Petőfi Népe, 2000. július (55. évfolyam, 152-177. szám)

2000-07-18 / 166. szám

2. oldal - Petőfi Népe VÉLEMÉNYEK HÍR HÁTTÉR 2000. Július 18., kedd Jó napot! Július 18., kedd Köszöntjük a Frigyeseket! A Frigyes a német Friedrich (jelentése: hatalmas védel­mező) újkori magyarosítása. Köszöntjük még a névnapju­kat ma ünneplő Kámea, Ka­mill, Kamilla, Milla és Mirkó nevű olvasóinkat is! Lapszél A lányok angyalok A nyáron volt egy lányom. Ed­dig még csak fiam volt kettő, de most ránk bízták a kereszt­lányomat. Tizenhét éves és gyönyörű teremtés. A frász majd megevett, úgy fél­tettem. Pedig nagyon rendes, kedves, intelligens kislány. Ta­lán éppen ezért jött elő rémál­maimban a különböző, brutális akciófilmekben látott néhány jelenet. Hogy elrabolják, bántal­mazzák, ha nem vagyok mellet­te. Őneki meg úgy kellettem volna kísérőként, mint púp a hátára. Ez is érthető. Ő kikészült azon, hogy folya­matosan ellenőrzőm, én meg félelmeim miatt már a második héten azt fontolgattam, hogy pszichiáterhez fordulok. Aztán letettem róla, mert hallottam, hogy a halasi pszichiátriai inté­zet igazgatója egy újságíró lett. így már nincs értelme. Cseber­ből vederbe. A keresztlányom közben össze­jött a diszkóban egy rendes fiú­val. Állítólag levelezni is fog­nak. A múlt hét péntekjén ment a lány haza, sajnáltam is meg nem is. Hiányzik, viszont nyugodtab- oan alszom. - hámori ­Ha eljön a végkiárusítás Minden vágyam egy jó, kényel­mes, puha, könnyű, trottőrsarkú, fekete szandál. Amit az ember soha nem dob el, hanem ha ki­lyukadt, megtalpaltat, ha elsza­kadt, megvarrattat - tehát töb­bet jár a suszterhoz, mint a cipő­boltba. Ilyen szandált nem lehet kap­ni, pontosabban annyit kérnek érte, amennyit egy közönséges, mindennapi használatra szánt nyári lábbeliért nem ad az ember. Ki tudja, miért, a sok-sok új bolt, butik és elegáns stúdió közül minden harmadikban cipőt árul­nak. Mindegyik nagyon drága, mindegyik kong az üresség­től, mindegyikben unatkoznak a szép eladókisasszonyok, és a bol­tok közül igen sokat pár hónap­pal a nyitás után be is zárnak. Ami persze nem csoda, hisz a járulékos költségeket akkor is fi­zetni kell, ha egy strandpapucsot sem sikerül eladni napokig. A boltosok tehát feladják: bezárják az üzletet, végkiárusítást tarta­nak. Amire - mióta világ a világ - özönlik a publikum. Beálltam hát én is a rövidke sorba, hogy megtaláljam álmaim szandálját. „Ezek a szandálok” - mutatott készségesen az eladónő a már majdnem kiürített boltban a cipődobozok tetején tárolt, há­rom, pántos semmiségre. Ame­lyeken ott virított az árcédula: hétezer (7000) forint. Most már tudom, miért olyan nagy a tu­multus a turkálóban, amikor ko­pott, kitaposott, divatjamúlt cipő­ket árulnak. Kilónként ötszáz fo­rintért. D. VARGA MÁRTA Lenn a mélyben, sötétségben Hétvégén kevés a mozgás az aluljáróban. Egy férfi órák óta mozdulatlanul fekszik a föl­dön. Állapota enyhén szólva is gyanús, mintha nem is léle­gezne... Egyedül nem merem felmér­ni az állapotát. Szólok egy em­bernek, biztonsági őr. Segítsé­günkre siet egy hölgy is, aki elmondása szerint jártas az egészségügyben. Hárman szem­léljük meg az alvó fiatalem­bert. Fölpillant. Szeme egy kissé zavaros, de nyugodtan otthagy­hatjuk, hogy kialudja magát. Fél óra múlva a placc üres, viszont a detoxikálóban eggyel több lehet a kuncsaft... TÓ-DOR EZ NEM KACSA. Azaz, hogy nem félrevezetés, csalás és ámítás eme felvételünk, amelynek tanulsá­ga szerint felszállott a Kacsa... No, nem a vármegyeházára, csak a műhely tetejére. A hajdan guruló „szárnyasnak” még a rendszáma is stílusos: HÁP-HÁP. Hát, ötletgazdag a gazda. Felvételünk Kecske­méten készült. FOTÓ: PULAI SÁRA Nézőpont A. Tóth Sándor ______________ M ég mindig svájci árak, etióp fizetések 180 ezer márka megtakarítása van egy átlagos német családnak. Vagyis 23 millió 940 ezer forint. Az átlagos német polgár még soha nem volt olyan gazdag, mint napjainkban. Olvasom a sajtóhírt, s menten összekuszálódnak a gondolataim. Éppen a magyar élelem­árak emelkedésén rágódom. S eszembe jut az új magyar kapitaliz­mus hajnalán sokat hallott, keserű szöveg a svájci (hazai) árakról, meg az etióp (hazai) jövedelmekről. Sajnos az átlag magyar polgár gazdasági pozíciója azóta sem sokat erősödött. Az ellentmondás él. Ez menten kiderül, ha emelik a liszt, a kenyér, a hús, a tej árát. Ugyanis a lakosság jövedelme 32 százalé­kát élelmiszerekre költi. Nem azért, mert falánk. Hanem mert a jö­vedelméhez képest magasak az árak. Az eddigi árak is, most pedig aszályt kiáltva előállnak új árkalkulációjukkal a malmok, a pékek, a vágóhidak. Ezt persze már előkészítették a honi jósdák. Amelyek rossz termést jósoltak búzából, ka­pásokból, mindenből. Hogy tippeket adjanak a spekuláció­hoz, meg hangulatot keltse­nek az FVM vezetője ellen. Ami még hízelgő is lehetne számára, hiszen egyesek úgy tesznek, mintha az időjárás is tőle függne. Holott arról állítólag még nálánál is föntebb döntenek... Beszéltem egy csirkenevelő vállalkozóval. Annak kapcsán, hogy ke­vés a csirke a boltokban. Miért kevés? Mert sokan abbahagyták a brojlernevelést. Akkor, amikor a második turnusra is ráfizettek. Most hirtelen minden vágóhíd csirke után kutat. Készpénzzel fizet. De egyelőre egy fillérrel sem ígér többet az élőcsirkéért. Barátom je­lenleg 165 forint nettó árat kap kilójáért. 153-ról emelték ennyire az idén. Viszont a táp 40 százalékkal drágult év elejétől. A csirkeneve­lés költségeinek 75 százaléka a takarmány. A bontott csirke a bolt­ban 486 forint. Tessék számolni! Kié a haszon? Július 1-jén errefelé 20 százalékot emeltek a pékek a kenyéráron. Ha a liszt és a gáz drágul, újabb 20-at helyeztek kilátásba a kereske­dőknek. A nyugdíjasok milliói meg a kis keresetűek csak remélhe­tik, hogy a kormány állja a szavát földgázügyben. Ugyanis keve­sebb a megtakarításuk, mint a németeknek... Hol döntenek az időjárásról? RÉSZVÉNYÁRFOLYAMOK (2000. július 17.) Borsodchem 8 650 Ft 8 Fotex 303 Ft O Matáv 1800 Ft ti Mól 3 800 Ft ti OTP 14 400 Ft ti Rába 2 250 Ft o Richter 13 300 Ft ti Zalakerámia 2 500 Ft ti BUX: 8117,03 +0,60% eltérés az előző záróértékhez képest BankVVustria Creditanstalt BEFEKTETÉSI ALAPOK HOZAMA EGY ÉVRE VISSZAMENŐLEG 2000. 07. 17-én CA Kötvény Alap 15,86% CA Részvény Alap 9,16% 6000 Kecskemét, Kisfaludy u. 8. Tel.: 76/512-100 3ee3„ CŰ&H ELR. pénzváltó Kecskemét, Dobó krt. 8. (Centrál Passage Üzletház) Pénznem 1 egységre Vétel Eladás USD 275.0000 280.0000 DEM 131.5000 133.2500 ATS 18.7500 19.0000 ITL 0.1325 0.1360 CHF 165.3000 169.0000 FRF 39.0000 40.4000 CAD 183.5000 189.5000 NLG 116.0000 119.0000 SKK 5.0000 6.3000 ESP 1.5400 1.5850 Napközbeni árkorrekció lehetséges! Tel.: 76/418-884 • Nyitva mindennap: 8-21 óráig. Internet: www.goldinfo.hu AZ MNB HIVATALOS DEVIZAÁRFOLYAMAI (1 egységre, forintban) Angol font 414,50 Cseh korona 7,33 Euró 260,11 Német márka 132,99 Osztrák schilling 18,90 Lengyel zloty Svájci frank 63,88 167,98 Szlovák korona 6,12 USA-dollár 276,83 Hírháttér • Nyári sport * Hírháttér • Nyári sport * Hírháttér A szabályokat be kéne tartani Jetski... Magyarul