható döntéseket hoznak. Ezért kell ide lélek is. Sokszor itt, az irodában is felkeresnek panaszosok. Olykor nagyon szomorú sorsokkal találkozom. Ezért is jön jól minden sikerélmény. Mostanában gyakorta azon kapom magam, hogy esténként nem is sietek haza. Szinte kecskemétiként séPINTÉRNÉ DR. TORMA MÁRIA törvényességi referens 1945-ben született Nagykőrösön. 1968-ban végzett Szegeden, a jogi karon. 1968-tól a nagykőrösi városházán dolgozott. 1991 márciusától törvényességi referens, majd 1995-től főosztályvezető. 1995-ben Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet kapott. 2000. július 1-jén Magyari Zoltán-díjjal tüntették ki. Férjezett, két gyermek édesanyja. tálgatok, nézem a kirakatokat, szívem-lelkem idehúz. Érzi azt az ember, ha szeretik.- Milyen a hangulat manapság a közigazgatásban?- Amit manapság nyújt ez a pálya, az nem tartja itt a fiatalokat. A jól felkészült szakemberek sajnos gyorsan kapnak jobb ajánlatot... Pedig sok a szakmai kihívás. Ni ncs megállás ezen a területen sem. Annyira felgyorsult a törvénykezés, hogy szinte nap mint nap új jogszabályok jelennek meg. Nincs idő ezeket modellezni, elmélyülni bennük. Épp ezért a gyakorlatban a jogalkalmazók isszák a levét. Pedig törvényességi referensként minden ügyes-bajos dologra tudnom kellett a megoldást. A folyamatos önképzésről ezért ma sem mondhatok le. _______________________________PÁLHÁZI ILOMA Balesetek, bűnügyek Majdnem egy év után sikerre vezetett a nyomozás! Kedden a kiskunfélegyházi rendőrök elfogták és őrizetbe vették azt a két félegyházi lakost, akik még 1999. augusztus 31-én elloptak egy VW Golfot a városból. A 24 és 31 éves félegyházi férfi több mint 622 ezer forint kárt okozott a tulajdonosnak. BIRKALOPÁS. Kecskemét Belsőnyírben egy birkahodályból vasárnap hajnalban eltűnt több birka. Az állatok között nem farkas, hanem tolvaj járt, aki lefeszítette a lakatot, és tizenöt állatot vitt el 300 ezer forint értékben. FELTÖRT AUDI. Egy holland férfi lezárt Audiját törte fel ismeretlen tettes vasárnap Kecskeméten, a Tatai utcán. Az autóból egy távcsövet, fényképezőgépet és egy mobiltelefont vittek el. A kár 230 ezer forint. KÉTMILLIÓS MOTOR. Székesfehérváron a rendőrség őrizetbe vett egy 19 éves és egy 22 éves helyi lakost, akik alaposan gyanúsíthatók azzal, hogy vasárnapra virradóan Polgárdiból elloptak egy Suzuki típusú motorkerékpárt. Az anyagi kár megközelíti a 2 millió forintot. A rendőrség a motorkerékpárt lefoglalta. Közlekedés A megye főútjain a megszokott tartós korlátozások továbbra is érvényesek. Vezetőoszlopok helyreállítását végzik az 51-es út 127-156. km-ei közt, aszfalt- marást végeznek az 55-ös 69-104. km-ében. Több főút mentén kaszálnak. TRAFFIPAX. Ma délelőtt Csávolyon, Felsőszentivánon, Kiskunfélegyházán, az 5. sz. főút átvezető szakaszán, Tisza- kécske, Tiszabög lakott területén, délután Bócsán, Solt- vadkerten, Kecelen az 54. sz. úton, a 441-es és az 5-ös zámú főúton számíthatnak a járművezetők