Petőfi Népe, 2000. június (55. évfolyam, 127-151. szám)
2000-06-08 / 133. szám
;T Hl 2000. Június 8., csütörtök MEGYEI KÖRKÉP Petőfi Népe - 3. oldal ANYA, EZT VEDD MEG! Mindig sokan megfordulnak a bajai nagypiacon. A felvételünkön látható csöppség a minap a szép paprika megvásárlásához ragaszkodott leginkább. ____________fotó: rab rita V éget ért a kiskörúti rali? Kecskemét (Folytatás az 1. oldalról) A Petőfi Népében néhány hónappal ezelőtt írtunk először a rendkívül felháborító jelenségről. A fiatalok időmérő versenyeinek a kecskeméti kiskörúton számtalan szem- és fültanúja volt. A rendőrség azonban sokáig csak korlátozott eszközökkel vehette fel a küzdelmet a száguldo- zók ellen. Azért is, mivel - mint egy nyilatkozatban megjelent - a traffipax-készülék meghibásodott. És anélkül a rendőrök nem tudták egyértelműen bizonyítani a gyorshajtást. A kecskeméti rali időközben országos hírűvé vált. Az igazoltatott és ellenőrzött „versenyzők” között akadtak távolabbi településről érkezők, akik kimondottan az erőpróba kedvéért érkeztek hozzánk. A rendőrség igyekezett minél több adatot begyűjteni a versenyeken rendszeresen megjelenőkről. Elmondásuk szerint be is építettek egy embert a fiatalok kÖZé. ____________________MUHKATÁmUHKTÓL DR . PAÁL ELEMÉR 1945-ben szüle- - tett Kecskeméten. 1973-ban végzett az Állam- és Jog- tudományi Egyetemen. 1966. december 3-án . kezdte meg BM- szolgálatát. 1989-től a megyei bűnügyi osztály vezetője. 1993- tól a kecskeméti kapitányság vezetője. 1997. március l-jétől a megyei főkapitányság közbiztonsági igazgatója. A Petőfi Népe újabb és újabb cikkei, majd más lapok írásai, a tévé- és rádióriportok után felgyorsultak az események. Dr. Padi Elemér megyei rendőrfőkapitány-helyettes, közbiztonsági igazgató tegnap azt nyi7 latkozta: nemcsak több járőrautót küldtek a belvárosi utakra, de végre ismét hadrendbe állították a megjavított traffipax-ké- szüléket is. ____________________Gazdasarok_____________________ V édekezés a vashiány ellen A vashiány az a növényi hiánybetegség, amelyet elsőnek ismertek fel és írtak le. Egyes növénykultúrákban és bizonyos talaj féleségeken jelentős károkat, terméscsökkenést okozhat. A vashiány mind a közömbös kémhatású, mind a lúgos, illetve savanyú talajokon előfordulhat. A vashiány okozta klorózis azonban főként a 6-7 pH érték feletti, leginkább a meszes és egyben nagy agyagfrakciójú talajokon jelentkezik. A szőlő, a gyümölcsfák, a bogyós gyümöl- csűek, a dísznövények, a hortenzia és a csillagfürt, de más növénykultúrák esetében is találkozunk a „mészklorózis” néven emlegetett jelenséggel. Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy a vashiány érvényre jutása nem csak a termesztett növényfajtól, hanem a fajtától is függ. Á vashiány jellemző tünetei minden más elem hiányjelenségeinél határozottabban, tipikus módon és formában nyilvánulnak meg az összes növényfajon. Kismérvű hiány esetén a növény legfiatalabb levelei sárgászöldre kivilágosodnak. A hiány fokozódásával az érközök citrom- vagy narancssárgára szí- neződnek, amitől csaknem minden esetben elüt az erezet zöld színe. Minél fiatalabb a levél, annál intenzívebben jelentkeznek a jellegzetes klorózis- tünetek, melyek végül az erekre is átterjednek. Egészen