talán vízirobogónak ne­vezhető az alaptípus, bár vannak komo­lyabb változatai is. A lényeg ugyanaz: nagy­teljesítményű motor - nagy sebesség a ví­zen... Az evezősök, a kajakosok, a kenusok, a gumimatracon ringatózók a megmondha­tói: nem ritka, hogy a járművek körül két- három jetski-s köröz. Hullámokat verve mo­solyognak a rémült evickélőkön. Persze, csak ha nem látja a vízirendőr. Mert ha megjelenik a zsaruk motorcsónakja, pilla­nat alatt elhúznak... Hazai vizeken A közelmúltban halálos balesetet okozott egy jetski-s. Ennek nyomán érdeklődött a riporter: mit szabad és mit nem a vízirobogóval. Először Kocsis Katalin alezredest kérdezte.- Kinek vagy kiknek a feladata a jetskizők ellen­őrzése? Annak ellenőrzése, hogy van-e vízijár- tasságiuk, van-e kishajó vezetői engedélyük?- Ez a rendőrségnek is feladata. Azt azonban el kell itt mondanom, hogy a bányatavon, ahol a halálos baleset bekövetkezett, sem a jetskizés, sem a csónakázás, sem a fürdőzés nem megen­gedett. Hanem tilos. Az egy művelés alatt álló bányató, ahova gyakorlatilag még betévedni sem lett volna szabad.- Ellenőrzik ezeket a területeket, van rá kapaci­tásuk?- Igyekszünk megoldani a bányatavak ellenőrzé­sét. Rendszeresen járőrözünk arrafelé is. Ha va­lakit olyan helyen találunk, ahol tilos a fürdőzés vagy bármilyen vízi sporttevékenység, megkér­jük arra, hogy távozzon. Ha van ott egy-egy vízi jármű is, akkor azok tulajdonosait is ugyanígy felszólítjuk a távozásra.- Milyen szabályok vonatkoznak arra, aki jet- skízni szeretne? Matics Imre, a hajózási felügyelet vezetője, fő­osztályvezető: - Egy ilyen vízi sporteszköz bizo­nyítványt kap, aminek feltétele, hogy üzemké­pességi szemlén kell részt vennie. Ettől fogva - ugyanúgy, mint a közúti forgalomban - érvé­nyes forgalmi engedéllyel vehet részt a közleke­désben. Az egyénre vonatkozó előírás, hogy kis­géphaj ó-vezetői képesítéssel kell rendelkeznie. Tehát képesítéshez is kötött a jetskizés. Kivétel az úgynevezett zártvízi sportpálya, ahol valaki járművek kölcsönzésével foglalkozik. Ez esetben a pályát kell enge­délyeztetni, és a járműveknek plusz műszaki feltételeknek kell megfelelniük. Egyebek kö­zött - mondjuk - egy távleállító berendezéssel kell rendelkezni­ük, ha több eszközt üzemeltet­nek a pályán. Az ilyen bójákkal körülhatárolt, elzárt pályán ké­pesítés nélkül is üzemeltethetik a jetskit. Vannak azonban a jet­skizéstől teljesen eltiltott területek. Ilyen a Balaton, a Velencei-tó, a Fertő-tó, a Ráckevei Du­na. Itt zárt pályát sem lehet kijelölni. Aztán alapvetően tilos a teljes Duna-szakaszon jetskiv­el közlekedni. Ez alól lehet kivétel: külön kére­lemre a szükséges szakhatóságok hozzájárulásá­val pályát jelölhet ki a hajózási hatóság. És van­nak az egyéb vízterületek, ahol nincsen tiltás. Tehát ott szabadon közlekedhetnek ezekkel a járművekkel. Ha pedig tiltást akar valaki érvény­be léptetni, akkor meg kell keresni az illetékes hajózási hatóságot.- A Magyar Jetski Szövetség tud-e valamit tenni annak érdekében, hogy ne használják ezeket a vízijárműveket azok, akiknek nincs rá jogosult­ságuk? Czeller Béla a szövetség elnöke: - Ezek nagyon veszélyes szerkezetek, több mint száz lóerősek. Pillanatok alatt fel tudnak gyorsulni száz kilo­méter per órára. A jetski egy gyakorlatlan ember kezében nagyon veszélyes eszköz lehet, s tragé­diákat okozhat. Mi azon vagyunk, hogy próbál­junk valamilyen konszenzusra jutni: teremtsük meg a feltételeket, hogy ezt a sportot valahol űz­ni lehessen. Hogy aki ezt tényleg fegyelmezet­ten akarja csinálni, az csinálhassa, és legyen le­hetősége elsajátítani ennek az eszköznek a ke­zelési rejtelmeit, titkait. Mert hogyha valaki csak úgy ráül a jetskire és meghúzza a gázt, akkor le­het, hogy rémületében olyan sokkhatást kap, hogy nem tudja, mit csinál. És akkor ott a baj.