radarellenőrzésre. Elfogott tolvajok Honvédségi lakások Kiskunfélegyháza A kiskunfélegyházi laktanya hivatásos állománya Egerbe költözik. Értesüléseink szerint Egerben nem tudnak mindenkinek lakást biztosítani. így több félegyházi katona valószínűleg ingázni kényszerül. Kormányos Imréné dr., a polgármesteri hivatal osztályvezetője elmondta, hogy csaknem ötven honvédségi lakás van az önkormányzat tulajdonában. Hozzátette, hogy a lakások esetleges megürülé- se még nem jelent megoldást a város lakásgondjaira. Több tiszti család egyébként sem szeretne elköltözni. Amennyiben a honvédség megszünteti az ön- kormányzattal kötött lakásbérleti jogviszonyt, abban az esetben a város köteles az itt maradóknak cserelakást biztosítani. ZEPHYR KFT Kókusztőzegvásár palántaneveléshez, cserepes növényekhez, csemeteneveléshez: ■» blokkosított: 2200 Ft + 12% áfa/10,5 kg a készlet erejéig ** lazaszerkezetü, zsákos: 1800 Ft + 12% áfa/80 I csomag előjegyezhető | Érdeklődni lehet telephelyünkön: -* Kecskemét, Tatár sor 18. Tel.: 76/501-428 Kertészboltunkban Kecskemét, Szabadkai u. 2. Tel.: 76/483-084 KAISER SERFESZTIVÁL - RTL KLUB ROAD SHOW BAJA, SZENTHÁROMSÁG TÉR 2000. július 21 -23. júBut 21. péntek: 16.00 Térzene 17.00 KACZOR FERI a OÁRIDÓBÓL 16.00 KAISER kvízjáték 18.30 ÁMOKFUTÓK 19.30 ÜNNEPÉLYES MEQNYITÓ - első csapolás 20.00 DOLLY ROLL együttes koncertje 22.00 ANONYMUS ZENÉS TŰZIJÁTÉK 22.15 KAISER utcabál 24.00 Fesztiválnap zárása jutott 22. szombat: 15.00 Térzene 16.00 MIÉNK A SZÍNPAD A város tehetségeinek bemutatkozása 17.00 ■ KAISER ERŐS EMBERE1 - Léska Sándor örökös TOLDI - BAJNOK bemutatója 18.00 KOVÁCS KATI és K0NCZ TIBOR műsora 1900 KAISER kvízjáték 19.30 FRESH 20.15 LGT Emlékzenekar koncertje 22.00 KAISER-bál Sztárvendég: UNITED 24.00 Fesztiválnap zárása jutott 23. vusánup: 15.00 Térzene 16.00 KAISER SERFESZTIVÁL -FTTL KLUB ROAD SHOW 16.10 KÖLYÖK KLUB JÓNÁS RITA vezetésével benne: SIGNÁL kvíz 17.30 RTL KLUB TV közönségvetélkedö POKRIVTSÁK MÓNIKA vezetésével 1ME0I kvíz1 18.00 Táncverseny 18.30 Koncertek: BABY LADY, NOT FOR SALE, SUGAR LOAF, IN FLAGRANTI. CRIS RUDOLF, AD STÚDIÓ , STAFF, DESPERADO 22.00 FESZTIVÁL ZÁRÁSA nSÉftO PROGRAMOK . VIDÁMPARK, ÓRIÁS CSÚSZDA, TRAMBULIN, LÖKD MEG A KECSKÉT, JÁTÉKOK A BRAU UNION HUNGÁRIA SÖRGYÁRAK RT tisztelettel meghívja Önt J 2000. július 21-23-án a bajai SZENTHÁROMSÁG TÉREN megrendezendő I SERFESZTIVÁLJÁRA számolót. Az idei költségvetést a forráshiány miatt jelentős mértékben módosítani kellett. Számos költségtételt átcsoportosítottak, és döntöttek egy UAZ, valamint egy tolólapos DT jármű eladásáról. A gépek ugyanis felújításra szorulnak, amire a rendelkezésre álló keretből nem telik. Szeremle szeptemberben pályázik az önhibáján kívül veszteséges önkormányzatok támogatására létrehozott alap eszközébe is. A képviselők elfogadták a' falu új címerének tervét, melyet augusztus 20-án avatnak majd fel a háromnaposra tervezett ünnepségsorozat keretében. __________________________■