nagyfokú hiány esetén pedig már a kibontakozó levél sárgásfehér vagy egészen fehér. A klorotikus levelek általában nem halnak el. A vashiány sok esetben (ha a hiány kismérvű) csak szépséghibát okoz a termésmennyiség és minőség jelentősebb csökkenése nélkül, de okozhat súlyos károkat is. A vashiány ellen a legeredményesebb és tartós hatású védekezés az, ha megfelelő talajkezeléssel megszüntetjük a hiányt kiváltó okokat. A vashiány leküzdésére alkalmas eljárások a következők: talajtömörödés vagy eliszaposodás megszüntetése; az oxigén gyökérzónába jutási lehetőségének megteremtése és a gyökérfejlődés elősegítése mélylazítással; bármilyen kéntartalmú műtrágya adagolásának elkerülése; kötött talajon a nehéz munkagépek működtetésének korlátozása, illetve lehetőleg száraz talajon való használata; gyümölcsösökben az altalaj szellőzésének elősegítése és állandósítása zöldtrágyanövé- nyek segítségével; csak kellően beérett szerves trágya használata, mégpedig kisebb adagokban; harmonikus foszfor- és kálitrágyázás a talaj mésztartalmának kellő figyelembevételével. Mindezeken túlmenően ma már alkalmas szerek állnak rendelkezésre a vashiány leküzdésére, különböző vaskelátok formájában (pl.: Sequestenc 330 Fe, 138 Fe, Bolikel, Librel, Libfer SP stb.). Ezek azonban csak enyhe vagy közepes hiány esetén hatékonyak és a talajkezelésnek jobb a hatásfoka. BÁCS4USKUN MEGYEI NTÁ, KECSKEMÉT Rendben zajlott a demonstráció Bács-Kiskunban tegnap délután négy órakor mindenhol egyszerre fejeződött be az agrárdemonstráció. Ezzel együtt megszűntek a félpályás útlezárások, s a megye négy pontján felsorakozott munkagépek elvonultak. Bács-Kiskun A reggel nyolc órakor elkezdődött akció mindvégig incidens nélkül zajlott le. A rendőrök mind a négy pontnál folyamatosan irányították a fél pályáira szorult forgalmat. Antall Gábor, a Bácskai és Duna-melléki Mező- gazdasági Szövetség titkára szerint összesen 125 munkagép és több mint 150 személy vett részt a demonstrációban. A megmozdulást az 51-es út kalocsai és hercegszántói szakaszánál, valamint az 52-esen Soltnál az érdekképviselet egyedül szervezte. Az 53-ason, Tompa és Kisszállás között, ahol a legtöbben voltak, a jánoshalmi METÉSZ-szel együtt szervezte meg a szövetség az akciót. Antall Gábor hangsúlyozta: a Duna- Tisza köze útjaira kivonultak csaknem egyhar- mada magántermelő volt. A megye négy pontján tiltakoztak az országutakon a termelők. Incidens nem volt. Csak egy-két autós tett rosszalló megjegyzést, a többiek megértőek voltak. A szövetség szakemberének tudomása szerint csak egy-két járművezető tett rosszalló megjegyzést, a többiek megértőek voltak. Sőt, sokan kitartásra biztatták, együttérzésükről biztosították a demonst- rálókat. * * * Szerdán délután Kecskeméten demonstratív nagygyűlést tartottak a kiskunsági termelők. A tanácskozást a Kiskunsági Mezőgazdasági Szövetség rendezte - karöltve a Parasztszövetség és a MEDOSZ megyei szervezeteivel. A rendezvényen egyebek mellett elhangzott, hogy a mezőgazdaság termelési és jövedelmezőségi színvonala a rendszerváltás utáni mélypontra, az 1993-94-es állapotra esett vissza. A hozzászólók leszögezték: a termékek értékesítési árai évek óta stagnálnak, esetenként még csökkennek is. A paraszti