- Már láttam jó pár ilyet. Inkább bráhiznak, és talán még élvezik is, hogy megijesztik az embe­reket.- Van ilyen is. Van egy réteg, aki tényleg agresz­szív. De ez a réteg ez legközelebb egy terepjáró­val tűnik fel, és azzal szorítja le a Polski Fiatost az árokba. Na, most akkor ugye nem az a követ­kező lépés, hogy holnaptól terepjáróval nem le- het közlekedni az országban._____________mr Rózsavölgyi tér 6. 1/A 11/211. 76/507-030; 76/417-862 Információ: 30/9438-976 Eladó családi házak • Vacsi közi saroktelken lévő 404 nr alapterületű, vállalkozásra is alkalmas családi ház • Nagykörút menti 150 m2-es polgárház: 17,5 M Ft • Belvárosi 400 m2-es, részben klimatizált irodaház, 2 önálló lakásként is használható, zárt udvarral, 2 bejárattal: 40 M Ft+áfa • Belvárosi, szépen felújított 200 nr-es polgárház dekoratív belső terekkel, az udvarában önálló új családi házzal: 38 M Ft • Petőfivárosi eltolt szintes igényes családi ház parkosított udvarral: 28,5 M Ft • Szeleifaluban lévő új, amerikai stílusú családi ház igényes belső elrendezéssel, dupla garázzsal, vállalkozási célokra is alkalmas pincével: 34 M Ft • Hunyadivárosi exkluzív családi ház minden extrával felszerelve, kerti medencével: 75 M Ft • Zöldövezeti, közel 300 rrv-es családi ház dupla garázzsal, csendes környezetben: 26 M Ft • Vacsi közi igényes, klimatizált családi ház gránitburkolattal, külön bejáratú üzlethelyiséggel eladó: 38 M Ft • Kecskemét szélén, 3000 m-es parkosított telken lévő új, amerikai stílusú családi ház klimatizálva, azonnal beköltözhető, sok extrával: 38 M Ft • Katonatelepi 2 generációs igényes, jól karbantartott családi ház gondozott telken eladó: 16,5 M Ft • Katonatelepi tetőtér-beépítéses, igényes családi ház önálló garzonnal és édesipari üzemként működő, klimatizált épülettel, kerti pihenős gondozott telken: 28 M Ft • Hunyadivárosi új, igényes családi ház garázzsal, zárt parkosított udvarral: 19 M Ft • Belvárosi polgárház felújított belső térrel, 250 m2-es vállalkozási célú épülettel: 38 M Ft • Kecskemét szélén lévő igényes, tetőtér-beépítéses családi ház 60 m2-es műhellyel: 21,5 M Ft • Városföldi tetőtér-beépítéses családi ház működő üzlethelyiséggel, melléképülettel: 20 M Ft • Petőfivárosi 90%-ban kész tetőtér-beépítéses, alápincézett családi ház eladó: 20 M Ft • Szeleifaluban lévő 2 generációs új, igényes családi ház: 28 M Ft • Petőfivárosi eltolt szintes igényesen karbantartott, amerikai- konyhás családi ház 1300 m2 telken: 25 M Ft • Vacsi közi 90%-ban kész, beépíthető tetőterű saroktelki 4 szobás családi ház: 15,5 M Ft • Vacsi közi tetőtér-beépítéses családi ház garázsokkal, melléképületei: 16 M Ft • Vacsi közi új, igényes családi ház amerikaikonyhával, parkosított környezetben: 28 M Ft • Mikszáth körút mentén lévő 80%-ban kész 210 m2 alapterületű családi ház: 15,5 M Ft • Malom közi, 110 m2-es igényes belső terekkel rendelkező családi ház 719 m2-es telken eladó: 18,5 M Ft • Vacsi közi szépen átalakított és felújított tetőtér-beépítéses családi ház új, 80 m2-es műhellyel, lakáscsere lehet: 24 M Ft • Hollandfaluban lévő 110 m2-es láncház egyedi belső terekkel, riasztóval: 16 M Ft • Széchenyiváros mentén lévő családi ház külön bejáratú, vállalkozási célú pincével: 40 M Ft 41612

Next

/
Oldalképek
Tartalom