Petőfi Népe, 2000. június (55. évfolyam, 127-151. szám)
2000-06-07 / 132. szám
Petőfi Népe 2000. Június 7., szerda ¥7 1 / i Kecskemet és környéke Szerkeszti: Ábrahám Eszter IZSÁKI SZÍNJÁTSZÓK SOLTON. A napokban volt all. térségi bemutatója a Kultúrával a Nyugat kapujában című nemzeti fesztiválnak. A Vécsey Károly Művelődési Házban majd négyszázan szerepeltek, közöttük e felvételen lévő izsáki színjátszók körének tagjai, akik humorból vizsgáztak. ___ fotó: pulai sara K lebelsberg öröksége Mükertváros A tanyai iskolaépítési akció Klebeisberg Kuno kultuszminiszter nevéhez fűződik. 1925 és 1930 között ötezer tantermet építtetett, főként a Duna-Tisza köze, Bács- Kiskun megye területén. A kecskeméti Kertvárosi Általános Iskola átadása volt annak idején az alföldi iskolák jelképes átadása is. A kertvárosi iskola mai kollektívája büszke az intézmény műltjára, s rendre megemlékezik alapítójáról. Idén a magyar államiság ezeréves és gróf Klebelsberg Kuno kultuszminiszter születésének 125. évfordulója alkalmából nagyszabású ünnepségsorozatot rendeznek. Június 8-án kezdődnek a programok az iskolában. Lesz hon- és népismereti vetélkedő, majd délelőtt 11-kor adják át a Kertváros polgára kitüntető címet. Délután 4-kor nyitják meg a Klebelsberg öröksége című kiállítást, melyen az iskola növendékei működnek közre. A jubileumi gálaműsor délután 5-kor kezdődik helyi, illetve bócsai, petőfiszállási és helvéciai diákok fellépésével. Június 9-én reggel 9-től közösségi ren4ezyények lesznek, melyre minden kertvárosi polgárt szívesen látnak. A napot öregdiákbál zárja. Angliai utazást nyert Ebben a tanévben is sikeresen szerepeltek a megyei és országos tanulmányi versenyeken a kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium diákjai. Borda Bence, a gimnázium 8/A osztályos tanulója az általános iskolások országos angol nyelvi tanulmányi versenyén második helyezést ért el. A díja az oklevél mellett egy nyolcnapos angliai utazás. Akik pedig a szép eredmény elérésében segítették: Szabó Krisztina, Hegyvári Gabriella és Máté Rita tanárnők. Biztos alapokon a Kecskeméti Konzervgyár Újra gyártani kezdik a közkedvelt bébiételcsaládot Idén ünnepli fennállásának századik évfordulóját a Kecskeméti Konzervgyár. Az utóbbi tíz évben tulajdonosváltások történtek a gyár élén, nemegyszer a bezárás veszélye fenyegette. Az utóbbi hónapok eredményei, a dolgozók hangulata azt bizonyítja, hogy a nagy múltú gyár újra talpra állt, és az elmúlt évekkel ellentétben erőteljesebb termelés indult meg. A gyár helyzetéről és jövőjéről dr. Ábrahám Tibor vezérigazgatóval beszélgettünk. ___________Konzervipar___________- Ön huszonhárom, évig volt a Nagykőrösi Konzervgyár vezetője, majd amikor a Bonduelle megvette a gyárat, még nyolc évig maradt, majd elvállalta a Kecskeméti Konzervgyár igazgatását, bár a cég csak nagy nehezen talált új tulajdonosra. Miért adta fel a biztosat a bizonytalanabbért?- Azért, mert a Kecskeméti Konzervgyár többprofilú gyár. Nemcsak zöldségfeldolgozás, hanem Heinz alapú termékek és bébiételgyártás is folyik a gyárban. Nekem ez a sokszínűség szakmailag kihívást jelentett, és ezért vonzott is. Azt pedig tudtam, hogy a gyárnak nincsen adósága, úgy véltem, a gondjaik leginkább szakmai, irányításbeli problémákból eredhetnek. Aztán azt sem szabad elfelejteni, hogy a Kecskeméti Konzervgyár történelmi gyár. Az ilyen feldolgozóüzemeket pedig mindig oda telepítették, ahol megfelelő mező- gazdasági háttér volt.- Meg volt elégedve az új kanadai tulajdonossal, aki a Heinztől megvette a gyárat és önt kérte fel az irányításra?