jövedelmek legalább harmadával alacsonyabbak a nemzetgazdasági átlagnál. Úgy vélték, hogy a magyar agrárium a végpusztulás előtti állapotban van. A nagygyűlés résztvevői egy közösen megszövegezett felhívást is elfogadtak, amelyben részint felkérik az ország lakóit az agráriumban dolgozók iránti szolidaritásra. Részint pedig a kormányt kérik a hathatós intézkedések megtételére. A felhívásban hangot adtak azon elvárásuknak is, hogy a kormány ne egyetlen tárca belügyének tekintse az agrárágazat sorsát. Hanem olyan fontos társadalmi kérdésnek, amellyel a kormányzat egészének kell foglalkoznia. Kártyamásolattal lopták meg Vigyázzunk a bankkártyánkra és annak PIN-kódjára! Kecskemét Valaki 165 ezer forintot emelt le egy számláról egy bankkártya-másolattal. Az eredeti kártya tulajdonosa csak akkor vette észre, hogy meglopták, amikor pénzt akart felvenni kártyájával. Bankkártyával való visszaélés miatt nyomoz a kecskeméti kapitányság. A rendőrök által keresett ismeretlen tettes nagy valószínűséggel egy kecskeméti polgár bankkártyájáról készült másolattal fizetett egy fővárosi benzinkútnál. Sőt, ennek segítségével pénzt is felvett az eredeti kártyához tartozó számláról. A károsult korábban olyan helyen fizethetett, ahol kártyát is elfogadnak. S ott egy óvatlan pillanatban egy másik gépen is lehúzták a kártyáját. Az adatok birtokában már könnyű volt elkészíteni a hamis fizetőeszközt, ami külsőre semmiben sem tér el az eredetitől. Tehát ugyanúgy lehet használni is. A rendőrség arra kéri a bankkártya- tulajdonosokat: fizetéskor ügyeljenek arra, hogy előttük húzzák le a kártyát. Ezenkívül ne tartsák a PIN-kódot a kártyával egy helyen. ______ot M i tennénk javaslatot az EU-nak Környezetvédelmi konferencia a hírős városban Kecskemét A természetvédelemmel jól állunk. Ez azon kevés területek egyike, ahol a jogharmonizációban nincs lemaradásunk. Sőt! Éppen hogy még ajánlásai is vannak Magyarországnak az EU számára. Ez a hírős városban rendezett környezetvédelmi konferencia nyitónapján hangzott el tegnap. Tardy János, a szaktárca helyettes államtitkára hangsúlyozta: a környezetvédelem egészére vonatkozó jogharmonizációban ugyan még tetemes hazánk hátraléka, mégsem kell szégyenkeznünk, mert az jó ütemben halad. A környezetvédelem fontos részét képező természetvédelem területén pedig előbbre is járunk. Olyany- nyira, hogy mi szeretnénk elfogadtatni az európai közösség országaival az élőhely- és a madár- védelem irányelveit, valamint a pán-európai ökológiai hálózat kialakításával kapcsolatos elképzeléseinket. A kecskeméti tanácskozást - az évente visszatérő környezetvédelmi konferenciák immár nyolcadik folytatásaként - a Magyar Természettudományi Társulat rendezte. A környezetvédelmi szakemberek mellett egyetemi, főiskolai oktatók és hallgatók, valamint az önkormányzatok képviselői vesznek részt. A mostani programok formailag is eltérnek a korábbiaktól. Nem előadások hangzanak el, hanem a szakma neves helyi képviselői kérdezik ki a meghívott előadókat. Tardy János helyettes államtitkárt a természet és tájvédelem időszerű kérdéseiről Iványosi Szabó András, a Kiskunsági Nemzeti Park igazgatóhelyettese faggatta a százfős hallgatóság előtt. A tanácskozás ma zárul. Balesetek, bűnügyek Külhoniak csetepatéja? Megrugdostak és megvertek egy román állampolgárt tegnap Kecskeméten, a MÁV Kultúr- házban. A Kecskeméti Rendőr- kapitányság súlyos testi sértés alapos gyanúja miatt őrizetbe is vett két, szintén román férfit. A sértett nyolc napon túl gyógyuló orrcsonttörést szenvedett. LOPOTT, ÜTÖTT. Ajándékboltból lopott karórát tegnap Lajosmizsén egy helybéli férfi. A bűntett elkövetése után a bolt tulajdonosának férje megtalálta a feltételezett tolvajt az egyik szórakozóhelyen, és visszakövetelte az 5600 forint értékű időmérőt. A férfi azonban ahelyett, hogy visszaadta volna az ebül szerzett holmit, megütötte a férjet. A tolvajt ezek után őrizetbe vették a rendőrök. VILLANYMOTORTOLVAJ. Tolvaj járt tegnapelőtt egy tisza- kécske-kerekdombi tanyán. A tettes 20 ezer forint értékben vitt el szerszámokat és egy villanymotort. A rendőrség egy 28 éves, tiszakécskei férfi számlájára írja a bűntettet. Őt őrizetbe is vették. PILLANGÓK. Tiltott kéjelgés miatt vittek be a zsaruk a rendőrségre tegnap egy 24 és egy 20 éves ásotthalmi, valamint egy 19 esztendős kecskeméti hölgyet. Az éjszakai pillangók az 54-es úton árulták szexuális szolgáltatásaikat az autósoknak. ÉKSZER. Ellopta féltestvére arany ékszereit egy 38 éves nő Kecskeméten. Legalábbis ezzel gyanúsítják az asszonyt. Az eset még március közepén történt, a feltételezett tolvajt azonban most vették őrizetbe a rendőrök. Az ékszerek egyébként 46.500 forintot értek. MIKRO, VIDEO. Múlt hét végén betörők jártak egy bácsalmási házban. Bár a családi ingatlan lakott, a behatolás idején épp senki sem tartózkodott otthon. A hívatlan látogatók a ház ablakát betörve jutottak be. Egy mikrohullámú sütőt, egy videót, némi élelmet és készpénzt vittek el. A háziak kára 100 ezer forint. ■ Közlekedés Kaszálnak az 5-ös út 60-74. km- ei közt. Burkolatot takarítanak az 5-ös út 86-88. km-ei közt. TRAFFIPAX. Ma Kiskunfélegyházán, Kecskeméten és Baján számíthatnak a járművezetők radarellenőrzésre. ■ Zalakerámia L "Szépséghez vezet" & * Uj márkabolt Zalakerámia nyílik Kiskunfélegyházán! Központ: A Baltex Kerámia Kft. Zalakerámia Szeged, Kálvária sgt. 104. márkabolt hálózatának új tagja, Kiskunfélegyházán, június közepétől a Kalmár utca 18.-ban várja vásárlóit. Tsl /lax . 62/444-508 \--------'1 T eljes választékból Li BALTEX a legkedvezőbb árakon! KE8ÄMIA KIT Petőfi Népe előfizetéssel családi nyaralást nyerhet! A játékban és a sorsoláson a Petőfi Népe júniusi és júliusi előfizetői vehetnek rész, akik beküldik a nyereményszelvényt. Fődíj: CSALÁDI NYARALÁS HORVÁTORSZÁGBAN, a Hotel Medulinban. Kecskemét, Arany J. u. 3. Tel.; 76/416-488 2-201. díj: Petőfi Népe-póló Új előfizetők részére Most szeretnék előfizetni a Petőfi Népére, ezzel részt veszek a sorsoláson. Régi előfizetők részére Júniusra és júliusra a szokásos módon fizetek elő a Petőfi Népére, így részt veszek a sorsoláson. Név:........................................................................................ Cím:...................................................................................... . T el:................................. A szelvényeket 2000. július 10-éig várjuk címünkre: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A Információs telefonszám: 06-80/480-756.