- Én 1999 őszén, amikor idekerültem, csak a gyár megismerésével foglalkoztam. Az itt dolgozók segítségével áttekintettem az egész termelési rendszert, hogy láthassam, hol rejlenek hibák, gazdaságtalan eljárások. Az év végére azonban már látszott, hogy a KCE Kft. nem akarja a szerződésben foglaltak szerint működtetni a gyárat, és nem kíván termelőtevékenységet folytatni. A KCE közben még tartozott a teljes vételár kifizetésével, ezért a Heinz ez év március 6-án elállt az adásvételi szerződéstől. Ezután a Heinz eladta a részvényeit az amerikai székhelyű EFL Co.-nak. A cég a régi vezetőségnek bizalmat szavazott, a dolgozókat átvette és biztosította a szezonra felkészülés anyagi hátterét.- Ön mindezek ellenére is látott lehetőséget a gyárban?- Mint mondtam, a gyárnak adóssága nincsen, a műszaki feltételek jók, a bébiételüzemünk technikai színvonala pedig egyedülálló Magyarországon. A héten megkezdődött a borsó próbagyártása, hamarosan megkezdjük a kukorica feldolgozását is. Bár bébiételeink gyártási jogának nagy részét eladta a KCE a Hipp német bébiételgyártó cégnek, mi pedig gőzerővel kifejlesztettünk egy új kecskeméti bébiételcsaládot, amelyek megújult csomagolásban őszre fognak a boltokba kerülni.- Milyen távlati terveket dédelget a gyár jövőjével kapcsolatban? ABRAHAM TIBOR 1945.07.27-én született Nagykőrösön. 1968-ban végzett a Budapesti Műszaki Egyetem gépész- mérnöki karán. 1968-1991 között a Nagykőrösi Konzervgyárnál dolgozik vezető beosztásokban. 1991-től 1999-ig a nagykőrösi Bonduelle igazgatója, tavaly megkapta a METESZ életműdíját. Egyetemi doktor. Nős, három gyermek édesapja.- Ez az év a talpon maradás éve. Úgy érzem, sikerült visszaszereznünk a termelők bizalmát. Túl vagyunk a nehezén, de ehhez kollektíva is kellett, amely megvan a Kecskeméti Konzervgyárban. A kétszázharminc fő állandó dolgozónkon kívül legalább kétszáz főt szeretnénk szezonálisan foglalkoztatni az idén. A borsó és a kukorica mellett növelni akarjuk a paradicsom- és a vágottbab-feldolgozásunkat is. Fontos stratégiánk, hogy a belföldi nagy élelmiszerláncoknál visszaszerezzük pozícióinkat és erőteljesebben jelen legyünk a közép- és a kelet-európai piacokon. A saját erőnlüe támaszkodunk, jók az anyagi és technikai feltételeink, kitűnő, lelkes kollektíva dolgozik nálunk, már csak a Kecskeméti Konzervgyár hírnevéhez méltóan bizonyítanunk kell. RAJNAI ATTILA Szándéknyilatkozat Barcelona Dr. Szécsi Gábor, Kecskemét polgármestere a napokban Barcelonában járt, s aláírt egy szándéknyilatkozatot, amely Kecskemét európai uniós projektben való részvételét hivatott erősíteni. A projekt célja a modernizmus jegyében készített épületek - Kecskeméten a városháza, az iparosotthon, és a Cifrapalota - felújítása. A projektben nem EU- tagállamok is részt vehetnek. A projekt célja az, hogy valameny- nyi ilyen jelentősebb épületet a világörökség részévé nyilvánítsanak. Barcelonában, a kétnapos tanácskozás keretében megnyitották a Modernizmus európai útja című kiállítást, melyen Kecskemét is megjelent. KIHÍVÁS NAPJA. A jakabszállási diákok a múlt heti rendezvényen több versenyszámban is részt vettek. Az egész napos sportprogram este ajándékosztással zárult. A szabadidős sportszövetség illetve kunszál- lási és kecskeméti cégek mellett lapunk, a Petőfi Népe csomagjait vihették haza a gyerekek. fotó, s. h. J?>\ I Születtek: | Kanyik János Ferenc (anyja neve: Valkai Csilla) Kun- szentmiklós, Márton László (Sipos Elvira Zita) La- josmizse, Csilo Alexandra (Németh Mária) Csemő, Tóth Krisztina (László Mária) Városföld, Petrás Szilárd József (Pandúr Anikó) Szabadszállás, Istenes Richárd (Tauber Zsuzsanna), Kasza Dániel (Izsák Éva), Kozma Brigitta (Hegedűs Katalin) Kunszentmiklós, Mohácsi Dávid (Csákányi Ildikó) Ladány- bene, Jászgulyás Ádám (Terenyi Piroska Márta) Felsőlajos, Berta Luca (Kovács Ildikó), Szűcs Viktória (Szűcs Rita Anikó), Fehér Anna (Kovács Adrienn), Gellért Benedek (Marton Piroska), Molnár Sára Márta (Ditzendy Judit Alojzia), Termő Tibor Dániel (Berényi Brigitta) Solt, Farkas Bence (Janecskó Anita Gyöngyvér) Lajosmizse, Finta Zsolt Bálint (Herczeg Hajnalka) Helvécia, Pusztai Attila (Kállai Rita Margit), Kenderes Gergő (Farkas Claudia Tímea), Benics Bianka (Lévai Regina), Baczúr Annamária (Kocsi Anyakönyvi hírek Annamária) Kalocsa, Varga Nikolett (Tapolcsányi Beatrix), Sáfrány Tímea (Szigetvári Ildikó) Tiszakécske, Faragó Bálint József (Rubos Erika), Mohácsi Martin (Sárai-Szabó Cecília). Házasságot kötöttek: Réczi Zsolt és Kolozsi Andrea, Somlai Gábor és Guzslován Anika, Tóth Csaba és Barna Anita Rózsa, Dubecz Csaba és Hegedűs Ágnes, Bóta Attila és Faragó Orsolya, Farkas Sándor és Vörös Éva, Pintér Tivadar és Pogány Krisztina, Csányi Attila Károly és Párkányi Csilla, Nyilas Zoltán Mihály és Zinhóber Mónika, Farkas András és Szabó Andrea, Kimer Gábor és Sziládi Beáta Enikő, Laki Zoltán és Ötvös Rita Gizella, Kocsis Attila és Endrész Erika. Meghaltak: Darabos János (Fülöphá- za), Kiss Imre (Jánoshalma), Veres Gyuláné Dobos Rozália (Lajosmizse), Ordasi Mihály (Ballószög), Kökény János (Izsák), Béres István, Szegedi Sándor, Kéri Lajosné Bene Zsuzsanna, Szalai Józsefné Paulik Erzsébet, Táborosi Endréné Tóth Ibolya Ilona (Lakitelek), Árvái Lászlóné Tóth Mária (Lakitelek), Aczél Sándor, Nagypál József (Ladánybene), Andó Sándor (Tiszakécske), Pulay Istvánné Kovács Erzsébet, Borsos Károly, Deutsch Gyuláné Szabó Erzsébet, Rádi Istvánné Pongrácz Margit (Kerekegyháza), Fischof Sán- dorné Takács Julianna (Kiskunfélegyháza), Pólyák János (Kerekegyháza), Bús György (Ágasegyháza), dr. Rotter Nándorné Poór Ilona Erzsébet, Bárdos Zsigmond (Mezőtúr), Lupták Józsefné Katona Zsuzsanna Ilona (Helvécia), Kis Balázs, Brecska Attila (Kis- kunmajsa), Varga Mártonná Berkes Mária (Lajosmizse), Makány József, Kalmár Imre, Gazdag Jánosné Horváth Ilona, Hara- gosné Lázár Márta Ilona, Szabó Éva Judit, Tóth János, Barna Zsolt (Nyárlőrinc), Tóth Jánosné Bö- röcz Anna (Kiskunfélegyháza), Csikai Sándorné Tormási Mária Eszter, Kocsis Mihályné Szabó Rozália (Jakabszállás), Szabó István, Soós Imre László, Gáspár Sándor, Nagy Béláné Licskó Mária (Gyöngyös), Gáspár Jánosné Csősz Sára,^ Böröcz Mihályné Rehó Ilona (Ágasegyháza), Vörös Lajosné Nagy Erzsébet, Lakatos János. A falujukért munkálkodtak Pőcze Jánosné és id. Gazdik Mihály. FOTÓ: p. s. Kunadacs A falunapi rendezvénysorozat alkalmával Sipos Balázs polgár- mester az elmúlt hét végén átadta a Kunadacsért kitüntető díjat. Pőcze Jánosné a település köz- igazgatásában vállalt és teljesített elismerésre méltó munkát. Id. Gazdik Mihály több évtizeden át az önkéntes tűzoltó-egyesület vezetőjeként szorgoskodott. Posztumusz adományozással ismerték el Molnár István plébános azon áldozatkész munkáját, amellyel egykoron felépült a katolikus templom. A díjat az augusztus 20-ai ünnepi szentmise keretében helyezik el a templomban. ■ Pedagógusokat köszöntöttek A napokban dr. Sárközy István kecskeméti aipoí- gármester a városházán 123 kecskeméti pedagógusnak adott át jutalmat az elmúlt tanévi kiemelkedő nevelő-oktató munkájukat elismervén. idén 28 óvónő, 56 általános iskolai tanár és 39 középiskolai tanár, illetve kollégiumi nevelő kapott jutalmat. Az immár hagyományos rendezvényen a Hosszú utcai óvodások, a Bányai Júlia Gimnázium és az M. Bodon Pál Zeneiskola tanulóinak műsora után dr. Sárközy István köszöntötte a város pedagógusait. Beszédében kiemelte, hogy a város vezetése rendkívül fontosnak tartja a pedagógusok méltó elismerését, és a város nehéz anyagi helyzete ellenére mindig lehetőséget biztosít az arra érdemes kollégák jutalmazására. Az ünnepségen a pedagógusok bruttó százezer forintot kaptak jutalomként, amely közter- heivel együtt megközelítőleg 18 millió forintos - örömmel vállalt - kiadást jelentett az önkormányzat számára.